Sereg szem le
Irta: postaimre - Datum: 2014. August 13. 19:56:38
Még mindig adásszünet van. Itthon vagyok és nem tudni mikor, hová és fõleg miért is kellene elindulnom. Döcögõs ez a helybetopi. Viszont nem teljesen haszontalan, még ha hasznot nem is hoz. Belebotlottam a pszichológiai álláshirdetésekbe és szinte beleszédültem, micsoda kereslet van rá, virtuálisan. De nem pályázok. Már nem. Nem vagyok már a régi és nem vagyok alkalmas arra, hogy újra az legyek, aki voltam, ha voltam egyáltalán.
Teljes hir
Még mindig adásszünet van. Itthon vagyok és nem tudni mikor, hová és fõleg miért is kellene elindulnom. Döcögõs ez a helybetopi. Viszont nem teljesen haszontalan, még ha hasznot nem is hoz. Belebotlottam a pszichológiai álláshirdetésekbe és szinte beleszédültem, micsoda kereslet van rá, virtuálisan. De nem pályázok. Már nem. Nem vagyok már a régi és nem vagyok alkalmas arra, hogy újra az legyek, aki voltam, ha voltam egyáltalán.
Nehéz nem észlelni, hogy nagyon gyúrnak a háttérben és olyan lelki-támaszpontot akarnak összegereblézni, amire majd lehet a sokkolást követõen támaszkodni, mert ugye a „bármi elõfordulhat” kategóriába sokk minden belefér. Keresik, képzik a szakikat, de suttyomban és vezetik fel ennek jelentõségét. HVG különkiadásai, fórumok, Bagdy Emõke elõterelése és a másik fronton az összeesküvés-gyakorlat köztudatba tolása zajlik. Nem írok le minden meglátásomat, mert inkább lehunyni vágyom a szemem, de akkor is l-átok.
Ma lefestettem a kapu léceit és az egyik korábban elkészített akác kerti asztalt is lazúroztam. Holnap a másikat és ha belefér, akkor összehozok valami padot is melléjük. Ez a munka leköt. Nem kell gondolkodni. Nem gondolkodni kell! Valahogy úgy érzem, mint a magasugró, aki nem verte le a lécet és nem is esett le. Valahol ott ragadt és nem kívánkozik vissza a régi pályára, ahol össze-vissza futkároznak a versenyzõk, bírók és az izgága nézõ-szurkolók. Bambán hangzik, mégsem az. Tudok még egyszerûbb is lenni, de leszek-e, ez ma már még annyira sem kérdés.
Nyilvánvaló, hogy nagyobb erõk mozdultak a vonalra, mint amit kezelhetnék és nem is érzem a helyem ott, mert durva és faragatlan lettem, ezzel jelezve, hogy nem tartozom és nem is szándékozom visszatérni az illúzióba.
Egy „háborúban” még benne lennék! Az eddig kimaradt a listámról. A vége meg igazából már tegnap sem kötötte le kíváncsiság-szinapszisaimat. Fegyvert akarok érezni a kezemben, ilyen egyszerû ez. S ha már csak az illúzió-bazár átrendezõitõl függ a tereposztás, akkor legyen egy z-öld mezõ, de lehet havas is, bár a klíma ezen a szélességi fokon ezt nem biztos, hogy egyszerûen lehetõvé teszi. Végül is mindegy, csak ne város legyen, ha kérhetem! Onnan nem látni a gomba bocskorát olyan jól.