Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mikre nem találni egy halott zsidó "zsebében..."

Avagy, a történelem ismétli önmagát, de helyesebb megfogalmazás, ha azt mondjuk, a lopás, csalás, rablás, gyilkolás technológiája nem sokat változott bizonyos népcsoportoknál az elmúlt 2000-3000 évben. Alábbiakban idézet, egy neten keringõ Cion Bölcsek Jegyzõkönyvei "korszerûsített adaptációból":

"Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a kivonatát küldöm tovább. Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a cion-bölcseinek jegyzõkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is. Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek, hogy miért a nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen. Miként lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek. A liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi keresztyén-keresztény törvények ellen, hogy Istenellenes és keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el. Ugyanakkor elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat, amelyeket a keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül. Ezért az elsõ számú ellenségükké tekintik mindazokat, akik Krisztus-követõknek vallják magukat.

Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.

Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:

1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölõé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell õket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztetõ esetben, elég köztörvényes bûncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetõket.

3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenõrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértõink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethetõ, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethetõ, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetbõl is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerû emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezetõ, mert könnyen mártírrá válhat az illetõ, ami részünkrõl nem megengedhetõ. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelõ módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illetõ száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sõt kötelezõ õsi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szervezõdések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hõn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyûjteni a hõzöngõ hazafiakat, de megfelelõ vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni õket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverõdne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékmûveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelõ média támogatással, jogerõsen elítél.

5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelõen pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülõ ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceirõl.

6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erõk vezetõinek megengedett bárminemû bûnszervezet fenntartása, és mûködtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

8. Fontos, hogy az egészségügybe, az oktatásban, közmûvelõdésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányosodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Annak valódiságát hirdetõ tanokat, nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bûnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.

9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhetõ meg normális mûködésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne mûködjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezõgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az, magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringésébõl. Jogos járandóságok kifizetését, meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar mûködjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenõrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenõrizni kell.

13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejébõl pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmû, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmû hálózat bármely rendszerérõl való lekapcsolódás nem megengedhetõ.

15. Tizenötödször. A gyógyítás, természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévõ orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelõ hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerûségét, így kellõ mennyiségû mérgezõ vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentõsen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

16. Tûzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban a hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.

17. Az ellenõrzõ szervek ellenõrzésének az ellenõrzését is ki kell, megfelelõ besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erõsebbek, bérlõkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élõ, fajta testvéreink számára.

19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelõ rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülõ vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd elõnyben.

20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedül létet, és az egynemûek párkapcsolatát. Engedd, sõt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termõföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem mûvelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetõsége lenne az életbe maradásukra. Nem engedheted!"

Hozzaszolasok

670 #11 670
- 2011. January 09. 08:01:36
Jó a föcim, majd keresgetünk.
25 #12 25
- 2011. January 09. 08:06:13
" a parazita, ha a vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul."

Vannak ilyen paraziták is, de ez nem ilyen.
A leviták perzsa katonai segítséggel, 458-444 évek között Krisztus elõtt, rákényszerítették gyûlölködõ törvényeiket a Judeában élõ zsidókra. Ekkor itt egy olyan nemzet? nép? faj? született, amely aztán folytonos változásokra kényszerítette a világ népeit, miközben maga mindig megmaradt az eredeti állapotában.
Az elsõ példaértékû története a pusztításoknak, az egyiptomi "fogság?" volt. Több mint valószínû az "egyiptomi fogság"-nak nincs reális történelmi alapja, a történet politikai okokból Babilonban fogalmazódott meg, követendõ példának.
De mindjárt Babilon volt az elsõ befogadó központ, ahol az egyiptomi példát gyakorlatban ki is próbálták.
Babilon elpusztítása már a kész terv gyakorlati kivitelezése volt, ami alapja és forgató könyve lett a további történelmi eseményeknek.
Az ókor egyik legszebb és legkulturáltabb városának elpusztítása, a zsidó történelmi értékelésekben nem több, mint Jehova bosszúja zsidó sérelmekért.
A babilóniai király megbüntetése és erõszakos halála,viszont már elõreveti árnyékát a jövõ korok eseményeire is!
2 #13 Olvaso
- 2011. January 09. 08:08:55
Nos, szerintem ez az irat egy szándékkal kikerült rövidített változat, mert az eredeti túl hosszúra sikerült. Akár mi is írhattuk volna. Ha most azt mondanám, hogy minden halott zsidó zsebében addig kellene kotorászni, míg elõ nem kerül a "gyilkos terv"-et bizonyító okirat, akkor csúnyát mondok? A beavatottak ott is egy szûk kör, a bõvebb körnek csak el van mondva, hogy mindent szabad velünk kapcsolatban és õk nem tiltakoznak ellene! Még azt is megérhetjük, hogy hamarosan éppen cionék írják ki a falakra, hogy "Csak a halott zsidó a jó zsidó!" és "Hajrá holokauszt!"
marton, egyetértek, ebbõl nem süt a gyûlölet, tehát ezt nekünk írták, nem maguknak.
antenor, a most ismert jujdejókereszténységet azért hozták létre, hogy az eredetit elfedjék, dehonesztálják. Tisztázd a fogalmakat magadban. A zsidó pápa-papság-rabbinátusa irányította keresztényi alvilágban az értékek kisiklatása zajlik. Aki nem teljesen szenved vallási infantilizmusban, az magától is rájön erre. A kereszténység az nem jó, vagy rossz, mert önmagában az semmi. Errõl sokszor írtam már. Vallás NINCS! A hited tudod megvallani, tehát tetteirõl ismerszik meg a hívõ, nem pedig a dogmákhoz való ragaszkodásról. A reformáció eredeti formája is (Luther) ezt szorgalmazta, de most ott tartanak majdnem, mint a pápai rabbiképzõ.
74 #14 74
- 2011. January 09. 08:23:09
Szevasztok!
Hírek folytatva:
kuruc.info
Külföld bohóc 2011-01-09. 08:35
Szudánban függetlenségi népszavazást tartanak

