Posta Imre weboldala

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar
Irta: postaimre - Datum: 2014. August 21. 06:19:29

Teljes hir

A "magyar" bõven kérdõjeles, de a témafelvetés elõremutató. Tegnap jött jelzés, hogy az álpinyótól is szabadulnának. Magyarországon meg sem akarták jelentetni a tanulmányukat a korrupcióról, az Egyesült Államokban viszont habozás nélkül közölték, és a cikkel rangos díjat nyert a két magyar kutató szociológus szerzõ. Itthon lényegében senkit sem érdekel, amit csinálnak, pedig az amerikaiak szerint azt írták le, amit még senkinek sem sikerült: azt, hogy hogyan mûködik hatékonyan egy szervezetben a korrupció.

Magyarországon évek óta nem tudta leközöltetni két korrupciókutató szociológus az egyik kutatásáról szóló cikket, az Egyesült Államokban viszont nemcsak megjelent egy rangos folyóiratban, de idén augusztusban elnyerte a szervezetszociológia területén mértékadó tudományos szervezet, az Academy of Management legjobb tavalyi cikkért járó díját is. Az amerikai bírálók nagy újdonságként fogadták a kutatást, és most úgy látják, hogy a korrupciót olyan megközelítésbõl sikerült bemutatniuk a magyar kutatóknak, amit még sose írt le senki. A vizsgálódásuk során megalkotott fogalomra az egyik amerikai bíráló például azt írta, hogy ez a felfedezés a legérdekesebb eleme a tanulmánynak, és ez valószínûleg olyasmi, amire a jövõben más kutatók hivatkozni fognak.

Jávor István, az ELTE Szociológia Tanszékének egyetemi docense és Jancsics Dávid, aki szintén az ELTE-n végzett szociológus, jelenleg a City University of New York kutatója a szervezeteken belüli korrupció mûködését próbálta meg tudományosan leírni a szervezetek hatalmi viszonyai alapján. Ehhez 42 mélyinterjút készítettek 2009 decembere és 2010 júliusa között felsõvezetõkkel, középszintû menedzserekkel és szakemberekkel, alacsonyabb beosztású alkalmazottakkal, politikusokkal és oknyomozó újságírókkal. (2012-ben mindkét kutató írt a hvg.hu korrupcióval foglalkozó cikksorozatába, Jávor cikke itt, Jancsicsé itt olvasható).

A tanulmány megállapításaira sokan lehet, hogy legyintenek, mondván, „de hát ez evidens, ezt én is tudom, nem találták fel a spanyol viaszt a kutatók”, hogy Magyarországon így mûködik a korrupció. Az elemzésnek viszont épp az adja a jelentõségét, hogy a korrupció ilyen valósághû, pontos leírására kevesen – sõt, a kutatópáros állítása szerint rajtuk kívül mások nem is – vállalkoztak idehaza (hiszen konkrét esetek képezik a kutatás kiindulópontját). A tanulmány kiindulópontja lehet például annak, hogy egy szervezet felépítésénél mire kell figyelni ahhoz, hogy a korrupciót kizárják vagy minimálisra szorítsák a szervezet létrehozói (a cég tulajdonosai, esetleg állami szervnél az állam). Rámutat az anyag arra is, hogyan torzul el a hierarchikus irányítás, hogyan alakulnak a függõségi viszonyok, és hogyan válik átláthatatlanná a szervezet. De mintául szolgálhat azoknak is, akik a közbeszerzési kiírásokat bogarásszák, arra vadászva, hogy azokat kire írták ki, mely paraméterek, pályázati feltételek azok, amelyeknek csak egyetlen – már kiszemelt – pályázó fog megfelelni.

Jávor István és Jancsics Dávid díja

Fotó: Jávor István
Magyarország korrupt ország

Az újszerû korrupciós tanulmány hányattatott sorsa idehaza azért is furcsa, mert Magyarországon burjánzik a korrupció.

Magyarország évek óta változatlanul abba az országcsoportba tartozik, amelyik az Európai Unió legkorruptabb harmada: az EU 28 tagállamából a 20. helyen áll a Transparency International (TI) tavalyi korrupciós jelentése szerint. A jelentésben szereplõ 177 ország között a 47. helyen vagyunk, magyarán világviszonylatban a tisztább elsõ harmadba sorolnak minket. Azonban az utóbbi eredmény csalóka: a felmérésben az országok 0 (nagyon korruptnak érzékelt) és 100 (nagyon tisztának érzékelt) között kapnak valamilyen pontszámot, és Magyarországot tavaly 54 pontra értékelték a jelentésben. A régiónkon belül ez a középmezõny: Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia megelõz minket.

