Így kell rendet tenni, nem nyavalyogni mind a fürdõs...!
Irta: Kameleon - Datum: 2014. June 01. 15:19:27
Üdvözlet mindenkinek az M5-ös autópályáról. Éppen hazafelé tartunk Hódmezõvásárhelyrõl, ahol nyolc napon belül gyógyuló testi, ám valószínûleg sokkal nehezebben gyógyuló lelki sérüléseket okoztunk egy Borbás Zoltán nevû bûnözõnek. Videó rövidesen lesz a kupán vágásáról, addig viszont a fantáziátok legyen a ti 3D gyorsítótok, és elégedjetek meg a szöveges leírással.
Teljes hir
Üdvözlet mindenkinek az M5-ös autópályáról. Éppen hazafelé tartunk Hódmezõvásárhelyrõl, ahol nyolc napon belül gyógyuló testi, ám valószínûleg sokkal nehezebben gyógyuló lelki sérüléseket okoztunk egy Borbás Zoltán nevû bûnözõnek. Videó rövidesen lesz a kupán vágásáról, addig viszont a fantáziátok legyen a ti 3D gyorsítótok, és elégedjetek meg a szöveges leírással.
Nagyjából másfél hónapja kereste fel szegedi csoportunkat Benyhe Jánosné, akinek történetérõl már a dél-magyarországi lapok is írtak. Õ volt az, akit Borbás Zoltán, egy többszörösen visszaesõ, erõszakos bûnözõ szó szerint kikergetett a házából hogy elfoglalja azt, a hatóságok pedig erre csak a vállukat vonogatták. Kíváncsi kacsák kedvéért íme a teljes történet.
Benyhe Jánosnénak van egy nem túl nagy társadalmi értékû lánya, Benyhe Szilvia. A kislány 2000 körül összejött ezzel a Borbással, akirõl akkor még nem tudta az Benyhéné, hogy miféle. Szilvia rábeszélte az édesanyját, hogy vegyenek fel hitelt, és építsenek egy szép ikerházat, aminek az egyik felében majd õk laknak Borbással, a másikban pedig majd az édesanya. Ez meg is történt, a ház megépült 2001-ben, a Nádtetõ utca 6. szám alatt. Igen ám, de amint összeköltöztek, kiderült, hogy ez a Borbás egy sunyi, erõszakos bûnözõ. Rendszeresen verte Szilviát, droggal kereskedett (és teszi a mai napig is), bidámbidámokkal bandázott. A család kis élelmiszerboltját drogelosztóvá alakította, nyíltan árulta ott a designerdrogokat, s oda járt a város összes érvénytelen sutyerákja anyagért. Rendszeresen verte a feleségét, és üvöltve, trágárkodva szidalmazott mindenkit. Még a saját apját, anyját is azzal fenyegette, hogy kiköti õket és elvágja a torkukat, ha valami olyat mondtak, ami úri méltóságát sértette. Egyszóval egy igazi golyóérett szarházi.
Borbás és Benyhe Szilvia 2003-ban ugyan elváltak, de Borbás ott maradt a házban, továbbra is rendszeresen erõszakoskodva mindenkivel. Született egy közös gyerekük, aki jelenleg 12 éves, és természetesen éltanuló az apuka által vezetett egyszemélyes gengszterképzõben. Facebookon meg is találhatjátok õt, tele van a profilja bûnözõkkel készült közös képekkel, többük éjszakai szórakozóhelyeken. A gyámhivatalt persze ez nem izgatja, elvégre kell az alvilágnak az utánpótlás. Szóval a lényeg, hogy Borbás maradt, rendszeresen verte a volt feleségét, majd odaköltöztette az új nõjét is, egy - fogalmazzunk így - "mediterrán szépséget", valami Melindát. (Aki egyébként korábban Bódi Guszti felesége volt.) Ezt a nõt is feleségül vette, ez is ellett neki két purdét.