...mint már írtam fent a semlegességet mint egyik megoldást - s lám Szudán ebben is megelõz bennünk...

Nagy kérdés, hogy véres polgárháborút, vagy pedig békés elválást hoz-e a vasárnap Dél-Szudánban tartandó függetlenségi népszavazás"

Anyaország bohóc 2011-01-08. 19:59
Magyarország ma: emberek százai fagynak halálra

...módszer a lényeg fogyón a nép bár mi áron...

A 21. században emberek százai fagynak halálra az utcán és parkokban, és ami még megdöbbentõbb: a saját lakásukban. Hiába a sok szociális munkás, az idejük véges, az erejük kevés.

stop: MTI
Ma | 07:45
Emlékérmével ünnepli az EU-elnökséget a Magyar Nemzeti Bank
EU-elnökség, emlékérme, Magyar Nemzeti Bank


...és ÕK cinikusan emlékérmével emlékeznek...
409 #15 409
- 2011. January 09. 08:24:46
Imre , errõl szólt a magyar "vallás" Szent Mátyás királyunkig! Utána üldöztek és irtottak mindent, ami ill. aki utalt erre....
2 #16 Olvaso
- 2011. January 09. 08:36:21
spartakusz, Szudánban háborút készítenek elõ. Vedd elõ a térképet és nézd meg hol van! Újabb háborús fészek, amely Afrikát is belesodorhatná egy súlyos fegyveres konfliktusba.
118 #17 118
- 2011. January 09. 09:08:09
Misi! Léteznek egy -és többsejtû paraziták az amõbák és ostorosok kívül, a bélcsatornában a Giardia, Entamoeba, Cryptosporidium, Isospora, Balantidium -tól, a többsejtû parazitákig, mint például a bélféreg. Itt ragadom meg az alkalmat (na nem arra, hogy az oldal olvasóit csókoltatja a dunántúli ÁFÉSZ), hogy a TV2 és az RTL-klub kazárjai helyett, inkább egy 70 éve készült "természetfilmet" nézzenek meg, "Az örök zsidó" címmel! http://nemzetiforum.info/magyar/az-or...o-225.html
A film le is tölthetõ! (érdemes megnézni, mert a tanácsköztársaság vezetõinek "arcvonásait" lépten-nyomon fel lehet lelni)
2920 #18 2920
- 2011. January 09. 09:24:16
Ez valahonnan ismerõs:
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejébõl pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
Egely György mondta, példázódott vele, hogy Amerikában nem egy kutató tûnt el a szabadalma után. Itthon még idáig sem lehet eljutni, egyszerûen közlik, hogy a találmány ellentmond a fizikának és ezért NEM MÛKÖDHET. Aki nem ismerné, annak ajánlom a Tiltott találmányok könyvet, vagy ezt az összefoglaló videót: http://www.youtube.com/watch?v=_OF8ZuHllN0
Itthon az OE VEI Kutatóközpontját is a zsiványok pénzelik, bár nem meglepõ módon.
74 #19 74
- 2011. January 09. 09:36:37
Kedves Kurzán - tessék egy kis ízelítõ a valóságról és igazságról....

Szevasztok!

