Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nyirkai ez a jós. Lát!

zia Imre. Mit szólsz errõl a kecses új feodalizmusról, amibe éppen most lépkedünk be Magyarországon? Van-e már neked is Pintér kecskéd? Haldoklik a zsidó szabadkõmûves barátom. Hosszan beszéltem vele telefonon nemrég, elmondta hogy szerinte mi vár Magyarországra hamarosan, most már hónapokon belül. Megdöbbentõen ráismertem szavaiban a nyirkai jóslatra... Persze, lehet hogy csak hallucinál, hiszen nagyon beteg, de az is lehet hogy nem. Mindenesetre, ha nem hallucinál, akkor jobb ha ezentúl készenlétben áll minden tisztességes magyar ember biztonságba helyezni családját (pl Svájcba vagy Ausztriába). Üdv..

Imre,

Azt ugye tudod hogy a magyar föld moratórium csak 2013 végéig érvényes és talán azt is, hogy ez gyakorlatilag a jelenleg még állami tulajdonban lévõ (akár szerepel akár nem a Földalap nyilvántartásában) 1,5 - 2 millió hektár (nincs hívatalosan pontos szám...) termõföldre vonatkozik igazán, mivel a magántulajdonban lévõ termõföld javarésze már csak a papíron magyar ("zsebszerzõdések"...). Szóval sok százezer hektár egyelõre még állami tulajdonban lévõ kiváló termõföld vár gazdira 2013 után és talán arról is hallottál, hogy gyakorlatilag már nincs magyar gazda-állomány, mivel a legtöbb aktív gazda életkora ma már közel 60, vagyis sikerült elérni a rendszerváltás óta garázdálkodó kormányainknak, hogy kifogytunk a magyar parasztból (mint ahogy a magyar szakmunkásból, bányászból, honvédbõl, hamarosan orvosból, stb). Gondolhatod, hogy mekkora kincset jelent ez a rengeteg termõföld a mai éhezõ világban. Jelenleg 5 tõke-erõs csoport vásárol fel termõföldet ahol csak lehet: (1) az amerikai és európai agro-multinacionális cégek, (2) a szaud-arábiai király család, (3) egy az Egyesült Arab Emírségek (EAE) uralkodó családokhoz kapcsolódó "befektetõ alap", (4) a kínai állam és (5) különbözõ cionista befektetõ csoportok. Azt is tudni kell, hogy ezek közül a nemzetközi kazárbankárok (Rothschild és rokonok) az EAE befeketetõ alapon keresztül vannak jelen a buliban és narancsék ezekhez a bankárokhoz állnak közel Soroson keresztül (aki ezt természetesen cáfolja, de például a jelenlegi õrült cigány "pozitív diszkriminációs" -igazán cigányszaporítás- program is Soros szüleménye).

Szóval, jelenleg nagy a meccs azok közt, akik meg akarják szerezni Európa (és talán a Föld bolygó) legjobb 1-2 milliós hektárny termõföld csomagját, értsd a miénket. Narancsék a Rothschildéknak (vagyis hivatalosan az EAE befektetõ csoportnak), valamint Kínának készülnek átadni ezt a csomagot, mert ezek cserében "vásárolnának" több milliárd euró értékû állampapírt és -ami az arabokat illeti- gázt is szállítanának cserében ami azért is jó narancséknak (vagyis inkább a mögöttük lévõ orosz-ellenes kazárbankároknak), mert ezáltal csökkenne az orosz gáz európai piaca (az arab gáz hajón menne Horvátországig, onnan pedig a "Barátság" vezetéken keresztül egyenesen hozzánk és aztán különbözõ Mol-os vezetéken keresztül más közép-európai ország felé is). Nem kell mondanom, hogy az EAE gáztermelés jó része is a kazár bankárok kezében van, mint ahogy a szaudarábiai termelés jó része az amerikai elitek kezében van. Természetesen az amerikai és európai agromultiknak is nagyon fáj a foguk a magyar termõföldre, tehát csöppet sem tetszik nekik, hogy narancsék azt elsõsorban a kazárbankároknak (az EAE-n keresztül), másodsorban pedig Kínának akarják ajándékozni és ezért most a nagy támadás narancsék ellen az Európai Unió részérõl, amely irányítása tavaly óta kiesett a kazárbankárok kezébõl és az amerikai, német (aki egyébként Oroszország gazdasági szövetségese is) , valamint francia elitek kezébe került. Szóval egy olyan gazdasági háború közepén vagyunk aminek a tét a magyar termõföld (természetesen nem a magyar nép javára) és amiért az agromultik készen állnak akár lángba borítani az országot (pl valamiféle polgárháborút kirobbantani), ha nem sikerül nekik átvenni az irányítást a kazárbankárok kezébõl narancsék felett. Azt is tudni kell, hogy ebben a gazdasági háborúban a cionista pénzérdekek az amerikai agromultikhoz kapcsolódnak, nem pedig a kazár bankárok mellett. És hogy kik is a jóslat "hét tevéje"? Hát a EAE hét émirátusa (vagyis valóban Rothschildék)...

Érdekes megjegyezni, hogy amennyiben a kazárbankárok által mozgatott hét emirátusok használatába kerülne a magyar termõföld jelentõs része (valszeg amolyan 50 vagy 70 éves "bérleti" szerzõdéssel) és ezek cserében magyar állampapírokat vásárolnának, az így befolyó összegekbõl a magyar nép egy fillért sem látna, mert azonnal az államadósság törlesztésére lennének költve... amivel jelentõs részben éppen a kazárbankárok által tulajdonozott nemzetközi bankok felé vagyunk eladósodva. Vagyis, amit a kazárbankárok átutalnának magyar állapapírok "vásárlásáért" (valóban újabb adósság számunkra) azt saját maguknak utalnák, hiszen nagy részben az általuk felénk nyújtott hitelek törlesztésére mennének. Mókás, mi?