Teltek-múltak az évek, és Borbás egyre inkább az éjszaka császárának képzelte magát. Már nemcsak a volt és jelenlegi feleségét verte el rendszeresen - akiket persze ne higgyünk szegény, ártatlan áldozatoknak, mert mindketten rajongtak a "menõ férfiállat" iránt, és minden kívánságát lesték - hanem többször megtámadta Benyhe Jánosnét, az édesanyát is. Többször összeverte õt, és üvöltve adta a tudtára, hogy a házban az történik, amit õ akar. Természetesen az édesanya több alkalommal is kihívta a rendõrséget, akik csak hümmögtek, vonogatták a vállukat, és azt javasolták neki, költözzön el a lakásából. Az õrjöngõ, fenyegetõzõ Borbást persze földig hajbókoló udvariassággal kezelték. Igen, gratulálunk! Ez volt az intézkedés! Borbás nem zavartatta magát a rendõröktõl sem, üvöltve szidalmazta õket is, csicskáknak, kutyáknak becézgette õket, és azzal hencegett, hogy kilóra megvásárolja õket, mert "van pénze elég". A fülük hallatára dicsekedett vele, hogy kábítószer-árusításból él, és úgysem tudnak vele csinálni semmit, majd megfenyegette Benyhénét, hogy drogot rejt el a lakásában, és ráhívja a zsarukat. Mindez következmények nélkül maradt.
Egy napon Benyhéné elutazott Melbourne-be, a rokonaihoz. Két héttel késõbb arra tért haza, hogy Borbás kidobálta a bútorait a lakásából, és a kurváját költöztette oda. Amikor be akart menni, Borbás megverte és kidobta. A saját lánya is a bûnözõ pártját fogta, elhordták õt mindennek, és közölték, fel is út, le is út, ez már nem az õ háza.
Benyhéné erre elment a rendõrségre, ahol megint csak hümmögni tudtak, majd közölték, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni, menjen el polgári perre, és kérjen kilakoltatási végzést. Arról, hogy kivonuljanak és intézkedjenek a magánlaksértõ ellen, hallani sem akartak. Azt is elfelejtették közölni, hogy magánlaksértés miatt magánindítvánnyal élhet. Csak azt hajtogatták, hogy Borbás és a nõje "birtokon belül vannak", tehát nem lehet eljárni ellenük, gyakorlatilag sérthetetlenek. Ez egyébként nincs így, de ez nem zavarta õket. Még a jogi doktorátussal bíró bûnügyi osztályvezetõt sem.
Hát jó, elment Benyhéné a polgári bíróságra, ahol sepec alatt hoztak egy kilakoltató végzést, ami jogerõre is emelkedett. Eszerint Borbásnénak és a pereputtyának 2014 január 20-ig minden ingó vagyonával együtt el kell hagynia a lakást. Persze ennek a bidámbidámok nem tettek eleget, Borbás továbbra is ott pöffeszkedett a lakásban. Benyhéné hiába ment el végrehajtóhoz, az is csak hümmögött, ígérgette, hogy "majd intézkedik", aztán nem intézkedett. Mint késõbb kiderült, a végrehajtó jóban volt Borbással. A rendõrség pedig szintén nem kívánt foglalkozni az üggyel, elvégre "nem az õ dolguk".
Borbás idõközben megbukott egy több tízmillió forintos csalással. Számos környékbeli gazdát átvert magát MOL-ügynöknek kiadva, elõleget begyûjtve "kedvezményes" gázolajra. Vagy 30-40 millió forintot szedett így össze. Fél évig elõzetes letartóztatásban volt, majd hat év börtönre ítélték. Ez már jogerõs, de még nem kellett bevonulnia.
Ekkor fordult Benyhéné a Tolvajkergetõkhöz. Megmutatta nekünk az összes iratot, melyek szerint õ a ház jogos tulajdonosa, s a kilakoltatást elrendelõ bírósági végzést. Megállapítottuk, hogy ez a helyzet kezelhetõ, hiszen a lakást használó személyeket nem védi bérleti szerzõdés, ilyenjük nem is volt soha, mi több, bûncselekmény útján jutottak be a lakásba. Ezzel szemben a jogos tulajdonosnak minden jogalapja megvan ahhoz, hogy bemenjen, és bennünket is beengedjen.
