Bejelentkezés
Hogyan kötelezte le a pártokat Csányi Sándor? - ez már döfi!
Múltkor írtam, hogy az ál-Pinyó és Csányi is kellemetlen már a gazdáiknak! Most itt van az eredmény! Benne van a pakliban Olstein is! Figyeljetek csak, de komolyan!
3:38’ „B@sszátok meg a k..va anyátokat! Nem engem kellett volna idehoznotok (Markó), hanem a Pintért Sanyit , Orbán Viktort , meg a Kövér Lacit!”
Papa = http://www.youtube.com/watch?v=eO5JVBY7zLQ&feature=related
A két hete nyilvánosságra került UD-felvételek is azt igazolják, hogy az OTP befolyásos elnök-vezérigazgatója napi szinten követi a hazai politika fordulatait, és ha érdekei úgy kívánják, akár be is avatkozik az eseményekbe. Csányi Sándor mindig kényesen ügyelt arra, hogy bal- és jobboldallal egyaránt kiegyensúlyozott legyen a kapcsolata: kormányváltások idején rendszerint állással kínálta meg a közigazgatásból kiszorult politikus barátait védelmet és egzisztenciát biztosítva számukra. Ám az utóbbi hónapok eseményei arra utalnak, hogy a bankvezér befolyása is megcsappant.
„A barátaimat nem politikai szempontból válogattam. Különösen nem nyilatkozom azokról, akik pozícióban vannak. Inkább mindig az ellenzékben lévõket említem” – mondta a pályafutását két részben bemutató Magyar Narancsnak 2004. januárjában Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hogyan gondozza politikai kapcsolatrendszerét.
Több jel is arra utal, hogy a befolyásos bankvezér az utóbbi években, a kétpólusú közéleti rendszer felbomlását követõen sem változtatott politikához való hozzáállásán: az elõzõ kormány több szakemberét is leigazolta, ahogyan tette ezt az 1998-as és a 2002-es választások után is.
Amikor Benedek Fülöpöt, az agártárca korábbi államtitkárát, a Heves Megyei Bíróság 2009 decemberében – egy szövevényes földügy miatt – másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és ezért távoznia kellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról, Csányi maga jelentette be egy debreceni mezõgazdasági konferencián, hogy az agrárszakember tudására „az OTP csapatában” szükség van. Benedeket az MNV-tõl elbocsátó Oszkó Péter tavaly októberben szintén a legnagyobb magyar bankhoz igazolt: a Bajnai-kormány pénzügyminisztere az OTP tulajdonában álló befektetés-kezelõ PortfoLion Zrt. vezérigazgatója lett.
A két hete nyilvánosságra került, az UD Zrt.-ügyhöz kapcsolódó – vélhetõen a nemzetbiztonsági szolgálat által készített – telefonbeszélgetés-felvételek pedig azt bizonyítják, hogy Csányi Sándor napi szinten követi a politikai eseményeket. Az OTP-nek bedolgozó vagyonbiztonsági cég vezetõje egyenesen a bankvezérnek számolt be arról, hogy ismeretei szerint az MSZP-s Szanyi Tibor az ÖMV érdekében lobbizik a magyar olajipari céget a felvásárlástól védõ lex MOL módosítás érdekében.
(Csányi jelenleg is a MOL Nyrt. igazgatósági tagja.)
Közös szenvedély
„Csányi mindig is figyelt arra, hogy kormányváltás idején az elõzõ kabinet hozzá közel álló befolyásos tagjainak egzisztenciát, adott esetben védelmet biztosítson. Ezzel tovább bõvítette az üzleti életben oly’ fontos kapcsolati hálóját, illetve lekötelezte, adósává tette a pártokat” – mondta a Hírszerzõnek egy, a bankvezérrel korábban jó kapcsolatban álló, egy idõben vele együtt sportoló volt szocialista politikus, aki az ügy kényes voltára hivatkozva kérte, hogy ne írjuk le a nevét.
Ám úgy tûnik, Benedek esetében az OTP-hez való csatlakozás nem jelentett menlevelet: november elején a korábbi államtitkárt hûtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt vették õrizetbe azzal gyanúsítva, hogy 2005 és 2007 közt jogosulatlanul szervezett protokollvadászatokat. Az esetnek politikai vonatkozásai is vannak: Benedek ügyét kiemelten kezeli Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki decemberben jelentette be, hogy tudomása szerint a volt államtitkárnál egy VIP-listát találtak, amikbõl rövidesen kiderül, kik voltak a protokollvadászatok résztvevõi.

