Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Külföldre szívesen költözne munkáért a magyar

(Ide meg a zsidaj, helyette? Kicsit feltûnõ már gyerekek, hogy keveritek a magyart a zsidóval, pedig ég és pokol a kettõ. Minden magyar arra készüljön, hogy jöjjön haza zsidajt aprítani, mert az ellenség innen nem diaspurizhat még egyszer holokauszttúlélni el!))
Immár a magyar munkavállalók is elköltöznének egy jó állás kedvérét, derült ki egy kedden publikált kutatásból. A Kelly Service felmérése szerint a fiatalok, az Y generáció (a 18-29 éves korosztály) tagjai globálisan gondolkoznak, míg az idõsebbek, ha mozdulnának is azt elsõsorban az országon belül, esetleg Európában tennék meg. A most publikált elemzés meglehetõsen pozitív képet fest a hazai munkavállalók mobilitásáról, miközben más felmérések szerint a magyar munkavállalók az országon belüli mozgás esetén a kontinens sereghajtói között vannak.
A magyarországi válaszadók majdnem háromnegyede hajlandó lenne lakóhelyet váltani az ideális állás kedvéért; sokan készek lennének akár másik országba vagy másik kontinensre is elköltözni a kívánt pozíció megszerzése érdekében a Kelly Services legújabb felmérése szerint, melyben mintegy 97 ezer ember véleményét gyûjtötték össze 30 országból, köztük 7500 magyar munkavállalóét is.

"Napjainkban a gazdasági élet számos területén találkozhatunk olyan munkavállalókkal – méghozzá nem elhanyagolható számban – akik szívesen költöznének akár más városba, akár más országba, ha ott találják meg azt az állást, amit keresnek” - kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezetõ igazgatója. "A fokozódó munkaerõ-piaci globalizációval összefüggésben egyre jobban látható, hogy sokan készek munkavállalási célból lakóhelyet váltani ahelyett, hogy arra várnának, hogy majd a munka találja meg õket."A „világjáró” magyar álláskeresõk számára Európa más országai számítanak messze a legkívánatosabb célpontnak – a kontinens 63 százalékos eredményével fölényesen maga mögé utasította Észak-Amerikát (17 százalék), Ázsiát (7 százalék), Dél-Amerikát (2 százalék), a Közel-Keletet (2 százalék) valamint Afrikát (1 százalék). Az Y-generáció (a 18-29 éves korosztály) tagjainak 56 százaléka kész külföldre utazni a megfelelõ állás kedvéért – ugyanez az arány az X-generáció (30-47 év) körében 43 százalék, a baby boomer generáció (48-65 év) tagjai között pedig 32 százalék. A válaszokból az is kiderül, hogy a férfiak inkább hajlandóak költözni, mint a nõk.
Ami a gazdaság egyes szektorait illeti, a munkavállalási célból akár másik országba költözni is hajlandó dolgozókat a legnagyobb számban a vendéglátás (57 százalék), az olaj- és gázipar (56 százalék), az informatika (56 százalék) valamint a (természet)tudományok (55 százalék) területén találjuk. A külföldre költözés legjelentõsebb akadálya a magyar válaszadók 56 százaléka szerint a család és a barátok; ezt követik a nyelvi korlátok (20 százalék), a költözés költsége (12 százalék) valamint a kulturális különbségek (5 százalék).

A másik földrészre költözést az esetek többségében inkább az új élmények, tapasztalatok utáni vágy, semmint a végleges lakóhelyváltás szándéka vezérelné, legalábbis erre utal, hogy a válaszadók 51 százaléka maximum három évig maradna ott.

Külföldre mennénk, itthon nem mozdulunk

A témához kapcsolódónak néhány hete látott napvilágot a Grafton regionális felmérése, mely szerint a magyar munkavállalók a röghöz kötöttebb típusba tartoznak. A kutatás szerint az országhatárokon belüli költözést a litvánok mellett a magyarok utasítják el a legtöbben. Érdekes módon azonban, ha külföldi munkalehetõség adódna, a magyarok alig egynegyede ragaszkodna hazájához. Ebben a tekintetben csak a románok köröznek le minket és valamennyi régiós népet, õk azonban jócskán: közel 90 százalékuk próbálna szerencsét messze földön. Ha csak a munkába járással töltött idõ megnövekedése jelentené az egyetlen kompromisszumot egy új álláslehetõség esetén, a magyarok 85 százaléka hajlandó lenne váltani. Ebben a kérdésben is csak a legrugalmatlanabb közép-kelet európai munkavállaló címét nyerhetnénk el, hiszen az összes többi megkérdezett nemzet szinte egyöntetûen hajlandó lenne ezt az áldozatot vállalni.

