Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elõre

"Üdv Imre!
Mondhatnám visszatértem, hisz kezdõdik a tánc és most el fog kelleni minden szorgos kéz, és minden tiszta, igaz magyar.
Nem tudom fogunk e még valaha is ebben a tér-idõ valóságban találkozni, lehet hogy soha, de az is lehet hogy hamarabb mint arra számítanék, legyen akármi is, egy célért küzdünk és egy pont felé haladunk, ezért is bizakodok, mert az igazság velünk van, útközbe meg majd megpróbálok nem elesni a "kisebb, nagyobb buckákban".

Találtam egy nagyon jó anyagot, ha úgy érzed akkor kérlek publikáld, mert nagyon sok mindent összefoglaltak benne. A keleti háborúkról (amik java most jön) a világkormányról (ami szintén most jön), és ezek összefüggésérõl, részletekkel a csíkozásról is többek közt, hogy miként szeretnék megvalósítani a nagy balhét.

Jól tudom hogy a linkben található írások, azok a itt a Posta oldalon már rég publikálva voltak.
Rohadtul úgy néz ki a helyzet hogy igazad/igazunk lesz.
Ezért külön, nyomatékosan felhívom minden magyar ember figyelmét egy esetleges háborúra az országunkba rövid idõn belül, tehát amiket leírtunk vészesen közelít.

A leírtakban jól tudjuk hogy azok a bizonyos betelepítések akkor fognak kezdõdni országunkba mikor is kezdetét veszi a közel keleti "nagy balhé".
Tehát nagyon rövid idõn belül a szálak elérik Iránt, és az oda tartozókat, akik Izraellel fognak háborút vívni, mint tudjuk Izraelnek el kell végleg pusztulnia, és még mi elõtt ezek a közel keleti események elkezdõdnének itt az országban már minket magyarokat végleg el kell hogy rendezzenek.

Tehát remélem mindenki számára tiszta hogy a mi háborúnk az óriási fontossággal bír stratégiai szempontból is mert ha itt képesek leszünk megállítani a megszállót akkor keresztbe húztuk egy óriási szabású terv egy lépését. Ez kulcsfontosságú.
Tehát mindenki legyen vele tisztába hogy minket fognak kiprovokálni, azt akarják majd hogy mi lõjünk elõször, hogy a világnak meg tudják magyarázni hogy mi vagyunk az agresszorok és akkor már hozzák is az EU-s csendõrséget, az Izraeli katonák mellé és már is egy olyan haderõvel nézünk szembe amivel szembe egy felkelõnek nem sok esélye van, de jól emlékezzetek hogy ti nem felkelõk vagytok, hanem a hazátokért harcoló MAGYAROK!

Kétségtelen hogy biztosra akarnak menni, amit leírtam így nekik is áll a zászló, de biztos vagyok benne hogy még meg vannak a világba a szövetségeseink, a testvéreink akik jönnek és segítenek ha hívjuk õket és ezen lesz a hangsúly.
Ez olyan lesz mint mikor a hittel telt embert az utcán körbe vesznek és megverik azért mert igazságos, mert emberi. Az emberek akik ezt teszik vele többen vannak és jóval erõsebbek mint õ, de igen is létezik az a nagy testvér aki ott áll mögötte és várja hogy megvédhesse hogy a megfelelõ pillanatba megsegíthesse és az õ védelme alatt a hittel telt embernek engedi hogy hitét, az igazságot tanítsa, terjessze.

Tudják azok a bizonyos szövetségeseink, ha az igaz magyar nép képes lesz gyõzedelmeskedni a gonosz felett az a világ minden emberére hatással lesz, nagyobb hatással lesz a világra eme kis ország gyõzelme mint akármilyen nagy szuperhatalom gyõzelme.
Soha ne feledjétek kik vagytok, hogy miért vagytok most itt és hogy mi céllal születtetek erre a világra, soha ne feledjétek történjen akármi is.
Minden magyar ember felelõsséggel tartozik e nemzet sorsa és jövõje iránt, e nemzet lakói sorsa iránt!
Nem tagadhatjuk meg azt a sorsot amit kaptunk, mert nem mi választjuk azt, de azt mi döntjük el hogy azt hogyan s miként éljük meg.
Mi döntjük el saját magunk hogy állva, emelt fõvel távozunk ebbõl a világból és mikor visszatekintünk az örökkévalóságból, lelkünk örökre nyugovóra térhet mert tudjuk hogy mi soha nem adtuk fel, utolsó lélegzetünkig harcoltunk az igazságért, a jóért, és a szeretetért.
Vagy térden csúszva siránkozva vakon hagyjuk magunk mögött ezt a tér-idõ világot és lelkünk elvész az örök végtelenben.

