Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Eretnekek és antiszemiták

Újabb állomásához érkezett az újpogányság ellen indított keresztény kampány. A híveknek immáron fotókkal illusztrált tanulmánykötet is segít felismerni (és kiszûrni) az antiszemitizmussal vegyített eretnek tanokat.
Eltérõ intenzitással, de a katolikus egyház püspöki nyilatkozatok, körlevelek, újságcikkek formájában jó pár éve folytatja a vallási küzdelmet a hívei körében is terjesztett újpogány eszmék ellen. Vannak szövetségeseik: a nagy keresztény egyházak püspökei például nem voltak hajlandók felszentelni azt a templomnak szánt verõcei építményt, amelynek középpontjában pogány jelkép –Emesét a fény felé emelõ turulmadár – kapott helyet.
A legutóbbi parlamenti választások elõtt az eddigieknél összehangoltabb és nagyobb szabású akció indult. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) a katolikus püspöki karral – jelesül annak elnökével, Erdõ Péter bíborossal – egyeztetve országjárásba fogott, hogy felhívja a fi gyelmet a politikai szélsõségekkel is összefüggésbe hozható újpogány irányzatok veszélyeire.
A több mint száz elõadásból álló programsorozatot a Fidesz és a KDNP pártalapítványa is támogatta. Az országjárás nemrégiben ért véget: a válogatott elõadások immáron elegáns kivitelû könyv alakjában szolgálják a hívek okulását. A kereszténység mindenütt sokat átvett az adott nép kultúrájából, szokásaiból és mûvészetébõl – szállt vitába a könyvbemutatón Erdõ Péter bíboros azzal az újpogány felfogással, hogy a kereszténység annak idején meglévõ értékeket tett tönkre Európában.
A kötet bevezetõjében Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ elnöke keményen bírálja az újpogány áramlatokat: „Ez a szellemi mozgalom többféle irányból intéz támadást a keresztény hit és az egyház, valamint a magyar nemzet ellen. Azon történelmietlen fölvetés például, mely szerint Krisztus pártus herceg volt, nem Dávid király családjából származik, kihúzza a talajt a keresztény hit lába alól.” A KÉSZ elnöke szerint az újpogányok a „Szent István-i örökséget kérdõjelezik meg”, nézeteik „antiszemitizmussal párosulnak”. Ráadásul mindezt megtévesztõ módon nemzeti önbecsülésünk és önazonosságunk erõsítésének látszatával teszik.
A könyvet indító tanulmányában Hegedûs András, a magyar egyháztörténelem kutatója is kitér azokra az õsmagyar vallást és zsidógyûlöletet hirdetõ (Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes által zavaros kotyvaléknak minõsített) állításokra, amelyek szerint például „Jézus sosem volt zsidó, magyar volt és a Pártus Birodalomban született”. A szerzõ Romsics Ignác történészt idézi: „Sokan úgy tartják, hogy a szakszerûtlen, propagandisztikus,manipulatív vagy egyszerûen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezõleg: úgy gondolom, hogy az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitõl eltávolódó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése a történész fontos társadalmi feladata.”
Link

Hozzaszolasok

58 #1 58
- 2011. January 07. 12:57:28
Erdõ Péter pedig maga az antikrisztus samesze! Smile
Egy bizonyos nézõpontból viszont igaza, van hogy újpogányok vagyunk, mert az egyik zsinat mindent pogánynak és eretneknek nyilvánított, ami nem a latin kereszténység (értsd jujdejó kereszténység) liturgiája szerint "múkodott" .
Mi meg tudjuk, hogy kicsoda Erdõ Péter! Jobb lett volna, ha olyat tesznek a helyére, aki helyesen ki tudja ejteni a magyar szavakat - így túlságosan szembetûnõ a képlet a gondolkozók részére.
Tulajdonképpen a zsidógógák abban különböznek a jujdejó templomoktól, hogy nincsen bennük feszület a falon. Az elõadás ugyanaz: Ótestamentum + Pál rabbi levelei nagyrészt. Karácsonykor pedig elmondanak egy mesét valamilyen Jézusról, akirõl valójában nem sokat tudnak. Ennyi.
Jaaaa meg kihagytam, hogy a tiszteletreméltó jujdejó egyházi vezetõk pedig ugyanolyan gengszterek mint a politikusok. Persze akik nem ismerik Jézus Krisztus igazi hitét , csak Jahvét attól mit is várhatnánk?
658 #2 658
- 2011. January 07. 13:59:42
[size=16]igaznak elfogadott [/size]

Itt van az eb elhantolva!

