Csoda Budapesten
Irta: GP - Datum: 2014. February 14. 15:12:01
Úgy gondolom,hogy ez a lány megérdemel egy posztot.Tán van némi remény ebben az eltorzult beteg világban.
Csoda Budapesten: Hajléktalan nénit fogadott be egy 18 éves lány
Teljes hir
Megható magyar történet emberségrõl, szeretetrõl, gondoskodásról.
A 18 éves Ujházi Szandra állami gondozott volt, késõbb nevelõszülõkhöz került, ahonnan 5 hónapja költözött el. Azóta egyedül él Budapesten. Napközben felszolgálónak tanul, délutánonként pedig esti iskolába jár, hogy az érettségije is meglegyen.
A fiatal lány egy hete hallott a 78 éves hajléktalan nénirõl, aki napközben egy bolt csöveinél melegszik, hogy ne fagyjon meg. Azonnal úgy döntött, hogy befogadja Ica nénit, de sokakkal ellentétben õ nemcsak a levegõbe beszélt, hanem meg is tette. Azóta együtt élnek.
A néni ezt megelõzõen több évig élt az utcán. Hitelt vett fel, amire elment mindene, így kénytelen volt elhagyni az albérletét. A néni hosszú hajléktalansága alatt kipróbálta a hajléktalanszállót is, mint egyfajta lehetõséget, de három nap múlva inkább eljött, mert azt a keveset is, amije, ellopták a többiek.
Kimostam a kis bugyimat, zoknimat, kiterítettem. Másnap reggel kerestem, hûlt helye volt - mesélte. Ica néni ezután többször akart öngyilkos lenne, de hála a 18 éves lánynak, a története mégis poizitív fordulatot vett. Szandra megmentette, õ pedig már nem akarja eldobi az életét. Szívmelengetõ történet a mai Magyarországról.
Forrás + videó: http://www.hir24....0eeb8c43e4