A rossz eredménynek a TI szerint leginkább az az oka, hogy az Orbán-kormány iránt elkötelezett vezetõk irányítják az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenõrizniük, és szinte teljesen felszámolták a fékek és az ellensúlyok rendszerét, ami nagy korrupciós kockázat. Emellett a jogalkotás a közérdek helyett a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja, jogszabályi akadályokat gördítenek a civilkontroll útjába vagy egyes gazdasági érdekcsoportokat hoznak helyzetbe.

A díjnyertes kutatás eredményeit összegzõ cikk 2011-re készült el, de hiába próbálkoztak a Szociológiai Szemlénél és a Közgazdasági Szemlénél. Érdeklõdtünk mindkét folyóiratnál, hogy miért zárkóztak el egy ilyen cikk megjelentetésétõl, de csak a Közgazdasági Szemle válaszolt. A szemle fõszerkesztõje azt írta, szó sem volt elzárkózásról, csak a cikk tárgya és megközelítésmódja miatt átirányították a Szociológiai Szemléhez. Ott viszont Jávor István elmondása szerint majd egy évig nem bírálták el a cikket, elsikkadt, és még most is egy újabb bírálatra vár.

Jávor a hvg.hu-nak azt mondta, hogy idehaza ez a két folyóirat jöhet szóba a tanulmány publikálására, ezért nem is próbálták utána más folyóiratnál lehozni a munkát, de más lehetõségük sem adódott.

Mindenki sáros

A két magyar kutató által javasolt új szemlélet szerint a korrupt viselkedés és a szervezeten belüli korrupció nagymértékben attól függ, hogy milyenek egy szervezeten belül a hatalmi viszonyok és milyen olyan erõforrásai vannak a szervezetnek, amit esetleg illegálisan használhat fel valaki a saját javára, illetve értékesítheti a piacon.

Ilyen erõforrás lehet például a pénz, a pozíció, a mérlegelési jogkör és döntési lehetõség. Egy hétköznapi példa: a rendõr elfogad 10 ezer forintot és elengedi a gyorshajtót. Vagyis értékesít egy hatósági jogosítványt, és eladja, illetve átteszi a saját zsebébe a bírságkassza egy részét. Egy ügyintézõ felgyorsítja egy építési engedély kiadását, és cserébe õ is kap valamit. Vagy egy hatóság vezetõje segít elintézni egy cég adózási problémáját, és késõbb a kapcsolatait felhasználva jó állást kap a piacon. A bonyolult adok-kapokot gyakorlatilag lehetetlen követni, csak annyi érzékelhetõ, hogy valami nem stimmel.

Egy budapesti belvárosi önkormányzati képviselõ mesélte a következõ esetet:

„Volt ez az épület, ami utcaképi védettséget élvezett, ami azt jelenti, hogy a homlokzatot meg kell tartani, de mögötte bármit lehet csinálni. Magasságot sem lehet emelni. Egyik nap az építkezésen a markoló véletlenül belebontott a homlokzatba. Emiatt az önkormányzat életveszélyessé nyilvánította az egész homlokzatot és le kellett bontani. Úgy tettek, mintha egy véletlen baleset lett volna, de ezzel megúszták az egész homlokzat megóvási hercehurcát. A markoló vezetõje talán még prémiumot is kapott.” (Részlet a tanulmányból)

Ezek azonban csak a gyakran emlegetett és sokat vizsgált esetek. A két magyar kutató szemléletében az az egyik fontos újítás, hogy a korrupció mûködésének megértéséhez nem elég azzal foglalkozni, hogy a kisrendõrt hogyan és miért „veszik meg”, vagy a nagybankár, a nagyvállalkozó, a politikus mit lop el. Azzal senki nem foglalkozik, hogy a szervezeten belül mi történik és mi teszi ezt lehetõvé és hatékonnyá – mondja Jávor István.

Egy magáncég felsõvezetõje a középsõ szint korrupcióba való közremûködésérõl így fogalmazott:

„Mindig szükség van beosztottakra, akik a korrupciót megcsinálják...és mindig találsz valakit, aki elvégzi neked a piszkos munkát. Õk is magasabbra akarnak jutni és ezért megcsinálják. Sokszor csak azért asszisztálnak a vezetõ korrupciójához, mert ez a ’nyugodt élet titka’. Megcsinálom azt, amit a fõnök mond és a többi nem érdekel...szóval nem érdekük a konfliktus.”

Ahhoz ugyanis, hogy a korrupció hatékonyan mûködjön, szükség van a középsõ szint tevékeny hozzájárulására és korrumpálódására is. A két magyar kutató szerint ezen a szinten zajlik a korrupció oroszlánrésze, õk legalizálják a visszaéléseket és kapcsolják ki a belsõ és külsõ kontrollt az elit elvárásainak és a saját érdekeiknek, félelmeiknek megfelelõen, hogy elkerüljék a saját lebukásukat és a fõnökeikét.

