Bocsánat hogy ide a magánügybbe beleteszem
a világ ügyét, de egyszer ellünk ihaj csuhaj...



Virág András:

Menetrend egy világháborúhoz

A titokzatos X-nap – Feltámad az Oszmán Birodalom?



A sebtében és nagy felhajtással Párizsban összehívott nemzetközi konferencia, amelyet az új Líbia „barátai” - természetesen a NATO tagállamai - rendeztek meg, két fontos területen hozott döntést. Politikai szempontból lezárta a Kadhafi-korszakot és teljes jogú nemzetközi elismerésben részesítette a most hatalomra került adminisztrációt. A döntés hátterében azonban más érvrendszer hózódik meg például Oroszország, vagy Kína és a nyugati államok esetében. Ennél lényegesebb és gyakorlatiasabb azonban az a döntés, amely több milliárd dolláros invesztícióval a lehetõ legrövidebb idõn belül újra akarja indítani a líbiai olajtermelést.

Minden más tekintetben kérdõjelek sokasága áll a világ elõtt. A jelen pillanatban senki nem tekintheti megoldottnak a líbiai helyzetet. Nagyon messze vagyunk a nyugvóponttól, azaz a kialakult és teljesen áttekinthetetlen szituáció stabilizálásától. A líbiai háborúval kapcsolatos információk rendkívül egyoldalú megközelítésben és régóta nem alkalmazott, erõs kommunikációs szûrõrendszeren át jutottak el a világ közvéleményéhez. Ma már Amerikában is belátják, hogy a nevetségességet is meghaladja az az alapkoncepció, amely szerint a NATO lényegében humanitárius küldetést teljesítve a líbiai nép védelmével segítette a demokratikus kibontakozásért küzdõ erõket. A NATO légiereje hat hónapon keresztül több ezer csapást mért Líbia területére, teljesen harcképtelenné tette a hadsereget, lebombázott minden katonai objektumot, szétzúzta az ország termelõkapacitását, a teljes infrastruktúrát, megbénította az ország mûködését és a földdel tette egyenlõvé legjelentõsebb településeket. Minden számítás szerint évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy Líbia fölszámolja a háborús károkat.

Oroszország és Kína több állásfoglalásban hívta fel a figyelmet arra, hogy a Líbia elleni NATO-háború nem vezethetõ le az ENSZ Líbiára vonatkozó 1973-as számú határozatából. De bebizonyosodott az is, hogy a NATO nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy csak és kizárólag légi támogatást nyújt a felkelõknek. Minden döntõ ütközetben részt vettek a NATO szárazföldi csapatai is. A háborúnak állandó résztvevõi voltak a francia idegenlégió alakulatai, különbözõ magánhadseregek és felfegyverzett zsoldosok. Hírszerzõi információk szerint Katar és az Emirátusok reguláris alakulatokat küldtek a Kadhafi elleni háborúba, de néhány kelet-európai ország - nem jelentõs erõkkel - is katonai egységeket küldött a térségbe. Az orosz nemzetbiztonsági információs szolgálat már a nyár elején megállapította, hogy a nyugati sajtó által felkelõknek nevezett egységek jelentõs része a fent említett alakulatokból kerül ki. A harcosokat arab ruhákba öltöztették és óriási mennyiségû Kalocsnyikov géppisztollyal szerelték fel õket. A Tripoli elleni döntõ rohamot a NATO Special Forces egységeinek vezetésével hajtották végre, amit Fadlallah Harun, a felkelõk egyik katonai vezetõje sajtónyilatkozatban is elismert. Nagy-Britannia és Franciaország egyébként az utolsó pillanatig tagadta, hogy nyugati szárazföldi erõk is részt vesznek a háborúban. A brit Honvédelmi Minisztérium csak a legutóbbi napokban adott ki olyan nyilatkozatot, amely beismeri a részvétel tényét. Az is napvilágra került, hogy az angolok a háború bizonyos szakaszaiban bevetették a brit hadsereg legerõsebb alakulatait is. A 22. számú SAS-ezred (Special Air Service) nem csak Tripoli ostrománál játszott döntõ szerepet. Az alakulat már februárban támadásokat hajtott végre a déli területeken mûködõ olajtermelõ komplexumok ellen.

