Vartyogás és vergõdés
Irta: GP - Datum: 2013. November 23. 11:31:32
Pont egy évvel ezelõtt kívántunk komoly kapcsolatfelvételt kezdeményezni az országos vezetõvel újra. A kezdeményezés hallgatásba merült, a közeledés árulók csapatába fûzött taktikai, emocionális alapú meggyõzõdés lett, anélkül, hogy minket meghallgatásra sem méltattak. Nem az MNA veszített ebbõl, hanem a Nemzet. A Magyar Hajnal ugyanolyan lufi, mint a jobbik, a történelem elfelejti a lényegtelen elemeket, legfeljebb meg nem nevezve, holmi említést tesz "valakikrõl". Ez az irány a teljes sikertelenség. Árulók és képességhiányos közegek mellett kiállást vállalni a teljes bukás megalapozása. Sajnos az sem publikus, hogy a Gárdaszövetség az EMM, az MNA civil tagozatának a kezdeményezése. Ideje átgondolni a tényeket és helyes irányt kijelölni. Tárgyalni, szövetkezni pedig csak hû, nemzeti emberekkel kell, vagy veszik sok ember, sok éves áldozata. Ez az Arcvonal felelõssége is, de nem hordhatjuk végtelenségig mások rossz döntéseinek súlyát. Maradok továbbra is Nemzetem szolgálatában, becsületem a hûség! Szebb jövõt!
Teljes hir
Tisztelettel ajánlom a véleményünket a jelenlegi Magyar Nemzeti Gárda vezetõjének, Ináncsi Józsefnek!

Egy év telt el az esküszegõ árulók által, hazugságok és intrikák eszközeivel kierõszakolt szakadás óta. Az elsõ perctõl kezdve rágalomhadjáratba kezdtek, és soha nem az eszmeiség, vagy a szervezeti rendszer ellen, hanem minden esetben aljas és alpári módon, tipikus szemita stílusban a vezetõket és az õket elutasító csoportok személyi állományát támadták.

Az eszmeiséget és a szervezeti rendet azok hozták létre, akiket támadtak. Õk maguk soha egyetlen említésre méltó cselekedettel, vagy szellemi alkotással nem járultak hozzá az Arcvonal építkezéséhez. Mindenüket lopták, maguk semmit nem alkottak.

Mert egyetlen komoly érvet nem tudtak felhozni a szakadás megmagyarázására, ezért az MNA vezetõjét hülyének nyilvánították, és a csábításuknak ellenálló csoportokat szedett-vetett airsoft csapatnak nevezték. Ezzel óriási hibát követtek el, mert az MNA teljes megszerzése elõtt gyõztesnek kiáltották ki magukat. Valamilyen szómágiás taktika lehetett ez, de nem jött be. Kreténségükre jellemzõ, hogy a legegyszerûbb harci alapelveket sem ismerik. Az ellenséget gyengének, a vezetõit hülyéknek nevezni még a gyõzelem elõtt óriási felelõtlenség. Gyõzelem esetén nincs elismerés, mert hülye vezetõvel rendelkezõ gyenge társaság legyõzése nem teljesítmény. De ha mégis vereséget szenvednek, óriási a szégyen. Jó vezetésû erõs ellenségtõl vereséget szenvedni elfogadható úgy erkölcsileg, mint katonailag, de a leszólt ellenségtõl elszenvedett vereség bizonyítja ország-világ elõtt, hogy valójában õk a hülyék és gyengék. Vereségük nyilvánvaló, szégyenük óriási.

Észbeli képességeiket bizonyítja az is, hogy egy éve kudarcot kudarcra halmoznak. Szétesett az egész rendszerük, nincs tagság sehol, és a legnépesebb csoportjuk testületileg visszatért. Egyetlen elfogadható mûveletük nem volt, és mindenhol csak a megalázó megszégyenítés érte õket. Alárendelt helyzeteket is elfogadnak csak azért, hogy történjen valami. Amikor elzavarják õket egy rendezvényrõl (Dég), amikor kirúgják a lefoglalt objektumokból (Békéscsaba), akkor kivert kutyákként eloldalognak. Honlapjukon a mi anyagaink vannak fenn még mindig, egyetlen eszmeileg valamilyen szintet megütõ írás egy éve nem jelent meg rajta.

Most végre megértették, hogy nincs tovább. Nincs magyarremény, nincs magyarhajnal, és már szakadárok sincsenek, csak pár kótyagos és egy-két önállótlan szolgalélek. A honlap folytatja a hazudozásokat, kitesz pár fõs fényképet errõl, arról, úgy tesznek, mintha élnének. Ezt is csak a virtuális térben, különben a valóságban súlytalanok és már nem is léteznek.

A sötét lelkek egymásra utalva bezárkóztak az ugyancsak sötét világukba, ahol nem történik már semmi. Egyetlen reményük már csak az volt, hogy az igazi MNA is szétmorzsolódik. De legnagyobb bánatukra pontosan ennek az ellenkezõje történik. Egy évvel a szakadás után, a kezdeti nehézségeket leküzdve, óriási munkával és áldozatkészséggel nemcsak visszanyerte erejét az MNA, hanem minden vonatkozásban nagyot fejlõdött a szakadás elõtti helyzetéhez viszonyítva. Létszám, felszereltség, új objektumok vonatkozásában nagy az elõrelépés, és ezzel együtt új politikai irányvonalat kialakítva meghatározó erõvé fejlõdik.

Az irigységtõl és a gyûlölködéstõl besötétült szakadárok világában már nincs más, csak ártani akarás. Hazugságokkal, rágalmazásokkal, bármivel, ami egyéniségükhöz illik. A jósnõ, mint szellemi vezérük pedig átkozódik, varázsolgat, rontást küld. Fortyog a mérgezõ lé a boszorkányüstben, melyet végül õk fognak meginni. Elkeseredésükben. Mert már vergõdnek.

Olvasni azonban még tudnak, ha nem is értik meg mindig az olvasottakat. Ezért a honlapunkon megjelenõ, velük ellentétben jól dokumentált anyagok, elemzések és politikai tevékenységünk megjelenítése átkozódásra, köpködésre készteti õket. Ráadásul mindenki már csak szakadároknak nevezi -teljes joggal- a maroknyi kis bagázst. Hát bizony ilyen körülmények között mit is csinálhatnának mást, mint a tevékenységük következtében lerongyolódott honlapon (amit szintén tõlünk loptak) írogatnak, vartyognak.Saját maguknak és saját maguk leégetésére. A legutóbbi piromániás ökörségükre kapott leveleikben a legenyhébb jelzõ a barmok volt. Hát maradjunk ennyiben!

Kassai Ferenc

fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1375054_206540692861638_36689086_n.png

Forrás:Fa@könyv