Orbán Viktor és Csányi Sándor - lenyelt különadó
Fotó: MTI
Információink szerint Benedek õrizetbe vételét Csányi igencsak nehezményezte, állítólag egy politikai lejárató hadjárat részének tekinti, de megakadályozni nem tudta. Az OTP elnök-vezérigazgatója egyébként régóta baráti viszonyt ápol Benedekkel, akivel rendszeresen együtt vadászott. A Magyar Narancs 2004-es portréja szerint Csányi ez a kedvenc hobbija és ez a szenvedély Suchman Tamással egykori MSZP-s képviselõvel, Hárshegyi Frigyessel, a Nemzeti Bank egykori alelnökével és a BKV-vezér Kocsis Istvánnal is összeköti.
Gyurcsány „halálos ölelése”
A Hírszerzõnek több, a bankvezérrel korábban kapcsolatban álló fideszes és szocialista politikus is az mondta, a Benedek-ügy arra utal, hogy a bankvezérnek már nincs olyan nagy ráhatása a politikára, mint néhány évvel ezelõtt. Még az OTP nyereségének nagy részét felemésztõ bankadó kivetését sem tudta megakadályozni, illetve nem tudta annak nagyságát mérsékelni.
Amikor a Gyurcsány-kormány 2004-ben különadót készült kivetni a bankókra, Csányi jelezte, legnyereségesebb tevékenységeit ki fogja vinni az országból – végül a miniszterelnök elzarándokolt a bankvezér irodájába egyeztetni, ígéretet téve, hogy amint csak lehet, kivezeti a pénzintézetekre kivetett sarcot. Idén nyáron, az újabb bankadó bevezetése ellen már nem háborgott, beletörõdéssel tudomásul vette. A Wall Street Journalnak adott interjújában azt mondta, rendkívül fontos számára, hogy Magyarország kockázati értékelése és a kockázati felárak miképpen alakulnak, ehhez pedig szükség van a különadóra, így támogatja az Orbán-kabinet intézkedését.

Csányi és Pintér Sándor - régi cimborák
Fotó: MTI
Más kérdés, hogy Gyurcsánnyal a különadótól függetlenül, az elejétõl fogva ellentmondásos volt a kapcsolata. Információink szerint a bankvezér a korábbi kormányfõt hibáztatta azért, hogy az UD-ügy kapcsán rögzített, zömében magánbeszélgetéseket tartalmazó felvételek 2008 õszén nyilvánosságra kerültek, de sokat bírálta a miniszterelnök válságkezelõ intézkedéseit is. Tavaly márciusban a banki eredmény-beszámoló sajtótájékoztatóján az OTP 2009-ben tervezett állami megsegítésérõl Csányi egyenesen azt mondta: „a kormány ölelése majdnem halálos volt, rossz is rágondolni, hogy Gyurcsány mesterséges lélegeztetésbe kezd nálam”.
Barátok közt
Ugyan 2001-es HVG-nek adott nyilatkozatában a bankvezér a barátai közt említette az SZDSZ egykori elnökét, Kuncze Gábort és a szocialista képviselõt Nagy Sándort, Medgyessy Péterhez pedig igen régi, még az elõzõ rendszerig visszanyúló barátság fûzi Csányinak a jobboldalon is jó kapcsolatai voltak. A 2002-es kormányváltáskor az elsõ Orbán-kabinet több tisztviselõje is az OTP-nél kapott posztot.
A cégnyilvántartás szerint a jelenlegi belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz fûzi a legszorosabb kapcsolat. Pintér már 1997-ben az OTP-hez igazolt – ebben az idõszakban vádolták meg, hogy közokirat-hamísítást követett el, amikor lehetõvé, hogy egy álnévre kiállított útlevéllel hozzák haza a csalással vádolt Zemplényi György úszómenedzsert (a bíróság késõbb felmentette). 1998-ig az OTP biztonsági tanácsadója, igazgatósági tagja volt. Késõbb 2003-tól három éven keresztül Pintér a részvénytársaság felügyelõ bizottságában foglalt helyet, 2006 és 2010 májusa között ismét vezetõ tisztséget töltött be a bankban.