Igen ám, de Benyhéné nem visszaköltözni szeretett volna. Hiszen ha sikerülne is, továbbra is az agresszív Borbás szomszédja lenne, aki uraságként élt a hülye lánya lakásában. Mellette állandó életveszély lenne az élete, hiszen ekkorra Borbás már nemcsak fenyegette, de megpróbálta már autóval is elgázolni, ami fölött a rendõrök "természetesen" ismét szemet hunytak. Õ már csak azt szerette volna, ha Borbás nem lakhat a lakásban, amibe beleölte egész élete munkáját. Olyan szerzõdést kötött tehát a Svájci Fehér Juhászkutya Klubbal, azaz velünk, hogy amennyiben kívánjuk, lebonthatjuk a lakást, és elvihetjük, ami tetszik. Ajtót, ablakot, tetõcserepet, villanykapcsolókat, kazánt, ami csak tetszik.
Igen, ez volt az, ami miatt pár napja adományokat kértünk, ezeket az ajtókat szerettük volna elszállítani. A csavar csak annyi a történetben, hogy nemcsak a szállításhoz, de a kilakoltatási akcióhoz is hozzájárultak azok, akik támogatást küldtek. Reméljük, nem baj?
Az akció megszervezése jól sikerült. Több, mint kétszáz jelentkezõbõl mintegy húszan maradtak a válogatás végére. Szombaton reggel találkoztunk Budapesten, a Vaskefénél, és négy autóval, plusz egy furgonnal elindultunk délnek. Szegedrõl még ketten csatlakoztak hozzánk. Hódmezõvásárhelyen egy áruház parkolójában találkoztunk, megbeszéltük a teendõket, majd irány a Nádtetõ utca. Velünk jött Benyhe Jánosné, mint tulajdonos, nálunk volt a bérleti szerzõdés és számos szerszámgép. Összesen tizennyolcan voltunk, és három kamerát vittünk. Csatlakozott hozzánk egy váratlan kísérõ is: Borbás Zoltán édesapja. Annyira elege volt már a gyökér fiából, hogy látni szerette volna, amint megleckéztetik.
A házhoz érkezve bementünk a kapun. Az ikerház jobb oldali fele volt a célpont. A bejárati ajtót zárva találtuk. Páran rögtön elkezdtek ügyködni a felnyitásán. A szomszédos lakrészbõl erre elõkerült néhány döbbent bidámbidám kurva, és nyavalyogni kezdtek, hogy kik vagyunk, mit akarunk? Jött ez a Borbás is. Igazi neandervölgyi bunkó, még a feje is elõreáll. Nekiálltak verni a nyálukat, hogy azonnal takarodjunk, ez az "õ házuk", ez "magánlaksértés", és mindjárt kihívják a rendõröket! Na persze. Az õ kis otthonuk, az.
Borbás elõvette a legalja bidámbidám stílust (kulcsszavak: csicska, kutya, etc.) és így próbálta vörös fejjel üvöltözve utasítani a társaságot az azonnali távozásra. Mivel ez nem ment, karon ragadta Tomcatet, és felemelte az öklét. Õ meg erre jól pofán durrantotta gázpisztollyal. A nagy harcos hanyatt zuhant, és lefejelte többünk bakancsát. A ringyók egyike is megpróbált keménykedni, de egy magasba emelt pajszer meggyõzte, hogy ahol már az alfahím is fekszik, ott jobb, ha õ is takarodik. Tomcat anyázott, mert elakadt a pisztolya, Borbás meg felkelt, és folytatni akarta a lökdösõdést. De a derekasan osztott ütések és rúgások, na meg néhány társunk szakszerûen bemutatott harcmûvészeti fogásai meggyõzték az alvilág császárát, hogy ideje visszatakarodni a vackára, amíg lehet. Az arcára kiült döbbenet leírhatatlan volt. Ilyen még nem történt vele. Micsoda, hogy idejön pár csicska köcsög, és kezet emelnek RÁ??? Hogyan fordulhatott elõ ilyen gyalázat?! Könnyeivel küszködve futott be a lakásba, a nõjét rángatta maga elé fedezéknek, majd bevágta az ajtót, és bezárta vagy negyvenre.
