Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

"Lélektelen emberek gyártása zajlik"

(Interjú Posta Imrével)
A Székely-Magyar Nemzetmentõ Szabadegyetem keretében, február 20-án,
Székelyudvarhelyen, a szombatfalvi református templomban tartotta „Együtt a
magyar nemzet túléléséért” címû elõadását Posta Imre a Köztársasági Õrezred volt
pszichológusa, több könyv szerzõje. Elõzõleg a csíkszeredai elõadásának helyét meg
kellett változtatni, mivel a Sapientia Egyetemen, a politikai töltetre hivatkozva, azt
betiltották. Az elõadás alkalmával készült az alábbi interjú.

-Ön egy titkos háborút emleget, az egyszerû nép és a magyarság ellen is, mit ért ez alatt?
-Háború sokféleképpen vívható, e szó hallatán nyilván elsõsorban fegyveres harcra
gondolunk, ami látványos, de ezen kívül létezik burkoltan gazdasági, pénzügyi és szociális háború, ami azt jelenti, hogy minden eszközt bevetnek hogy minket, magyarokat saját környezetünkbõl, történelmi múltunkból fakadó jussunkból kitúrjanak, eltávozásra, földünk elhagyására kényszerítsenek. A világ figyelme jelenleg az észak-afrikai, közel-és távolkeleti eseményekre összpontosul, és fennáll a veszélye, hogy a magyarok és a környezõ államok is belekeverednek egy zûrzavaros helyzetbe ezért nagyon éberen figyelni kell, hogy mi zajlik körülöttük. A nagypolitika eszközei nem nyilvánosak, de azt már látni lehet, hogy egyre több olyan szerzõdést, egyezséget kötnek, amelynek következtében az Amerikai Egyesült Államok
illetve az eszmeiség, amit õk képviselnek, a háttérbe szorul, helyét, szerepét pedig az ázsiai unió, a kínaiak és az oroszok veszik át. Ezek jelentõs súlyponti kérdések. Orbán Viktor is emlegette a „keleti szelet” de valójában a kelettel semmilyen gazdasági kapcsolatunk nincs, mialatt a nemzet sorvadása folytatódik a nemzetközi összefogással.
-Milyen magyarellenes erõkre, körökre gondol?
-A titkos társaságokra, a szabadkõmûves páholyokra és még sok más olyan mozgalomra, amelyeknek egy a célja: a történelmi Magyarország, és még a környezõ országokból lecsippentett területek elfoglalása, és ott egy zsidó érdekeltségû ország létrehozása, valamilyen formában, beleértve a királyságot is.
-Köztudott, hogy a magyar média túlsúlyban a liberális körök befolyása alatt áll, mit tud tenni az egyszerû magyar ember a sok káros hatás ellen?
-Az említett liberális körök világosabban azt jelentik, hogy zsidó kézben van a média és zsidó agymosásnak van alávetve az olvasó. Csak gondolkodással tudjuk e káros hatásokat kivédeni, tehát tekintsük annak, amik a sajtótermékeket, és tudatosuljon, hogy amit közölnek többnyire szemenszedett hazugság. Csak egyetlen példát említek, a Blikket, amelyben nem magyar emberek írnak nem magyar lelkületû embereknek.
-Az Ön könyveit miért szorítják ki módszeresen a könyvpiacról?
-Azért, mert a legnagyobb forgalmú könyvkereskedések izraeli érdekeltségûek, ezek uralják gyakorlatilag a magyar piacot. A „probléma” az én könyveimmel, hogy aktuálisak, nyíltan és õszintén olyan helyzeteket tárnak fel, és olyan végkövetkeztetéseket fogalmazok meg bennük, amelyek leleplezik az említett körök galádságait, amelyeket említettem.
-Kérem, mondjon magáról néhány személyes adatot…
-A világhálón bõven lehet olvasni tevékenységemrõl. 41 éves vagyok, három gyermek atyja, feleségem gyógyszerész, én katonatiszt voltam a magyar honvédségben amíg az létezett, többszöri áthelyezés után leszereltek, közben a pszichológusi pályán három egyetemi diplomát szereztem. Munkám során jöttem rá, hogy mostanában lélekirtás és lélektelen emberek gyártása zajlik, akkor kezdtem el kutatni, hogy mi van a háttérben.

