Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Oroszország készül a háborúra

Ezt már a kuruc is hozta. Úgy látszik tanul a Novák-jóbik zsidaj is némi "kultúrát" és kénytelen vánszorogni utánunk, ha "hitelesnek" akar látszani. Harckészültségben a kaukázusi erõk
A Szíria és Irán körül kialakult politikai nyugtalanság miatt Oroszország fokozott tempóban vezényli katonai erõit Délre, a Kaszpi, a Kaukázus, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger környékére.
A Nyezaviszimaja Gazeta forrásai szerint a Kreml információkkal rendelkezik arra nézvést, hogy hamarosan, az „X napon” egy, az Irán nukleáris létesítményei ellen intézett csapással kezdetét veszi a perzsa állam elleni amerikai-izraeli agresszió.
Ebben az esetben nem lehet kizárni, hogy Teherán válaszlépéseket tesz, melyek akár egy széleskörû háború kirobbanásához is vezethetnek.
Ezt a témát felvetik a mai, brüsszeli EU-Oroszország csúcson is, melyen részt vesz Dmitrij Medvegyev elnök.
Mindenestre, a készülõdés jegyében már „optimalizálták” az Örményország területén található 102. orosz katonai bázist. A katonai szolgálatot teljesítõk családtagjait Oroszországba szállították, megerõsítették a Gümriben állomásozó orosz csapatokat, mivel orosz források szerint Törökország irányából várható az Irán elleni amerikai csapás.
December 1-tõl teljes harckészültségbe helyezték az Abháziában és Dél-Oszétiában állomásozó orosz csapatokat. Állandó harckészültségbe helyezték az Izberbasban (Dagesztán) állomásozó, Bal-E rakétákkal felszerelt rakéthadosztályt. Mahacskala és Asztrahány környékén a rakétaerõk átcsoportosítása zajlik. A Fekete-tenger-i orosz flotta a grúz felségvizek közelében manõverezik, mivel elképzelhetõ, hogy Grúzia az Irán-ellenes erõk oldalán csatlakozik a háborúhoz.
Jurij Nyetkacsov orosz katonai szakértõ – korábban a dél-kaukázusi orosz erõk parancsnokhelyettese – szerint, amennyiben Grúzia tovább blokkolja az örményországi orosz csapatok utánpótlását, ebben az esetben Moszkva katonai erõhöz folyamodhat, hogy „áttörje a grúz közlekedési blokádot” és korridort hozzon létre Örményország felé (az örményországi orosz csapatok utánpótlását jelenleg légi úton és Iránból (benzin, élelmiszer) oldják meg).
Ami Azerbajdzsánt illeti, bár az országnak közismerten rossz a viszonya Iránnal, és az utóbbi években hatalmasra növelte katonai kiadásait, fõként izraeli haditechnikát vásárolva, mégsem várható, hogy Baku aktív szerepet vállalna egy Irán elleni háborúban.
Vlagyimir Popov, a karabahi háború szakértõje, az azerbajdzsán fegyverkezési program tanulmányozója szerint nem kizárt, hogy egy Irán elleni háború árnyékában Azerbajdzsán (és esetleg Törökország) megtámadja Örményországot, hogy visszaszerezze az örmény megszállás alatt lévõ Hegyi-Karabahot. Ebben az esetben az orosz-örmény légvédelem képes megsemmisíteni az azerbajdzsán (és török) támadókat. Oroszország biztosan nem vesz részt egy karabahi háborúban, de ha magát Örményországot érné azerbajdzsán vagy török támadás, akkor a támadók az orosz hadsereggel is szemben találják magukat.
Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2011. December 16. 20:44:36
Készül, ha belekényszerítik. Remélem, hogy aki túlélik majd ezt a világméretû háborút,
igazolni fogják , hogy nem az oroszok és az irániak robbantották ki azt. Ha csak valakik ismét meg nem hamísítják a történelmet.
A búcsú ideje:
http://www.youtube.com/watch?v=r7avPl...re=related
Az amerikai külügyi államtitkár grúziai útja is elõ van készítve. Pontos idõpont még nincs. Találkozik a grúz politikai, gazdasági, kereskedelmi és védelmi vezetõkkel.
http://www.trend.az/regions/scaucasus...69937.html

