" Jó okom van rá, hogy ilyen szavakat használjak, mivel most beszélgettem egy 72 éves asszonnyal, aki mondta átélt szegénységet, és nagyon nagy szegénységben volt része, de ilyenben még soha. Tizenévesen dolgozott mezõn iskola mellett, akkor még volt munka, most már az sincs, volt kenyér, most már az sincs, csak a lekurtított nyugdíj, ami még a rezsire sem elég.

Az átmenet a nullába mindenkinél másképp csapódik le, ki ideges, agresszív, vagy magába fordul, elkeseredik, ki még jobban próbál küzdeni, de egy dologban mindenki ugyanúgy gondolkodik: elég a hazugságból, elég a körítésbõl, elég a pártokból és a pártok „megmondó” embereibõl, akik fent vannak, egy elszigetelt burában és fogalmuk sincs mi van lent, mi történik az emberekkel. A szerepjátékot nem lehet tovább folytatni, ezt mindenki érzi, csak nem tudja...
Sokunk elmondhatja magáról, hogy gyötrelemben, éhezésben, nélkülözésben van része -nem vagyunk egyedül, milliók napi gondja ez ma itt a Kárpát-Medencében. És köztük sokaknak még múlt évben volt, idén már nincs. Sokan közülünk szégyellik a pénztelenséget, rejtik, mint egy betegséget, mintha a mi hibánkból fakadna, hogy nincs. Különbözõ külsõ megoldásokra várunk, egy szikrára, egy vezetõre, aki robbant, lélekben, szellemben, fizikailag, egy tömeg, város robbanására, a környezõ országok lázadására, egy elszólt böszmeségre, ami mindennapos -de már hozzászoktunk, vagy egy ország erõ demonstrálására.
Ma mocskosul rossz kedvem volt, nem tudom ennek megmondani az okát, mert nem szokott ennyire rossz kedvem lenni, és idén nem is volt... Beszélgettem Erdélyben egy kis faluban emberekkel, tegnap este 9-ig jártak a katonai repülõgépek a település felett, azóta csend. Azelõtt se jártak, ahogy katonai teherautók sem korábban és repülõk sem, tegnap viszont dömping volt és ez olyan érzés, mintha ha Afganisztán lennénk, egy külsõ erõk által "rendfenntartott" ország lennénk, miközben forradalmat ünneplünk.

Azt hiszem a március 15-e verte ki nálam a biztosítékot. Visszatérve arra, hogy ma "egyszerû" falusi emberekkel beszélgettem, akiknek még nyolc osztályuk sincs és mirõl oktatnak engem ezek az emberek meggyõzõdéssel? Két dologról, az egyik az UFÓk (õk így hívják, én is csak ezen a honlapon tanultam meg, hogy földönkívülieknek kell hívni), tehát az UFÓk, hogy ide szeretnének leszállni Magyarországra, és itt is fognak köztünk idõvel élni (miért pont a magyarok közt és miért is tudnak magyarul?), de egyenlõre még nem érzik azt, hogy leszállnának és megismerkednének velünk, bár nagyjából mindent tudnak rólunk, és igen léteznek és itt vannak és velük, és a jövõben a magyarokkal kívánnak élni, ezen a földön, ebben az országban. A másik téma a királyság volt, méghozzá az, hogy visszahoznak mindent, a királyt, grófságot, hercegséget, ahogyan a cselédséget, inasokat, szolgaságot is. Errõl szóltak itt minap a hírek Erdélyben, ezek jönnek le az egyszerû magyar embereknek Erdélyben, akik a tvbõl, rádióból, médiából értesülnek a világ dolgairól, az ufókról, vagyis földönkívüliekrõl, és a királyságról, amirõl ez a honlap és szólt és -õszintén bevallom-én csak nevettem ezeken korábban.
Kérdik tõlem ezek az emberek, hogy mikor lesz királyság? Kérdik megyünk együtt cselédnek, inasnak talán akkor jobb lesz? Értitek? Földönkívüliek és királyság..
Nem tudom, hogy ezektõl a kérdésektõl, vagy magától attól az érzéstõl vagyok ma teljesen magam alatt, vagy azért, mert változás elõtt állunk. Vagy csak azért, mert egyre kilátástalanabb, embertelenebb és irónikusabb világunk és nincsenek vezetõ emberek, akik azt mondanák, hogy ELÉG.
