Újabb diplomáciai pofont kaphat Magyarország
Irta: postaimre - Datum: 2014. October 21. 18:31:18
Több ország diplomatája is megerõsítette érdeklõdésünkre, hogy komoly veszélybe került a jövõre tervezett magyar soros elnökség a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance – IHRA) élén.
Teljes hir
Több ország diplomatája is megerõsítette érdeklõdésünkre, hogy komoly veszélybe került a jövõre tervezett magyar soros elnökség a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance – IHRA) élén.
Az IHRA tavaly októberben döntött arról Torontóban, hogy a soros elnökséget 2015-ben Magyarország látja majd el. Akkor nagy többséggel megszavazták ezt a résztvevõ nemzetek képviselõi, mára viszont úgy fest: az emlékmû-ügy, a Mazsihisz bojkottja tüzet okoztak, amelyre egy magyar kormányzati szereplõ „arrogáns” beszéde a Szövetség egyik ülésén még olajat is öntött tavasszal (ahogy egy csöppet a magyar-amerikai viszony parazsára is).
A kialakult hangulatban a többség már nem látná jó helyen az elnökséget magyar kezekben, a magyarok olyan hagyományos diplomáciai ellenfelei, mint Románia pedig eredménnyel lobbizhatnak a decemberi IHRA-gyûlésen, hogy fosszák meg Magyarországot a lehetõségtõl.
Több diplomáciai forrásunk is arról számolt be: a budapesti követségek erõs érdeklõdésének alapját a Sorsok Háza ügyében éppen ez a folyamat adta. Értesüléseink szerint a magyar külpolitikai változások aggodalmat keltenek még a V4-ek között is. Egy régiós diplomata forrásunk szerint nyilvánosan egyelõre ugyan nem bírálják Magyarországot, ám a másik három V4-tag egymás között folytatott kétoldalú tárgyalásain rendre téma, mikor kellene szóvá tenniük a „káros” magyarországi folyamatokat.
Link