Ennyire perverz és beteg a világunk? - A TV2 szerint igen
Irta: Ionerai - Datum: 2014. September 15. 22:11:19
Itt a cím a lényeg, talán a konklúzió!
Akciójeleneteket és szövevényes bûnügyeket ígért a TV2 új sorozata, a Zsaruk, ehhez képest az akciót és a szövevényességet legtöbbször a nézõ is csak nyomozhatja a mûsorban. Bár az esti mûsorsávba kerülõ sorozat színvonalában jobb, mint a többi magyar dokureality, de nem ez a produkció fogja eldönteni a nagy nézettségért folyó csatát. Fõleg azért nem, mert a görcsös valósághûség sokszor amatõr hibákhoz vezet.
Teljes hir
Nem mernénk teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy vannak szerelmesei a dokureality mûfajának, de ha igen, akkor õk megnyugodhatnak: a TV2 esti sávjában futó Zsaruk egy hajszálnyival még jobb is, mint a magyar csatornák korábbi próbálkozásai, a Családi titkok, a Magánnyomozók vagy A gyanú árnyékában. Persze csak abban az esetben, ha pozitívumnak számít, hogy a Zsarukban elhangzó párbeszédek nem mindig olyan kínosak, mint elõdjeiben, és kevesebb az olyan részlet, melybe azonnal bele lehet kötni.
A Magánnyomozókról már írtunk korábban, és meséltük azt is, hogy a sorozat hatására sokan azonnal egy-egy ilyen irodához fordultak saját bajaikkal. Nos, a Zsaruk hatására aligha rohamozzák majd tömegek a rendõrséget, bár tegyük hozzá: amint az egy valamirevaló nyomozós szériától elvárható, itt is pont kerül szinte minden ügy végére, így hatására legalább csöppet nõhet a testülettel szembeni bizalom. Talán.
Lehet-e még újat mondani egy rendõrös, nyomozós sorozattal?
De mi tehet jóvá egy dokurealityt? Melyek azok a kritériumok, amelyek alapján elégedetten csettinthet a nézõ egy-egy epizód végén? A legfõbb nézõi elvárás minden bizonnyal a valósághû ábrázolás, és erre ma már van is rengeteg technikai lehetõsége egy stábnak, hogy a kézi-, rejtett-, vagy az (imitált) biztonsági kamerás felvételek segítségével könnyebben elhitesse az adott jelenetrõl, hogy az akcióközelben készült, a stáb meg szinte ott sem volt, de ha mégis, akkor is biztos csak kívülrõl figyelte az eseményeket. A másik fontos elvárás, hogy a nézõ olyan eseményekbe leshessen be, amelyek vele is bármikor megtörténhetnek. Ez kell ahhoz, hogy könnyen azonosulhasson az átlagos szereplõkkel, illetve azok mindennapi gondjaival.
A dokureality persze nem új keletû mûfaj, a néhány évvel ezelõtti kertévés feltámadása elõtt már láthattuk a mûfaj egyik alapvetését mindkét kereskedelmi csatornától. Az USA-ból német közvetítéssel a hazai képernyõkre érkezõ, bírói tárgyalásokat imitáló (Perpatvar, Katalin bírónõ) mûsorok azonban csúnyán megbuktak Magyarországon. A gyanú árnyékában és a Családi titkok viszont újra felélesztette a fikciós valóságdrámák iránti igényt; legalábbis az a tény, hogy az említett sorozatok feltûnése óta már a sokadik ilyen típusú mûsor indul el, ezt a trendet jelzi. A TV2 ráadásul az új sorozat indításával át is alakította mûsorstruktúráját: a Zsaruk a kedvezõ 20:15-ös kezdési idõpontot kapta, ebben a sávban az Éjjel-nappal Budapest jelenthet csak valódi konkurenciát.
A Zsaruk nem lóg ki a megírt dokurealityk sorából, tehát a már felvázolt nézõi elvárások kielégítésére vállalkozik, azzal az apró különbséggel, hogy egy rendõri sorozat esetében az ügyek azért nem lehetnek túl hétköznapiak. Amikor a helyszínelõ sorozatoknak hála a nézõ ma már szinte gyakorlott halottkémnek is képzelheti magát, egy sima gázolás vagy betörés aligha hozna nézõcsúcsot. A nyomozót/rendõrt a középpontjába állító filmekkel és sorozatokkal amúgy is Dunát lehetne rekeszteni, így aztán arra sem árt ügyelni egy ilyen széria készítésekor, hogy a fordulatok, ügymenetek se legyenek teljesen elhasználtak.
