Zeman: Szükség lenne egy közös európai hadseregre
Irta: postaimre - Datum: 2015. August 25. 20:12:09
Már készen áll! Csak úgy fognak köszönni, hogy "drasztye" meg "nyihao". Az Európai Uniónak az eddigieknél jobban kell védenie határait a bevándorlók elõtt – jelentette ki Milos Zeman cseh köztársasági elnök kedden Prágában, amikor fogadta a cseh nagyköveteket.
Teljes hir

Zeman megismételte korábbi kijelentését is, miszerint „szükség lenne egy közös európai hadseregre”.

„Határozott véleményem, hogy az Európai Uniónak az eddigieknél jobban kell védenie határait” – szögezte le az elnök. „Amikor korábban az Európai Parlamentben egy közös európai hadsereg létrehozásának szükségességérõl beszéltem” – folytatta Zeman – „sokan megmosolyogtak”. Most, a mai nemzetközi helyzetben nagyon jól jönne egy ilyen hadsereg – mutatott rá a cseh elnök az Európát elárasztó menekülthullámmal kapcsolatban.

Az ukrán-orosz konfliktussal összefüggésben Zeman hangsúlyozta, hogy súlyos problémákat szankciókkal, embargókkal és bojkottokkal megoldani nem lehet. „Általában ellenzem ezeket a módszereket” – emelte ki. „Bízom abban, hogy a Nyugat a közeljövõben felújítja a korrekt viszonyát Oroszországgal” – tette hozzá, utalva arra, hogy a Nyugat az ukrajnai helyzettel kapcsolatosan gazdasági szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Zeman már többször is kijelentette, hogy ellenzi a szankciókat.Link