Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lemondtak a tanárok az új igazgató miatt

Ez a fiam gimije! Menjek igazgatónak? Kövér nyakára elõbb rálépek, ha megszavazza a tantestület! Alakulgat. Szülõk és tanárok tiltakoznak az ellen, hogy pályáztatás nélkül neveztek ki új igazgatót a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban.

Több mint húsz tanár lemondott osztályfõnöki, illetve munkaközösség-vezetõi megbízatásáról a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban, mert lehetetlennek tartják az együttmûködést az új igazgatóval. Ezt a gimnázium honlapján is közzétették.

Mint írják, "mélységes megdöbbenésünknek és felháborodásunknak adunk hangot a Batthyány Kázmér Gimnázium intézményvezetõi feladatainak ellátásával kapcsolatos, 2012. április 3-án meghozott fenntartói döntés miatt, amely nevelõtestületünk és alkalmazotti közösségünk túlnyomó többségének véleménye és kérése ellenére - szakmai indoklás és állásfoglalás nélkül - az elkövetkezõ négy hónapra Mede Norbertet bízta meg gimnáziumunk vezetésével".

Több Pest megyei közoktatási intézményhez hasonlóan a szigetszentmiklósi gimnázium irányítására is pályázatot írt ki a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ. A kijelölt eredményhirdetés napján azonban a Nemzeti Erõforrás Minisztérium (NEFMI) közölte, hogy az összes pályázatot érvénytelenítik, megbízott vezetõket neveznek ki és új pályázatokat írnak ki.

Mede Norbert pályázatát a tantestület 49:1, az iskolaszék pedig 4:1 arányban elutasította, majd pedig levelet írtak Réthelyi Miklós nemzeti erõforrás miniszter, valamint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak.

A stop.hu úgy tudja, hogy Mede Norbert tavalyig chipösszeszerelõként dolgozott Írországban. A lap szerint az új igazgató Kövér László közeli barátja.

Az Országgyûlés Sajtószolgálata erre közleményben reagált: "nem felel meg a valóságnak, hogy Mede Norbert, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatója a házelnök közeli barátja lenne... ez alapján minden alapot nélkülöz az a sugallt következtetés, hogy Mede Norbert az Országgyûlés elnökével ápolt kapcsolata miatt kapta meg az igazgatói megbízatást."
Link

Hozzaszolasok

870 #1 870
- 2012. April 04. 13:30:31
Imre!
Ez már valós, bûnszervezetben elkövetett támadás a környezeted ellen.
Most lenne az ideje egy felvilágosító elõadást tartanod az iskolában! jogász
2 #2 Olvaso
- 2012. April 04. 13:34:31
Nyaki most megyek fogadó-órára. Máté még nem ért haza. Lehet, hogy a fogadók is elmaradnak. meglátjuk mii van. Gondok voltak ez biztos.
870 #3 870
- 2012. April 04. 13:41:51
Most erõltesd a felvilágosítást, mert sokkal nagyobb foganatja lesz, mint eddig, tudod, pszichológia.
Addig üsd a vasat, amíg meleg! szónok
97 #4 97
- 2012. April 04. 14:12:41
Ülésezik a Képviselõ-testület 2012. március 28-án

http://www.amivarosunk.hu/news.php?re...dmore=4155

Mede Norbert..., hát sokat nem tudok róla, ha egyáltalán arról a személyrõl van szó, akire gondolok, bár nem túl gyakori név, ennek ellenére lehetnek véletlenek.

Tehát, akire gondolok:

Mede Norbert a Batthyány gimnázium egyik tanára, aki hosszabb távollét után nemrégiben tért vissza az intézménybe. (Fiatalember, 1977-ben született.) Nos, alig melegedett meg a tanári székben, megpályázta az iskolában meghirdetett vezetõi pozíciót. Ez idáig nem is lenne baj, ehhez mindenkinek joga van (aki rendelkezik a megfelelõ végzetséggel és érez magában ambíciót).

A szépséghibája a dolognak csak az, hogy egy olyan emberrel (Czita Zoltán) szemben indult a pályázaton, aki 11 éve bizonyította rátermettségét az iskola irányítására és jelenleg is õ az intézmény megbízott igazgatója. Ezt nem én mondom, hanem a tanárok, mivel az iskola tantestülete 41-bõl 40-n az õ pályázatát támogatták. Az iskola tantestülete, egyébként írt egy levelet a kulturális kormányzat vezetõinek, amiben kérik, véleményük figyelembe vételét az igazgatói kinevezés döntéshozatalánál.

Ez a levél itt található:
http://www.bkgsz.hu/index.php?option=...p;Itemid=1

Megjegyzem még, hogy az iskola összes szavazásra jogosult szerve (Szülõk Tanácsa, Diák önkormányzat, stb.) Czita Zoltán pályázatát támogatta, jelentõs többséggel.
(Mellékesen jegyzem meg, hogy én is olvastam mindkét pályázatot, a véleményem mellékes természetesen, csak egy mosolyogtató momentumot osztanék meg a kedves olvasóval Mede Norbert pályázatából. Kitért ugyanis arra, hogy Túró Rudi automatát mindenképp szeretne telepíteni az iskolába. A Túró Rudit én is szeretem.)

