Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az askenázi zsidók a világ legintelligensebb emberei

(Végre! Megnyugodtam. Nincs semmi dolgom, majd megoldják azt a zsidó-helyzetet, amit okoztak! Vicces, hogy a magas intelligencia általában egy csomó pszichés zûrzavarral jár és a paranoia és a skizofrénia sem a debilek kóros elmeállapota. Nem mellesleg az okos és rosszindulatú fajta a legrosszabbak egyike, akik irányítják a buta és jóindulatú és szorgalmas fajtát, ami még ennél is rosszabb!)
Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tûnõ sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint a legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Hallgassa meg!

Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékû a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, elsõ olvasásra tudományosnak tûnõ kutatásokról.

Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos mûhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterû, ám különbözõ etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.

Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak.

A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)
Link

Hozzaszolasok

2449 #1 2449
- 2011. August 16. 06:56:04
én azért arra is kíváncsi lettem volna, hogy MILYEN típusú az intelligenciájuk? És mit hasonlítottak össze? Pl gyorsabban olvasnak? jobban eligazodnak az értelmetlen mondatokban? jobban át tudnak verni másokat?
1117 #2 1117
- 2011. August 16. 07:23:36
Lehet hogy egy bushman nem tud integrálni meg nem neves egyetemeken veri a metszett kukiját értelmetlen szakokon mint mondjuk a frekventált kedves és okos zsidók.
De kíváncsi lennék mit alkotnának az õserdõ mélyén vagy a prérin vagy a sivatagban.
Melyik élné túl a bushman vagy az elkorcsosult magát intelligensnek nevezõ zsidó.
És megint kik is jönnek a fajelmélettel?
1117 #3 1117
- 2011. August 16. 07:30:33
A Jud Süssben mit is mondott a fiának az a német?!
A zsidó okos csak nem bölcs.

Ja és mihez is "okos"?? Hogy kell tönkrevágni a Földanyát mert elsõ a profit? Hogy kell más népeken élõsködni, gyílkolni és rabolni? Hogy lehet hazduni, lopni, csalni?

Ha már ennyire kiválasztottnak tartjátok magatokat ehhez miért nem társul a jóság? Mert amit csináltatok az a földi pokol ugyebár Jézus is megmondta nektek.
164 #4 164
- 2011. August 16. 07:55:29
Fenyegetõzõ,nevüket vállalni képtelen zsidó hozzászólók,akik örülnek,ha kitörlik a másik véleményét. A cenzúra az "intelligenciájuk"alapja. Íme egy látlelet Ceglédrõl:

http://www.panorama-online.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2212:szemtanukat-keresnek&catid=3:hirek-roviden&Itemid=50
2418 #5 2418
- 2011. August 16. 08:28:36
Ahhoz, hogy valaki mások kihasználása útján érvényesülni tudjon, a sz@rból is pént csináljon, ahhoz kell egy kis ész.
Az askenáziak ráadásul olyan gént hordoznak, ami a hosszú életet biztosítja számunkra. http://www.iol.co.za/scitech/science/...-1.1111003
A napokban betettem valahová ide egy linket, ami arról szólt, hogy nem ritka nálunk a 90 év feletti életkor akár az elhízás és a túlzott alkoholfogyasztásuk ellenére is.
Egyébként végeztem a környezetemben egy felmérést. Elég sok 80 feletti idõs asszony él itt. Mind zsidó. Némelyik soha életében egy hajszálat arrébb nem tett. Hogy askenázi-e, azt nem tudom.
Az én édesanyámat nem fenyegette a láger, mégsem élte túl a 62 évet.
3143 #6 3143
- 2011. August 16. 08:30:33
Undoritto es rusnyasagi versenyt mikor hoznak nyilvanossagra,
termeszetessen gonoszsaggal es aljassaggal is kellene mar fogalkozni,
nem csak a parazita faj felertekelesevel,
hanem az igazasag oldalat kellene elöbbre tenni.
2418 #7 2418
- 2011. August 16. 08:31:51
Gyaur, szólhattál volna , hogy berakod a szörnyetegeket, mert akkor késõbb szólok hozzá. Még a vörösbegyem is megrémült.
nem
2471 #8 2471
- 2011. August 16. 09:18:16
Nem lehet hogy a 12 törzs hadakozik ugy egymással irtva a többit hogy tulajdonképpen a más nemzetbélieket is belekeverik segiteni haragudni?

Ugyanis a soha nem múló bosszú érzete a gyülõlet nem é a babiloni fogságtól idáig tart.
Ha Hitler zsidó volt és felesége is szintúgy valahogy nekem ez az egész nem stimmel.

Aztán a nevelõanyám székely volt 3 elemivel és több esze volt probléma megoldásilag mint 6 zsidónak.De 67 évet élt.
Ugyan akkor az élethossz megint nem lehet mérvadó: egy 60 as éveiben meghalt szülõpárnak 5 fiából 1 halt meg 60 évesen a többi 80 éves kora után, vagy szintén egy 70 és 90 évét betõltõ szülõpárnak viszont 50 év alatt elmentek az utódai, akkor???? na mit mond a túdóska?
(Magánéletem tapasztalatai és saját tehát nem valaki mondta valakinek!)
2471 #9 2471
- 2011. August 16. 09:23:51
Valójában mire vonatkozik az intelligencia teszt, is számit!
Van zenei, kéz kézség amihez képileg is intelligensnek kell lenni, aztán matematikai és biza sorolhatnánk.
Valójában egy európai embernél nyilván intelligensebb egy benszülött természeti ember a túlélést tekintve.

Mihez képest hogyan intelligens.
Aztán még amiben ma az emberiség lemaradóban van még az állatoktól is az érzelmi intelligencia.

Ugyanis az állat nem tudja mi a gyülõlet de tudja érzi mi a szeretet!
Akinek van állata tudja mirõl beszélek!
2 #10 Olvaso
- 2011. August 16. 09:42:07
Gyaur, rád hangolódva. Batmanból ismerõs a zarc?

kepfeltoltes.hu/thumb/110816/752218772images_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

hEGEGEL IGAZAD VAN, NEM STIMMEL! mINEDEN FORDÍTOTT!
Van a természetes intelligencia, szociális, emocionális és spirituális. Ezek a mû-veltséggel tévesztik össze és a kreativitással keverik. Nézz rá a zsidó mû-vész-etre. Igen kreatívan szörnyû. oyanok kívülrõl, mint belülrõl. Okosan buták! Ostobák.
Azért ne feledjük, hogy itt kazár zsidókról beszélünk ám, akik nem is zsidók. Az orosz medve bõre tele van velük és most csak az a kérdés, hogy a központi idegrendszerét is õk kapcsolták rövidre, vagy a rusz? A másodikra kevesebb az esély, de még mindig várom a cáfolatot, vagy megerõsítést.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,331 egyedi latogato