Így fojtotta meg az országot a maffia
Irta: postaimre - Datum: 2014. April 04. 12:06:06
Keresd a zsidót és megleled a maffiát! Így született meg az olasz Polip
Teljes hir
Keresd a zsidót és megleled a maffiát! Így született meg az olasz Polip
Az elmúlt években a maffia a szervezett bûnözõi csoportok szinonímájává vált. Kolumbiától kezdve az oroszokon és a kínai triádokon át egészen a japán jakuzákig maffiának hívunk minden olyan bûnözõi csoportot, amely korrupció útján, erõszakkal, az állam egyes képviselõinek közvetlen vagy közvetett támogatásával törekszik jogtalan haszonszerzésre.
A maffia gyökereit azonban egészen máshol kell keresni, mégpedig a Földközi-tenger szívében: Szicílián.
A dél-olaszországi sziget a bölcsõje a Cosa Nostra-nak, az elsõ olyan bûnszervezetnek, amely maffiának tekinthetõ.
A Cosa Nostra („Mi Ügyünk”) eredete – éppúgy mint a maffia szóé – nehezen meghatározható. Annyi azonban bizonyos, hogy története szorosan összeforr a szigettel, ahol született.
Kattintson és nézzen körül az olasz csizma sarkában!
A folyamatos megszállás bizalmatlanná tette Szicília lakóit a hatalommal szemben. Egyrészt, mert a hódítók – éléskamrának tekintve a szigetet – kizsákmányolták annak lakosait, másrészt, a megszálló népek cserélõdése eredményeként az államszervezet mûködésének folyamatossága nem volt biztosított. A maffia mozgatórugóit képtelenség megérteni anélkül, hogy legalább egy kicsit ne ismernénk Szicília történelmét, a földet, amely évszázadok, sõt évezredek óta préda volt a Földközi-tenger medencéjében. Görögök, rómaiak, bizánciak, arabok és franciák is taposták a földjét.
Szicíliát – ennek is köszönhetõen – elkerülte a modernizáció szele és egészen a huszadik század elejéig feudális berendezkedés jellemezte: kevés, nagyhatalmú gazdag földbirtokossal és annál több éhezõ szicíliaival. Habár már a tizennyolcadik századi feljegyzések is szólnak a hegyekben bujkáló bûnözõkrõl, akiknek védelmet a hatóságok ellen a család nyújtott, magának a maffiának a kialakulása mégis késõbbre datálható, annak ellenére, hogy a késõbbi maffia több lényegi eleme már korábban is létezett.
Ilyen volt például az erõs családi kötelék, amelynek kialakulásához a gyenge, törvényeket betartatni képtelen állam vezetett. A szicíliaiak ezért maguk között keresték és osztották az igazságot, maguk közül választottak tiszteletbeli vezetõket, akik egyfajta bírói funkciót töltöttek be az államgépezet akadozása miatt.
A családok az egymás közötti kapcsolatokat a hagyomány szerint a keresztapasággal fonták szorosabbra, ami komoly felelõsségvállalást jelentett mind az apa, mind a keresztapa részérõl. Létezik is egy mondás Szicílián, ami e rokoni kapcsolat mélyebb vetületére rávilágít: „fari u cumpari”, „úgy tesz, mint egy koma”, azaz kitartok melletted-a bûnben is. A gyilkosságra szakosodott szervezet tagjai mélyen vallásos emberek.
Mindezen feltételek együttes megléte kellett tehát ahhoz, hogy a tizenkilencedik században a Palermo környéki citrom- és narancsligetek árnyékában megalakuljon minden idõk legszervezettebb alvilága, a tiszteletre méltó férfiak (uomini d'onore) társasága: a Cosa Nostra.
A tizenkilencedik században egyre nagyobb haszonra szert tevõ citromtermelõ földesurak annak érdekében, hogy ezt a rendkívül érzékeny gyümölcsöt megvédjék, a birtokok igazgatásával olyan intézõket bíztak meg, akiknek a környéken „becsületük” volt, tisztelték õket. Ezzel beindult a maffia legjövedelmezõbb üzlete: a védelmi pénzek (pizzo) szedése.
Azt, hogy ez az üzlet hosszútávon is jól mûködik, mi sem bizonyítja jobban, mint az Olasz Kiskereskedõk Szövetségének tanulmányai, melyek szerint: Észak-Olaszországban minden tizedik, Nápoly környékén minden második, Palermóban pedig a kereskedõk nyolcvan százaléka fizet védelmi pénzt a maffiának. A statisztikák szerint a védelem költségei havi kétszázötven eurónál kezdõdnek a kevésbé frekventált helyeken, a belvárosokban ez az összeg elérheti az ezer eurót is, egy nagyobb bevásárlóközpont pedig háromezer eurót is fizet védelmi pénzként a maffiának.
Szicílián ötvenezer, országszerte százhatvanezer kereskedõrõl beszélünk. És a pizzo nem az egyetlen és nem is a legfontosabb bevételi forrása a maffiának, a kábítószerkereskedelem óta.
A négy nagy olaszországi bûnszervezet (a szicíliai Cosa Nostra, a Nápoly környéki Camorra, a calabriai ’Ndrangheta és a pugliai Santa Coronita Unita) csak a pizzóból és az uzsorakamatokból százmilliárd eurót keres: ez a teljes olasz GDP hét százalékának felel meg. De hogy mennyi az annyi, pontosan nem tudni. Más felmérések és az SOS Impresa pár évvel ezelõtti számításai is a maffia teljes éves bevételét saccolják ennyire. Akárhogy is nézzük, még ez utóbbi esetben is a maffia Olaszország „legjobban mûködõ” vállalkozása.
Ezek a „tiszteletre méltó férfiak” tehát polipként terjesztették ki csápjaikat az olasz mezõgazdaságról a város felé: megjelentek az építõiparban, a szolgáltató-szektorokban és a kereskedelemben.
A történet fonalához visszakanyarodva: egyetlen feltétel hiányzik még ahhoz, hogy ne egy bûnszervezetrõl, hanem a mai értelemben vett maffiáról beszéljünk – ez pedig a hatóság. A maffia tagjai abban különböznek más bûnözõktõl, hogy beépülnek az államszervezet fogaskerekébe. Lefizetnek hivatalnokokat, politikusokat, rendõröket, ügyészeket, újságírókat, vagy egyenesen saját embereiket ültetik be ezekbe a székekbe. Éppen ezért nehéz felvenni a harcot ellenük, mert nem tudni, hogy hol és kit vesztegettek meg, és hogy milyen pozíciókban vannak besúgóik.
Habár a maffia tagjai szeretik azt sejtetni, hogy egy középkori társaságról van szó, az általunk ismert szervezet létrejöttéhez a modern állam is kellett. Ez a történetünk szempontjából lényeges utolsó feltétel is a tizenkilencedik században teljesült, Giuseppe Garibaldi sikeres szabadságharcával és az egységes Olaszország létrejöttével egyidõben: a polip teljesen kinyújtotta csápjait.
Link