Kelet-Európa jelenleg nem bízhat a NATO védelemben
Irta: ipafai - Datum: 2015. May 19. 09:20:25
Kelet-Európa jelenleg nem bízhat a NATO védelemben
2015. május 15.
A héten két olyan találkozó is lezajlott, amelyek eredményei alapjaiban fogják befolyásolni az európai biztonságpolitikát, valamint az éppen javában zajló fegyveres konfliktusokat: kedden John Kerry amerikai külügyminiszter találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, csütörtökön pedig a NATO tagországok külügyminiszterei gyûltek össze, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket. Az eredmény cinikusan fogalmazva: a hibrid hadviselés mélységesen elítélendõ, de ha ilyen támadás ér, akkor csak magadra számíthatsz.
Az amerikai diplomácia megtörte a 2013 májusa óta tartó jeget, és külügyminisztere személyesen tett látogatást a mostanában egyértelmûen agresszornak bélyegzett Oroszországban. A hivatalos vélemények szerint kifejezetten jó hangulatúra sikeredett a találkozó Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Vlagyimir Putyinnal, így nem véletlen, hogy hamar széles körben elterjedt a nézet: végre megkezdõdhet az enyhülés a kelet-ukrajnai konfliktus okozta helyzet kapcsán. Kerry természetesen azért nem nyújtott egybõl békejobbot az orosz félnek, azonban kijelentette, amennyiben Moszkva kész betartani a minszki megállapodás feltételeit, mind az EU és mind az Egyesült Államok kész enyhíteni, végsõ soron pedig eltörölni az országot sújtó gazdasági szankciókat. Egy pontról viszont lényegében egyáltalán nem esett szó: a Krím-félsziget elfoglalásáról.
Pedig akármennyire is már-már a közelmúlt ködébe vész ez az esemény, mégiscsak ez jelentette az Ukrajnában zajló háború kezdõpontját, egy olyan mérföldkövet, amely a hibrid háborúk új korszakát jelezte. Olyan háborúkét, amelyekben egy olyan egyszerû tény, hogy egy adott ország katonái nem viselnek reguláris egyenruhát és jelzéseket, kényszerû megtorpanásra készteti a nemzetközi jogot és így a nemzetközi szervezeteket. Olyannyira, hogy jelenleg ott tartunk, nem is akarunk és valójában nem is tudunk mit tenni a krími annexió ellen. Ezt az irreguláris inváziót – ha kéretlenül is, de – lenyelték az európai kontinens és a világ nagyhatalmai. Nem nehéz sajnos a jelenlegi helyzetet párhuzamba állítani az 1938-as müncheni konferencia (amely során a megbékéltetési politika eredményeképp a náci Németország magához csatolhatta a németajkú csehszlovákiai Szudéta-vidéket, abban a reményben, hogy ezzel elkerülhetõ egy nagy háború) által létrehozott állapottal – még ha egyértelmû is, hogy Vlagyimir Putyin összehasonlítása Hitlerrel mérhetetlenül túlzó is. A Krím elesett, de nem most esett el: a NATO és az EU az elsõ pillanattól kezdve felkészületlenül állt az elvesztése elõtt.
Ezt a helyzetet szerette volna orvosolni a Törökországban tartott két napos NATO külügyminiszteri csúcstalálkozó. Jens Stoltenberg fõtitkár és Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai fõképviselõje kijelentették, aktívabban kell együttmûködniük a jövõben, hogy szembe tudjanak szállni a hibrid hadviselés által okozott kockázatokkal. Jelen pillanatban nem egyértelmû, hogy ez valós katonai szempontból mit jelent, de az már biztos, hogy a kibervédelem és az információs (propaganda elleni) stratégiák és lépések erõsítése erõs fókusz alá kerül. Arra azonban, hogy minek kell követnie egy esetleges észtországi orosz kisebbségi csoport támadását mondjuk Võru vagy Haanja városa ellen, még mindig nincs válasz.
("Vajon békeidõn kívül is jönnének?" - Amerikai katonai felvonulás Észtországban; f.: yahoo.com)
Nem véletlen, hogy a Baltikum államai és például Lengyelország sokkal inkább számítanak egymásra egy ilyen helyzet során, mint a NATO V. cikkelyére. Persze ha reálisabbak akarunk lenni, akkor ez az állítás inkább úgy szól, hogy a Baltikum számít Lengyelországra és annak (a régióban legnagyobb méretû) haderejére. Ez természetesen nem jelenti a nyugati szövetségi szálak kifejezett megromlását, csupán azt mutatja, hogy bizonyos tekintetben több tagország kezd ráébredni, hogy a NATO képtelen volt eddig megfelelõen adaptálódni a megújult konfliktustípusokhoz. Jelenleg egyértelmû, hogy egy esetleges oroszországi támogatással rendelkezõ baltikumi konfliktus esetén a katonai szövetség ugyanolyan tehetetlenül állna, mint ahogy tette azt a Krím kapcsán.
Pontosan ezért véleményem szerint nehezen lehetett volna kétszínûbb vagy nagyképûbb helyzetet teremteni a csütörtöki NATO találkozón annál, hogy a jelenlévõk széles mosollyal az arcukon elénekelték a „We Are The World” címû számot.
Egy olyan idõszakban ugyanis, amikor mind a katonai szövetség mind a politikai-gazdasági szövetség láthatóan képtelen egyként értékelni, egyként kommunikálni és egyként cselekedni ilyen súlyos, minden tekintetben fenyegetõ helyzetek során, akkor egy ilyen demagóg lépés azt gondolom, csak még jobban rámutat arra, mi is jelenleg a közös európai biztonságpolitika: a régi számok szövegét még mindig ismerjük, ha nagyon kell még el is énekeljük kéz a kézben, azonban ha valaki nem a mi lejátszási listánkból választ zenét, az egységnek hamar vége. Ideje lenne komolyan elgondolkodni, mire is lenne szükség ahhoz, hogy ez az összetartás ne csak retorikai szinten tudjon jól mûködni a XXI. század kihívásaival való szembenézéskor.
Mészáros Tamás