Nem azokkal van baj, akik ma a médiahírek alapján azt mondják, hogy lesznek cselédek is, nekik mindegy, csak legyen mit enni, csak lehessen élni, csak ne legyen ennél is rosszabb. NEM velük és az õ gondolkodásukkal van a baj, mert õk azzal tartanak, akik a vérükbõl való, és igazi vezetõ, csak nincs a saját népünkben ilyen vezetõ! Vagy ha van, jelenleg nem mutatkozik meg, vagy õk sem ismerik fel magukban a képességet...
Azokkal van tehát baj, akik vezetõk lehetnének, és ezt nem ismerik fel. A vezethetõ emberek nem képesek irányítani, ezek az emberek bármit elbírnak, bármennyit dolgoznak, de nem vezetõk, nem vezetõnek születtek, a magyaroknak óriási munkabírásuk van, de nem mindegyik vezetõ. Nem azzal a tudattal születtek meg, hogy fennálló hazugság ellen dolgozzanak. Õk úgy születtek, hogy bármi van, ha kell kiállnak a magyarságért, de egyébként olyanok, mint az igásló, mindegy ki hajtja, csak vezessék, de úgy vezessék, hogy neki is legyen mit enni, ahogy a gyerekeinek!
Ezt nevelték belénk, magyarán megtörtek, hogy igáslovak legyünk, akik be vannak törve, akik nem lázadnak, akik mennek körbe egész életük során, nem mernek érvényesülni,nem is tudják mi az, csak hajtják a malomkereket életük végéig.
Most igáslovak vagyunk, és dolgozunk, de nincs már mit ennünk. Most igáslovak vagyunk betörve, de munkánk sincs és nincs iga sem. Most kivetett kóbor kutyák vagyunk, nincs mit ennünk, nincs gazdánk, csak legfeljebb olyan, aki belénk rúg, és továbbra sincs mit ennünk! És nem tudunk nem merünk, NEM HINNI magunkban, hogy saját magunk urai lehetünk, kezünkbe vehetjük a sorsunkat és másokét is! Kivetettek vagyunk a saját országukban, otthonunkban, igába vágyunk, hogy ismét dolgozhassunk és lehessen szalmánk, és ne üres számlánk. Olyan kutyák szeretnénk lenni, akiket ha rúgnak is, de etetnek, és úgy tesznek néha, mintha megbecsülnénk, és nem merjük észrevenni, hogy egyéniségek, individumok vagyunk, akik gazdák nélkül is tudjuk irányítani az életünket, sõt csak úgy tudunk igazán élni! Nem látjuk azt sem, hogy pont ez a céljuk, hogy kivetett, megalázott kutyának érezzük magunkat a saját otthonunkban, munka nélküli igáslónak és ne a valódi mustáng énünket éljük! Ne merjünk erõsek lenni, vezetõk lenni, ne merjünk visszaugatni, visszarúgni.
Nincsenek ilyen vezetõk ma Magyarországon.
Nincs kreatív, másokért kiálló, más céljait szem elõtt tartó, akinek a saját érdeke ugyan olyan fontos, mint a többié, hanem csak "megmondó" emberek vannak. Te is én is megmondó emberek vagyunk, akiknek a rongyos élete fontosabb.
Te is én is másra várunk, egy szikrára, ami robban, egy személyre, aki robbant lélekben vagy tömegekben, egy másik országra. Elvesztek a vezetõk. Nincsenek emberek, akik kiállnak és azt mondják, hogy elég, nincs ma olyan, aki egyedül kiállna és azt mondaná elég a pártokból, a hazugságból, az éhezésbõl, a megaláztatásból, a kiszipolyozából! Egy egy ember Magyarországon a megyékben, egy egy ember Erdélyben, akik nem szervezetekbõl, pártokból áll ki szónokolni, sztrájkolni, tüntetni, hanem tényleg komolyan és azt is gondolja, amit mond. Ha egy ember kiáll, hogy éhezem, akkor csatlakozni fognak hozzá elõször néhányan aztán néhány százan, mivel Kárpát-Medencében mennyi szegény magyar él? 10 millió vagy 15? Félnek tõlünk, most Erdélyben az összes rendõrt bevonták, mindenki bírságolt ellenõriztetett 15-én, úton útfélen rendõrök cirkáltak, ahogyan eddig minden évben, mivel félnek a magyaroktól, hogy elkezdenek felébredni az elnyomásból, az igáslóból mustángokká válnak, a kivetett rühes kutyákból vérengzõ vizslákká lesznek... A mi döntésünk, hogy mikor élünk a bennünk szunnyadó rejtett erõvel, mikor állunk ki és merjük vállalni magunkat, a vágyainkat, döntésünket, mikor merünk szembemenni egyedül a társadalommal."