Európa és nácizmus: a büntetlenség illúziója
Irta: postaimre - Datum: 2014. May 09. 14:15:38
Horog a keresztnek! Világszerte ezekben a májusi napokban ünneplik a náci Németország felett aratott gyõzelem 69. évfordulóját. Ez az ünnep talán a legfontosabb volt a szovjet köztársaságok számára, és az is maradt a mai Oroszországban.
Teljes hir
Horog a keresztnek! Világszerte ezekben a májusi napokban ünneplik a náci Németország felett aratott gyõzelem 69. évfordulóját. Ez az ünnep talán a legfontosabb volt a szovjet köztársaságok számára, és az is maradt a mai Oroszországban.
Ugyanakkor az utóbbi években a náci ideológia újjászületõben van az európai országokban, amelyek megszenvedték a második világháborút. Sõt, a posztszovjet térség némely országai, amelyek pedig több millió emberélettel adóztak a gyõzelemért, a háború eredményeinek felülvizsgálására törekszenek, tisztára próbálják mosni a nácik kiszolgálóinak emlékét. És a Nyugat szemet huny erre.
A múlt évszázad harmincas éveiben az óvilág elnézõen figyelte, amint a fasiszta ideológia képviselõi fokozatosan hatalomra jutnak. Elõbb Olaszországban, majd Németországban. Természetesen a radikálisok aligha tetszenek bárkinek is, de az a fõ, hogy helyesen alkalmazzák ezeket. London és Párizs meg volt gyõzõdve arról, hogy képes lesz helyes irányba terelni a nemzetiszocialisták agresszióját – a gyûlölt Moszkva ellen. Számításaik azonban nem váltak be: Ausztriát Németországhoz csatolták, Párizst megszállták a németek, Londonra pedig bombák zúdultak, az egész világ megrettent a nácik által elkövetett szörnyûségektõl, több tízmillió ember elpusztult.
Napjainkban a Nyugat megint meg van gyõzõdve arról, hogy képes lesz irányítani a radikálisokat. Minden még a kilencvenes évek végén kezdõdött a Baltikumban, amikor a hitleristák helyi cinkosai egybõl nemzeti hõssé váltak, az oroszok pedig megszállók lettek – mutat rá Dmitrij Abzalov politológus.
A megfelelõ mozgalmak legitimációját – a valóságban legalizálásukat – elsõsorban az orosz befolyás elleni harc egyik eszközének tekintették a Baltikumban. Ezen pozíció megszilárdításához az európai országokban nem állnak rendelkezésre más eszközök, kénytelenek a radikális struktúrákra támaszkodni. Ez nagyon veszélyes játék, mert ugyanis, mint azt a gyakorlat is bizonyítja, bizonyos idõ elteltével nagyon nehéz ellenõrzés alatt tartani ezeket az erõket.
Napjainkban ez a politika folytatást kapott Ukrajnában: Kijevben a hatalmat a Szabadság párt képviselõi kaparintották meg, a városok utcáin a Jobboldali Szektor fegyveresei menetelnek. Brüsszel ezeket a szervezeteket a közelmúltban még radikálisnak és nacionalistának minõsítette. De most már meggondolta magát. Úgy vélte, hogy hû marad hagyományaihoz: „Ha Oroszország ellenzi ezt, akkor ez a jó.” Békés polgári személyek vad meggyilkolása, karhatalmi fegyveres akció a délkelet-ukrajnai városok ellen – minderre Washingtonnak (és természetesen, Brüsszelnek) egy válasza van: Oroszország a hibás mindenben.
A Nyugat ma nem lát semmilyen globális veszélyt a kijevi hatóságok fellépésében: gyenge hadsereg, felbomló állam. De vajon nem ilyen volt-e Németország is az elsõ világháború után? Néhány évvel késõbb pedig e gyenge ország vezére, a führer egykettõre „egyesítette” Európát. Kell-e az európaiaknak ilyen egyesítés, döntsék el maguk…
Teljes szöveg: Link