Üdv:

Imre. Ahogy már írtam, nem én "szedtem össze" ezt. Azt is említette a haverom, hogy mostantól a magyar kormánynak is be kell állnia abban a sorban, ahol már jó néhány európai kormány van (pl görög, ír, spanyol, portugál és olasz), vagyis el kell árverezni minden állami tulajdonban lévõ és profitot termelhetõ gazdasági eszközt, azokat pedig megszüntetni vagy erõsen megcsonkítani, amik nem képesek "önállóan fenntartani magukat" (vagyis profitot termelni privatizálás esetén): ennek a parancsnak köszönhetõ a Malev kiradírozása, de az csak a kezdet volt, jönnek most a tömegközlekedés (BKV, MÁV) a korházak és a lottó, valamint különbözõ állami és önkormányzati vízmûvek, ingatlanok, stb. A haverom szerint mindezeket vagy végrehajtja a narancs kormány vagy le kell mondania (mint ahogy lemondtak nemrég az olasz és román kormányfõk) és egy "szakértõi" kormány fogja végrehajtani a kiárusítást. Természetesen Magyarországon a legnagyobb érték amire fáj a sakálok foga az a föld és a haverom szerint nem is azért lehet balhé, mert narancsék ezt merészelnék nem átadni, hanem mert (ahogy írtam az elõzõ üzenetben) több sakálcsoport is veszekszik ezért a szaftos zsákmányért. Ami Oroszországot és Kínát illeti, a haverom nem tett róluk különös említést azon kívül, hogy a kínaiak is valszeg akarnak maguknak pár százezer magyar hektárt, az oroszok pedig igazán nem örülnének annak, ha az emirátusok elkezdenék gázzal ellátni Közép-Európát Magyarországon keresztül párhuzamosan azzal, hogy õk is megszereztek egy jó nagy darab magyar földet. Azt már én teszem hozzá, hogy az oroszokon kívül valószínûleg a németeknek sem tetszene az emirátusok gáz cunamija (vagyis a kazárbankároké) az európai piacon, hiszen az EON nagyon szorosan együtt mûködik az oroszokkal. Szóval van és lesz kalamajka bõven, én legalábbis egyre komolyabban veszem a nyírkai jóslatot.

Hozzaszolasok

519 #1 519
- 2012. February 19. 17:48:27
mókás szeva te
2449 #2 2449
- 2012. February 19. 18:05:07
banyek, veled tartok. ezt, ha józanul olvasod, megõrülsz.
23 #3 23
- 2012. February 19. 18:09:37
Hát igen mókás...el kel menni Záhonytól az Osztrák határig minden föld ugyan úgy meg van mûvelve...biztos a 90 meg a halál közt lévõ rokkant nyugdíjasok mûvelik . Az alföldön meg nem is igen vásároltak fel még semmit, mert nem is adja oda a paraszt. Ausztriába meg az helyezze a családját aki efféle baromságokat képes vizionálni , mi több leírni, több szót fecsérelni e szófosásra teljesen fölösleges.
519 #4 519
- 2012. February 19. 18:10:57
mérget azért még ne vegyél rá - nem ismerjük egymást; lehet, megörülök Helló
2449 #5 2449
- 2012. February 19. 18:20:06
banyek, szegfûszeges pálinkát veszek rá.De ha a cikkben olvastaknak megörülsz(nálam a hosszabb õ a nyerõ), ha ismerjük egymást, ha se, elszonytyolodomFrown akkor most félre nemismertük egymást?Frown
519 #6 519
- 2012. February 19. 18:31:10
tisztázzuk azt a szegeset, a többit meg majd ja igen
72 #7 72
- 2012. February 19. 18:32:22
Tillati! 48 ha földem van Veszprém megyében, rá sem tehetem a lábam, mert az osztrák zsidó Braun lelövet. Zsebében van minden hatóság. Hatósági segítséget kértem. Kértem, hogy a földhivatalnál tájékotassanak róla, hogy ki az aki a földemet használja, és a földalapú támogatást fölveszi rája. Azt válaszolták rá, hogy személyiségi jogot sértenének, ha ezt az információt kiadnák A devecseri falugazdászok azt mondták, hogy jobb ha a Braunnal nem húzok ujjat, mert én húzom a rövdebbet, és ne erõszakoskodjak velük mert rendõrt hívnak. Mûvelk a földemet, gen.
519 #8 519
- 2012. February 19. 18:43:37
húzzad mását az ujja helyett mert a rövidebbet úgy is õk húzzák a végén, ahogy a rötyin is.. Grin
2 #9 Olvaso
- 2012. February 19. 18:44:03
"2013 végéig érvényes és talán azt is, hogy ez gyakorlatilag a jelenleg még állami tulajdonban lévõ (akár szerepel akár nem a Földalap nyilvántartásában) 1,5 - 2 millió hektár (nincs hívatalosan pontos szám...) termõföldre vonatkozik igazán, mivel a magántulajdonban lévõ termõföld javarésze már csak a papíron magyar ("zsebszerzõdések"...). Szóval sok százezer hektár egyelõre még állami tulajdonban lévõ kiváló termõföld vár gazdira 2013 után"
2449 #10 2449
- 2012. February 19. 18:47:44
banyek,fertõtleníteni kell a torkomat és a gondolataimat, azért iszom ilyeneket. szatmári szilva az alap, a többi a rá-adás.na én tisztáztam,te jössz.
Hontalan, akkor ezt nem lehet demokratikusan megoldani.
Imre, lesz még 2013?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,311 egyedi latogato