Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Új csúcson az államadósság

Az MNYP vagyon egy részének (1345 milliárd Ft) júniusi bevonása óta eltelt 3 hónap alatt a kormány 2000 (két ezer) milliárd (!) forinttal növelte a központi költségvetés nettó adósságát. 3 millió ember 12 évnyi megtakarítása vált ezzel semmivé és ért az államadósság új csúcsra.
Féltünk rémisztõ lesz a szeptember végi adat, sajnos igazunk lett. A múlt hónap végén a nettó államadósság elérte a 20625 milliárd forintot. Soha nem volt ennyi.

Sok olvasatban fogalmazhatjuk meg mindezt, bár nehezen találjuk a szavakat. Nézhetjük úgy, hogy államadósságunk ugyanannyi, mint az emberek megtakarításainak elvétele elõtt. Nézhetjük úgy, hogy a GDP 10%-ának megfelelõ méretû malacperselyt tört fel az állam és 3 hónap alatt elpazarolta az abban talált vagyont.

Mondhatjuk azt is, hogy láthatóan teljesen értelmetlen próbálkozás volt ezen az úton csökkenteni az államadósságot. És persze levonhatjuk a konklúziót is, hogy sokkal nagyobb pácban vagyunk ma, mint hat hónappal ezelõtt. Megtakarításaink már nincsenek, tartozásunk pedig ugyanannyi. Sajnos nem irreális újabb leminõsítést és IMF hitelt vizionálni.

2011-ben a kormány elvett 2700 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont és 360 milliárd forintnyi át nem utalt járulékot, mindeközben még 1500 milliárd forinttal növelte is az államadósságot.



Másfél évnyi kormányzás után most már semmiképpen nem lehet az elõzõ kormányokra kenni a sarat. Lényegében csak a jelenlegi kormány és annak gazdaságpolitikája tehet arról, hogy három hónap alatt eltûnt a MANYUP vagyon. Ezt nem lehet sem az „elmúltnyolcévre”, sem az euroválságra kenni.

Az "unortodox" gazdaságpolitika, az egymást érõ mentõcsomagok, a forintgyengítõ kijelentések egy negyedév alatt hatalmas kárt okoztak mindannyiunknak. Az ilyen mértékû és sebességû lejtõre kerülés kockázatát mindannyian fizetjük. És nem alacsony a számla.
Link

Hozzaszolasok

2815 #1 2815
- 2011. October 19. 07:29:33
"nemzetek dolgoznak majd, hogy a kamatot fizessék nekünk"
Cion bölcseinek jegyzõkönyve
2493 #2 2493
- 2011. October 19. 07:31:04
"mindannyian fizetjük"
Ez így nem Igaz!!!
Az a 20" év elit, NEM!

Ezektõl követelem vissza a tõlem elrabolt minden nemû és minden formában elrabolt vagyont!jogászfrancba
3104 #3 3104
- 2011. October 19. 07:41:40
A lényeg ebben van, itt van a kutya elásva:. "Levonhatjuk a konklúziót is, hogy sokkal nagyobb pácban vagyunk ma, mint hat hónappal ezelõtt. Megtakarításaink már nincsenek, tartozásunk pedig ugyanannyi. Sajnos nem irreális újabb leminõsítést és IMF hitelt vizionálni".
25 #4 25
- 2011. October 19. 09:16:49
GDP?