Szász Károly - Szerbiában küzdõtt az OTP-ért
Fotó: Horváth Szabolcs
Szintén az OTP igazolta le 2002 után az elsõ Orbán-kormány lakáspolitikai koncepcióját a gazdasági tárcánál kidolgozó Hegedûs Évát, az állami tulajdonban lévõ Magyar Fejlesztési Bankot 2002-ig vezetõ Baranyai László pedig elnöki tanácsadó lett.
A bank szerbiai terjeszkedésért volt felelõs éveken keresztül a Pénzügyi Szervezetek Állami (PSZÁF) Felügyeletének 2004-ben leváltott vezetõje, Szász Károly, aki sokáig fõtanácsadóként dolgozott az OTP-nél – innen tért vissza a tavalyi országgyûlési választások után a PSZÁF-hoz.
Barátból lett vetélytárs
Pár hónap erejéig az OTP-nek dolgozott Simicska Lajos, a Fidesz korábbi gazdasági igazgatója, az adóhivatal 1998 és 1999 közötti elnöke, is. A volt pártpénztárnok pár hónapig az OTP Lakástakarék-pénztárat irányította, ám késõbb visszatért a köztéri hirdetési piacon meghatározó Mahír Rt. élére.
A korabeli cikkek szerint Simicska leigazolása az Orbán-kormány tett lényeges gesztus volt, mellyel Csányi megtörte a jeget. Ugyanis a miniszterelnök és a bankvezér viszonya a kabinet bankokkal kapcsolatos tervei miatt – melyek között szerepelt a megelõzõ években privatizált OTP feletti részleges állami kontroll visszaállítása – az ezredfordulóig kifejezetten ellenséges volt.

Simicska Lajos - megjárta az OTP-t
Fotó: Müller Judit
Ám röviddel a OTP-tõl való távozása után Simicska máris vetélytársként találta szembe magát Csányival. A bankvezér magánbefektetéseit kezelõ cége, a Bonitás Kft. 2004-ben bevásárolta magát a Multireklám közterületi magáncégbe, majd Orbán Viktor korábbi külöpolitikai tanácsadóját, Tombor Andrást a cég élére állítva komoly terjeszkedésbe kezdett a Simicska cégei uralta területen. Ez a két üzletember között jelentõs feszültséget okozott, ám Csányi 2007 novemberében eladta a céget az osztrák tulajdonú Epamediának, így becslések szerint közel 15 milliárdos nyereséggel lezárta ezt a kényes ügyet rendezve a kapcsolatát a Fidesz gazdasági köreivel.
Forrás: Link
Kiegészítésképpen még pár képet, had beszéljenek helyettem!
Ez a Pintér, nem az a Pintér, de akkor kicsoda?

Ez az Olstein nem az, aki az 1988-as fotón szerepel Gyurcsányival, de akkor kicsoda?

Talán ezért is van, hogy most is lényegében egy csapatban fociznak!
Gyurcsány viccérõl is beszélt Orbán Kairóban
Link = http://hvg.hu/vilag/20110124_gyurcsany_orban_mubarak#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2011_01_25&utm_content=top3
Vicces fiúk ezek mind!
Õ pedig nem az a gyurcsányi, aki korábban Olsteinnal egy gyékényen lett áruló, de akkor meg kicsoda itt Indonéziában?

CSAK ANNYIT MÉG HOZZÁ, HOGY A KÉPEK A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS ZSIDÓKAT ÁBRÁZOLNAK!

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. January 25. 16:06:53
- 2011. January 25. 16:23:24
- 2011. January 25. 16:38:07
- 2011. January 25. 16:38:23
- 2011. January 25. 16:51:36
- 2011. January 25. 18:25:39
- 2011. January 25. 19:35:31
- 2011. January 25. 19:51:56
- 2011. January 25. 20:05:27
- 2011. January 25. 20:37:51