Szerencsére India is elitélte az Irán elleni szankciókat.
http://www.presstv.ir/section/3510201...10201.html
2471 #2 2471
- 2011. December 16. 20:51:09
Török mégis izrael mellett? hmmmmMi van?
Mi ez a pálforgás erre arra?
73 #3 73
- 2011. December 16. 21:03:44
Lehet, hogy az izraeliek majd jól törököt fognak Smile és pislognak utána.
3409 #4 3409
- 2011. December 16. 22:28:45
Talán a leglényegesebb kérdés most, hogy melyik lesz az az "X" nap?!
Onnantól számolhatunk vissza... tik-tak, tik-tak, az óra számlálója már visszafele számol...
2418 #5 2418
- 2011. December 16. 22:33:15
Az oroszok pontosan olyan naívak, mint Kadhafi volt. Türelmesen végignézték, amíg az amerikaiak bekerítik õket. Írásos garanciákat vártak. Jó, hogy nem a jenki" becsszóra", hogy nem ellenük irányul a bekerítõ hadmûvelet. Igaz, magukból indultak ki. Egyenes ember nem tételez fel aljasságot a másikról.
3021 #6 3021
- 2011. December 17. 04:20:53
Még ennyi idõ után sem érthetõ az ami van...sajnálatos.Nem lesz 3. világháború, sem semmilyen harc a köznép számára, amiben részt vehetne. Egyrészt a köznép tájékozottságának százalékban mérhetõ értéke a béka sege alatt van, tehát mire kbontakozna egy kisebb "sereg", addigr már réges rég a következõ rendszerben leszünk. Nem a filmekbõl és könyvekbõl kellene tájékozódni, hanem a mindennapokból. Mindegy hogy milyen országról beszélünk, folyamatos érték és ember(gazdag)mentés folyik. A jogszabályok szigorítása nem egy új diktatúra kialakításához kell, hanem a jogszabályt követõ értékmentést biztosítani. Az új rendszer mindannyian tudjuk, hogy kialakulóban van, bár én sem tudom mi jön, vagy ki hozza. Az azonban bizonyos, hogy az értékmentés alatt a gazdagabb réteg félreértelmezhetett valamit, ugyanis az érték szó el fogja veszteni jelentõségét, délibábra vetõdtek. Ez a jelenség csupán a társadalmi rétegek manipulása miatt szükséges. Ugyanis ha a szegényebb és idõvel radikálisabb réteg hõzöngene, szemben találná magát az értékükhöz ragaszkodókkal. Mindannyian tudjuk mit jelent kõbaltával hadakozni egy tank ellen, nagyjából ennyit ér a radikális kisebbség is. Kõolaj, földgáz, arany, víz és hasonlóak lószart sem fognak érni. A technológia amit közel 130 év fejlesztünk, egyirányba mutat és ez az irány nem hátrafelé van... Az idõt szándékosan hagytam ki, ugyanis az köztudottan 2019. A világvégét váróknak most valószínûleg betesz a dátum, de az élet már csak ilyen... Tájékozódni nem csupán annyit tesz, hogy elolvasom posta cikkeit. A "rendszerben leszünk" pedig értelemszerûen arra vonatkozik, aki életben marad addig...ennyi helyesbítés szükséges. Na minden jót.
74 #7 74
- 2011. December 17. 04:27:52
Magam is így látom - a pénz , hogy eltúnjön az értéknek is mint fogalom átfog változni - a kor már nem olja alapú - hanem ÁRAM!
2011-12-16. 20:29
Megint minõsítgetnek a zsidók
A Fitch Ratings leminõsítés távlati lehetõségére utaló negatívra rontotta Franciaország - a második legnagyobb eurógazdaság - hosszú távú adósosztályzatának kilátását pénteken.

További részletek: http://kuruc.info/r/4/89566/#ixzz1glGjfRcP



Kedves Péter!