Hát ez megvolna, gondoltuk, akkor ideje feladathoz látni. Az egyik csapat a fõbejáratot vette kezelésbe. Egy másik a hátsó ajtónak esett neki. A harmadik pedig rájött, hogy a garázsajtó nyitva van. Onnan egész civilizáltan be lehetett jutni, hiszen az onnan nyíló ajtó zárját elfelejtették lecserélni. A három csapat nagyjából egyszerre jutott be, ki ésszel, ki erõvel, de perceken belül jó sok üvegszilánk borította a terepet. A garázsban is felborult ez-az. Nem voltak rendesen megtámasztva a polcok, na.
Jöhetett a második fázis, a kilakoltatás, az ingóságok kihajigálása. Neki is kezdtünk derekasan, de azért válogatva. A jogi helyzet ugyanis az volt, hogy ez a lakás január óta hivatalosan lakatlan. Tehát ami odabent van, az vagy Benyhe Jánosné korábban is ott lévõ tulajdona, vagy elhagyott tárgy, aminek nincs gazdája. Hát, nem tudjuk, ki volt az, aki ott felejtette az LCD tévét 5.1-es hangcuccal, egy drága bõrgarnitúrát, és egy csomó drága, ám ízléstelen giccset, állóórát, festményt, de nekünk egyik sem kellett, ezért csak úgy potyogtak ki az ablakon és törtek ripityára. Egy PC bizonyos kilencvenes évekbeli hagyományok tisztelete gyanánt még az utcára is kirepült. A vécébe beleborult egy ötkilós zsák gipsz. Az ajtókat, ablakokat meg pakoltuk a furgonba. Közben a szomszéd lakrészbõl eszeveszett sivalkodást hallottunk, mintha egyszerre ölné egymást hat-nyolc kiéhezett vágósertés, és közben Borbást is közéjük lökték. A lakásban talált legérdekesebb lelet egyébként egy bekeretezett réztábla volt, amely büszkén hirdette: "Borbás Zoltán, 2012. legjobb bûnözõje." Hát, gyenge év lehetett...
A szomszédból kihallatszó sivalkodásba hirtelen más zaj is vegyült: közeledõ szirénák hangja. Naná, hogy kihívták a rendõrséget! Galád bûnözõk el akarják venni az õ kis fészküket! De nem is egy sziréna közeledett, nem is kettõ, hanem akkora lárma, hogy zengett tõle az ég. Abbahagytuk a munkát, kiálltunk a kertbe, vártuk a Fakabát Rt. szorgos munkatársait. Jöttek is, nem is akárhogy! Vagy egy tucat golyóálló mellényes zsaru rohant be az utcába, kezükben csõre töltött pisztollyal, és üvöltöztek, hogy SENKI NE MOZDULJON!! Nahát, érdekes, mikor a törékeny, idõs Benyhénét verte ez az állat, nem voltak ilyen izgatottak... Úgy jöttek, mintha valami amerikai filmben játszanának.
Mondtuk nekik, hogy ne hadonásszanak éles fegyverrel, itt nincs senkinél sem, csak náluk. Látva, hogy valóban kicsit tódított Borbás a családjára rátörõ fegyveres banditákról - mert természetesen úgy adták elõ, hogy Borbást tucatnyi fegyveres támadó lelõtte - elrakták a stukkereket, és megkértek minket, hogy támasszuk meg a furgon oldalát. Hármunknál volt gázpisztoly, ezeket elvették. Kérdezték, ki lõtt, mivel lõtt? Mondtuk, hogy egy lövés volt, gázpisztollyal, mert Borbás és a két ribanc átjött a mi magánterületünkre, és Borbás le akarta ütni Tomcatet. Mondtuk azt is, hogy videóra vettük az egészet, több kamerával.