Érdekes tényekre világított rá az Accenture kutatása is, mely szerint a bizonytalanság miatt elsõsorban a munkahelyük megtartásában gondolkoznak az emberek, annak ellenére, hogy a dolgozók több mint fele elégedetlen munkakörével. Bacsó Tibor, az Accenture Magyarország ügyvezetõje szerint válság utáni magyar munkahelyi helyzetet az jellemzi, hogy felértékelõdött a munkahely fogalma. Az emberek megbecsülik, esetenként egyenesen ragaszkodnak az állásukhoz. Ennek magyarázata részben az elmúlt idõszakban történt számos leépítés, illetve az a felismerés, hogy minél bizonytalanabb a gazdasági környezet, annál értékesebb a biztos munkahellyel járó kiszámíthatóság. Magyarországon megfigyelhetõ továbbá a szabadúszó vállalkozók áramlása az alkalmazotti szférába. Ehhez, a fenti okokon túlmenõen a jövedelemadózás új struktúrája is hozzájárult, hiszen csökkent a különbség a munkavállalói és a vállalkozói nettó jövedelmek között.
Link

Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2011. March 23. 16:15:13
Lóxart ez a Tv és a statisztika kozmetikája slussz passz.
Ha van jövökép és most külföldön is fogy meg van lakásmegoldás akkor a magyar marad!
Persze a bankokkat megkéne nyesni mert ami ma itt van bankilag az nem normális hanem uzsora.
Szövetkezeteket kell ujra valami más néven alakitani mert igy hogy szövetkezet azt hiszem jogilag nem megy a 'la torgyán szétqurta. De nagyon gyorsan a vidéki mezõgazdaságot állattenyésztést ujra felkell lenditeni min hazai ellátásra majd exportra is!
Ez munkahelyet jelentene a sok munkanélküli embernek is!
2961 #2 2961
- 2011. March 23. 18:36:42
és mire várunk ezzel, kérdezzük meg az eut?
engedje meg hogy vissza térjünk a mezõgazdaságunk felvirágoztatásához?
Cselekedjünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1740 #3 1740
- 2011. March 23. 19:31:31
Készen állok a hazatérésre, de még spórolnom kell a repjegyre (eddig munka nélkül voltam). Remélem, semmirõl nem maradok le.
88 #4 88
- 2011. March 23. 20:12:54
... kelly services...E-) pfffhhh (kitol fuggnek ezek?! azt akartam irni, hogy 'kinek dogoznak ezek', de igy nem lenne helyes)... tan ugy inkabb, hogy dogoznek...
2418 #5 2418
- 2011. March 23. 20:58:09
Érdekes, hogy minden médiacsapból az folyik, hogy milyen jó külföldön dolgozni. Még a végén rábeszélik teljesen a fiatalokat nem csak az ideiglenes munkavállalásra, hanem a végleges kiköltözésre is. Kell a terep az új fészekrakóknak.
2471 #6 2471
- 2011. March 23. 23:21:53
Nem jobb külföldön sem a rokonylány is kinlódik meg sokan hazajöttek már mert elsõnek õket küldik el nem a hazait.
Az a kevés aki jó helyet talál az olyan mint az aranyásásnál volt régen..mindenki rohant pancsolt ásott de keveseknek jött be.
1425 #7 1425
- 2011. March 24. 08:37:12
Hat, nincs kolbaszbol fonva a kerites kulfoldon sem, csak valahogy, aki megfogja a villa nyelit, jobban elvan, mint otthon! Ez az igazsag, kerteles nelkul, valahogy megis csak magasabb az eletszinvonal, tobb mindenre futja egy kulfoldi keresetbol, mint egy erdelyibol, peldaul! Azt is hozzateszem, mi erdelyiek, foleg nyugat-erdelyiek sajat szulofoldunkon IDEGENEK VAGYUNK,idegen nyelvkent konyvelik a magyar nyelvet Erdelyben, nem beszelve hogy ertekrendunk, szokasaink is idegenek a tobbsegiektol....
ne gondoljatok, hogy mar ezerszer, millioszor megjarta az eszunket a hazakoltozes, de feltevodik a kerdes, minek? Mikor itt, ahol elunk a budipucolasbol is 10x tobbet nyujtasz gyermekednek, mint Erdelybe a tanari munkabol....
1425 #8 1425
- 2011. March 24. 08:38:07
Rohej, meg lealacsonyito, ugyebar, hova jutottunk?
1496 #9 1496
- 2011. March 24. 09:50:59
Hullo, már csak az a kérdés, hogy a gyereked mindezt hogyan fogja értékelni, mennyire érzi majd felnõttkorában, hogy ennek így kellett lennie...
Vagy egyszerûen már elveszíti identitását, és gyökerek nélkül örök idegen marad a világban...
271 #10 271
- 2011. March 24. 11:44:21
Szerintem nem az a gond hogy a magyarok munkát vállalnak külföldön hanem az, hogy magyarságukat feladva beleolvadnak új környezetükbe.
Eszük ágába hazajönni.
Tisztelet a kivételnek.
Pl. egy Róma melletti kisváros aktív dolgozóinak tetemes része idegenbe vállal munkát - nem feledkezve meg hazájukról - és csak 10-15 év múlva térnek haza gazdálkodni.
Persze õk olaszok más kultúrával, adottságokkal.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,314 egyedi latogato