Állami hivatalnokok kezén kattant a bilincs Lengyelországban
Irta: postaimre - Datum: 2013. November 19. 19:16:31
Tizennyolc embert, köztük a központi statisztikai hivatal elnökhelyettesét vette õrizetbe kedden a varsói ügyészség utasítására a lengyel korrupcióellenes hivatal egy korrupciós ügyben.
Teljes hir
Tizennyolc embert, köztük a központi statisztikai hivatal elnökhelyettesét vette õrizetbe kedden a varsói ügyészség utasítására a lengyel korrupcióellenes hivatal egy korrupciós ügyben.

Zbigniew Jaskolski, a varsói ügyészség szóvivõje azt mondta: az õrizetbe vettek valamennyien állami hivatalnokok.

A 2011-ben indított nyomozás alapján a korábbi belügyminisztérium, az országos rendõr-fõkapitányság, a külügyminisztérium és a központi statisztikai hivatal közbeszerzéseinél elkövetett korrupcióval gyanúsítják õket. A megrendelések összértéke eléri az 1,5 milliárd zlotyt (105 milliárd forint).

Az õrizetbe vettek nevét nem közölték. Egyelõre nem tudni, hogy a statisztikai hivatal elnökhelyettesének milyen szerepe volt az ügyben.

A TVN24 lengyel hírtelevízió szerint a letartóztatásokat régóta tervezték, és egyszerre hajtották végre.

Az üggyel kapcsolatban házkutatások vannak folyamatban az ország 48 településén. Valószínûleg ez Lengyelország eddigi legnagyobb, informatikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós botránya.
Link