A Zsaruk valósága azonban a sztereotípiák világa: itt a nyomozó-fõhadnagynak mindig van egy béna, kezdõ segítõje, a rendõrkapitányságon mindenki él-hal a kávéért, és a megérzéseknek, vagy a kilencvenes éveket idézve rendõri szimatnak mindig óriási szerepe van. És persze, ha valaki valamit megsejt, az rendszerint be is jön.
Az áldozatok, elkövetõk sem különbek: a szórakozóhelyek kidobói eleve rosszfiúk és minden konfliktusban az öklüket használják, a szórakozni járó fiatalok pedig kokain- és alkoholmámorban töltik a szabad éjszakáikat. És ha ez még nem lenne elég, az is teljesen természetes ebben a kreált valóságban, hogy az egyedülálló, fiatal lányok élete csupa veszély meg amúgy is általában mindig valamilyen nõügy áll a bûntény hátterében.
Az alkotócsapatról egyébként vajmi keveset lehet tudni, de valószínûleg a mintául szolgáló külföldi sorozatok forgatókönyveit, azok univerzális bûnügyi történeteit adaptálták a hazai környezetbe. Hiába viszonylag sikeres azonban egy átültetés, ha a megvalósításon nagyon látszik a nyugati produkciókhoz képest szerényebb büdzsé. A rendõr-realityk királyához, a Copshoz hasonló, tényleg szó szerint akcióközelben lévõ sorozat lemásolása nyilván rengeteg plusz munkával és nagyobb produkciós költséggel járt volna, de például a német SAT1-on futó Auf Streife-hez hasonló, profibb és fiatalosabb technikák Go-Pro kamerák, illetve kis magyarázó, vagy a cselekményt árnyaló feliratok használata - talán megérte volna legalább a megfontolást.
"Akció, üldözés, tûzpárbaj" az ígéret szintjén
De ne legyünk telhetetlenek, nyilván nem csak ezen múlik egy tévés produkció színvonala. Azt mindenképp pozitívumként kell kiemelni, hogy a korábbi próbálkozásokhoz képest a Zsarukban a fõbb szereplõk színészi játéka nem bántóan természetellenes, sõt Sótonyi hadnagy és ifjú kollégája, Árpi egészen jól hozzák szerepüket, és bennük legalább egy karakterest párost ismerhetünk meg. A szikár Sótonyi rátermettségét a teljesen külön életet élõ szemöldöke jelzi, míg Árpi a fõiskoláról frissen kikerült zöldfülû szerepét hozza sallangmentesen ez már bõven kiemeli õket a többi szereplõ közül. A Zsaruk epizódjaiban ugyanis napról napra váltakoznak a fõhõsök, a sorozat során négy nyomozó izgalmakkal teli munkáját is követhetjük. A könnyebb beazonosíthatóság miatt egyikük mellé, a rendõrsorozatok jolly jokere, egy kutya is jár, az pedig már szinte magyar filmtörténeti esemény, hogy az egyik nyomozót nõ alakítja.
Megfigyelés, beépülés, kihallgatás, akció, üldözés, tûzpárbaj ígéri a sorozat ismertetõje. Nos, ebbõl a felsorolásból az utóbbi három szögezné oda a tévézõt a székébe, de ezekkel az elemekkel a Zsaruk elég szûkösen bánik. Az üldözés általában kimerül néhány elég hiteltelen autós követésben, az akció pedig pár hevesebb szóváltásban és pofonban (ez utóbbiban szinte minden egyes alkalommal érintett egy kidobó vagy biztonsági õr). És a tûzpárbaj? No, arra az eddig látott négy-öt epizódban nem volt példa. Persze a nyolc órás sávban nem kell feltétlenül sokkolni a nézõt, de az ajánlóban elhangzó ígéret azért még így is erõs túlzás.
Ha már nagy akciójeleneteket nem kapunk, még mindig ott vannak a feszültségkeltés eszközei, gondolhatnánk, de a Zsaruk alkotógárdája ebben sem erõlteti meg magát. Az például elég nevetséges, amikor az egyik epizódban a nyomozó megfogadja felettese tanácsát és önálló akciózás helyett megvárja az erõsítést. Tegye fel a kezét, aki látott már olyan akciósorozatot, ahol a fõhõs jól viselkedik, és hasonlóan éles helyzetben inkább nem kockáztat?