A jövõt azonban minden bizonnyal az határozza meg, hogy a háborúban részt vevõ arab csoportok milyen politikai döntést hoznak. És ebbõl a szempontból a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. A Kadhafi elleni lázadás résztvevõi között ugyanis a legszélsõségesebb iszlám erõk is megtalálhatók, és több Al-Kaida csoport meghatározó szerepet játszik a háborúban. A Líbiai Iszlám Harccsoport (LIFG) mellett konkrétan ismert, hogy az egyik legerõsebb Al-Kaida egység, az Iszlám Maghreb Al-Kaida (AQIM) is kezdettõl fogva részt vesz a harcokban. Figyelmet érdemel az is, hogy a Kadhafi-ellenes felkelõk között rengeteg, algériai börtönökbõl megszökött, vagy bujdosó szélsõséges iszlám terrorista található. A líbiai berberek harci alakulatai a felkelõk egyik legerõsebb részét képezik. A berber egységek politikai céljai azonban vésztjóslóak. Céljuk az algériai berberekkel történõ egyesülés, majd egy új, önálló berber állam alapítása részben algériai, részben nyugat-líbiai területen. Az algériai kormány a kezdet kezdetén felismerte, hogy a különbözõ arab erõk óriási káoszba dönthetik az egész térséget, ezért ellenezte a NATO részvételét és helyette az Afrikai Egység Szervezet által felállított erõket akart Líbiába küldeni a helyzet stabilizálása céljából.

A legfrissebb információk szerint megalakultak az elsõ közös líbiai-algériai berber egységek, amelyek területfoglaló hadmûveletekbe kezdtek a líbiai-algériai határ mindkét oldalán. Ennél is veszélyesebb azonban, hogy a líbiai felkelõ erõk egy része nem akarja letenni a fegyvert, hanem háborút akar indítani a Kadhafit támogató algériai rendszer ellen. Az algériai hadsereg két héttel ezelõtt egységeket küldött líbiai területekre, hogy elejét vegye egy Algéria elleni támadásnak. A napokban teljes harckészültségbe helyezték a hadsereget és megerõsítették a határõrséget. A térségben rendkívüli a feszültség.

Háttérben a Muzulmán Testvériség

Miközben teljes erõvel folyt a Kadhafi elleni háború, a színfalak mögött az USA és a NATO országok eldöntötték, hogy a nacionalista arab rendszerek elleni harcnak nem vetnek véget és egy lendületbõl próbálják elfoglalni végsõ harcálláspontjukat az Irán elleni nagy támadáshoz. Minden elemzés azt mutatta, hogy a fiatal Asszad rendszerének szétverése nélkül nem biztosítható szilárd hátország Irán megtámadásához. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy egy Szíria elleni támadásnak óriási a politikai és a katonai kockázata is, ráadásul a kimenetele többesélyes.

Nem lehet elhallgatni, hogy Szíria megtámadása közvetlenül és súlyosan ütközik Oroszország nemzetközi érdekeivel és geostratégiai pozíciójával. Tudvalévõ, hogy Szíria területén komoly erõt reprezentáló orosz tengerészeti támaszpont mûködik, amelyet ráadásul a legutóbbi idõszakban szereltek föl a legkorszerûbb rakétafegyverekkel. Jelenleg folynak az elõkészületek arra, hogy ne csak az orosz, hanem a szíriai haditengerészeti erõk is hadrendbe állítsák a legkorszerûbb orosz tengeralattjáró-elhárító szuperrakétákat. Orosz külügyi és katonapolitikai szakértõk az elmúlt hetekben több nemzetközi fórumon fejtették ki, hogy a NATO esetleges szíriai hadmûveletei Moszkva értelmezésében nem jelenthet mást, mint kísérletet Oroszország erõinek a Földközi tenger térségébõl történõ teljes kiszorítására. Ez a megközelítés, amit Lavrov orosz külügyminiszter a napokban erõsített meg, egyértelmûen mutatja, hogy Szíria megtámadása a közvetlen amerikai-orosz katonai konfrontáció határait súrolja. A kialakuló helyzet súlyosságát politikai aspektusból tovább fokozza az a reális lehetõség, hogy Szíria segítséget kér szuverenitása megvédéséért Oroszországtól. Az orosz elemzõk óvatosan közelítik meg ezt a problémát, de azt minden esetre hangsúlyozzák, hogy az eddigi orosz-amerikai tárgyalások során nem közeledtek az álláspontok és pillanatnyilag biztosra vehetõ, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában - Kínával egyetértésben - vétóval fogja megakadályozni a Szíria politikai és gazdasági elszigetelésére irányuló nyugati javaslatokat, amelyek célja az ország destabilizálása. Komoly világpolitikai jelentõsége van annak, hogy a a „négy nagy szövetsége”(BRIC) teljes egységben lép fel e tekintetben, vagyis Brazília és India az orosz-kínai álláspontot képviseli. Hasonlóan éles problémaként merül fel a Szíriát jelenleg határozottan támogató Irán magatartása egy nyugati támadás esetén. Teherán pontosan tisztában van az arab rendszerek ellen indított háborúk stratégiai irányával és ennek megfelelõen hatalmas ütemben erõsíti védelmi potenciálját.