Az igazgatói posztra jelentkezõk pályázatait is el lehet érni:
http://www.bkgsz.hu/index.php?option=...p;Itemid=1

Ugye a tájékozódó ember ezek után azt gondolná, hogy most már minden rendben van, végre meg van az iskola igazgatója, hiszen minden érdekelt nagy többséggel az egyik pályázót támogatja; Czita Zoltán lesz az igazgató, kész pász. A politikai döntéshozók figyelembe fogják venni a szakma és a szülõk véleményét.

Itt jön a svéd csavar:
Az a szóbeszéd hallatszik a városban, hogy a Mede Norbert fogja megnyerni a pályázatot, ugyanis (én így hallottam), van egy nagybajuszú tekintélyes potentát támogatója, aki õt akarja látni az iskola élén. (Most, hogy az önkormányzat az adófizetõk pénzébõl, igazi pályáztatás nélkül, kvázi ajándék gyanánt kifizeti a tandíját én is kezdek hinni a szóbeszédnek.)

(Elnézést egy kicsit hosszúra nyúlt), de a dilemma továbbra is adott:
Vajon ki lesz a Batthyány gimnázium igazgatója?
Van-e demokrácia ma Magyarországon?

Nekem van válaszom ezekre a kérdésekre. És Ti is kapásból tudjátok a tuti válaszokat?
3352 #5 3352
- 2012. April 04. 16:49:48
Szóval, ha a nagybajuszú bunkó az iskola élén akarja látni ezt a másik bunkót, hát alapítson egy saját gimit és oda azt tesz akit csak akar. Ott nem lesz beleszólása másnak.
Rohadtul unalmas, hogy ezek azt képzelik, hogy mindennek úgy kell lennie ahogy õk akarják. Tényleg úgy viselkednek az ország élén mintha a személyes tulajdonuk lenne.
Baromian rühellem, hogy ez a parlamanti megmondó ember ( ki lehet a parlamantban és ki nem) itt lakik a mi városunkban, elköltözhetne a rózsadombra vagy akár a pi....ába, ne rontaná itt a levegõt, és még rendezkedik is..........hányadSadalom
482 #6 482
- 2012. April 04. 17:19:24
Ne nyugtalankodjatok Gyerekek ! Ha telaviviban a perverz- neten -yahoo ezt akarja , akkor ez lesz ! Lehet , hogy ez kiserleti gimnazium lesz ; igazgatoval tanar nelkul . Ez csak egy ujabb megszoritas . Tudjatok , milyen sokba vagyunk mi a zsidoknak ! Ratermett igazgato mindenhova es lesz penz haborukra .
3222 #7 3222
- 2012. April 04. 18:51:24
Hagyd õket, õk vak vezetõk.
Ha egy vak ember vezet egy vak férfi, mindketten gödörbe esnek.
(Máté 15:14)
2 #8 Olvaso
- 2012. April 04. 18:51:37
Na, megjöttem az oskolából. Már a rendõrök is ott voltak, védeni az új megbízott igazgatót. megy a színház. Hagyom vergõdni õket, mert egyelõre a szervezõk sem igen látják át, hogy mirõl van szó. Elmondtam, s azt is, hogy szóljanak, ha már megunták a "jogi" semmirekellést. Egyértelmû, hogy a fidesszel így akar kóhn szavazatokat veszteni a közeledõ személycserés morvais, parlamenti elõrehozott választásokhoz, miután oszlatott. Nagyon baráti a hangulat, de egyelõre úgy tûnik, hogy medének semmilyen partnere nincs, de ha le is mond, az ormány elérte a célját. Egy relatív nyugodt közösség felrúgva. Mondtam, hogy menjünk a bajszos bunkó házához, annak van értelme és nem csak az echo tv veszi majd, de erre még nem érettek.
2325 #9 2325
- 2012. April 04. 19:10:30
Debrecenben is volt példa hasonló esetre pár éve. Az történt, hogy a gyerek iskolájába az égbõl leszállot a görcs és egy szülõi vitafórumon közölte, hogy megszüntetik az intézményt. A hivatalos magyarázat megint a racionalizálás volt arra hivatkozva, hogy gyerekhiány miatt össze kell vonni osztályokat, iskolákat. A valóság pedig az volt, hogy belvárosi épületekbõl akarták kipaterolni a diákságot, hogy legyen hely a befektetõknek. A dolog részben meg is valósult. Nem párbeszéd volt az sem, hanem leginkább diktátum. Ez még a csótány korszakában volt és bár voltak indulatok, rendõrt nem hívott senki. Nem villannak ki azok a fehér fogak rendesen, mert ha valaki komolyan megnézi ezeket az állkapcsokat akkor azt is láthatja, hogy el van rohadva az egész hal fejjel együtt.
2418 #10 2418
- 2012. April 04. 19:24:04
Már az is pozitív, hogy van az igazgató ellen összefogás. Nem tûri szótlanul a jogtalanságot a tanári kar.
A 2/3-osok gátlástalanságának nincs határa.
Az a fajta zsidó virtus, hogy" bármit megtehetek, nekem szabad".

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
657,198 egyedi latogato