Bizony - jól látod. Nevezzük nevén a gyereket. Minõsítés - ugyan kérem, annyira sumák és aljas - és mocskos és gyáva, nem meri nevén nevezni cselekedetét, illetve annak a célját.

Mert az érték értékét mi is határozza meg? Elõször is van szellemi és fizikai érték. Az elsõ mindig a gondolat, tehát a legértékesebb az, amit ki-talál-ok, fel-talál-ok és majd azt megvalósítom...OM!

Ennek a gondolatnak és eredménynek csak én határozhatom meg az értékét. Miért? Mert az enyém – egyedül csak én kaptam a teremtõmtõl talentumként az emberiség felemelésért – ÉRT. UGYE ÉRTED? Hogy megértsed egy példával. Ha mondjuk, feltalálom a csillagközi utazás módját, azt tervrajzokon rögzítem, vagy a fejemben van még - csak én szabhatom meg az értékét, hogy menyiért ÁRULOM el neked... ÁRULOM – ÁR-ULOM XXXX ÁRU-LOM….. ÁRUL-OM! Mit tudok? El tudok árulni egy egész országot? – Igen el, De miért tenném? Saját fészkemet? Szülõ bölcsõmtõl fosztanám magam meg, de hisz nem is az enyém, azt már elõttem az õseim kapták – én csak örököse vagyok – és nem tulajdonosa..

NINCS TULAJDON – EZ CSAK EGY KÉPZET – MI ÖRÖKÖSÖK VAGYUNK EMBEREK!
2005, szeptember 20.-a …..
Nem a pénznek jelenlegi urai. Nem is azt mondja, azt mondja, hogy MINÕSÍT. a GANÉJ,

A természetben talált dolgok értékét pedig - "hasra ütök" és azt mondom, hogy ennyi. Holott semmi befektetést nem eszközöltem érte, mert a természet "ingyér" adta, vagy már lehetõségét úgy örököltük õseinktõl.

De ebbe a rendszerbe – robban- be a "MINÕSÍTÕ" aki kénye-kedve alapján - számomra teljesen egyértelmû céllal - határozza meg az értéket. Papír fecni formában ma ennyit ér holnap annyit ér….

Kérdezem én - mindenkitõl meddig - meddig engedik ezt , a népek és nemzetek? Meddig engedik a teljesen nyilvánvaló VÉTKESEK - vétkességeinek - vétkeinek tömbtelekét elkövetni - elkövetésük során a embereket hallomra gyilkoló - gyilkoltató - saját-magát egymással való - népeknek legyilkolandó 300 család kb. 4000 tagjának ÁMOKFUTÁSÁT?

A bölcs korban, már amikor minden meghatározó erõ ezzel tisztában van, nem úgy mint mondjuk 50 vagy 100 - de akár 1000 éve?

Kérdezem tõled - Néped vezetõje az, aki a fentiek ismeretében mégis egyezkedik gyilkosoddal?

Kérdezem én, mitõl félsz? Miért félsz? KITÕL FÉLSZ? Népedtõl? Miért? Mert vétkes vagy?

Miért nem teszel ellene, hogy ne ilyen vezetõd legyen? Miért engeded, hogy a pusztulásba vigyen? Vigye néped is? Aki téged választott, mert úgy gondolta okos vagy és bátor a nép vezetésére.

Ha alkalmatlan vagy, miért nem adod át a stafétát másnak? Vagy ha alkalmas vagy - de tudatosan együtt mûködsz néped gyilkosaival, akkor mit vársz attól a néptõl, aki már tudja EZT!

Elgondolkodtál EZEKEN? Ha igen. Akkor, milyen következtetésekre jutottál? Benne maradsz?

Benne maradsz egy olyan struktúrában ami - tudod, hogy ha elindul a lavina maga alá temet téged is... Vagy enyhíted vétked és kiszállsz belõle - néped elé állsz elmondod, tovább nem csinálom - kiugrásom nem sikerült, mert nem vagyok hozzá elégé okos és bátor - beteg ember vagyok... nem tudom a megoldást.

