Újra kötelezõ lesz a sorkatonaság?
Irta: soveg - Datum: 2013. November 20. 22:48:05
Ne adj' isten, hirtelenjében itt terem az ellen, és ha kiosztják a puskát......
Teljes hir
Budapest – Újra kezdõdnek a sorozások?! Minimális kiképzést vezetne be a civileknek Pósán László fideszes országgyûlési képviselõ, szerinte erre az új Alkotmány egy kitétele miatt lehet szükség.

Az alaptörvényben ugyanis állampolgári kötelezettségként szerepelne a „honvédelmi kötelezettség", márpedig a politikus szerint ez csak kiképzés után teljesíthetõ.

– Minimális kiképzést vagy valamit muszáj lenne visszahozni – mondta a kormánypárti politikus. – Ne adj' isten, hirtelenjében itt terem az ellen, és ha kiosztják a puskát, és aki még az életében nem látott hasonlót, az még meg sem tudja tölteni – mondta a Népszabadságnak Pósán arról: miért kellene újra katonának állnia a fiataloknak. Magyarországon utoljára 2004 májusában volt sorozás, az utolsó sorkatona 2005-ben szerelt le.

– Olyan emberekkel, akik életükben nem láttak kézifegyvert, egy kézigránátot, egy gázálarcot, azokkal nem lehet megvalósítani a haza védelmét – vélte a honatya. A képviselõ nem tudta megmondani, hogy az alapkiképzés mennyi ideig tartana: – Nem merem azt mondani, hogy két nap lehet, fogalmam sincs róla, de lehet, hogy két hét, lehet, hogy két hónap, nem tudom – fogalmazott a politikus.

A szakértõ szerint a sorozott hadsereg hadászatilag nem sokat jelent, de más elõnyei lehetnek.

– A profi hadseregnek jóval nagyobb a haszna, mint a sorállományúnak – mondta Németh József Lajos, a biztonságpolitika.hu fõszerkesztõje. – A sorállományú katonák kiképzése elsõdlegesen azt szolgálhatná, hogy lenne olyan állomány, akiket vészhelyzetben, akár egy iszapkatasztrófához hasonló csapáskor be lehetne vetni. Emellett fontos, hogy a hadsereg nemcsak harcoló katonák, hanem például híradósokból, szakácsokból is, s nekik nem árt kiképzési ismereteket szerezni. Viszont a sorkötelezettség visszaállításához olyan garanciák is kellenének, amelyek biztosítják: aki bevonul 3-6 hónapos kiképzésre, s az ismereteit hajlandó idõnként felfrissíteni, az nem veszti el munkahelyét a távollét miatt.


Érdeklõdtünk a kormányzatnál is, arra voltunk kíváncsiak: pontosan mikortól kellene újra bevonulnia a fiataloknak, mennyi ideig tartana a kiképzés, és hogy mennyibe kerülne a költségvetésnek a sorozás visszaállítása. A Honvédelmi Minisztérium lapunkkal annyit közölt: a jelenleg a parlament elõtt lévõ javaslat szerint csak rendkívüli helyzetben hívhatnák be katonának a magyar állampolgárságú férfiakat, békeidõben nem. 2004-ben az utolsó sorozás 11 milliárd forintba került.

Blikk-összeállítás

http://m.blikk.hu...ag-2048126