Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Biztos kétharmada van a Fidesznek Erdélyben

Nos, ha igaz, akkor ostobábbak, mint amilyennek hinnék. Kár értük, de hát mindenért meg kell fizetni. A tudatlanságért is. Kire szavaznának a határon túliak? – ezt próbálta feltérképezni a HVG.
Elsöprõ többsége van a Fidesznek a romániai magyar választók körében, a Jobbik viszont kevés voksra számíthat – derül ki a lapunk megbízásából a Political Capital közremûködésével a kolozsvári Kvantum Research által készített közvélemény-kutatásból.

A válaszadók fele egyáltalán nem érdeklõdik az anyaországban zajló események iránt a legnagyobb létszámú – a 2002-es romániai népszámlálási adatok alapján körülbelül 1,1 millió választókorút felölelõ – határon túli magyar közösségben, az erdélyiben. A válaszadók fele nemcsak a magyarországi választásokon nem kíván részt venni, hanem az állampolgárság felvételének könnyített lehetõsége sem mozgatja meg. További 4 százalék azok aránya, akik már megszerezték a magyar személyi igazolványt, voksolni azonban nem szándékoznak.

A november–decemberben készült felmérés szerint csak minden huszadik erdélyi magyar állítja, hogy van magyar állampolgársága, és bizonyosan szavazni is fog. A fennmaradó 41 százalék is élni kíván leendõ választójogával, de az ehhez szükséges papírjai még hiányoznak.

Félmillió erdélyi szavazóról van szó, de a kutatási tapasztalatok arra utalnak, hogy a válaszadók rendre túlbecsülik saját jövõbeli aktivitásukat, ráadásul az állampolgárság megszerzése adminisztratív akadályokba is ütközhet. A választások közeledtével ugyanakkor felpörgetheti a honosításokat egy regisztrációs kampány, ami az intézményrendszer jelenleg korlátozott áteresztõképességét is szélesítheti.

Január elejéig 65 ezer erdélyi választókorú vette föl a magyar állampolgárságát, de az elsõ év adataiból óvatosan lehet csak következtetni a 2014-es választói bázis létszámára. A legdurvább becslések szerint sem várható, hogy 200-300 ezer fölé nõne azon erdélyi magyarok száma, akik valóban részt vesznek a következõ magyarországi parlamenti választáson.

Árnyalja a képet az is, hogy Romániában jellemzõen alacsonyabb a választási részvétel, mint Magyarországon: a legutóbbi, 2008-as parlamenti voksoláson csak az erre jogosultak 39 százaléka járult az urnákhoz, és nem voltak jelentõsek a nemzetiség szerinti eltérések (400 ezer magyar szavazott).

Korábbi mérések szerint az erdélyi magyarokat nem a politikai jogok sarkallják elsõsorban a magyar állampolgárság felvételére, hanem az egészségügyi, illetve a nyugdíjrendszerbe való bekapcsolódás szándéka, valamint a munkavállalás és a nagyobb mozgásszabadságot biztosító magyar útlevél megszerzésének lehetõsége.

A budapesti kormánypártok fölényét vetíti elõre, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékét jelentõ romániai pártok (a Szász Jenõ-féle Magyar Polgári Párt, a Tõkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt) támogatói az átlagnál nagyobb arányban érdeklõdnek a magyarországi választások iránt.

Ezt igazolják a pártpreferenciák: a Fidesz–KDNP elsöprõ támogatottsága megkérdõjelezhetetlen. Meglepetés viszont, hogy a felmérés szerint a Jobbikra annyian sem szavaznának, mint az MSZP-re.

Felmerülhet persze, hogy az erdélyi Jobbik-szimpatizánsok közül sokan elhallgatják pártválasztásukat, a kutatás azonban inkább cáfolni látszik a szélsõjobboldali párt erõs székelyföldi beágyazottságát.

A legváratlanabb eredmény, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhetõ az erdélyi támogatottsága.

Mivel a külhoni magyarok csak a magyarországi pártok országos listájára szavazhatnak, az Erdélybõl érkezõ akár 300 ezer szavazat sem változtatna jelentõsen a mandátumarányokon (hogy más országokból mennyi cédula érkezne, még bizonytalanabb). Egy 60 százalékos anyaországbeli részvétel mellett mindenesetre 5 millió listás és 2-3 millió töredékszavazattal öntik össze a külhoni voksokat.

LÁSZLÓ RÓBERT

Módszertan

A felnõttkorú erdélyi magyarokra vonatkozó reprezentatív felmérés 2011. november 25. és december 13. között készült Erdély 16 megyéjében, 1190 fõs mintán. Az eredmények 95 százalékos valószínûséggel, ±2,9 százalékos hibahatárral érvényesek.
Link

Hozzaszolasok

2735 #1 2735
- 2012. January 07. 09:18:14
Na de az a kerdes ki csinaltak a fölmerest ha a heberek akkor igazann meg lehet bizni benne!!!
3411 #2 3411
- 2012. January 07. 10:09:41
ja Imre ezt a szekta tv-n lattad?
mert ment vmi a reggel anyamek neztek .