Következett pár óra aprólékos vizsgálódás. Közben mentõautó érkezett, és egy sárga mentõhelikopter is ereszkedni kezdett a ház fölött. Mikor kiderült, hogy a "halálos sebesült" csak egy kis könnygázt nyelt és néhány pofont kapott, a helikopter elrepült, és Borbást kivitték a mentõautóhoz. Semmi baja sem volt, de azért elvitték kórházba. Közben az utcába egyre több jármû érkezett, már ellepték a különbözõ rendõrségi autók, kisbuszok, terepjárók.
Eközben a furgon belsejébõl puffanást hallottunk. Még láttuk is, hogy valaki elszalad a nyitott hátsó ajtótól, vissza Borbásék lakásába. Kiderült, hogy valamelyik nyomorékagyú egy szamurájkardot és két gázspray-t hajított a raktérbe. Jót röhögtünk a szánalmas próbálkozáson. Pláne, hogy a kard párját már korábban megtaláltuk a garázsban, és ott hevert a fûben széttörve. A rendõrök ezeket is kivették és a pisztolyaink mellé tették.
A zsaruk nagyon korrektek voltak velünk. Ismerték a Tolvajkergetõket, tudták, kik vagyunk. Mondogatták, hogy már megérdemelte ez a gyökér, hogy valaki jól megagyalja, nekik is tele van már vele a tökük. Ismerték persze az egész sztorit az elfoglalt lakásról. Hát, azt nem tudják, most mi lesz, majd a parancsnok eldönti.
Jó öt óra várakozás következett. A szemlebizottság végigfényképezte a helyszínt, a kihajigált bútorokat, a szétfeszegetett ajtókat. Mi közben üldögéltünk az utcán Borbás kihajított bõrfoteljében, meg a kertbõl újított székeken. Nem úgy nézett ki, hogy a rendõrök szívózni akarnának velünk, de hát nem is nagyon tudtak volna. A jogos tulajdonos társaságában, érvényes bérleti szerzõdéssel jöttünk be a házba, és sem Borbásnak, sem a luvnyáinak nem volt semmiféle jogcíme bennünket ebben akadályozni. A kihajigált holmik tulajdonjoga enyhén szólva kérdéses. Úgy látszott, sikerül megoldani a helyzetet. Borbás elgyepálása sem volt nagy probléma, hiszen jogos védelmi helyzetben voltunk, és ezt három kamera videófelvételével is nyomban tudtuk bizonyítani.
Csakhogy a rendõrségen mindig van valaki, aki úgy gondolja, ha nincs ügy, akkor majd csinálnak erõbõl. Elvégre ha már kijöttek ekkora szirénázással, akkor valami fennforgásnak lennie kell.
Elõször azzal hozakodtak elõ, hogy néhányunknak be kellene menni tanúskodni. Jó, de mirõl? Hát, mondták, majd lesz ügy, azt még nem tudják, milyen és ki ellen. Hát szép, ha még ezt sem tudják, mit akarnak ügyeskedni? Aztán közölték, hogy mindannyiunknak be kell menni, de ne aggódjunk, a rendõrök itt maradnak, és õrzik a cuccunkat. Ja, és Tomcat elõ lesz állítva súlyos testi sértés kísérlete alapos gyanújával. Meg lefoglalják a gázpisztolyainkat. Mindet. És a kamerákat is. És még minden mást, amit úgy gondolnak. Bicskákat, akármilyen kicsit. (Két-három darab lehetett nálunk, mind körömpucolónyi pengével.) Ja, és végül is mindenki menjen be a kapitányságra, kihallgatásra. Ne aggódjunk, a rendõrség itt marad, és õrzi a cuccokat. Nem, Borbás nem mehet be a lakásba. Nem is vihet el semmit. Semmi baj nem lesz.
