Kicsit vissza kell rázódnom a kerékvágásba, bár nem biztos, hogy kell, csak az biztos, hogy kerékvágás. Eléggé lemerített ez a pár nap „harci készültség”, de ma ennek örömére megkeresem a „dögcédulám” és a turulos függõm mellé akasztom, készenléti állapotba. Már hetek óta katonai ruházatban, bakancsban járok és a régi emlékeim újra elevenen élnek bennem és zsigereimben érzem, hogy mindennek így kell lenni! Csupa jó hírek jutnak el mostanában hozzám, amelyek azt ragozzák, hogy rohamosan fejlõdik a helyzet és aki már magánál van, az alig várja, hogy léphessen. Egészen különleges helyekrõl és személyektõl szivárog át a szûrõn a felénk, hozzám intézett direkt kérdés: mikor indulunk már meg. Bizsergetõ, megtisztelõ, de teljességgel felesleges türelmetlenség ez már, de érzékelni jó, hogy igencsak sejtik már a megkavarodott „nemzetiek”, hogy nincs egyéb választásuk.

Azt még nem tudják, de megértik idõben, hogy mikor és mit is kell tenniük, de egyelõre ezt én még nem árulhatom el nekik, mert még igazodniuk kell! Elõ akarom feszíteni a helyzet adta tudati fölényt és úgy hangolni, hogy végül ne lehessen disszonáns a nemzeti és valóban magyar kórus. Türelemre nem intek senkit, legyen csak türelmetlen és egyre zsémbesebb, mint a harc elõtt a felajzott nyílpuska. Ennek az esztendõnek valóban a magyar nemzeti összefogásról kell szólnia, de nem úgy, ahogy azt Olsteinnék Tel Avivban elképzelték! Az összeszervezõdést az egyéni szerep – és felelõsségvállalásnak kell tudni megteremteni, amihez a vezetõknek, alparancsnokoknak, szellemi útmutatóknak kell tudniuk megadni a kötõdési pontokat. Itt már az idõ nem számít, mert a változás visszatartóztathatatlan erõvel közelít.
Tudjátok, hogy vannak titkaink, amikrõl nem beszélünk. Ezek nyílt titkok és ennek így is kell maradnia. Aki képes mindezt megérteni, az eljutott arra a kezdõpontra, ahonnan érdemes lesz az induláskor rá bízni a különleges feladatokat és biztos vagyok benne, hogy nem sokat fog már kérdezõsködni. Ez a pár nap, amit a honlaptól kicsit távolabb töltöttem el, bizonyította, hogy ezen a szintem már nélkülem is elég jól elnavigáljátok önmagatokat és sokan megértették, hogy a lap szellemisége több attól, mint amit a személyes jelenlétem okán elvárható lehetne. Maradjon is ez így, sõt tekintse mindenki tanulásának, információ-továbbításának felületeként a lap közösség-építõ erejére és járuljon hozzá, hogy ameddig szükséges, mindez így is maradhasson. A java még hátra van így is, de egyre felkészültebben és egyre kiegyensúlyozottabban tudjuk képviselni azokat, akik a hamis jujdejó rendszerrel szakítani igyekezvén a saját, õsi, zsigeri, sejt-szintû természetes rendszerüket igyekeznek újra beindítani. Kemény, nehéz és könnyekkel teli év elé nézünk, amely emberi sorsok katasztrófáinak özönét hozza majd, de akkor sem tehetünk másképpen, ha mindez nem így lenne. Sokan tudjuk már egészen pontosan, hogy sorsunkat egy felettes erõ irányítja, s döntéseink lényegében mind meghoztuk már. Én készen állok! Remélem, ti is egyre többen lesztek ezzel így!

„Imre!
Csak azért írok, mert döbbenetes mennyire hasonló érzésünk van az újév beköszöntével. Engem is megviselt az újévre ébredés, bár nem dühöt váltott ki belõlem,hanem inkább elkeseredést.
Errefelé is feltünõ volt az a sok tüzijáték, itt is azokban az órákban lehetett,amikor Nálatok. Elszomorított, hogy megint csak egyfajta tárggyal turbósítunk fel egy ünnepet, még ha a bulizásról is szól a dolog. Nálunk már úgynevezett hagyománnyá vált, hogy éjfél után kisétálunk az utcára és teszünk egy kört, de én inkább a csöndre vágytam és arra is gondoltunk, hányan vágynak most erre. Hiszen nehéz idõk jönnek. Valahogy olyan érzésem volt, mintha nem volnának "képben" ezek a puffogtatók és ez még csak elmélyítette bennem a szomorúságot.
Passzolt a kedvemhez,hogy egyszerre csak megjelent az égen mint egy szimbólumként egy narancssárga fény, ami elõször még repülõnek látszott és egy irányba haladt,de aztán, elkezdett oldalra mozogni, mint aki nem tudja mitévõ legyen, majd megállt. Ekkor már lehetett látni, hogy inkább egy köralakú forma, mint repülõ. Egy idõ után, mintha irányt váltott volna és eltûnt a sötétben. Mielõtt azt gondolnád teljesen megbolondultam, a családom is látta, bár nem hiszem,hogy ezt Neked bizonygatnom kéne.
Olyan keserû volt mindez és elgondolkodtam,vajon hogy fog végzõdni ez a káosz ami eluralta a világot. Mert hogy elkezdõdik valami,az egyszer biztos.
Bocsi ha egy kicsit szentimentálisra sikeredett a levelem,de úgy gondoltam, muszáj írnom olyannak,akivel valamilyen módon hasonló frekvencián mûködöm.
Erõt, kitartást,bátorságot valamennyiünknek, fõleg Neked és a hozzád hasonlóknak!”