Tény viszont, hogy Szíriában napról napra romlik a helyzet és egyre világosabban látszik, hogy a lázadó erõk a hatalommal történõ konfliktust minden áron ki fogják provokálni. Sok nemzetközi megfigyelõ szerint Asszad elnök sorsa megpecsételõdött, hiszen a nyugati államok már kinyilatkoztatták, hogy nem fogadják el õt Szíria legitim vezetõjének. Általáénos vélemény szerint a Szíria elleni támadás elsõ sorban az iraki háború forgatókönyvéhez hasonlít, vagyis rövid idõn belül teljesen destabilizálódik a belsõ helyzet és bármelyik pillanatban várható a katonai támadás az ország ellen.

Az események hátterében a világ számára ismeretlen és meglehetõsen rejtélyes folyamatok zajlanak. Nagy-Britannia és Franciaország kezdeményezõ szerepet vállalt Szíria politikai kompromittálásában, az ország elszigetelésében, illetve Asszad legitimitásának megfosztásában. Ugyanakkor több forrás megerõsíti, hogy a szíriai kormányerõk vérengzéseirõl szóló hírek legalábbis túlzottak. Harminc évvel ezelõtt, amikor Asszad tábornok minden jel szerint 10 - 40 ezer felkelõ likvidálásának árán szilárdította meg rendszerét, a világ túltette magát a szélsõséges iszlám erõk felszámolásán, igaz Szíria számára akkor biztos hátországot jelentett a Szovjetunió támogatása. Az ifjú Asszad a fokozatos nyitás és az óvatos politikai-gazdasági reformok útján stabilizálni az ország helyzetét, az ugyanis vitán felül áll, hogy a szíriai rendszer megújításra szorul. A helyzet elsõ sorban azért vált kezelhetetlenné, mert a hatalom elleni mozgalmak élére a Muzulmán Testvériség szélsõséges csoportjai álltak, a Nyugat azonban jelenleg is „demokratikus erõkrõl” beszél és egyértelmûen támogatja az Asszad-ellenes erõket. Ez az az anomália, amire a válasz csak az események hátterének legmélyén látszik valamiféle magyarázat.

Új oszmán birodalom a láthatáron

Augusztus elején még nem lehetett felmérni annak a rövid látogatásnak a jelentõségét, amit Ahmet Davutoglu, török külügymniniszter tett Damaszkuszban. A török diplomácia vezetõje - mint utóbb kiderült - Erdogan elnök ultimátumát közvetítette Asszadnak. Törökország követelte a polgári lakosság elleni katonai mûveletek azonnali beszüntetését, illetve rövid idõn belül a szabad és demokratikus választások kiírását. Az üzenet szerint ez Törökország utolsó figyelmeztetése, és amennyiben Ankara követelése nem teljesül, a török kormány illegitimnek nyilvánítja Asszad rendszerét. A látogatással egyidõben Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nyilatkozatot adott ki arról, hogy az USA „a szíriai események ütõerén” tartja az ujját és figyelemmel kíséri a demokratikus küzdelmeket. Szíria viszonylag mérsékelt hangnemben válaszolt, de leszögezte, hogy a demokratikus reformok bevezetése mellett a kormány továbbra is határozottan fellép a fegyveres lázadások ellen. Néhány nap múlva Ankarában összeült a török nemzetbiztonsági tanács, amely politikai, gazdasági és katonai intézkedések tervét vitatta meg Szíriával szemben.

