(Bogaram, bogaram! Bogarat ültetsz a fineszbe?)
Hogyan ért szót Bogár László Bokros Lajossal? Miért kerül fajlagosan túl sokba az egykulcsos adórendszer? Milyen a magyar gazdaságpolitikai stratégia? Az elsõ Orbán-kormány államtitkárával, a jobboldali gondolkodású Bogár László közgazdásszal beszélgettünk.
Nem fura, hogy a könyvtárban éppen egymás mellett áll Bogár és Bokros?
A való életben is van közöttünk személyes kapcsolat.

Szoktak beszélgetni, vitatkozni közgazdasági témákról is?

Közgazdász, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. 1990-94, illetve 1998-2002 között (az Antall-, Boross-, és az Orbán-kormány alatt) államtitkár. Számos könyv, köztük a Bokros-csomagot is kritizáló Bokros újratöltve szerzõje (legújabb: Lefelé a létezés lejtõin, Kairosz, 2011).
Van már vagy 3 éve, hogy személyesen nem találkoztunk. De igen, korábban beszélgettünk, vitatkoztunk. Kiderült, hogy alig értünk valamiben egyet a másikkal. Néhány dologban azért mégiscsak megegyeztünk. A legnagyobb nehézségünk az volt, hogy más fogalmakat használtunk, hiányzott a közös nyelv.

A ma bennünket sújtó válságok legsúlyosabbika kommunikációs válság. Nincsenek tisztázva közös fogalmaink. Csak példának okáért: kapitalizmus, szocializmus, magyar társadalom…Tudja, hányféleképpen értik azt, hogy magyar társadalom?

Bibó István szerint a hazugság rendszere zsákutcába vezet, közös értékeinket, erkölcseinket lezülleszti. Magyarország ma is hazugságban él, nem szabad beszélni a birodalmi függésrõl. Régen sem volt. Ugyan ki merte kritizálni a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság gondolatát? Ma sem lehet beszélni a birodalmi függõségünkrõl anélkül, hogy rá ne süssék az emberre a szélsõségesség bélyegét. S hogy mi számít szélsõségesnek, azt mindig a domináns politikai erõ határozza meg, amely magát középnek definiálja.

Szókratésznek még lehetett gondja arra, hogy megpróbálja tisztázni a fogalmakat. Lehet, hogy manapság nincs ilyesmire idõ.

Mi 30 éve ugyanazt csináljuk. Hiteleket veszünk föl, a hitelek kamatait is hitelekbõl fizetjük, és amikor már nagy a baj, akkor megszorítunk.

Antall József miniszterelnökkel volt egyszer egy vitám, amikor végül azt mondta: jó, jó, nekem lehet, hogy igazam van, de neki itt és most kell megoldania a problémát, nem foglalkozhat azzal, hogy mi lesz 10 év múlva. Mit tesz Isten, pont 10 év múlva szinte ugyanez a vitám megismétlõdött Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Tisztelettel, „tanár urazva” – hiszen valóban, tanítottam is – lényegében megismételte Antall József 10 évvel az elõtti mondatát. S amikor elmeséltem neki, hogy ezt már megéltem Antall Józseffel is, a válasz – mi is lehetett más – csak egy ironikus mosoly és bosszús kézmozdulat volt. Mi az idõt csak egyféleképpen tudjuk értelmezni. Az ókori görögöknek erre két szavuk volt: a Krónosz és a Kairosz. Mi, magyarok, csak a Krónoszt ismerjük, a dolgok egymásutániságát, a Krónosz foglyai vagyunk. Pedig ott a Kairosz is, az idõ minõsége, annak az idõnek a felismerése, amikor változtatni kell.

Mi 30 éve ugyanazt csináljuk. Hiteleket veszünk föl, a hitelek kamatait is hitelekbõl fizetjük, és amikor már nagy a baj, akkor megszorítunk. A reálkeresetek a 33 évvel ezelõtti szinten vannak, az adósságállományunk viszont sokkal nagyobb. Ez a stratégia ennyire elég.

A mai kormány is alapvetõen ezt folytatja. Retorikailag volt egy kis felhajtás. No, de úgy nem lehet szabadságharcot folytatni a birodalom ellen, hogy a birodalmat nem értesítik. Valamelyest mérséklõdött a profitszivattyú mûködése a válságadók miatt, de ez csak idõleges. Az államadósság ágán ugyanúgy mûködik tovább a szivattyú. Az emberek által megtermelt jövedelem egynegyede automatikusan elhagyja az országot. Továbbra sem hajlandó a kormányzat megnyitni a diskurzust sem az államadósság legalább részleges elengedésérõl.

Azért van egy erõs érv a diskurzus megnyitása ellen: ahogy elkezdenének beszélni róla, máris megugranának a fizetendõ kamatok.

Ez egy negatív spirál, ami a teljes megsemmisülésbe vezet.

Ez valóban így van. Ezért nem is beszélni kell róla, hanem cselekedni. Nézze meg, miféle drámát él át Görögország! Majdnem 8000 milliárd forint megszorítást nyomnak le a görög társadalom torkán. A görög válság valódi oka a globális pénzhatalmi rendszer mohósága, mértéktelensége. Azt mondják a befektetõk, „nagyon aggódunk, hogy nem tudjátok visszafizetni a hiteleket, ezért fizessetek magasabb kamatot! Igaz, hogy így még nagyobb a veszélye annak, hogy nem tudjátok visszafizetni, ezért még nagyobb kamatot várunk el"! Amit azután már tényleg nem tudnak visszafizetni. Ez egy negatív spirál, ami a teljes megsemmisülésbe vezet.

Ahogy negatív spirált indíthatnak el a görög reálgazdaságban is az újabb-újabb megszorítások.