Ha már egyszer sok évszázad eretnekirtásával és agymosásával sikerült igaznak elfogadtatni, akkor már nem engedhetik veszni eddigi eredményeiket!

Ébresztõ!
2642 #3 2642
- 2011. January 07. 15:07:22
a medicsi dinasztia gondolom elégedetten kuncog a kriptában....
47 #4 47
- 2011. January 07. 15:49:48
Na igen.Nem hiába kezdték az idõt onnan számolni mert onnan fogva kezdenek mindent zsidó-sátáni céljuk eléréséhez megmásítani.Ez lesz a nagy ütközet amikor majd a jujdejó 1.3milliárd emberrel kell megértetni,hogy nagyon meg lettek etetve.Ha már elkezdõdik akkor legyen teljes és jöjjön el örökre az IGAZSÁG.
643 #5 643
- 2011. January 07. 19:30:17
Az evangéliumba kevert Ó szövegség (BIBlila)
a legaljasabb,legkártékonyabb,Sauli(sátáni)MOCS-OK!Konkoly(MÉRGEZÕ)a búzában!
Ellenszere:Badiny Jós Ferenc JÉZUS A PÁRTUS HERCEG-c mûve. Jó megismerést -az ÕS TAN-ÕS TÉNY-ÖSTEN-ISTEN-Tény-tan
õs-vényen!
643 #6 643
- 2011. January 07. 19:50:27
http://www.youtube.com/watch?v=4oRSHmqB1Kw
2886 #7 2886
- 2011. January 07. 20:04:34
einzwei, az is hazugaság amit te állítasz!
Azonban az ilyen hazug meséket terjesztõk
magas számából lehet tudni, hogy a nagy
hitehagyás korszakát éljük és nincs már nagyon messze hogy a Bíró eljönnön angyalaival elsöpörni az Antikrisztus birodalmát. Az újpogányság ugyanolyan tévelygés mint a mostani katolicizmus. Badiny Jós helyett például õt hallgasd/olvasd: http://jovonk.info/2011/01/07/kirill-moszkva-es-oroszhon-patriarkajanak-karacsonyi-uzenete
643 #8 643
- 2011. January 07. 21:05:41
T.verita!
Én olvastam,és te vajon olvastad ?Wink
Ajánlom még Jásdi Kiss Imrét,Pap Gábort,Varga
Csabát,Szántai Lajost és azt,hogy a tévedés jogát fenntartva óvatosan bánj a ha-ZUGnem-ság
szóval
222 #9 222
- 2011. January 07. 21:28:04
Jézus bizony pártus herceg volt, bármily fájdalmas.
Egyszer, kikéne takarítani a Vatikán könyvtárát, lelnénk ott egy-két érdekes írást!
1196 #10 1196
- 2011. January 07. 22:37:43
Nekem történetesen megvan az említett Badiny - könyv,(többek között...) nagy- nagy várakozás után hatalmas csalódás ért miután kézbe vettem. Legfeljebb a hiányos mûveltségû "érdeklõdõknek" nyújthat elegendõ és elfogadható magyarázatot. Valamivel elfogadhatóbbnak tartom Zajti Ferenc , zsidó volt-e Krisztus? - címû könyvét. De ha valaki nem csak a szigorú dogmatika szerint szeretné tanulmányozni a katolikus kereszténység témakörét hanem egyéb és igen érdekes adatok hozzáfûzésével is , ajánlhatom Röck Gyula könyveit is. Õ igen érdekes és lebilincselõ látásmódja ellenére is katolikus keresztény világnézetében megingathatatlan.Igaz hogy legfontosabb könyvei ritkábbak a fehér hollónál, hiszen ezek csak egy illetve kétezer példányban jelentek meg és árveréseken vagy antikváriumokban is csak nagyon ritkán fordulnak elõ.
Sajnos rengeteg primitív "jobboldali" ember még azt sem tudja, hogy a zsidó parazitizmus, a liberalizmus, bolsevizmus és a szabadkõmûvesség elleni harcot is éppen a katolikus egyház legjelesebb képviselõi vívták szinte kizárólagosan. Az események alakulását azonban csak lassítani tudták. A nemzetközi zsidó pénzhatalom és a már akkor is félrevezetett buta tömegek hitetlensége erõsebbnek bizonyult a józan észnél. Mennyire szánalmas hogy már a szabadkõmûves csõcselék Dan Brown ostoba regénye is hatalmas érdeklõdést váltott ki (persze nem véletlenül...).
A föntebb reagáló Belabatyo véleménye pedig bármelyik fajtiszta zsidó illuminátus szabadkõmûvesnek is dicsõségére válna! Csak így tovább!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.07 masodperc
657,331 egyedi latogato