A helyzet kritikussá vált, ugyanis félreérthetetlen volt Törökország támadási szándéka és hajlandósága. A szír biztonsági erõk szerint a szíriai lázadó csoportok legalább 40 százalékát Törökországban képezték ki és onnan dobták át Szíriába a rendszer destabilizálásának céljából. Ezek a csoportok a Muzulmán Testvériség mozgalom fegyveres egységei, Törökország tehát gyakorlatilag azt követeli Szíriától, hogy adjon szabad utat a szélsõséges erõknek, akik „hitben a testvérei” a törököknek. A szíriai felkelõk irányító centruma is Isztambulban mûködik és a török kormány támogatását élvezi.

A szíriai hadsereg akciói - mindenek elõtt a hama-i események - nyomán rendkívül erõs nemzetközi nyomás nehezedett Szíriára. Nyilvánvalóvá vált, hogy Asszad elnök lába alól lassan kicsúszik a talaj, hiszen az események egyirányú utcába kerültek és a kormány képtelen megfelelõen kezelni az eseményeket. A Kalocsnyikovokkal fölszerelt békés tüntetõk ellen egyre fokozottabb fegyveres bevetésekre került sor és megállíthatatlanul nõtt a halálos áldozatok száma. Törökország ebben a zavaros helyzetben a jelek szerint megkapta a Nyugat támogatását egy Szíria elleni katonai beavatkozásra. Ez a döntés egybevág azokkal a nem túlzottan szellõztetett török elképzelésekkel, melyek célja a XX-ik század folyamán elvesztett török területek visszaszerzése. Ez a terv évtizedek óta mérgezi Szíria és Törökország viszonyát és szoros összefühhésben van Demirel, egykori török miniszterelnök ambíciózus tervével, amely 1,7 millió hektárral akarta növelni a megmûvelhetõ török területeket. Ezt biztosítják a Tigris és az Eufrátesz folyón a hatalmas lépcsõzetes víztározók, amelyek a közvetlen kiváltó okai a török-iraki és a török-szíriai konfliktusoknak. Törökország olyan pozícióba került, hogy bármikor beavatkozhat e két állam vízellátásába, ráadásul Ankara igényt tart iraki és szíriai olajmezõkre is.

A Nyugat visszafogott magatartást tanúsított ebben a kérdésben az elmúlt évtizedek folyamán, de most több nemzetközi megfigyelõ szerint a NATO-szövetséges Törökország képes lenne szinte önerõbõl megoldani a nyugati befolyási övezet kiterjesztését, saját területi követeléseinek érvényesítésével. Ankara valójában az elsõ világháborúban elveszített és jelenleg Palesztinához, Libanonhoz, Szíriához és Jordániához tartozó, valamint Mezopotámia és az Arab-félsziget bizonyos részeit akarja visszaszerezni, de egykori oszmán birtokok kerültek Egyiptom és Líbia területére is. Pillanatnyilag kiszámíthatatlan, hogy Törökország meddig képes terjeszkedni, de az tény, hogy valamennyi arab országban megtalálhatók az Ankarából és Isztambulból irányított muzulmán csoportok. Az viszont nem lehet kérdés, hogy egy Szíria elleni török támadással Törökország is bejelentkezik az arab világ vezetõi pozíciójának elfoglalására és ebbõl a szempontból nem csak az USA-t és a nyugat-európai államokat, de Izraelt is szövetségesei között tudhatja. Mindennek egyenes következménye, hogy Szíria megtámadása beláthatatlan konfliktusba sodorhatja az egész világot.