Arról, hogy netán Borbást vinnék be, természetesen szó sem esett. Õ ekkorra már elõmerészkedett a tornácig, és onnan kaffogott felénk a csimpánzszerû ribancai mögül. Hogy õ majd szétver minket. Elvágja a torkunkat. Meg leszünk baszva. És hogy gyávák vagyunk, mert csak a rendõrök mögül nagy a pofánk. Hm, kicsit gond lehet a valóságérzékelésével.
A kapitányságon mind a tizenkilencünket egyenként kihallgatták arról az egész Dél-Magyarországot izgalomban tartó bûncselekményrõl, amelyben egy közismert bûnözõt pofán méltóztatott könnygázosítani egy közismert blogger. Mindenkit kifaggattak a legapróbb részletekrõl. A furgonunkat behozták a kapitányságra, lefoglalták a benne levõ ajtókat, ablakokat. Benyhéné megkérdezte, mikor kaphatja vissza azokat, hiszen azok az õ tulajdonát képezik.
- Azok bûnjelek! - hangzott a válasz.
Hogy milyen bûnjelek, és milyen bûncselekmény az, ha valaki bemegy a saját házába, és leszereli az ajtókat, nem tudtuk meg. Bûnjel és kész. A rendõrök egyébként továbbra is tisztességesek voltak, még szimpatizáltak is velünk. Tomcatet sem vitték a fogdába, meg sem bilincselték, csak papíron volt elõállítva. Ezzel igazából jól is járt, mert õ legalább kapott enni, mint fogvatartott. A többiek meg ott éheztek a folyosón, míg egyenként sorra nem kerültek. A kisrendõrökkel tehát semmi baj nem volt, az ellen azonban nem tehettek semmit, hogy valami ostoba fejes a bûnözõ védelmére utasította õket.
Csaknem nyolc órába telt, mire az évszázad bûntényének minden mozzanatát felderítették. Tomcat késõbb elmondta, hogy azzal fenyegették, hogy magánlaksértés miatt indítanak ellene eljárást. Kérdezte, hogyan valósított volna õ meg ilyesmit, ha a tulajdonos jelenlétében, mint szerzõdéses bérlõ tartózkodott a jogszerûen birtokba vett ingatlanban? Megint jöttek neki ezzel a szar szöveggel, hogy mivel Borbás életvitelszerûen ott él, ezért nem léphetett volna be.
- Maga mit csinálna, ha bemennék a lakásába hívatlanul? - kérdezte a rendõrtõl.
- Kidobnám. Ez magánlaksértés lenne.
- És ha akkor mennék be, amikor nincs otthon? Ha arra érne haza, hogy a nappalijában nézem a tévét?
- Akkor is!
- Na és ha akkor megyek be, amikor nyaralni megy, és két hét alatt jól belakom a lakást?
- Az más, mert akkor már életvitelszerûen tartózkodik ott.
- Értem. Kérem, akkor definiálja, megfelelõ törvényi hivatkozással, hogy egy folytatólagosan elkövetett bûncselekmény mennyi idõ után válik jogszerû cselekménnyé.
Ilyen törvényhely természetesen nincs. A magánlaksértés sosem válik jogos lakáshasználattá. Pontosabban egyetlen esetben, 15 év elteltével, elbirtoklás útján, de akkor is csak amennyiben az eredeti tulajdonos nem emel kifogást. Más esetben, így Borbás esetében is, bûncselekmény valósul meg.
- Sajnos ilyen rosszak a törvények - mentegetõzött néhány rendõr, pedig a törvényekkel nem volt semmi baj, csak õk nem értették.
Papírok, aláírások, Tomcattõl vettek ujjlenyomatot, majd befejeztük a mûsort. A furgont visszakaptuk kiürítve. Megtudtuk, hogy a Nádtetõ utcába nem mehetünk vissza, mert fokozott ellenõrzést rendeltek el a környékre, és az utcába sem szabad bemenni. Tomcatnek más volt a véleménye. Szerinte furcsa lenne, ha a rendõrség fokozott ellenõrzésre hivatkozva kitiltana valakit a házából. Javasolta, menjenek oda, és szondázzák meg, hogyan reagálnak a rendõrök.
