Egy szinttel feljebb
Kedves Testvérünk! Tudjuk, hogy Salamon király uralkodását követõen Izrael kettészakadt. Egy idõ elteltével az északi országrészt elfoglalták az asszírok, a déli országrészt pedig a káldeusok. Ez utóbbiak Nabukonodozor vezetésével, nem csupán megszállták ezt az országrészt (Júdeát), hanem lerombolták annak fõvárosát (Jeruzsálemet), azon belül a zsidók legszentebb helyét, a templomot is. Magukkal vitték a templom kincseit, és magukkal hurcoltak több ezer zsidó foglyot Babilonba. Az elhurcoltak között volt a királyi vérbõl való, nemesi származású fiatalember, Dániel is, akit néhány társával együtt arra szemeltek ki, hogy majd egyszer a királyi palota szolgálatába állnak. Ezért megkülönböztetett bánásmódban részesültek, megtanították õket a káldeusok nyelvére, de mindenféle tudományra és bölcsességre is tanították õket, úgyhogy néhány év után már a babiloni bölcsek közé tartoztak.

„És Nabukodonozor uralkodásának második esztendejében álmokat láta Nabukodonozor, és nyugtalan lõn az õ lelke, és álma félbeszakadt. És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bûbájosokat és Káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az õ álmait; és bemenének azok, és állának a király elé. És monda nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot. És mondák a Káldeusok a királynak sziriai nyelven: Király, örökké élj! mondd meg az álmot a te szolgáidnak, és megjelentjük az értelmét.” (Dán 2, 1-4)

Nabukonodozor arra gondolt, hogy amennyiben elárulja, hogy mit álmodott, ezek a bölcsek azt mondanak neki, amit akarnak, félrevezethetik, esetleg szándékosan be is csaphatják õt. Igazából úgy gyõzõdhetne meg tudásukról és szándékaikról, ha elõbb a bölcsek megmondanák, hogy mi volt az õ álma.

„… Ha tehát meg nem mondjátok nékem az álmot és annak értelmét, darabokra tépettek, és a ti házaitok szemétdombokká tétetnek. Ha pedig az álmot és annak értelmét megjelentitek: ajándékokat, jutalmat és nagy tisztességet vesztek tõlem; ezért az álmot és annak értelmét jelentsétek meg nékem.” (Dán 2, 5-6)

„Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, a ki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot. Mert a dolog, a mit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, a ki azt megjelenthesse a király elõtt, hanemha az istenek, a kik nem lakoznak együtt az emberekkel.” (Dán 2, 10-11)

A királyt, aki Babilonban élet-halál ura volt, úgy elöntötte a méreg, hogy megparancsolta a bölcsek azonnali kivégzését. Ennek a megtorlásnak nyilván Dániel és társai is áldozatul estek volna. Sikerült elintéznie, hogy a király elé járulhasson, és kérte a királyt, hogy adjon részére egy kis idõt, és õ megmondja a királynak, hogy mit álmodott, és mi annak a jelentése. A király, Dániel szavára elhalasztotta a bölcsek kivégzését.

„Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az õ társainak: Hogy kérjenek az egek Istenétõl irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az õ társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban.” (Dán 2, 17-19)

Dániel nagyon jól tudta, hogy a király kérésének teljesítése, miszerint az álom értelmének megfejtése mellett, azt is meg kell mondaniuk, hogy mit álmodott, emberileg lehetetlen. Ezért fordult Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéhez. Bízott abban, hogy Atyái Istene, minden titok ismerõje, a segítségére siet. És nem is csalódott, éjjeli látomásban megkapta, hogy mit álmodott a király, és mi az álom jelentése.

„… Áldá akkor Dániel az egek Istenét. Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erõ. És õ változtatja meg az idõket és az idõknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcseséget a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Õ jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a setétségben; és világosság lakozik vele! Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erõt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tõled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!” (Dán 2, 19-23)

Dániel újabb engedélyt kér, hogy a király elé járulhasson. A király fogadta õt, és ha eleinte kétkedik is, de kíváncsian várta, hogy vajon mit mond neki ez a fiatal bölcs.

„… A titkot, a melyrõl a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendõmondók meg nem jelenthetik a királynak; De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és õ tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felõl, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz. Nékem pedig ez a titok nem bölcseségbõl, a mely bennem minden élõ felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait.” (Dán 2, 27-30)

Az uralkodóknak általában nagy gondja, hogy mi történik azután, ha meghalnak. Ki örökli a királyságot, s az hogyan sáfárkodik majd? Darabokra szakad-e a nagy igyekezettel, sok háborúval felépített birodalma, vagy esetleg tovább erõsödik? Megbecsült lesz-e, fennmarad-e az õ neve az utódok körében, vagy csupán a porba íródva örökre a feledés homályába merül? És egyáltalán, támad-e még más birodalom õ utána? Vége lesz-e egyszer a történelemnek, s ha igen, milyenek lesznek az utolsó napok, mi történik majd az utolsó napokban? Ezeken töprengett a király. Dániel elmondta, hogy ezeket a dolgokat emberek, legyenek azok akármilyen okosak is, elõre nem láthatják. Ezek titkok. „De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti;…” És Isten úgy döntött, hogy ezeket a titkokat Nabukodonozor királynak, megjelenti. (És így nekünk is, hogy el tudjunk igazodni a történelemben. Dicsõség Istennek!)

„Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az õ fényessége, elõtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt. Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstbõl, hasa és oldalai rézbõl, Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépbõl valának. Nézed vala, a míg egy kõ leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lõnek mint a nyári szérûn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kõ pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lõn, és betölté az egész földet. Ez az álom,…” (Dán 2, 31-36)

A király egy hatalmas állóképet, egy hatalmas szobrot látott, amelynek nagy volt a fényessége, „és az ábrázata rettenetes volt.” Különös szobor lehetett, miután különféle anyagok alkották. Feje színaranyból készült, melle és karjai ezüstbõl, hasa és oldalai rézbõl, lábszárai vasból, míg lábfejei vasból és cserépbõl (agyagból, sárból) készültek. Egyáltalán nem állhatott stabilan, kiegyensúlyozottan ez a szobor. Eléggé ingatag lehetett, sõt egyenesen a feldõlés fenyegette, hiszen a nehezebb fajsúlyú anyagok mind felül, amíg a könnyebb anyagok mind alul helyezkedtek el. Ugyanígy látható, hogy fentrõl lefelé haladva, egyre értéktelenebbek azok az anyagok, amikbõl a szobor készült. Amíg a fejet színarany, a lábfejeket már csak cserépanyag alkotja. Különös szobor volt.

Egyszercsak, anélkül, hogy azt emberi kéz érintette volna, jött egy nagy kõ, vagy szikladarab, és ledöntötte ezt az iszonyatos ábrázatú szobrot. „Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lõnek mint a nyári szérûn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak.” A kõ pedig egy olyan nagy heggyé növekedett, hogy betöltötte az egész földet. Gondolhatjuk, mit érezhetett a király. Igen, ezt láttam amikor feküdtem az ágyamon, és azon gondolkodtam, mi lesz ezután és „… mi lészen az utolsó napokban.” Igen, pontosan ezt láttam. De mi lehet ennek a jelentése?

„… oh király! királyok királya,… Te vagy az arany-fej. És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézbõl való, a mely az egész földön uralkodik. A negyedik birodalom pedig erõs lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja. Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépbõl, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejébõl, a mint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erõs, részint pedig törékeny lesz. Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.” (Dán 2, 37-43)

Dániel elmondta a királynak, hogy az õ birodalma után tovább halad a történelem, újabb és újabb birodalmak jönnek. Némelyik erõsebb és hatalmasabb lesz, mint az övé volt, azonban Isten kijelentése szerint, az idõ elõrehaladtával, ezek a birodalmak Isten megítélése szerint egyre értéktelenebbek, egyre alábbvalóak lesznek. Ha Babilon volt az arany, az utolsó napokban fennálló, már csak annyit ér Isten szemében, mint a cserép, mint az agyag, vagy mint a sár. Ezt az utolsó birodalmat, amelyet különbözõ népek alkotnak majd, az erõ és a törékenység egyaránt jellemzi majd.

Mai történelmi ismereteinkkel tisztán láthatjuk, hogy a babiloni (arany) birodalmat, röviddel Nabukodonozor halála után, a méd-perzsa (ezüst) birodalom követte, amely még Dániel életében leigázta a káldeusokat, elfoglalta a bevehetetlennek tartott Babilont is. (Az elhurcolt zsidó foglyok ebben az idõszakban térhettek vissza hazájukba.) Ezt a perzsa dominanciával uralkodó birodalmat hódította meg macedóniai Nagy Sándor, azaz következett a görög (réz) birodalom. A görögöket késõbb a rómaiak igázták le, akiket keménységük és fegyvereik anyaga miatt vas-ként mutat be a látomás szerinti szobor. Ez a birodalom mint ismeretes, a történelem folyamán vallási okok miatt, Róma és Bizánc központtal, kettészakadt. Egy világkorszak lezárásaként, hátra van még egy utolsó birodalom színre lépése. Ez, mint olvashattuk, a vas keménységével és az agyag (sár) értéktelenségével rendelkezik majd. Népek szövetségébõl álló, társadalmilag és erkölcsileg teljesen degenerálódott, kimondottan bukásra ítélt birodalom lesz. Kibontakozása már napjaink történelme. A birodalom vezetése az utolsó napokban egy több fõbõl álló csoport (több király) kezében összpontosul majd.

