Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Miként került 26 ezer kiló GMO-vetõmag az országba?

A napokban 240 hektárnyi területen kellett megsemmisíteni egy szójával borított területet, mert a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) ellenõrzései során felfedezte, hogy ott GMO-szóját vetettek. Ez a magyar törvények szerint tilos, csak kísérleti céllal lehet az országban GM-növényt vetni. A Bólyi Agrokémia Zrt. területén viszont - a cég tudta nélkül - ilyen mag került a földbe s kelt ki. A mostanra szépen zöldellõ veteményt azonban meg kell semmisíteni: erre kötelezte a hivatal a vetõmagot forgalmazó Pioneer Zrt-t.

Az MgSzH munkatársai hatósági és laboratóriumi vizsgálataikon ugyanis kimutatták, hogy GMO-val szennyezett, mintegy 20 ezer kg szója vetõmagot vetettek el ezen a területen. A bólyi kft. a vásárláskor nem tudott a szennyezésrõl, a felelõsség és a megsemmisítés és a kártérítés minden költsége a vetõmag forgalmazóját terheli.

A bólyin kívül öt esetben találtak GMO-val szennyezett tételt. Több mint 6 ezer kg (300
zsák) kukorica vetõmagot és 20 kg szója vetõmagot. A Növénytermesztési Hatóság a tételek megsemmisítésérõl döntött, melynek költségei szintén a vetõmag-forgalmazó Pioneer Zrt.-t terhelik.

A nagy kérdés viszont nem tisztázott: miként kerülhetett az országba és miként kerülhetett forgalomba GMO, illetve GMO-val elegyített, szennyezett vetõmag? Vajon ez az elsõ eset, vagy már évek óta vetettek ilyen tételeket gyanútlan termelõk. Ha igen, mekkora területen, s az milyen hatással van a környezetünkre, GMO-mentes növényi kultúrákra?

MONSANTO

Az egyik legnagyobb horrorvízióm valóságra vált: már itt a
MONSANTO Magyarországon. Pillanatokon belül vége lesz a még
ha romokban is heverõ, de GMO (Gén Manipulált Organizmus) által
nem fertõzött magyar termõföld, és mezõgazdasági termékeknek.

Monsantonak nagyon ellentmondásos a múltja: tõlük származnak
a valaha eladott legmérgezõbb termékek amelyeket mindig
félrevezetõ jelentésekkel igazoltak. Összejátszás, korrupció,
zsarolás az üzleti politikájuk. Mára a genetikailag manipulált
termékek a fõ profiljuk, sõt szabadalmuk van a világ élelmiszer-
ellátására.

Ez ijesztõ, és az agresszív stratégiájuk, mélységesen fenyegetõ
az egészségügyre, a környezetvédelemre, és a gazdaságra. A
gazdákat, akik a Monsanto által gyártott magokat vetik el, függõvé
teszik, ugyanis a gén manipulált növénybõl, nem lehet magot
elrakni következõ évre, igy minden évben rá lesznek kényszerülve,
hogy a Monsantotol vegyék a magokat. Indiában százak lettek
öngyilkosok, akik a gén manipulált kendert vetettek földjükön, az
egész termés eladhatatlan lett, allergiás reakciót váltott ki,mivel a
génmanipulált kenderbe már bele van „szerkesztve" a kártevõket
elpusztító méreg. Ez csak egy példa.

Global Crop Diversity Trust (GCDT) mag tárolója

Ugyanakkor Bill és Melinda Gates, (a Mikrosoft alapítója) a
Rockerfeller Alapítvány ,Monsanto Corporation, Syngenta
Alapítvány, és Norvég kormány, együttesen pedig létrehoztak
egy alapítványt, amely a természetes, vetõmagok tárolására ,
megõrzésére alakult.

A "sarkvidéki Svalbard Vetõmag deponáló" egy olyan egyedülálló
földalatti nemzetközi vetõmag tároló, ami mélyen eltemetve
fekszik a fagyasztott hegyoldalban, közel a norvég Longyearbyen
városhoz.. Védelmet nyújtva a természeti katasztrófákkal
szemben.

