Bejelentkezés
Emigrált Semjén fõtanácsadója
A "politikai üldözött" megélhetési bûnözõ a Salamonhoz rohan? Még júniusban családjával együtt menedékjogot kért Kanadában Kamarás István, a KDNP-hez köthetõ Barankovics Roma Mûhely elnöke, Semjén Zsolt roma fõtanácsadója. Lapunknak azt mondta, nem akarta a nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez, ezért inkább elhagyja az országot.
Eközben - lapértesülések szerint - Miskolcon és Egerben járt Tamara Guttmann, Kanada budapesti nagykövete, hogy tájékozódjon a romák életkörülményeirõl. Nem kizárt, hogy Kanada júniustól ismét szigorítja a bevándorlási szabályokat.
Nem akarta nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez - a többi között ezzel indokolta lapunknak Kamarás István, a KDNP-hez köthetõ Barankovics Roma Mûhely elnöke, Semjén Zsolt roma fõtanácsadója, hogy családjával együtt menedékjogot kért Kanadában.
Kamarás egyetemet végzett, az utóbbi években egyházi körökben és a KDNP vezetõ politikusai között is "jól forgott", alapítója volt a kormány által késõbb felkarolt Roma Szakkollégiumi hálózatnak, majd késõbb Semjén Zsolt fõtanácsadója lett. Az elmúlt másfél évben nem volt olyan, a kormány által roma értelmiségieknek szervezett beszélgetés, ahol Kamarás vendégként vagy elõadóként ne vett volna részt. Többen úgy tartották, õ az az ember, akin keresztül Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkárhoz is könnyebb eljutni, de nála kellett akkor is kopogtatni, ha Bölcskei Gusztáv református egyházfõtõl kért valaki "romaügyi audienciát".
Az ígéretesnek tûnõ politikai karrier azonban ez év júniusában furcsa fordulatot vett: Kamarás és családja menedékjogot kért Kanadában.
"Üzenem nemzetemnek, hogy Magyarországon, de talán egész Európában a cigányság tisztességes érdekképviselete lehetetlenné vált, talán soha nem is valósult meg". Szerinte a tisztességes együttmûködés, a kiegyezés az egész ország érdeke lenne, csak épp a politikai pártok nem így gondolják. "Nekik megfelel különbözõ okok miatt ez az egyre erõsödõ társadalmi megosztás, konfliktus.
Itt most azt, aki tisztességes párbeszédet szeretne, kiröhögik. Aki szeretné saját népét képviselni, ellehetetlenítik, rosszabb esetben meghurcolják, akár börtönbe is zárják. Ezért az országból emigrálni kényszerülök és a cigányság évszázados kilátástalanságát kényszerülök a szívembe fogadni". - írta Kamarás a romnet.hu weboldalon.
Kamarás István döntésének hátterérõl lapunknak azt is mondta, nem akart beállni azok sorába, akik bár bõséges javadalmazást és jól csengõ címet kapnak, de kritika és ellenállás nélkül kell fogadniuk és közvetíteniük a romák felé azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyekrõl a döntéshozók is azt vélelmezték, hogy erõs ellenállást fog kiváltani a roma közösségek és a roma értelmiség részérõl.
Kamarás szerint bár a kereszténydemokraták Farkas Flóriánt, az ORÖ elnökét egyszerûen "félkegyelmûnek" jellemezték és Semjén sem tartotta elfogadható partnernek, nem volt választási lehetõsége a KDNP-nek, hogy együttmûködik-e vele. Más értelmiségieket pedig nem mert alkalmazni a Balog Zoltán vezette társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkárság: nem tudhatták, nem lehettek biztosak ugyanis azok feltétlen lojalitásában - nyilatkozta lapunknak Kamarás.
Közlése szerint aggályait - a közfoglalkoztatás rendszerének átalakítása, a szociális juttatások lefaragása, a vidéken tapasztalható nyomor és az ezzel járó esetleges éhséglázadás - személyes találkozó alkalmával megosztotta Semjén Zsolttal is, aki ez alatt "a falat nézte", Balog Zoltán államtitkár pedig elmondása szerint úgy reagált: "Nehéz kimondani, de ennél rosszabb lesz". A végsõ döntést júniusban hozta meg, a Lakitelken szervezett nyári egyetemen, ahol értésére adták: ahhoz, hogy megmaradjon státusában, csendben kell maradnia. Lapunknak azt mondta, bár tart attól, hogy a kormányzat "utána nyúl", de egyúttal példát is szeretne mutatni másoknak, hogy ne engedjék magukat "bedarálni" azok, akik roma ügyben mást mernek gondolni, mint a hatalom-közeliek.
A kormány egyébként már most tompítani igyekszik az esetleges újbóli kanadai vízumkényszer bevezetésének következményeit, így nem véletlen, hogy az Észak-Amerikai országban menedékjogot kérõ magyar romákról idehaza sok esetben bûncselekményekkel, szervezett bûnözéssel (embercsempészet) összefüggésében hallani a sajtóban. Legutóbb a köztelevízió "A Lényeg" címû mûsorában Farkas Flórán, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke érvelt a kiutazás ellen, hozzátéve, nem is érti, hogy a környezõ országokból miért nem jönnek tömegesen romák Magyarországra, amikor itt a legjobb az "életminõség és a program".
Lapértesülések szerint egyébként a napokban Miskolcon és Egerben járt Tamara Guttmann, Kanada budapesti nagykövete, hogy tájékozódjon a romák életkörülményeirõl. Nem kizárt, hogy Kanada jövõ júniustól ismét szigorítja a bevándorlási szabályokat.
"Érzelmileg túlfûtött"
A kereszténydemokraták nevében Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke - egyben az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság fõigazgatója - válaszolt lapunk megkeresésére. Mint kifejtette, "Kamarás István elektronikus levélben értesítette ismerõseit kanadai tartózkodási szándékáról, mely levél érzelmileg túlfûtött hangulatban, sokkal inkább Kamarás István megíráskori lelkiállapotát, mintsem a tényeket tükrözte. A kereszténydemokrata mozgalom továbbra is szívügyének tekinti a cigányok felemelését, integrálását, mint hazánk egyik sorskérdését."
Mészáros József emellett úgy tájékoztatott, hogy Kamarás a Barankovics Alapítvány támogatásával létrehozott Barankovics Roma Mûhely elnöke volt, a mûhely célja pedig akkor és most is "a roma fiatalok integrációjának elõsegítése keresztény szellemben."
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. December 08. 08:55:55
- 2011. December 08. 09:03:54
- 2011. December 08. 09:29:05
- 2011. December 08. 14:28:11
- 2011. December 08. 16:12:48
- 2011. December 08. 16:14:18
- 2011. December 08. 18:34:17
- 2011. December 08. 18:39:52
- 2011. December 08. 20:39:21
- 2011. December 08. 22:12:09