Amit BCS. JKV. RÓL TUDNOTOK KEL:


1905-ben Szergej Nilus jelentette meg a 24 jkv-et - egy pld. a British Múzeum tulajdonában van.

A könyvön a pecsét mutatja a nyilvántartásba vételét: 1906. augusztus 10. Oroszországban az összes pld. akkor megsemmisítették, illetve amit feltudtak lelni. Akinél találtak halálbüntetést kapott.

Nagy valószínûséggel állíthatjuk ,hogy 1897-ben Bázelben , az elsõ cionista kongresszuson tették õket közzé.

Van rá bizonyíték van. Olvasd el Herzl "Naplók" c. kötetét....

A bcs. jkv.-nek 1905-ös kiadásban még szerepelt az utószavában:

"A titkos zsidó cionizmus feljegyzései szerint Salamon és más zsidó bölcsek már i.e. 929-ben
elméletben kidolgozták Cion békés világhódító tervét" .... a jelképes kígyó ravaszságával...


"...az elsõ lépcsõfokot i.e. 429-ben , Görögországban tették meg, ahol Periklész idején a Kígyó az ország hatalmát kezdte kóstolgatni. A második lépcsõfokot Rómában érték el, ... stb.stb.stb. - a térkép 1905-ig van - a terv napjainkig....

Dr. Herzl Tivadar a Breitenstein-féle könyvkereskedésben kiadja a "A zsidó állam" c. KÖNYVÉT.

stb.

És a legvégén, hogy marad hatot ránk, és tudjuk ma is olvasni - sok halált követelt.:

Amikor már az újságok útján nyilvánvalóvá vált, hogy Baselben ülést akarnak tartani Palesztinában alapítandó zsidó állam ügyeinek megvitatásának céljából - a kém szervezetek beindulnak -így az orosz Ratschkowkyt megbízzák a titkos íratok megszerzésére.

Az megszerzi, egy zsidót megvesztegetett /nem akármilyen zsidó _ T/ és egy éjszaka alatt amit tudtak lemásoltak belõle, az eredeti pld. Franciául van le írva. Ez követõen sorba hallnak meg az érintettek, gyors és rejtélyes körülmények között és váratlanul - ugye ismerõs a módszer...

Tehát a marsallt is elteszik lábalól - de titkát nem vitte a sírba, mert 1902 "Moskowska Wjedomosti" kivonatokat hoztak létre belõle...

A mi bajaink gyökerei" címen Butmi GYÖRGY nevû író legvégül azt írja " Fordítás franciából 1901. december 9-én" újabb és újabb kiadások pld. 1907-ben az "Az emberiség ellenségei" stb. kézzel írott pld. sokszorosított pld.-i már 1900-ban. stb ezeket az 1937- ben de 2009-ben megjelent : ÚTBAN A VILÁGURALOM FELÉ ból ollóztam össze.... csak nektek…


szeretettel: spartakusz...

ui: nagy a valószínûsége amit öreganyám látott ennek a könyvnek eredetije lehetett - a SÁRGAVESZEDELEM c. alatt.... 1800 -as évek végén... amit nekem elmesélt.... 1971-ben - amit Életem c. piszkozatomban megemlítek....
658 #20 658
- 2011. January 09. 09:54:37
Antenornak!

A r.kat kereszténységgel és fiókvallásaival az a helyzet, hogy történelmi (értsd létrehozásuk szándéka szerinti) küldetésük lejárt, ezért beindították az önmegsemmisítõ mechanizmust, mint egy (ideológiai) hordozórakéta esetében szokásos. Aki ilyenkor a hordozórakétán foglal helyet, azt sajnálják, de nem tekintik veszteségnek.
A hordozórakéta önmegsemmisítõ mechanizmusát mindig a hordozott magasabb egységrõl indítják, nem pedig kívülrõl.

A kereszténység esetében sem az újpogányságnak nevezett irányzatok megerõsödése a döntõ tényezõ, hanem a belsõ erózió, az irányítók szándéka.

A keresztények nem rossz emberek, csak elhitették velük, hogy az utazó egységbe szól a jegyük, nem a hordozórakétára. Abban a hitben, hogy a továbbutazók közt vannak, arrogánsan lesajnálnak másokat, akik másképpen látják a világot.

Az újpogányság elleni harc csak azt célozza, hogy továbbra is ellenõrzés alatt tarthassák a tömegek tudatát, hitét. Érdekes módon, a gombamód szaporodó szekták ellen nem emelik szavukat. Lehet, hogy ezek nem veszélyeztetik tudati uralmukat?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.06 masodperc
635,085 egyedi latogato