Konrád György újabb német kitüntetése
Irta: postaimre - Datum: 2014. February 28. 13:54:55
Ko(h)nrád György március 9-én veszi át Kielben, a Testvériség Hetének megnyitó ünnepségén, a Buber-Rosenzweig Emlékérmet. A köztársasági elnök védnöksége alatt 1952 óta rendezik meg a keresztény-zsidó megértést szolgáló német társaságok, váltakozó helyszínen és programmal, ezt a hetet.
Teljes hir
Ko(h)nrád György március 9-én veszi át Kielben, a Testvériség Hetének megnyitó ünnepségén, a Buber-Rosenzweig Emlékérmet. A köztársasági elnök védnöksége alatt 1952 óta rendezik meg a keresztény-zsidó megértést szolgáló német társaságok, váltakozó helyszínen és programmal, ezt a hetet. Amint az idei hét szervezõi közölték: a kitüntetéssel „elismerni és bátorítani kívánják a magyar író határozott elkötelezettségét a szabad társadalom eszméje mellett, a rasszizmus, az antiszemitizmus rossz szelleme ellen – különösképpen hazájában. Konrád regényeinek, elbeszéléseinek, tanulmányainak, beszédeinek középpontjában az az Európa áll, amely lelkét a szabadság és a béke, a sokszínûség és a türelem értékeinek köszönheti. Az író európai zsidóként így nem utolsó sorban Martin Buber és Franz Rosenzweig örökségéhez kapcsolódik s ezzel példásan képviseli, amit a keresztény-zsidó együttmûködés társaságai ebben az évben kifejezésre kívánnak juttatni: szabadság – sokszínûség – Európa”.
(Az 1878-ban Bécsben született és 1965-ben Jeruzsálemben elhunyt Martin Buber korának kiemelkedõ vallásfilozófusa volt – akárcsak 1929-ben, fiatalon eltávozott, ugyancsak német-zsidó tudós-társa, Franz Rosenzweig. Mindkettõjük munkásságában középpontban állt a zsidó-keresztény megértés).
Konrád kitüntetésének másnapján Dortmundban tart elõadást, a Külföldi Kapcsolatok Társaságában. „A kommunista uralommal szembeni ellenállás egyik nagy alakja beszél életútjáról a diktatúrákban, az 1989-es új kezdetrõl s napjaink Magyarországának fatális politikai fejleményeirõl”- olvashatjuk a meghívóban.
Link