De MI TUDJUK, MERT - mi a mer népe vagyunk, mer-ész- ek és nem MEGALKUSZUNK. Mert a természet teremtette - teremtõ természetben nincs megalkuszom - abban csak egy van - a természet szigorú törvénye, ami azt mondja életképtelen vagy - nem tudsz mûködni - el kell múlnod, hogy a mûködõnek helyt adj. Érted? Értened kell, mert ÉRTED IS ÍROM!

A MEGOLDÁS: nevezd a gyermeket a nevén - ha a természetre kitekintesz - betekintesz - értékeled /és nem minõsíted/ mert te nem lehetsz minõsítõ EBBEN - azt mondod - az esõ nem hullik ha nem esik, a hó nem esik ha nem hullik, meg. stb. akkor rádöbbensz, hogy az érték

mindenhol a földön egy....


SZER - E- TETT - EL . id. Kiss László
2011. december, 17-én: 04:33 órakor

ui: Régen ezt a magyar úgy oldotta meg, hogy feláldozta leányait – már mint a király – más népek nemzetek királyainak gyermekeivel való házasság fedél egy fedél alá hozásával – és ugye bár a rokonság és annak vezetõi egymást nem bántották…. Jó volt – úgy tûnik életképesebb volt mert év századokig ezredik mûködött - 30 –30 millió éves ciklusokban… de mindig ki irtották magukat – tehát nem jó valami benne, vajon mi lehet, meg mondom – a BUTASÁG! Mert amikor a butaság veszi át a hatalmát akkor az bután is végzi…MINDIG!
Befejezésül: OKOSOK – VEGYÉTEK VISSZA A HATALMAT – AZ IRÁNYÍTÁST MERT CSAK TI ÉRTETEK HOZZÁ!

UGYE ÉRTED? ÉR-TE-TEK!
1977 #8 1977
- 2011. December 17. 06:36:32
Zafír - a cikk szerint , nem olyan naívak:
http://www.jovonk.info/2010/08/31/put...az-usa-nak
2493 #9 2493
- 2011. December 17. 07:04:31
Itt elhangzott, hogy Orosz ország ill vezetése naiv.
Inkább a feltételezése naivság. Rendkívül bonyolult, mint belsõ mint külsõ területen kellett lavíroznia az orosz vezetésnek is, míg kiépíthették a szövetségesi rendszerüket, tisztíthatták soraikat, fejleszthették a technikáikat s persze ehhez tele zsebet" kellett teremteni. Nem naivkodtak Maciék, hanem taktikusan lépésrõl lépésre építettek ki mindent mint hazai mint külsõ területen.
Mi a polgári személyek még mindig csak a jéghegy csúcsát láthatjuk a médián keresztül s amit nem titkolva végeznek. De ezt vegyük 30% nak és amirõl nem tudunk 70%.
Ebben a hetven százalékban rejtõzik a színdarab mögé bujtatott esemény lánc mely az erõsségük építését eredményezte és a kemény titkos szolgálati munka. Az orosz katonai taktikai gondolkodás még véletlenül sem nevezhetõ rossznak.
Az orosz vezetés, az orosz katonai védelem, egyre készül. Tûzzel-vassal az orosz föld, az orosz nép megvédése és az orosz érdekek fenntartása.
3409 #10 3409
- 2011. December 17. 08:51:58
zserak, - te sem vagy egy nagy észlény, hiába próbálsz abban tetszelegni!
A III. már javában zajlik, ezt még az ovisok is tudják, nem kell ehhez többdiplomásnak lenni, se Hollywood-i világégéses filmet nézni. Én a hétköznapokban élek zserak, de te más dimenzióban.

Egy valamit jegyezz meg zserak, - mikor már a köznép, az elkeseredett emberek tömeggé formálódnak - onnét már bármi jöhet... és most pont efelé haladunk - ezzel jobb ha megbarátkozol, hiába is gyõzködsz az ellenkezõjérõl.

A szegények és gazdagok közötti szakadék egyre mélyebb, ez igaz, de a rendszer összeomlása lassan extrémmé válik, és saját vége felé halad... és ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a jelen, lehet, hogy eddig az volt, de a szemünk láttára válik valósággá.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
657,198 egyedi latogato