Bejelentkezés
Véres összecsapás Zágrábban, több tucatnyi sérült
Harminchárman sérültek meg a rendõrség és a kormányellenes tüntetõk szombati összecsapásaiban Zágrábban, a hatóságok ötvennyolc embert állítottak elõ - közölte a rendõrség.
A sérültek közül 21-en rendõrök. Szombaton 10-15 ezer háborús veterán tüntetett Zágrábban, kifogásolva, hogy a horvát vezetés nem védi meg õket a polgárháború idejére visszanyúló, különbözõ háborús bûncselekményekre hivatkozó perektõl.
A megmozdulással párhuzamosan néhány száz - fõként fiatal - tüntetõ összecsapott a biztonsági erõkkel: köveket, üvegeket és téglákat dobáltak ez utóbbiak felé, õk pedig könnygázzal, illetve gumibottal válaszoltak. A rendõrök kordonnal akadályozták meg, hogy a tüntetõk eljussanak Zágráb egyik központi terére, ahol a kormány épületei állnak.
A horvát média szerint Eszéken is tüntetések voltak. Mintegy ezer demonstráló a kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség helyi irodájához vonult, és kövekkel, illetve tojásokkal dobálta meg az épületet.
Jelena Bikic rendõrségi szóvivõ szerint a zágrábi rendbontások szereplõi a Facebook közösségi portálon szervezõdtek, illetve voltak köztük a Dinamo futballklub szurkolói is.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. February 28. 07:35:00
- 2011. February 28. 07:37:57
- 2011. February 28. 07:41:46
- 2011. February 28. 09:47:13
- 2011. February 28. 09:52:30
- 2011. February 28. 10:15:32
- 2011. February 28. 12:54:03
- 2011. February 28. 16:18:41
- 2011. February 28. 16:23:25
- 2011. February 28. 16:24:53