Évente 20-szor lenne ingyen az orvos!
Irta: lica - Datum: 2014. April 12. 19:05:43
Szavazó birkáknak külön ajánlott olvasni. Azt azért megnézem hogy honnan szednek ehhez elegendõ orvost, mikor nagy többségük kint van már.
Teljes hir
A háziorvosok lehetõség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el, az ingyenes ellátást pedig negyedévente ötször lehessen igénybe venni – javasolja az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ).

Fekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke azt mondta: jelenleg akár napi 70-80 beteg is megfordul a háziorvosi rendelõkben. Ahhoz, hogy az orvosok több idõt fordíthassanak egy-egy betegre, és így emelkedjen az ellátás színvonala, azt javasolják, hogy az elõjegyzett, valamint elõjegyzés nélkül érkezõ betegek száma összesen ne haladja meg a napi ötvenet.

Ezt és több, az alapellátás átalakítására tett javaslatot még megvitatják a szövetség tagjaival, azután terjesztik az egészségügyi kormányzat elé. Megvitatják azt az elképzelést is, hogy az ingyenes ellátást a biztosított negyedévente legfeljebb ötször vehesse igénybe. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a krónikus betegek három hónapra elegendõ gyógyszerrel elláthatók, így az õ esetükben is elég lehet, ha az orvosi kontrollal egybekötött gyógyszerírás kívül négyszer keresi fel a beteg az orvosát.

A szövetség balatonfüredi XXIII. országos gyûlésén értékelték, hogy az elmúlt négy évben a szövetség javaslatai közül hány teljesült. Nem emelkedett jelentõsen az egy fõre jutó egészségügyi kiadás összege, az alapellátás nem kapta meg az azonnali, 40 százalékos emelést, csak 26 százalékot, ugyanakkor a háziorvosok eszköztámogatása megvalósult.

Továbbra is csaknem 180 háziorvosi praxis betöltetlen, és mindeddig sikertelenül kérték, hogy a háziorvosoknak ne kelljen iparûzési adót fizetniük – hangsúlyozta Fekete Imre. A pénteken kezdõdött gyûlés szombaton szakmai továbbképzést kínált, egészségpolitikai fórumot tartottak, vasárnap a tanácskozás szakmai elõadásokkal folytatódik.
Link