Egy nagy állami vállalat HR menedzsere említette a következõ esetet, amikor egy új felsõvezetõ pozíciója megszilárdításához használta fel eszközként a korrupciót:

„Amikor az új vezérigazgató szembe találta magát egy kemény ellenállással a vezetõk és szakszervezetek részérõl, akkor elhatározta, hogy nem keménykedik többet. Nem ismert senkit egy olyan cégnél, ahol vállalati kultúra teljesen a 70-es évek szocializmusát õrzi és mindenki legalább 20 éve ott dolgozik. Az egyetlen módja az volt, hogy legitimitást és szövetségeseket szerezzen magának, hogy néhány régi igazgatónak elnézte, hogy a saját sleppjüknek adtak megbízásokat. Ezek komoly tételek voltak, a gázolajbeszerzéstõl, a gumi és csapágybeszállításon keresztül a szegek beszerzéséig. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, elõször is lojális barátokat szerzett, akiket mindenki szeretett a cégnél. Másodszor ezek az igazgatók kiszolgáltatottá is váltak amiatt, hogy õ tudott az ügyeskedéseikrõl.”(Részlet a tanulmányból)

Jávor István

Így írják ki a pályázatokat

Vegyük például a közbeszerzéseket. A két magyar kutató szerint egy korrupciós helyzet általában nem olyan egyszerû, hogy egy szervezet vezetõje vagy a politikus megállapodik egy baráti céggel, és a cég megkapja a megbízást. Ebben tevékenyen részt kell vennie egy apparátusnak is, amelyik érti, tudja, hogy mirõl van szó, és megoldja, hogy a közbeszerzés legális legyen, mûszaki szempontból ne legyen szakmaiatlan, és jogilag is felépített legyen, amiben ott van a kiskapu, amit elõre megbeszéltek a vezetõik.

Azt, hogy a résztvevõk mit miért csinálnak ebben a rendszerben, egy bonyolult alkurendszer és hatalmi viszonyok határozzák meg. Ha kiírnak egy közbeszerzési pályázatot, ami arra van, hogy egy kiszemelt cégnek juttassanak állami pénzt, ahhoz az kell, hogy két vezetõ, például egy polgármester vagy politikai vezetõ megegyezzen a baráti vállalkozóval. Utána viszont a pályázati dokumentációt valakiknek úgy kell megírniuk, hogy az mûködjön. Õk a középszintû dolgozók, szakértõk a minisztériumban vagy a hatóságnál, akik például kikeresik azokat a mûszaki paramétereket, amelyek alapján a kiírás csak az X Kft.-re fog passzolni.

Egy magas beosztású kormányzati hivatalnok a következõképpen jellemezte a közbeszerzések testreszabását:

„Amikor kiírsz egy pályázatot, azt nem könnyû úgy megcsinálni, hogy a barátod nyerje meg...akkor elkezdõdik egy ilyen pár hónapos kavarás. Ezalatt te keresed a barátod cégében azokat az apró jellegzetességeket, amik a pályázatban majd elvárásként fognak megjelenni. Például, hogy az elmúlt X évben ilyen és ilyen speciális szaktudással rendelkezõ emberek dolgoztak a cégnél...meg ilyenek. Eléggé óvatosan kell ezt csinálni, mert egyrészt ki kell zárnod a konkurenciát ezzel, de közben védve kell, hogy maradj. Ki kell alakítanod egy követelményrendszert, aminek csak a barátod felel meg. Az egész tenderdokumentációt rá kell szabni, de mondom óvatosan, mert vannak olyan projektek, amiket nem csak a Közlönyben, hanem Uniós közlönyökben is meg kell jelentetni.” (Részlet a tanulmányból)

Elõzetesen megkérdezik például a potenciális versenyzõk körében, hogy kinek milyen referenciái vannak, kitalálják, hogy a baráti cégnek milyen egyedi mûszaki paraméterei vannak, és azokat teszik bele a kiírásba. Lényegében ipari kémkedést végeznek. Megnézik azt is, hogy miben rossz a baráti cég, és azt nem teszik bele a pályázatba vagy csak alacsony pontozással. Erre a jelenségre Jávor István egy külön fogalmat is alkotott, és azt mondja, hogy a középszint korrupciós tevékenységének egyik fontos ismérve, hogy az elvárt eredmény érdekében technicizálja a kiírásokat.

Jancsics Dávid

Fotó:

A fogalom, amely az amerikaiakat lázba hozta

Az Egyesült Államokban most azt mondják, hogy a technicizálás jelenségének a leírása az egyik legígéretesebb tudományos gondolat a korrupciókutatásban.