„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyrõl kõ szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.” (Dán 2, 44-45)

Ha az emberek az utolsó idõk próféciáiról hallanak, csak mosolyognak. Bûneik miatt olyan távolra szakadtak már Istentõl, olyan nagy a lemaradásuk, hogy számukra Isten Igéi már átláthatatlanok és miután saját ideológiákat állítottak fel maguknak, Isten kijelentései már nem is érdeklik õket. Ha azt mondjuk, hogy napjainkban az utolsó olyan emberek vezette birodalom kialakulásának lehetünk éppen szemtanúi, ami után már nem jön újabb, nem hiszik el. Meg sem hallják. Utána nézni, utána olvasni, errõl elbeszélgetni pedig restek, sõt ha nem is mondják ki, de megvetik azokat akik ilyen „maradi” elméletekkel foglalkoznak. Mégis azt kell mondanunk, nekünk van igazunk, akik elfogadjuk Isten Igéit. A Biblia írásai, mint azt fentebb olvashattuk, igazolják, hogy a világtörténelem Isten kijelentései szerint halad, a szálakat Õ tartja a kezében. Azokat, akik a kijelentésektõl elfordítják a fülüket hamarosan nagy meglepetés éri. „Minthogy láttad, hogy a hegyrõl kõ szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg… a mi majd ezután lészen;”

Eljön az a pillanat, amikor a Teremtõ Isten úgy gondolja, hogy mint az özönvíz idejében, ismét be kell avatkoznia az emberiség történelmébe. Emberi segítség nélkül Õ maga rombolja majd le a régi birodalmak maradványait, és az éppen fennálló utolsó birodalmat is, annak összes társadalmi, gazdasági, ideológiai, kulturális, vallási stb. hagyományaival, értékrendjével együtt. Mivel azokban semmiféle értéket nem talál, azokból semmit nem kíván átmenteni egy új világkorszakra. „… és lõnek mint a nyári szérûn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak.”

Bizonyára sejtjük már, hogy a kõ, amely végleg megsemmisíti mindazt amit az emberiség addig büszkén vállalt és magáénak tudott, nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus. Eljövetelével egy csapásra véget vet annak a világkorszaknak, amely világkorszakból már teljesen kiszorult az Isteni akarat, amelyben az emberiség Isten szeretetét megvetve, Istent megtagadva, az utolsó napokra mérhetetlenül gonosszá vált. Hagyta magát félrevezetni, és ostoba módon inkább az ördögre hallgatott, és az ördög igájába hajtotta a fejét.

Emlékezzünk, hogyan olvastuk! „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át.” Az Úr Jézus Krisztus megalapítja a földön a Békebirodalmat, („… nagy hegygyé lõn, és betölté az egész földet.”) és személyes jelenlétével Jeruzsálembõl, hatalmas királyként kormányozza majd birodalmát. Ez a birodalom soha meg nem romlik és más népre soha át nem száll. Dániel mindebbõl nyilván csak annyit mondott el a királynak, amennyit a kijelentésbõl megtudott. Õ még nem említhette Jézus Krisztus személyét, õ egyelõre csak azt tudhatta, hogy lesz egyszer egy kõ (-szikla).

„Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, õ az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentõje, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot! Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek elõljárójává tevé õt. Dániel pedig a király udvarában vala.” (Dán 2, 47-49)

Huszonöt évvel késõbb, Babilóniában, Dánielnek is támadtak látomásai a fekvõhelyén. Látta, hogy négy állat jön fel a tengerbõl. Az elsõ olyan volt, mint az oroszlán, a második medvéhez, a harmadik pedig párduchoz hasonlított.

„Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erõs; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek elõtte valának, és tíz szarva vala néki.” (Dán 7, 7)

„… bizonyosat kívánék tudni a negyedik állat felõl, a mely különbözék mindamazoktól, és rendkivül rettenetes vala;…” (Dán 7, 19)

„… A negyedik állat negyedik ország (birodalom) lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. A tíz szarv pedig ez: Ebbõl az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az elõbbiek… És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az idõket és törvényt; … De ítélõk ülnek és az õ hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levõ országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az õ országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.” (Dán 7, 23-27)

Nabukodonozorhoz hasonlóan Dániel is a végidõkrõl kapott kijelentést. Õ állatok képében látta a birodalmakat, akik törnek, zúznak, pusztítanak, ölnek. Ha a Dániel könyve 7. részét áttanulmányozzuk, hosszas leírást találunk az állatok külsõ megjelenésérõl és jellemérõl is. Ezek tüzetesebb vizsgálata arra alkalmas, hogy méginkább felismerjük mindazokat a birodalmakat, amelyekrõl már a király látomásánál szóltunk. Dánielt leginkább az utolsó állat érdekelte. Saját látomásában is meggyõzõdhet arról, hogy az utolsó idõben tíz király kezében összpontosul majd a hatalom, de mégis lesz egy, aki még õket is felülmúlva, immár istenként emeli magát mindenek fölé (a Jelenések könyve szerinti Fenevad). „… De ítélõk ülnek és az õ hatalmát elveszik, hogy… végleg elveszszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levõ országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének...”

A Dániel részére adott próféciákkal Isten kiegészítette a királyi látomást, az egyes részletek megvilágításával pedig kifejezte az Õhozzá mindvégig hûséges Dániel iránti szeretetét. Próféciáival egyben útmutatást adott mindazoknak is, akik majd a végidõkben élnek és szeretnék megérteni a körülöttük zajló eseményeket, illetve érdeklõdnek Teremtõ Istenük üdvterve iránt.
Link