Én csak végszó képen annyit mondanék hogy mi Magyarok vagyunk, se többek, se kevesebbek!

Szeretettel:…"

Hozzaszolasok

1207 #1 1207
- 2011. April 06. 15:15:03
A franc megeszi az egészet, végre egy ember aki úgy érez mint én és úgyis beszél!
Tele van a f@szom a sok ijedõs majomtól akik még beszélni sem mernek nyíltan rabszolgaságunkról nemhogy megmozduljanak.
Jöjjön az elkerülhetetlen, jöjjön a harc, ha pusztakézzel akkor azzal. Mert a halál is jobb mint ez a ágybasz@rásos vegzálás.
Sose felejtem el azt az érzést mikor megtudtam mit mondott Perez, végünk van ha a rózsi irányítja az országunkat. Nem hagyhatom, nem hagyhatjuk ezt! A Magyarok Istene velünk, akkor ki ellenünk?
2659 #2 2659
- 2011. April 06. 15:37:13
Jani papa, a mondatod kissé átformálom ha nem probléma, idézem: "A Magyarok Istene velünk, akkor ki ellenünk?"
Javítom: A Magyarok Istene velünk.

Te vagy maga a lényeg, az számít aki vagy és amit teszel.
Ennyi a lényeg, a magyarok istene velünk van, innentõl nekem nem számít hogy ki van ellenem.
74 #3 74
- 2011. April 06. 15:57:52
Szevasztok!

A lendületet nem meg állítva folytatom Jani Papa lelkesedését: Ma találkoztam egy cigány ismerõsömmel - beszélgettünk a helyi boltban - a végén azt mondta. ne fél Laci nem bántunk bennetek magyarokat, csak tudod milyenek vagyunk szeretjük a potyát, had adjanak ha ennyire ostobák. Mondtam neki mi sem titeket ha nem támadtok ránk. Egy hazánk van itt születtünk közösen kell védelmeznünk.

Én is úgy gondolom, hogy a cigányság zöme, úgy mint Romániában a magyarok mellé fog állni.
fel a fejjel - nem lesz gerinc törés - hisz sok-sok millióan vagyunk leszünk.

Utoljára teszek egy kísérletet a békés megoldásra egy javaslat leírásával a kilakoltatások megoldására, írtam egy rövid szösszenetet olvassátok és terjesszétek, hadd lássák mi a békés megoldás híve vagyunk, de nem riadunk vissza a kemény harctól az önvédelem jogán kötelezõ harctól sem:

és az írásom:

Terv a kilakoltatás megoldásának megoldására!
megjegyzem: végrehajtásához ha trv. -kel alkotni akkor trv.-t kell alkotni...

1. valódi értékmegállapítás :azaz mennyiért lehetne egy ugyan olyat akkor felépíteni.
2. mennyiért lehet eladni
3. kettõ közötti kompromisszumos érték elfogadás
4. felvett hitel összeg
5. befizetett hiteltörlesztés összege
6. banki követelési összeg
7. különbség kompromisszumos megegyezés a banki követelésének összegére

A sikeres megegyezés után:

Az adós felajánlja tulajdonjogra az államnak pl.a házát

Az adós vállalja, most már bérleti díjként fizetni havonta a megélhetését nem veszélyeztetõ összeg erejéig a fizetést az új tulajdonosnak.
Cserébe az állam kifizeti a közösen elfogadott hitel tartozást a banknak, a fenn maradó értékbecslésben szereplõ érték összegét pedig a már bérlõnek.
Ennek megvalósulásához csupán csak akarat kell mind a három rész félérõl.

Egy kitalált példával illusztrálva:

Az adós vett fel 10 millió hitelt, frankot nem kapott csak forintot - abból csekkekkel bizonyítva, vagy igazolva kifizetett 4 milliót forintban, mert frankja nem volt.
maradt 6 millió forint tartozása / az uzsorát, a spekulációt, a különbözõ trükköket felejtsd el, max 4%-ot számolhat fel a bank - / így a tartozása lesz 6 240 000 forint. Magyarországon a közpénz a forint - ezért forintban törleszt, illetve ekkor lép be az állam, a 6 240 000 ft. kifizeti a banknak egy összegben az elfogadott értékbecslés szerint az ingatlan értéke lett:
ebben az esetben példánkban:

valódi akkori felépítési értéke : 60 m2 lakás 240000 ft/m2 áron 14 400 000 ft.
eladási ár becslés szerint : 6 millió
megegyezés szerinti értéke : 12 millió

2.4 millió vesztességgel az adósnak.

az államnak viszont 14 400 000 ft. kész lakás, plusz a havi adós által felvállalható és létét nemveszélyeztetõ bérleti díj közös megállapodással, melybõl a banki kifizetéssel 6 240 000 ft. ért tulajdonhoz jutott egyrészt, más részt a volt adós részére a fenn maradó összeget azaz:
5 760 000 ft. kifizetéssel egy összegben.

