Minden rosszban van valami elementáris jó is, csak sokszor nehéz észre venni. Mióta magyarázom, hogy a nemzetközi helyzet alakulása ránk, magyarokra nézve sokkal lényegesebb, mint az itteni nem létezõ belpolitika és az intrikus-tantrikus meddõ csatározásokban való részvétel. Pintérrel elmondatták, hogy libiai EU-s állampolgárokat ki kell menteni és ez idáig sikeres volt. Miért pont az ál-belügyér mondja ezt, miért nem a külügyes bilderberg-Martonyi? Azért, mert nem magyar állampolgárokról, hanem az ott is már maxima mea culpa szintre feltorlódott zsidajok behozataláról van szó. Értsétek ezt a többi régióra is, ahonnan a patkánymenekülés ide, Magyarországra a zsidó-kolóniákba elkezdõdött. Kényszerhelyzetbe hozta õket cion, hogy ne legyen más választásuk.

Ahogy onnan menekül, úgy szóródik szerte szét, s hozzánk is pottyan pár pajeszos, aki viszont itt csapdába kerül. Talán éppen ma tárgyal itt a NATO a macival és talán éppen ma lesz feltéve a pötty az izére is, hogy vagy kivonulnak innen önként, vagy kivonulnak, de erõszakra. Ha jól sejtem, akkor kivonulnak, méghozzá olyan csendben és sebesen, amilyen tempóban csak tudnak. Mindez Olstein és az elmúlt sok év zsidajai és kollaboránsai égét is jelenti, bár még próbálkoznak életben maradni, de már az aknafedél rájuk csapódott. Az, hogy iráni hadihajók lehetnek most a szír partoknál, azt jelenti, hogy Szuez léket kapott. Közben titkos tárgyalásokról beszélnek amerikai források Izrael és Szíria között is. Minden ismert részletét nem elemzem a kialakult helyzetnek, mert már fölösleges. Nálunk a kínai tõke nyomulna és tesz barátságos gesztusokat, de a magyarnak álcázott zsidó körök minden hazai üzlettõl elszigetelik õket. Ezt miniszteriális szintrõl intézik, s miközben a kínai beruházó csoportokat rendre elutasítják, közben izraeli csoportokat engednek a még kiaknázandó területekre, logisztikai központok építgetését engedélyezve számukra. Alakul ez a belsõ háborús helyzet. Apropó, ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyezzem, hogy az összefogásosdi is hasonlóképpen formálódik. Megkerestek volt jobbikosok, hogy hozzam össze õket olyan személyekkel, akikkel újjá lehet szervezni a „nemzeti oldalt”, de barátaim jelezték, hogy az MSZ is vezetõ nélkül állva árván vár a vártán, s mikor felvetették a nevem, akkor mindenki örömmel harapott rá. Örülök, hogy örülnek, de nem a lagymatagság okán, hanem az utóbbi év tapasztalatán okulva és a most kibontakozó „extázis” elõérzetével azt mondom, hogy ez az aktivitás kevés ahhoz, hogy meggyõzzön. Akik helyén értékelik az állapot-függvényt, azok szerint az idõ elfogyott ahhoz, hogy ilyen módon be lehessen avatkozni és hatékonyan célba juttatni az állam zsidómentes irányítását. Tervem van, de ahhoz türelem kéretik. Jó benne, hogy sem bizalmat, sem mások támogatását nem igényli, sõt még a helyeslését sem. Tekintsük egyelõre opciósnak. Lehetne más is, csak sajnos az átlag-felfogóképesség és türelmi index nem lett magasabb az elmúlt évek során azokban sem, akik erre tömegével lettek volna predesztinálva. Azt sem vették észre, hogy elkészült a ház, s még most is hordanák a cementet, sódert, téglát és raknák a tetõt, pedig ezt már nem kell. Melósból van elég, de itt belsõépítész, lakberendezõ szükségeltetik. Apróságoknak tûnhetnek ezek a dolgok, pedig nem azok. Senki nem szereti, hogy a kész szobába ugyanazzal a koszos gumicsizmával trappol be a kubikus, amellyel odakint trógerolt. Sok konfliktus adódik még abból, hogy ezt is meg kell értetni és érteni, miközben mindenki önértékelése a helyén kell maradjon. A napokban a pénz, illetve a pénzt helyettesítõ pénz témakörét vesézgettük nagy sebbel. A téma is megkésett már – meglátásom szerint-, de ha az új államiságra gondolok, aminek a zsidók kitakarítása után kell majd „bajlódnunk”, akkor eszembe ötlik, hogy pénz nyomására az államnak van monopóliuma, ha szakítani szeretnénk a magánbanki zsidó játékkal. Ha pedig az állam adja ki, akkor annak értékét is annak kell beszabályozni. Ha nem az állam ad ki pénzt, az pénzhamisításnak és pénzrontásnak minõsül, tehát annak megfelelõ büntetési tétellel kell sújtani. Azzal nincs bajom, ha egyes települések önellátóak, viszont adók nélkül az állam nem mûködõképes. Nem kell feltalálni a magyar viaszt, csak ésszerûen és humánusan kell tudni felhasználni azt. Ennek a témának a körbejárása elõzetesen esedékes, de relevanciája csak késõbb lehet, mikor a hatalom már a magyarok kezében lesz, de ez azt is jelenti, hogy az ország lakossága is igencsak megcsappan. Mindent újjá kell akkor szervezni, s erre elõzetes jóslásokat tenni botorság. Nem tudom megmondani, ki legyen Hódmezõvásárhely polgármestere (vagy ahogy elnevezzük akkor, mert polgárok ma már nincsenek), miután Lázár menekülés közben felakasztja magát, elkeseredésében. Ezeket a kérdéseket akkor kell megoldani, amikor szembesülünk velük és azzal, hogy van-e vezetõnek alkalmas személy, vagy ki kell jelölni egyet ideiglenesen. Mire kialakul az a helyzet, amely most érlelõdik, azon a határon nem csapatostól, hanem egyénileg lehet csak túllépni, ez már látszik és rendben van így.