Tároló belülrõl

A létesítmény építése, üzemeltetése a fent említett személyek
finanszírozzák. Az alapítvány neve Global Crop Diversity Trust
(GCDT)

Érzi valaki az ellenmondást a logikában? Illetve nincs is ellenmondás, nagyon is
egyértelmû terv szerint mûködnek. Ránk az álltaluk kotyvasztott, laboratóriumban
manipulált ételt forszírozzák, õk meg vigyáznak arra, hogy maradjanak még nekik, azaz
a kiválasztott „elit" számára, Isten és a természet által alkotott étel.

http://www.celsias.com/article/monsantos-bt-cotton-indian-cotton-
farmers-commit-s/

http://www.euroastra.info/node/21853

http://www.abovetopsecret.com/forum/thread344578/pg1

Hozzaszolasok

2958 #1 2958
- 2011. July 02. 17:43:42
Emlékszem a törvény elfogadása kürül a Pioneer díszgoj vezetõje szinte minden médiába be tudott kerülni és el tudta mondani, hogy a magyar agrár rendtartás szigorúbb, mint az EU ide vonatkozó törvényei.
Óriási nyomást gyakorolt az akkori kormányra, mégsem sikerült a gazdái érdekei szerint való törvényt kierõszakoljon.
Annak, hogy Magyarországon ill. Ausztriában tilos génmanipulált növényt termeszteni, még óriási jelentõsége lesz.
2418 #2 2418
- 2011. July 02. 18:05:02
Miként kerül be a GMO-vetõmag? Direkt, elõre megfontolt szándékkal.

Tegnap már felvettem ezt az írást az üzenõfalra. Igaz hogy 2005-os , de ide passzol. Soros neve itt is felmerül az Argentínáról írt részben.
http://www.nibiru.hu/cikkek/atvett/en...ngdahl.htm
1334 #3 1334
- 2011. July 02. 21:19:25
Erdekes videok a Monsantoval es a gmo-val kapcsolatban
http://geraldcelentechannel.blogspot.com/2011/02/g-edward-griffin-monsanto-shifts-all.html


Ez egy nagyon nagyon utos doku film a monsatoval es a gmo val kapcsolatban...Jo lenne erre egy felirat.
http://www.youtube.com/watch?v=YsFVAAzyWiY&feature=player_embedded
27 #4 27
- 2011. July 02. 21:52:05
Az igazság ez ügyben : a pioneer már a rendszer váltás elõtt itt volt pár évvel. Az IKR RT. Vetõmag üzletágában keresztezéses növénynemesítéssel kísérleteztek -nem GMO!!!- . A Nagyigmándi-Bábolna termõ területeken kívül még számos területen folytak az országban e kísérletek, melyekben olyan nagyszerûen haladtak elõre ,hogy az már veszélyeztette a Monsanto-t. Mivel világhírre tettek szert a kiváló vetõmagvaival fõleg Afrikai és Ázsiai viszonylatokban , ezen földrészeken a Monsanto bosszantó erõszakos nyomulásáig csak is IKR-es vetõmagot használtak,Algériába,Líbiában még TSZ-eket is létre hoztak magyar segédlettel.Innen vitték a teljes gépparkot,vetõmagot és szakember gárdát,hogy megtanítsák a helyieket a földmûvelésre.
Szóval elõõrsnek jött a Pioneer 86-87 körül majd nem sokkal késõbb a Dekalb 90-91 körül -ezek ketten a Monsanto leány vállalatai és GMO-val foglalkoznak-, majd hogy teljesen teret nyerjenek az országban 2009-re olyan helyzetbe hozták az IKR-t "állami segédlettel",hogy a Monsanto-nak kellett eladnia a teljes Vetõmag Üzletágát a laboratóriumokkal és a több 10 év világ viszonylatban is elismert eredményeivel. Ebben Veresék segédkeztek hathatósan. Mindenki tudott róla a kormányzatban,hogy a Pioneer, Dekalb GMO kísérleteket folytattak(nak) az országban,már akkor és most is. Nem egy parasztól lehet hallani hogy "tuti a vetõmagja",nem igényel törõdést és a teljes termést átveszik,csak nem tarthat meg magot.
2449 #5 2449
- 2011. July 02. 22:12:45
Lica, akkor ez még nagyobb hazaárulás(amennyiben ez fokozható), mint a Galambos féle...már csak golyó vagy kötél lehetne a kérdés...
27 #6 27
- 2011. July 02. 22:40:50
Ez már nem is kérdés...
119 #7 119
- 2011. July 03. 06:14:16
csak pár apró megjegyzés:

1) a Lica által fentebb leírtakon kívül is világos, hogy a Monsanto már rég itt van, ugyanis GMO-stratégiájuknak csak egyik fele a maga a GMO-mag, a másik a nevezetes RoundUp nevû gyomirtó, amit tudtimmal mindenhol használnak jó ideje. A GMO-s vetõmagot úgy adják, hogy csak a RoundUp kell hozzá, viszont azt használni KELL. Ammeg minden más növényt megöl és elõkészíti a talajt a nagy monokultúrás GMO ültetvényeknek.