A technicizálás jelensége azért nagyon érdekes, mert egyszerre biztosíthatja a kitûzött illegális célt, de az elkövetõket is védi. Ugyanakkor jól jelezheti is, hogy valami nincs rendben. Kívülrõl úgy néz ki, mintha mûszakilag, gazdaságilag, jogilag ki lenne dolgozva a kiírás, de ha alaposabban megnézzük, rájöhetünk, hogy pontosan ez a kidolgozás eredményezte azt, hogy egy szereplõn kívül mindenki mást elõre kizártak a pályázatból.

Jávor István szerint ez gyakorlatilag a közbeszerzések jelentõs részénél így van Magyarországon. Ha például gépkocsi kell egy hatóságnak, akkor úgy írják ki a közbeszerzést, hogy a benyújtott ajánlatokban a gépkocsi mérete legfeljebb 3 centiméterrel térhet el a megadott mérettõl, és aki ebbe nem fér bele, azt kizárják. Vagy ha emelõ daru kell, akkor elvrás, hogy 37 méternél nem lehet alacsonyabb és 37 és fél méternél nem lehet magasabb.
Így dolgoztak

A kutatók összességében 63 óra interjúanyagot gyûjtöttek össze. Olyan interjúalanyokat kerestek meg, akik részt vettek már korrupciós tranzakciókban vagy közvetlen rálátásuk volt a szervezetben zajló korrupciós ügyletekre. Igyekeztek minden szervezeti szintet és szektort lefedni. Elsõsorban az érdekelte õket, hogy hogyan jöttek létre a korrupt hálózatok, a felek hogyan találtak egymásra, hányan vettek részt az ügyletben, kinek mi volt a szerepe, ismétlõdtek-e a korrupt cserék, milyen erõforrásokat használtak fel, hogyan próbálták meg elrejteni, legalizálni a korrupciót, hogyan kapcsolódott a korrupció a szervezet formális, legális tevékenységéhez. A kutatók szerint sokan szívesen és meglepõen õszintén beszéltek a témáról. Végül egy olyan mintához jutottak, amely a különbözõ típusú szervezetek (kormányzati, állami és magán) valamint hierarchikus szervezeti pozíciók (felsõ, középsõ és legalsó szintek) széles skáláját magában foglalja. Az interjúkat Jancsics készítette, Jávor szervezeti hatalomelmélete alapján együtt dolgoztak ki valami újat, amelyre a szakma felfigyelt - az Egyesült Államokban.

Nagyon sok ilyen mûszaki paraméterrel lehet játszani: a gép teljesítményével, kapacitásával, fogyasztásával, vagy ha ez nem elég, akkor egy meghatározott terhelés alatti fogyasztásával, mert a kiíró megtudta, hogy a többi versenyzõ erre a terhelésre nem végzett tesztet. Pedig semmiféle gyakorlati értelme nincs egy ilyen paraméternek. Vagy elõfordult olyan is, hogy csak az cég nyert egy pályázaton, amelyiknek legalább 5 éve dolgozó csatorna tervezõ mérnöke volt, miközben csak egy csatornahosszabbításról van szó.

El lehet ezt játszani gazdasági megtérülési mutatókkal, jogi feltételekkel, vagy garanciákkal is, és ha ez nem elég, akkor a súlyozással még lehet alakítani. Az egyik legegyszerûbb például az az eset volt, amikor egy pályázaton az a cég nyerhetett, amelyik az utóbbi három évben legalább egy 300 milliós szerzõdéssel rendelkezett az érintett területen. A nyertes egyetlen potenciális versenytársának csak 280 milliós szerzõdése volt ebbõl az idõszakból.

A technicizálás azért érdekes, mert egyértelmûen rámutat a középszint felelõsségére: a szakmai végrehajtónak is vannak érdekei, fél a lebukástól, vagy erkölcsi aggályai vannak. Az ügyekért általában ez a szint vállalja a felelõsséget, például sok mindent ezen a szinten írnak alá. A vezérigazgatónak legfeljebb politikai felelõssége van, az alsóbb szinteken álló elkövetõk viszont, ha rosszra fordul a helyzet, börtönbe is juthatnak. Ezért nekik is vannak érdekeik.

A technicizálás nem csak azt jelenti, hogy a középvezetõt manipulálták a vezetõi, hanem a saját érdekvédelmét is szolgálja. Itt, leegyszerûsítve például olyan alkuk vannak, hogy megcsinálom, amit kérsz, de cserébe én is kivehetem a magam részét. Vagy csak akkor vállalja, ha egy külsõ szakértõ cég azt mondja, hogy ez a megoldás jó. Vagyis a végrehajtó védelmet kér, és saját zsebre is dolgozik: olyan baráti szakértõ céget hoz, amelyik drágábban csinálja meg a szakértõi munkát, és azon keresztül pénzt vesz ki az ügyletbõl.
Link