anyam megtudnam dumalni h ne szavazzon a zsideszre ha hungariba laknank de apam menthetetlenul zsideszes.Grin
3567 #3 3567
- 2012. January 07. 11:22:04
Szerintem nem csak ostobaságról van szó sajnos, hanem ott a megélhetésért küzdés mellet a románok, vagy román bõrbe bújt zsizsik az elsõ számú zavaró tényezõ (a rmdsz és mpp vagy bárki mellett). A nagytöbbség számára fel sem merül, hogy azok a magyarok akit a tv-ben látnak azok nem is azok, mert nem érzik a saját bõrükön az itteni mindennapi problémákat.
Ha az ottani "magyar" pártok közül kellene választani, akkor még akkora sem lenne a részvétel, mint itt.
Ott mszp kilõve dec. 5 miatt, a jóbbikon látják hogy csak ott csak feszültséget szítanak a hvmi-s akcióikkal, majd lelépnek, a zsidesz pedig megadta az álompolgárságot, tehát az velük van.
Azt már nem látják, hogy azt nem is nekük szánták, õk csak a paraván. Igaz, hogy az utóbbi évek tapasztalata az, hogy visszafordult a kitelepülési folyamat. Egyre többen mennek vissza azok közül akik már a 90-es évek óta itt éltek, õk esetleg másképp látják. De ennek a hatása az ottlévõkre minimális.
Nem is lehet csodálkozni ha hozzávesszük azt, hogy az itt élõk nagyrésze is csak most kezdi kapkodni a fejét, hogy akkor most mi van?
3203 #4 3203
- 2012. January 07. 12:06:48
Szomorú, de Erdélyben, Székelyföldön úgy hallottam, hogy jobban meg lehet élni már , mint idehaza.
3203 #5 3203
- 2012. January 07. 12:07:15
Mondjuk ez a történelemben elég sokszor volt így, de megérdemlik a kinti magyarok.
3203 #6 3203
- 2012. January 07. 12:08:20
A jégkorong események után azt kell mondjam, hogy nagyon nagy tisztelet jár ki nekik, bárcsak itthon is legalább úgy összetartanánk.
3567 #7 3567
- 2012. January 07. 12:46:35
Hát a megélhetés az nagyon relativ, mert pénzkeresõ munkahelyeken ott is csak minimálbérrel kecsegtetnek, "ha valami nem tetszik, akkor kuss, mert tízen állnak sorban munkáért az ajtó elõtt", ami átszámítva az itteni minimálbér fele, az árak pedig nagyjából megegyeznek. 35-40 év 3 mûszakban becsülettel ledolgozott jómunkásember nyugdíja 500 lej, ami kb 35000 ft.
Annyi a különbség, hogy az emberek nagytöbbségével nem futott el annyira a ló, mert a nagy democsokrácia jóléte keveset tartott, és a mostani 35 évesek még aktívan résztvettek az üres boltban való, fejenként járó félkilós kenyérért való sorbanállásban. De nincsenek annyira elszakadva a földtõl, mert az még nem olyan régen normális volt, hogy a panelesek is a környezõ házaknál disznót neveltek, vagy a nagyapjuk kertjét kézzel mûvelték és az öreg még megtanította kaszálni a kölyket.
A másik dolog, hogy a kaláka még aktívan él, vagyis szükség esetén elsõ szóra össze lehet hívni pár embert egy ebéd és pár sör befektetéssel, ha valami komolyabb munkálatot szeretne az ember, természetesen ha az illetõ még nem játszotta el a becsületét, mert ott még azt is ismerik, legalábbis szûkebb körben.
Lehet, hogy itt is csak ezek kellene feléledjenek.
3203 #8 3203
- 2012. January 07. 12:57:03
Igen, az önellátás fontos lenne országos szinten és kisközösségi,családi szinte is.
3567 #9 3567
- 2012. January 07. 13:11:02
Ezt pont ma tettem fel az egyik fórumba, de ide is bemásolom, mert szerintem sokaknak jól jöhet.

2 nagyon ígéretes link:
http://cuccos.com...;contid=39
és
http://www.richso...heater.jsp.

Az elsõnél egy csomó hasznos és egyszerû tanács zöldségtermesztéshez.
A Krumplitermesztés II módszer, egyszerû, 1-2 kiló krumpliból pár négyzetméteren állítólag meg lehet termelni egy család egész évi szükségletét, különösebb nagyobb munka vagy befektetés nélkül, ráadásul menet közben is szüretelhetõ és akár már április végén van újkrumpli.
A többi is nagyon "kívánatos" :)

A második sajnos angolul van, de az ábrák és videók nagyon beszédesek, na meg ott van a haverunk a guglifordító.

Ez egy egyszerû, olcsó és hatékony faelgázasító kazán, ha muszáj, pár téglából és egy fémhordóból percek alatt kialakítható egy fûtésre és fõzésre alkalmas nagy hatékonyságú kazán. Kémény sem szükséges, ráadásul nem látszik már messzirõl a lángja és a füstje.
ha jól meg van csinálva, jóformán csak CO2 és vízpára jön ki.

Gyakorlatban nem próbáltam egyiket sem sajnos, ezért keresztkérdéseket ne nagyon tegyetek, mert én is csak pár napja találtam rá, de az biztos (ha egyszer csak rajtam áll), hogy jövõ télire ez a módszer fogja szolgáltatni a melegvízet és a fûtést.

Használjátok és terjesszétek egészséggel.
2471 #10 2471
- 2012. January 07. 15:20:21
Tény az itteni igények elvárások az Erdélyiekhez képest egekben! És a magatartás IS.
Ami aggaszt hogy akik ott élnek és ide szavazhatnak majd hogyan lehet velük megértetni egyikre se ebbõl a tálból!szónok

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
657,183 egyedi latogato