Hogyan reagáltak volna másképp, mint oltári csapaterõs felvonulással. Mire az utcasarkon álló két rendõr befejezte odamerészkedõ elõörsünk különösen szigorú igazoltatását - aminek célját nem nevezték meg, sebaj - már vagy ötven kollégájuk nyüzsgött körülöttünk. Közölték, hogy az utcába csak azok léphetnek most be, akik itt laknak.
- Én itt lakom - felelte Benyhéné, és megmutatta a lakcímkártyáját.
- Mi is - mutatta meg Tomcat a bérleti szerzõdést. - Az egyesület tagjai vagyunk.
Némi tanácstalanság ült ki a rendõrök arcára. Végül elõkerült a bûnügyi osztályvezetõ, és átvágta a gordiuszi csomót.
- Az utcába bemehetnek, de a házba nem.
- És miért nem?
- Mert az magánlaksértést valósítana meg.
- A tulajdonos részérõl?
- Igen, mert az ingatlanban jelenleg más lakik.
Szó szót követett, végül a jogi doktori címmel rendelkezõ õrnagy közölte, hogy az õ személyes döntése az, hogy nem enged be minket az ingatlanba. Ezzel pedig bûncselekményt, közelebbrõl magánlaksértést követett el. Azt ugyanis nemcsak az valósítja meg, aki behatol egy idegen magánterületre, hanem az is, aki annak jogos haszonélvezõjét nem engedi belépni. Beosztottjainak pedig meg kellett volna tagadniuk a bûncselekményre felszólító utasítást.
Mi persze nem azért mentünk vissza, hogy elkezdjünk balhézni az ostoba bidámbidámokkal. Nyilvánvaló volt, hogy a rendõrök így fognak reagálni. Egyikük meg is mondta, miért: a rendõrségnek sokkal fontosabb, hogy a környéken "rend és nyugalom" legyen, mint ilyen apróságok, hogy valakit kikergettek a 30 millió forintos házából, amiért egész életében dolgozott. A szomszédok nyugalma és a csend fontossága felülír holmi magántulajdonhoz való apró-cseprõ jogot.
Azért mégiscsak elsétáltunk a házhoz, megnézni, hogy vannak Borbásék. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az ígért rendõri õrizetbõl semmi sem valósult meg. A ház nyitva állt Borbásék elõtt. Még rosszabb, hogy egy csomó cuccunk bent maradt. Egyikünk táskája, egy létra, több szerszám. Kértük, hogy hadd hozzuk ki, de a rendõrök nem engedték ezt sem.
- Ha úgy érzi, bûncselekményt követtek el Ön ellen, tehet feljelentést...
- De nem érti? Maguk vittek el innen minket, a holminkat meg otthagyták ezeknek!
Erre csak a vállukat vonogatták. Nem mintha olyan hatalmas értékek lettek volna. De hát ezek egy házat is leszarnak, miért pont egy létra érdekelné õket?
Elõkerült persze Borbás is. A gyökér üvöltözött odabentrõl, fenyegetõzött, csicskázott, buzizott, a ribancai meg visítoztak. Éjjel tizenegy óra volt, de a rendõröknek eszük ágában sem volt rájuk szólni, nekik szabad csendet háborítani. Csak akkor léptek közbe, ha közülünk valaki visszaszólt. Azt nem szabad! Az már zavarja a szomszédok nyugalmát! Borbás folyamatosan azt követelte, hogy Tomcat menjen be hozzá, "ha van vére", és "bokszolják le". Nem akarta érteni az ostoba csimpánz, hogy a civilizált ember nem alacsonyodik le ilyesmihez. Hová lett volna az emberiség, ha távoli õsünk is "egy az egyhez" áll neki "bokszolni" a barlangi medvével vagy a kardfogú tigrissel! Nem bokszolni jöttünk, hanem patkányt irtani. Más mûfaj. A patkány meg visítson, ha akar, úgyis megdöglik.