2) a Monsanto azzal szeret érvelni, hogy a GMO-s növényeket nem támadják meg a kártevõk, meg stabil hozamot hoznak stb... Egyrészt ez hazugság, ehhez itt van ez a film: The World According to Monsanto http://www.youtube.com/watch?v=lH6wqC...re=related Itt felirat nélkül van meg, de (pl. torrent-tel) leszedhetõ az internetrõl és úgy már van hozzá felirat is (http://www.opensubtitles.org/sk/subti...onsanto-hu) másrészt meg a dolog másik felét már nem mondják el: hogy az eredetileg szükséges vízmennyiség 2-3-4 szeresét kell kilocsolni, ami a vízbázist tönkre vágja. Ez az indiai katasztrófa egyik oka.

3) amikor a jenkik bevonultak Irakba, két helyet biztosítottak mindjárt az elsõ körben: az olajügyi minisztériumot és a vetõmag archívumot (csak utána mentek mûkincset rabolni). A vetõmagokat azóta le is nyúlták. Ezt csak mintegy annak aláfestésére említem, hogy kb. milyen stratégiai jelentõsége lehet a vetõmagnak...
988 #8 988
- 2011. July 03. 08:54:37
Üdv!

A legmodernebb vetõmagüzem jelenleg a világon Romániában található ami a Monsanto tulajdona. Gyakorlatilag emberi élõmunka nélkül hermetikusan elzárt körülmények közt állítja elõ a legnagyobb mennyiségû magot. Magyarországon a Limagrain és a Pioneer állít elõ nagy területeken vetõmagot.
935 #9 935
- 2011. July 03. 08:58:24
Amirõl balu ír az részletesen van kifejtve a zafir által magadott linken lévõ írásban.

Kivétel a monsanto tetvek hazugságáról szóló rész.
De miért várunk igazságot ettõl az alja faj monsantotól?

Megint a minimum kettõs zsidó haszon elv:
Megdöglesz a "vetõmagtól",és még ki is fizeted -a zsidónak õrási profitiot létrehozva-a saját megygilkolásodat,fizetsz neki a vízért,mert különben nem tudsz termelni.
És ha semmi nem jön össze akkor még anyagilag is tönkremész,mert kifizettél neki a "mag"-ért, a vízért és ráadásként elemészted magad -õmiattuk.
Ki van ez találva!
1425 #10 1425
- 2011. July 03. 11:18:21
Jaj, kedveskeim, allitolag a hetvenes evektol kezdve ilyen szart eszunk, legalabbis Romaniaban...nagyon bennfentes informacioim alapjan akkor kezdtek a lakossaggal kiserletezni, most mar annyira nyilvanvalo, hogy nem is tagadjak! Ja, s azota a technologiajuk is bovult, mocskabbnal mocskabb novenyi formedvenyeket kitenyesztve, csak most ugyes agrarmernokoket nem konnyu atbaszni, tudjak mirol van szo, es szepen nyilvanossagra hoztak, hogy mit is eszunk valojaban! Szart! Es az agyra van hatassal, degeneralja az agysejteket hosszu tavu fogyasztasa! Tessek csak egy pillantast vetni a 80-as, 90-es eveki generaciora, sokkal kisebb a szellemi teljesitokepesseguk, fogekonyabbak a mocsokra, szarra, mint aki pl. a hatvanas, otvenes evekbe szuletett! Miert, kerem szepen? Idegsejti, agyi malformaciok, a kaja miatt! Nem vicc! Ja, ne varjatok, hogy doktor bacsi valamit is kiejtsen a szajan, hogy titeket megmentsen! ir meg egy erosebb merget, s dogolj meg! Es figyeljetek meg, a rakosok szama a nyolcvanas evektol kezdett noni, vagyis kb. 10, 15 evre azutan, hogy a szar vetomagjaikat bevezettek!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
657,262 egyedi latogato