Mindig bedopják ezt a GDP-t, mintha ez egy olyan összeg lenne, amit az ország ismételten és folyamatosan megtermelne.
A GDP-ben benne van a fogyasztás, ami csak egyik zsebbõl a másikba, (a másik zseb persze az idegeneké, és kiszivattyúzzák az országból)
Benne vannak az idegen kézben lévõ vállalatok, (a legtöbb ilyen), itt is elfolyik a pénz, a haszon az országból.
Ha a valós GDP-t ismernénk, még ijesztõbb helyzet mutatkozna.
Az adósság az egekben, az értékteremtés, az ország vagyona, a bányász béka segge alatt....
3518 #5 3518
- 2011. October 19. 09:20:27
Amíg a "magyar" kormány nem tagadja meg az adósság visszafizetését nem fog megoldódni ez a probléma. Nem kellene félnünk a leminõsítéstõl, hiszen mendenképpen leminõsítenek. De, sajnos ez a pénztõke érdekeit képviselõ kormány /de az elõzõ sem/ nem fog a magyar lakosság érdekében lépni. Õket a hezei zsidó maffia irányítja. Ismerem sokukat személyesen. Ezért kell külföldön élnem.
1455 #6 1455
- 2011. October 19. 09:54:42
Ennyit a nagy adósság csökkentésrõl.
Kíváncsi leszek a kormány magyarázatára.
Vajon még vesznek el, hogy csökkentség vagy
emeljék az adósságot. Aztán újabb hitel és
vége. De majd viktorka 23-án a magyarokért fog Brüsszelben harcolni.
Tegnap az Echo kibeszélõjében egy két felirat
már szentet csinált a dicsõ viktorkából, hogy
mennyit tesz az országért és a magyarokért.
58 #7 58
- 2011. October 19. 12:09:26
Mikor zavarjuk már el ezt a hazaáruló kontár bandát????
73 #8 73
- 2011. October 19. 12:24:53
Ehhez szorosan kapcsolódik a tegnap esti királyi híradó, ahol meglebegtették az esetleg két héten belül bekövetkezõ görög államcsõdöt.
Következtetésként az eurózóna szétesését és a Forint oly mérvû gyengülését említették, ami k e z e l h e t e t l e n n é tenné az államadóddágot. Vagyis viktorviktorból még hõs is lehet, aki mindent megpróbált, mégis azok a fránya külsõ körülmények...
Ügyes.
129 #9 129
- 2011. October 19. 12:53:41
A gengszterváltás óta mindegy milyen politikai csomagolásban, de ugyanúgy kiszolgálják a "háttérerõket". A mai Orbán csapat annyival veszélyesebb, hogy "nemzetinek" álcázza magát, melyre elõbb-utóbb a nagytöbbség rádöbben, de akkor már mindegy lesz.

Két korábbi film a hazai viszonyokról, hogy a privatizáció során hogyan tapsolták el és játszották át mindannyiunk közös vagyonát a "nemzetközi pénzügyi elitnek".


[size=16]HÁBORÚ A NEMZET ELLEN - Az elrabolt nemzeti vagyon[/size]

Jelenczki István 4 részes dokumentumfilmje azt a történelmi folyamatot, annak mechanizmusát mutatja be, ahogyan a belsõ és külsõ hatalmi erõk felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt felbecsülhetetlen tulajdont, amit õseink évszázadokon át, nagyszüleink, szüleink és mi magunk létrehoztunk.

* I. rész - A háború megváltozott természete. 85 perc http://www.youtube.com/watch?v=4ZuHzb...ZuHzbPdiMg
* II. rész - Diktatúrából, diktatúrába. 88 perc
* III. rész - Az ország felszámolása. 73 perc
* IV. rész - Megtartó üzenet. 72 perc

[size=16]Tágra Zárt Fülek... -avagy- Arculcsapták a jövõnket... [/size]
http://www.youtube.com/watch?v=_a7fHO...a7fHOst7wc
2418 #10 2418
- 2011. October 19. 13:29:37
Érthetetlen ez a nagy adósság, amikor annyira takarékoskodnak. Csak 600 millióért vettek új Skodákat. Az ócska Audi6-ot pedig "jó áron", potom 1 mio Ft-ot adták oda ( gondolom) a legjobban rászorultaknak.
Kerestem az eladó autókról szóló értesítésüket a piac újságban, de elkerülte a figyelmem.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,198 egyedi latogato