De csak sikerült Borbást annyira felplankolni, hogy még õsemberi voltából is kivetkõzve, vörös fejjel üvöltötte az egyik kurvának:
- Hívjad a cigányokat! Most, most hívjad õket! A cigányokat!!
Lázas telefonálásba kezdtek. Végignéztünk magunkon (továbbra is 19 fõ), majd a rendõrökön (kb. 50 fõ, részben páncélban) és nem értettük, miféle "cigányokat" akar ide, és milyen célból. Rasszista ez? Különben is, 13 kisebbség közül miért pont cigányokat akar hívni? Akiknek politikailag korrekt neve egyébként is romák, nem? Mit cigányozik ez itt...
Már a kocsikhoz sétáltunk vissza, amikor hirtelen egy csapat rendõr bukkant fel az utcában, és futva megelõztek bennünket. Nem értettük, mi van, ám egyszer csak láttuk, hogy egy autót tartóztatnak fel. A volán mögül személyesen Borbás kászálódott elõ. Nicsak, a kis hülye, utánunk akart jönni. Ennyire akar bokszolni? Ám ekkor az utca másik vége felõl egyszer csak megérkezett egy szakadt piros Opel. A rendõrök láttán erõsen elkámpicsorodott a benne ülõ három cigány képe. Aztán jött még egy autó, meg még egy, és egy negyedik is. Összesen úgy tíz-tizenkét gizda szarházi gyûlt össze. Na, hát nem voltak valami nagy eresztés. Nagy részük girhes drogos, piti kis drogfutárok és ilyesmik lehettek. Tizennyolcunk akkor is elbánt volna velük, ha hirigre kerül sor. De nem került, helyette tömeges igazoltatás lett a vége. Benyhéné ismert közülük néhányat, egyik sem állt nagy verekedõ hírében. Végigvideóztuk õket, megdicsértük a remek verdáikat, majd megköszöntük, hogy eljöttek, és távoztunk.
Az akció mérlege rövid távon döntetlen. Bár nem sikerült annak rendje és módja szerint kiakolbólítani a vadembereket, Borbás életének talán legsúlyosabb traumáját élte át, amikor ribancai és gyerekei elõtt bevertük a hülye fejét, és megfutamodott pár "csicska köcsög" elõl. Különösen döbbenetes lehetett számára, hogy nem csak õ tud összeszedni pár embert, ha kell, hanem az a lenézett nõ is, akit lábtörlõnek kívánt használni, és akik bizony nem csak nézelõdni jönnek. Az általa bitorolt lakást sikerült lakhatatlanná tenni és részben kiüríteni. Az ajtókat a rendõrség lefoglalta ugyan, de azok Benyhéné tulajdonát képezik, és tõle is foglalták le. Tehát neki is kell majd visszaadni mind. Amúgy egy gazdátlan LCD tévé és pár hasonló is beugrott a kocsiba, az is le lett foglalva. Nem adhatják ki másnak, csak a tulajdonosnak, az meg nem Borbás.
Az igazi gyõzelem azonban az, hogy bizonyítékot szereztünk rá, hogy a rendõrség karhatalmi erõvel tart fenn egy hatalmas kárt okozó jogtalanságot, felrúgva egy sor eljárásjogi és egyéb szabályt. Ez pedig nagyon jól fog jönni abban a polgári perben, amit Benyhe Jánosné a közeljövõben a segítségünkkel indít el a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság ellen. A per követelése a lakás ára lesz, hiszen elbitorolt otthonát nem védték meg, és arra kényszerítették, hogy elhagyja azt. A rendõrség fogja megfizetni az álszent mellébeszélésekbõl fakadó károkat. Majd meglátjuk, meddig marad a helyén egy-két rendõri vezetõ, ha több tízmilliót kell kipengetnie a "hitközségnek" azért, mert elfelejtették elolvasni a megfelelõ jogi szakkönyveket. Tomcat szintén pert indít jogtalan és indokolatlan elõállítása miatt.
https://www.faceb...ajkergetok