Virágok a lengyel diplomácia sírján
Irta: postaimre - Datum: 2013. December 26. 19:39:33
Lengyelországban az idõjárás nem éppen karácsonyi. A virágok ma fontosabbak a karácsonyfánál is. Fehér virágok természetesen, ahogyan a temetésen illik. Elhelyezzük õket a lengyel keleti politika sírján, amelynek halálát a saját szemünkkel láttuk és gyászt hirdetünk: nem került sor állami puccsra Ukrajnában.
Teljes hir
Lengyelországban az idõjárás nem éppen karácsonyi. A virágok ma fontosabbak a karácsonyfánál is. Fehér virágok természetesen, ahogyan a temetésen illik. Elhelyezzük õket a lengyel keleti politika sírján, amelynek halálát a saját szemünkkel láttuk és gyászt hirdetünk: nem került sor állami puccsra Ukrajnában.
A szovjet blokk összeomlása óta a lengyel keleti politika a félelem és a Nyugat iránti hízelgés megtestesülése volt. E politika legnyilvánvalóbb létezése a Keleti partnerség kezdeményezése volt, amely a ragyogó lengyel diplomáciát hirdette.
A Keleti partnerség egy 2009-es program, amelyben megalkották az ”Európai Unió keleti politikáját”. A program alapja a Fehéroroszországgal, Ukrajnával, Moldovával, Grúziával, Azerbajdzsánnal és Örményországgal való együttmûködés erõsítése. A program kidolgozása nagy visszhanggal járt, Radoszlaw Szikorszki lengyel miniszterelnök pedig megszerezte a diplomáciai zseni hírnevet magának. Öt év elteltével viszont mindennek nyoma veszett. 2009-2013 között az Európai Unió 2,8 milliárd eurót adott a program megvalósítására. Érdekes, vajon eljutott-e ez az összeg a kijevi Függetlenség térig?
2013. szeptember 3-án Örményország úgy határozott, hogy belép az Oroszország által létrehozott Vámunióba. Azerbajdzsán, amely az energiaforrások stratégiai szállítója, okkal feltételezi, hogy az Európai Unió függ tõle és nem fordítva. Természetesen az EU használja fel az azerbajdzsáni energiaforrások csaknem felét, ugyanakkor Oroszország is az import nagy részét biztosítja. Így tehát nem Azerbajdzsán, hanem az Európai Unió áll terpeszben.
Grúzia a 2008 augusztusában történt Oszétiával szembeni agresszió után elvesztette a Nyugat iránti bizalmát és nem túl gyorsan nyeri azt vissza. Az új grúz elnök támogatta az európai orientációról szóló nyilatkozatot és ezzel egy idõben tett néhány udvarias lépést Oroszország felé. Nincs min meglepõdni, hiszen Grúzia külkereskedelmi forgalmának 33%-át a FÁK-országok adják, míg az EU csak 26%-ot, aminek az aránya folyamatosan csökken.
Moldova a kezdetek óta aktív résztvevõje volt a programnak, de ez a aktivitás a pénzszerzésre korlátozódik (Moldova az 1 fõre jutó EU-források legnagyobb kedvezményezettje). Nincs mit kínálnia Európa számára a munkaerõn kívül.
Olaf Osica a lengyel Keletkutató Intézet igazgatója kijelentette, hogy ”négy évvel a program elindítását követõen semmilyen társadalmi vagy politikai eredmény sem látható. A hétköznapi állampolgárok gyakran nem is tudnak e program létezésérõl”.
Ebben a helyzetben két következtetésre juthatunk:
1. Nem vagyunk önállóak a külpolitikában (legalábbis a keleti politikában);
2. Nem lehet ruszofóbiára támaszkodva keleti politikát építeni.
És csupán annak van esélye létrehozni valami pozitív dolgot, aki megérti az utolsó következtetést.
A szerzõk véleménye nem feltétlen egyezik a szerkesztõség véleményével.
Link