Akárcsak a magyar gazdaságban.

az a stratégia, hogy nincs stratégia

Az Orbán-kormány igyekszik tenni a negatív spirál ellen: azt mondták, a gazdaság élénkítése céljából vezették be az egykulcsos személyi jövedelemadót.

Az egykulcsos adónak kizárólag az elit a nyertese. Teljesen érthetõ, ha egy politikai párt meg akarja nyerni magának a tehetõs választókat, csak drágállom a módszert. Fajlagosan túl sokba kerül. S még csak nem is biztos, hogy akit az új adórendszer kedvezményez, az a Fidesz szavazója lesz. Sokkal
Kapcsolódó cikkek

*
11.06.17 Így csökkenti a nettó béreket az egykulcsos
*
11.04.15 Brutálisan megszorít Orbán

többen vannak a vesztesek, akik 2010-ben a bizonytalanok táborából szavaztak a Fideszre. Közülük a Fidesz sokakat elveszíthet. Tehát a módszer nemcsak drága, hanem alacsony hatékonyságú is.

Nehéz összefüggést találni a gazdaságpolitika egyes részei között. A gazdaságpolitikai értelemben baloldali elemek, mint néhány ágazatban a tõke keményebb adóztatása vagy a magánpénztárak megszüntetése együtt járt az adóztatás neokonzervatív átalakításával.

Nincs koherens stratégia. Illetve az a stratégia, hogy nincs stratégia. A magánpénztárak megszüntetése egyébként helyes döntés volt. Az alapproblémát – hogy a demográfiai mutatók romlása miatt egyre kevesebb járulékból kell egyre több nyugdíjat fizetni – nem oldotta meg, hiszen a magánnyugdíj a teljes nyugdíj csak kisebbik részét képezte volna. A pénztárak mögötti pénzügyi szervezetek viszont jellemzõen óriási költségekkel dolgoztak. Hozam helyett viszem volt, és az egész rendszert végsõ soron az államadósság növekedése finanszírozta. Ha a körülmények rosszul alakulnak, a rendszer negatív kamattal mûködik. Azért pedig az állam a felelõs, hogy ne így legyen. Bármit mondjon is az állam, a járulékbefizetõ és az állam között hitelezõ-adós viszony van.

Ha elfogadjuk ezt a fogalmi keretet, akkor a bevezetendõ svájci nyugdíjmodell is negatív kamattal mûködhet. Bár nem a teljes, hanem csak a munkavállalói járulék után számítják a nyugdíjat, így a kamat pozitívnak tûnhet. De ez játék a számokkal.

Ez játék a tûzzel. Sokan meg sem érik a nyugdíjkorhatárt. A legfrissebb statisztikák szerint már most 60%-kal nagyobb a halálozás, mint a születésszám, és 15 éven belül mintegy kétszer annyian halnak meg minden évben, mint ahányan születnek. Kicsit félve mondom ki – mert fölösleges élet nincs - hogy a születésszámnak nemcsak mennyisége van, hanem minõsége is. Mert mégiscsak, ha a feneketlen nyomorba születnek a gyermekek, akkor az már egy idõ után nem gyermekáldás, hanem gyermekátok. S nem mindegy a társadalom szempontjából, ha a gyermekek felnõnek, mekkora részük lesz eltartó, s mekkora részük eltartott.

Nyilvánvalóan a családi egykulcsos is azt a célt akarja szolgálni, hogy a tehetõsebbeknél nõjön a szaporulat. De nem lenne morálisan vállalhatóbb, ha inkább az alsó jövedelmi szintet próbálnák fölemelni és a közép felé közelíteni?

A mi helyzetünk most már inkább az afrikai országokéra emlékezetet

Az alsó egymillió ember már olyan állapotban van, hogy rajtuk nem lehet segíteni. Ha pénzt adunk nekik, akkor sem. Mert csak a maffiát gazdagítja meg a játékgép-tulajdonosokat.

A szegénységkutatók mégis azt szokták mondani, hogy a sztereotip kép a játékgépezõ, segélyre váró munkanélkülirõl hamis. Ilyenek is vannak, ez a látványos. A szegények túlnyomó többségére mégis inkább az a jellemzõ, hogy lemond a maga húsadagjának megvásárlásáról, hogy meg tudja venni a gyermekének a narancsot.

Elképzelhetõ, hogy árnyaltabb a kép, de akkor is elengedhetetlen, hogy a szegényeket támogató rendszer legyen célzott, átlátható, ellenõrizhetõ és célokhoz kötött. Én is azt mondom, hogy nem a gazdagoknak kellene további forrásokat adni, sõt, áldozatokat kellene kérni tõlük. De csak ha átlátható, ellenõrizhetõ a szociális rendszer, akkor kérhetünk áldozatokat tõlük.

No, de áldozatok kérésérõl szó sincs.

Igen így van! Az egykulcsos adót egy felelõsségteljes elittel akár meg is lehetne csinálni. Vagyis, ha az elit ezt nem ajándéknak tekintené, hanem olyan összegnek, amit népességnövelésre és munkahelyteremtésre kell fordítania. Az elmúlt évtizedekben nálunk kialakult elit azonban inkább Dél-Amerikát idézi. Bár már ezt a hasonlatot is egyre kevésbé lehet használni, mivel arrafelé is olyan rezsimek jönnek létre, amelyek

felismerték, hogy az elnyomás, az egyenlõtlenség szélsõséges formái nem fönntarthatók. A mi helyzetünk most már inkább az afrikai országokéra emlékeztet, ahol a komprádor elitek a birodalom érdekében és a maguk javára olyan gátlástalanul fosztják ki a vesztes többséget, aminek csak a teljes társadalomreprodukciós katasztrófa lehet a vége.

Forrás: Link