Egymilliós török hadsereg

Törökország szinte egész hagyományos védelmi rendszerét megújítja, fejleszti. A több mint egymillió fõs török hadsereg legnagyobb beszerzési tétele a 124 db F-35 II. vadászgép, hadrendbe állításuk az évtized közepétõl várható. Az eredetileg 10 milliárd dollárt meghaladó projekt keretében amerikai licensz alapján Törökországban gyártják le a repülõket, török cégek részvételével. A repülõgép megrendelésekbõl az európai Eurofighter Consortium sem szeretne kimaradni, ezért 20 darab Typhoon típusú vadászrepülõt adnak el Törökországnak. A vadászrepülõgépek beszerzése mellett a harckocsik modernizálása is folyamatban van, az elsõ saját fejlesztésû harckocsi - Altay - 2015-re lesz mûködõképes, és majd ezt követõen kezdõdhet a sorozatgyártás. Az elsõ 250 darabos szállítmány körülbelül három és négy milliárd dollárba kerül. Támadó helikopterekbõl ugyancsak több milliárd dolláros program keretében 50 darab, a brit-olasz AgustaWestland cég által gyártott T-129 forgószárnyast kap a török hadsereg. Emellett több száz más célokat szolgáló helikopter, több ezer páncélozott jármû, több korvett és fregatt, illetve tengeralattjáró leszállítására is sor kerül, melyet ugyancsak külföldi partnerek segítségével készítenek majd török vállalatok.

(A cikk a Leleplezõ 2011/3. új számában olvasható)

honvédeskû, nincs bocsánat! Tedd be Imre írásához!

Kedves nemtomki! Együtt érzek veled és gondolom nem vigasztal, ha leírom, hogy az itt jelenlévõk közt is akadnak botladozók. Sok a bort ivó, de vizet prédikáló, vagy akár több vasat tûzben tartó 'jellem" is. Káosz van minden téren.
"Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog." - tehát, fel a fejjel, lesz még sz.arabb is! Gondolj arra, hogy öt év múlva már nem fog fájni, és használd a legfontosabb nemiszerved, az agyad!

ui. De nem így lett, mások, máshogy akarták - ez a mondatod pedig nem igaz. Önámítás és hárítás - felelõsség hárítás. Gondolom kényszert nem alkalmazott a lány!:)

Kedves Gabi!
Nekem kezd ugy tünni hogy ez az oldal valojában fözö és gyümölcseltevö irodalmi
muzsagyülekezet.Tapasztalatbol tudom hogy késö bánat ebgondolat,és a korso is addig jár a kutra mig össze nem törik a pofáját.De
kérlek mindenképp figyelmeztess ha valami unalmas hazát érintö és varroda mentes témával jönnék elö. áldás és béka!

Sok igazság van abban amit mondasz, de a két téma nem passzol egymáshoz, mint ahogy bableveshez sem az uborka.
Azt hiszem visszahúzódom a partvonalon túlra és csak olvasgatok, ahogy már egy ideje teszem. Nincs harag meg sértõdés, csak úgy látom elõre vinni a dolgokat nem tudom, hátráltatni meg nem akarom.
Valószínûleg a fenti morbid, vagy cinikus humoromat sem kedvelik sokan! Ez van.
Még egy gondolat: nekem nincs kedvem naponta árnyékharcot viselnem, mert mire megérkezik az ellen, addigra teljesen ki/lemerülök, és akkor tényleg a béka segge alá kerülök. Élni akarok!

Gabi, a kis házikod a mai napon tul is kedvencem,mert lelkileg valahol mélyen,mindig
ilyen egyszerü szépségre vágytam...

örülök, és ugye milyen melegség árad belõle?

Ja, mégegy szösszenet Gabi!
Az ellenség már a speizba van!Az árnyékharcot egészitsd ki ,és keresd a baráto-
kat!Ez a halottak ünnepe is alkalom az uj ismeretségre,mert sok ember vált fiatalon magányossá.Azt reméltem,a netismeretségünk ota nem begubodztál hanem szorgosan épited ismeretségeidet.
Nem fogsz elveszni mert az élni akarás segitségedre lesz.Na adtam tanácsot, mostmár adni kell a kalácsot is!

Lehet, hogy azért nem találkoztam az ellenséggel, mert nincs spájzom?
Nem gubóztam be, rengeteg emberrel tartom a kapcsolatot az oldalról, "élõben"! Sõt, a munkám révén is egyre több emberrel ismerkedek meg! És az a tapasztalatom, hogy egyre többen tudják mi folyik az országban és a világban. Legfeljebb más utakat választottak, de a segítõszándék és a cselekvés is megvan!

Gratula!
Ha mennyiség van,ezt követi a minöség!

gyaur! Akar a fene megkövezni, jó lesz a bot is! Egyet értünk. Erre értettem, hogy káosz kívül-belül. Hozott anyagból dolgozunk, miközben érezzük, hogy kissé már elavult, de az új sem passzol, nem hoz megnyugvást.