Összegezve: Az állami bérlakások kialakulásának folyamatában, nem kell neki, már mint az államnak 14 400 000 ft-ért építeni, hanem 2 400 000 ft. hasznot könyvelhet el.Tranzakciója során...

Az adós tudja fizetni havonta a számára elfogadható bérleti díjat és még lesz neki 5 760 000 ft.
...és végül a bank vissza kapja a folyósított hitelét spekuláció uzsora és más trükkök nélkül 4 %-os tisztességes haszonnal!

Ha nem egyeznek meg akkor jön a véres harc az otthonokért!

szeretettel: id. Kiss László
2011. április, 06-án.
159 #4 159
- 2011. April 06. 16:40:27
Spartakusz!

Ez így szép is lenne, ha nem lenne benne egy aprócska hiba. Idézem: "Ennek megvalósulásához csupán csak akarat kell mind a három fél részérõl."
Nos, a másik kettõnek pontosan az a célja, hogy az adós a lehetõ legrosszabbul jöjjön ki belõle. Tudjuk miért ugye?
Gyakorlatilag semmi más nem történik, mint a "harc" realizálódása fizikai síkon. Itt már nem lesz helye szövegelésnek, jognak...
Eljön a vas ideje.
2092 #5 2092
- 2011. April 06. 16:52:39
Igen igen,meglehetne nagyon sok mindent oldani,de ehhez partner kell mind két félrõl.
De biztos vagyok benne bele fog szólni a kapzsiság is.
2 #6 Olvaso
- 2011. April 06. 17:23:22
NoMad, bizony, a vas ideje van itt! Ehhez nem tudunk összefogni, mert aki megértette, az vagy megfogja, vagy megretten tõle. Aki megfogja, az ott lesz, ahol kell, aki meg nem, az is.
2659 #7 2659
- 2011. April 06. 18:14:02
Üdv kedves Spartakusz/László barátom!

Jó lesz amit kihozunk szép lassan, egy részletre figyeljetek oda és megvan a középút, a szövegben szerepel egy olyan mondat mi szerint, idézem: "...minket fognak kiprovokálni, azt akarják majd hogy mi lõjünk elõször, hogy a világnak meg tudják magyarázni hogy mi vagyunk az agresszorok..."

Tisztába vagyok jómagam is vele hogy nagyon közel van ahogy ti fogalmaztatok: "Eljön a vas ideje."
és el is fog jönni, de mindent meg kell annak érdekébe tennünk hogy megmutassuk mi harcoltunk az igazságért a legigazságosabban és békességesebben a végsõkig.
Tudjátok ez olyan mint mikor két ellenfél egymásnak feszül, az egyik az épületbe nagyon elbarikádozta magát és a másik kint vár arra hogy behatolhasson, kintrõl felszólítják hogy adja meg magát, aminek az esélye igen csekély, és mikor minden tárgyalás eredménytelenül zárult a katonáknak akik az épület elõtt, az ajtó elõtt sorakoztak fel, villám gyorsan kell behatolniuk és a fenyegetést a lehetõ leggyorsabban kell kiiktatniuk, hogy a lehetõ legkevesebb emberi és anyagi kár keletkezzen.
Most mi vagyunk kint és a gonosz pedig bent elbarikádozva nagyon gondosan és a felé vezetõ úton rengeteg csapdával, és még túlerõben is van.
Eljön a vas ideje nagyon kitartónak és elszántnak kell lennünk, de addig türelmesen "békés úton is viszonoznunk kell a tüzet".
2471 #8 2471
- 2011. April 06. 19:05:31
Csak azt nem tudom hol vannak azok akik velünk vannak magyarokkal ebben a harcban!? Én ugy érzem eléggé egyedül vagyunk mert mindenhol a világon ugyan ez a probléma....és a hatalmak nem engedik hogy velünk legyenek!
Tehát csak magunkra számithatunk.

Én aggodalmam fejezném ki avégbõl is hogy valaki barátként jönne besegiteni közben átváltani a sineket...szóval én senkiben ebben a harcban NEM biznék!
Ugyanis túl sok átverésben volt része a magyarságnak jobbról balról keletrõl nyugatról!
58 #9 58
- 2011. April 06. 20:03:44
Csak magunkra számíthatunk!
Senki se reménykedjen más nép segítségében! Ha valakik segítenek mégis az jó, ha nem akkor nem.
2325 #10 2325
- 2011. April 06. 20:09:35
Így van. Csak magunkra számíthatunk. De az biztos, hogy a világuralmi törekvés nagyon sok magyar vér árán a mi hullámtörõnkben fog megakadni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,262 egyedi latogato