Jelentõsen csökkentek a reálbérek
Irta: postaimre - Datum: 2012. July 19. 08:27:44
Bár tavalyhoz képest átlagban 1,7 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek, de az 5,3 százalékos infláció miatt a reálbérek 3,6 százalékkal csökkentek. A versenyszférában pedig kevesebb embert foglalkoztattak, mint egy éve.
Teljes hir
Bár tavalyhoz képest átlagban 1,7 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek, de az 5,3 százalékos infláció miatt a reálbérek 3,6 százalékkal csökkentek. A versenyszférában pedig kevesebb embert foglalkoztattak, mint egy éve.
Jelentõsen csökkentek a reálbérek
Több került bele, de kevesebbet tudunk rajta vásárolni (Northfoto)
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fõs vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,4 százalékkal nõttek. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 1,7 százalékkal haladták meg az elõzõ év azonos idõszakit - derül ki a KSH legfrissebb statisztikájából.
A teljes munkaidõben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 220700 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 231 800 forint, a közszférában alkalmazottaké 208 400 forint volt. A versenyszférában átalagosan 7,0 százalékkal nõttek a bérek. A költségvetési szerveknél a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a kereset. Hogy mennyivel, az nem derül ki a statisztikából, csak az, hogy ezt nem számítva átlagosan 2,6 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.
Nettóban
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 142 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 500, a szellemi foglalkozásúaké 187 700) forint volt, 1,7 százalékkal magasabb az elõzõ évinél.
Kik kerestek a legtöbbet illetve legkevesebbet?
A legjobban fizetõ gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (464 900 forint), ezt az információ és kommunikáció (413 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálás) követte (397 200 forint).
A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (147 100 forint), illetve a mezõgazdaság, erdõgazdálkodás, halászat (158 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A vizsgált idõszakban a költségvetési szférában a teljes munkaidõsök mintegy 57%-a, átlagosan 10 400 Ft – az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél az alkalmazásban állók is részesülhetnek kompenzációban, így a nonprofit szervezeteknél a teljes munkaidõben dolgozók mintegy 8,5%-a, 10 200 Ft-ot kapott ezen a címen.
Foglalkoztatás
A versenyszféra legalább 5 fõt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 808 ezer fõ volt az alkalmazásban állók száma, 29,5 ezer fõvel alacsonyabb, mint 2011. január–májusban. A költségvetési szférában 737 ezren dolgoztak (10,0 ezer fõvel többen, mint egy évvel ezelõtt), közülük átlagosan 73 ezren közfoglalkoztatás keretében.
A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidõs közfoglalkoztatottak létszáma 2012 elsõ öt hónapjában több mint négyszerese volt (átlagosan 58,0 ezer fõ) a 2011. év azonos idõszakinak.
A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 104 ezer fõ állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban – az 5 fõ feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a közfoglalkoztatottakkal együtt 2649 ezer fõ állt alkalmazásban, ami 18,2 ezer fõvel alacsonyabb mint az elõzõ év azonos idõszaki létszám.
Link