A sorozat tehát görcsösen próbál valóságosnak tûnni, de ezt csak akkor tudná elérni, ha minden egyes apró részlet, a díszlet, a dialógusok, a bûnügyek és a karakterek is hitelesek lennének. A nézõ könnyen hálátlanná válik, ha úton-útfélen olyan hibákba ütközik, amelyek kizökkentik õt az epizód valóságából. Ilyen hibát pedig bármelyik epizódban találunk szép számmal. Ön például villogó rendõrautóval érkezne a ház elé, ahol nemsokára meglepetésszerû akciót hajnak végre? Vagy azonnal terroristaakciót sejtene egy sima, kukkolós, lesifotós ügy mögött?
A fenti példák mind a Melissa címû részbõl származnak: ebben az epizódban már a cselekményt beindító nyitójelenet is egészen vadul cikázik egy alternatív valóságban. Azt még csak megemészti a nézõ, hogy egy 22 éves lány fordítói munkából fenntart egy saját lakást Budapest egyik módosabbnak számító kerületében, de az már kicsit magas, hogy miként bukkanhat egy sima netes böngészés során a saját magáról készített lesifotókra egy amatõr fotósoknak fenntartott weboldalon. Mintha csak be kéne írni a saját nevünket a keresõbe, és máris minden rólunk titokban készült fotó elõkerülne. Arról már nem is beszélve, hogy bizonyára minden a címszereplõ Melissához hasonló lány divatos utcai cipõben és felsõben indul futni, és minden nyomozó olyan nagy elánnal vetné bele magát ebbe a jelentéktelennek tûnõ ügybe, hogy alig tudná álomra hajtani a fejét.
A másik igazán emlékezetes rész, az Amerikában élõ magyar házaspárról szóló epizód, melyben csak úgy hemzsegnek a kissé döcögõ momentumok: ebben a fejezetben például teljesen természetes, hogy egy gyerekkorától az Egyesült Államokban élõ fiatal lány durvább magyar akcentussal beszéli az angolt, mint az õket kirabló helyi bûnözõ. De ha túltettük magunkat ezen, máris jönnek az újabb finoman kidolgozott részletek: a fiatal házaspár azért tartott magánál több százezer forintnyi készpénzt, mert hallottak ezt-azt Magyarországról, így biztonságosabbnak tartották a készpénzt.
Lehetne még sorolni a többi apróságot, mint hogy az alezredes egy pillanat alatt meg tudja mutatni kollégájának a gépén három egymással akkor még nem összefüggõ nyomozás képeit, vagy hogy az egy irodában dolgozók nem ismerik egymás keresztneveit, viszont a fogvatartottakat és gyanúsítottakat csak Dominikként vagy Lauraként emlegetik egymás között. Ennyi példa azonban bõven elég annak bizonyítására, hogy nem a Zsaruk lesz a mûfaj új királya. (Azt azért még elárulhatná valaki, hogy az alezredes miért mindig ugyanazt a Wikipedia-oldalt nézi minden egyes részben.)
Ez egy beteg világ
Ezeken a hibákon egyébként még csak-csak túltenné magát a nézõ, hiszen arra azért számítani lehetett, hogy a Zsaruk nem fog vetekedni az Emmy-díjas sorozatok színvonalával, de az epizódok során fel-feltûnik egy bugyuta és általánosító gondolat, ami nagyobb károkat okozhat a nézõk gondolkodásában, mint egy-egy rosszul megoldott fordulat. Az áldozatok és olykor a nyomozók is komoly arccal mondják a kamerába, hogy õk bizony nem értik ezt a világot, és arra sem tudnak magyarázatot, hogy miként történhetnek meg benne ilyen szörnyûségek. A világ tehát beteg, melyben az elkövetõk jelentõs hányada perverz, kiszámíthatatlan ember. Ezzel az indokkal le is tudható, hogy egy fiatal lány drogok hatása alatt öl meg egy pár perce még vele csókolózó fiút, vagy hogy egy reménytelenül szerelmes fiú plátói szerelmét csak a netre feltöltött lesifotókkal képes kifejezni.
A Zsaruk ezzel az univerzálisan felhasználható konklúzióval hagyja magára a nézõt, aki ezek után dönthet: folytatja az estéjét a biztonságot adó sztárok mindennapjaival (Édes Élet, esetleg Barátok közt) vagy kimerészkedik a beteg valóságba.
http://hvg.hu/kul...915_Zsaruk