Erdélyi politikus veszi át a román hírszerzést
Irta: Ionerai - Datum: 2015. February 19. 21:43:32
Eduard Hellvig európai parlamenti képviselõt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt egyik alelnökét jelölte Klaus Iohannis román államfõ a Román Hírszerzõ Szolgálat igazgatói tisztségébe.
Teljes hir
A most 40 éves, erdélyi születésû Hellvig 1997-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem közigazgatási és politológia karán, 2006-ban pedig a George C. Marshall Biztonságpolitika Tudományok Európai Központjában. 2004-ben és 2012-ben bukaresti parlamenti képviselõvé választották, 2012-ben rövid ideig a regionális fejlesztési és idegenforgalmi tárcát vezette Victor Ponta elsõ, szociálliberális kormányában.
Nyugalom
Iohannis azzal indokolta a jelölést, hogy szükség volt a SRI csapatának kiegészülésére olyan körülmények között, amikor a szolgálat az utóbbi idõben többször a média figyelmének középpontjába került. Rámutatott: bízik abban, hogy Hellvig vezetésével a szolgálatnál helyreáll az a "nyugalom", amely a munka folytatásához szükséges.
Nyolc évig
A SRI igazgatói posztja január 27-én üresedett meg a szolgálatot nyolc éve vezetõ George Maior váratlan lemondása nyomán. Távozását a sajtó azzal hozta összefüggésbe, hogy Maior a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az alkotmánybírósággal a kommunikáció megfigyelését szabályozó törvényekrõl.
Korrupció
A SRI ideiglenes vezetését ellátó Florian Coldea aligazgató is a média érdeklõdésének középpontjába került miután egy korrupcióval gyanúsított parlamenti képviselõ törvénytelenségekkel vádolta.
Romániában a titkosszolgálatok igazgatóit az államfõ javaslatára a parlament nevezi ki. Hellvig akkor kerülhet a SRI élére, ha a két ház együttes ülésén a többség megszavazza kinevezését. Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök azt mondta: a koalíciós pártok még nem döntöttek arról, hogy támogatják-e Hellvig kinevezését.
A magyarok támogatják
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a jelölt kiegyensúlyozott, felkészült biztonságpolitikus, akinek a kinevezését a magyar érdekképviselet támogatja. A Román Hírszerzõ Szolgálat új igazgatójának kinevezésérõl várhatóan jövõ héten szavaz a bukaresti parliament.
Forrás:
http://www.origo....rzest.html