Fülöp D. Dénes (Polgári Élet)

Hozzaszolasok

1598 #11 1598
- 2011. February 26. 02:02:16
az a baj hogy egyre tobb nem magyar lelkuletu embert akarnak kitermelni a Karpat-medenceben. Mossak az agyat a magyar lelkuletueknek hogy minnel elobb kitenyesszenek egy zsido orientalt lelketlen -kegyetlen-erzestelen-anyagias beallitottsagu birka telepet. Ezek csak mekegni fognak egyre nagyobb szamban es meg az akolt ( hazajukat) sem fogni-akarni vagy akarni-tudni hogy merre van !. Teljessen gyokertelen egyedek kitermelese a cel ( nekem az a meglatasom ) es tavozzanak minnel tobben minel elobb a Karpat-medencebol !Hellyette majd jonnek a mar folyamatban levo kitenyesztett UJ-MAGYAROK =zsidok izraelbol,Canadabol,Usa-bol,hollandiabol es a tobbi orszagbol.( Mar tanuljak a magyar nyelvet is kokemenyen a rabbik kozremukodesevel es keszitik fel oket a meg itt levo osmagyarok kiuldozesere ) Palesztina 2 kovetkezik a karpat-medencere !
2561 #12 2561
- 2011. February 26. 06:00:56
Zsidó Ferenc a fõszerkesztõ és olyan székely ember hogy csak. Ekkora cikk fért be és kész, csináljatok egy újságot , majd az csak errõl fog szólni, két hét múlva a Polgári Élet archívumba meg lesz jelenve a cikk.
2 #13 Olvaso
- 2011. February 26. 06:51:28
Nem tudok róla, de nekem úgy küldte a riporter, hogy ez ment ki.
1364 #14 1364
- 2011. February 26. 08:29:37
Adjon az Isten!
Gyerekek!
Ha valakinek a kezébe adunk, egy szelet frissen sült, még meleg kenyeret, szerintetek azonnal fel fogja falni, ha gyökereiben némi magyarság leledzik?
A fenét, tartja, szeretgeti, illatát érezve, sosem tapasztalt érzések hulláma önti el tudatát. MAjd megkérdezi, hogy, ki vagy hogyan csinálta. Felötlenek benne õsei dolgai, hioszen Õ sosem sütött még kenyeret, de a DNS-ében benne van az emlék.
Majd, lassan elkezd hasonlítani, a most kézben tartott kenyér és amit eddig fogyasztott, Õsei és maga jelen élete, emlékek garmada szállja meg tudatát.
Érzitek, kell ehhez egy egész kenyeret tartania a kezébn? ugyan, csak egy morzsácska, egy apró, kiss cikk, azonnal érzi, valami nem frankó.
De azon kezd gondolkodni, ha megeszem egyedül-e szeletet, mit adok a sajátjaimnak?
Majd, hogyan tudnék maga is sütni egyet, amibõl, nekem is megmarad egy szelet?
Igen, "sütni akar", mert alapjában ez a Magyar emberi mentalitás, nem a másik kizsigerelése, apró ki siker, hogy másoknak segít, boldoggá teszi.
Miért kellen, a szózuhatag, aminek semmi jelentése nincs, csakkez érdeklõdni, a többit tedd hozzá magad.
Hányszor, de hányszor elmondja Imi, nem nekem kell megoldani, mindenki gondját, nyisd ki a szemed, tárd ki a lelked és meglátod asötétséget. A gyertya, vagy zsarátnik mej egyszerre gyógyít és elemészt, a kezdben van, csak tudd használni. Nem csak eszmélni, de gondolkodni és épp ésszel tenni is kell, hogy mások eszméljenek, az örök kóma, bizony komoly felfekvést, majd végzetes tüdõgyulladást okoz. Azt nem kívánhatjuk másoktól, hogy forgassanak is az ágyban és majd gondoskodjanak a betegség kezelésérõl. Mindenkinek önmagának is gondoskodnia kell az ébredéás lehetõségérõl. Minnél késõbb ébred valaki, annál nagyobb a tüdõgyulladás veszélye.
Szebbet! Isten tartson!
2 #15 Olvaso
- 2011. February 26. 08:35:52
budvari, tedd ki ide hsz-be a programot, amit küldtél. Használd a felületet, mert talán ezt a cikket több erdélyi magyar olvassa! Ne légy szégyenlõs, menjen a híre.

Ami a Polgári Élet Székelyföldi közéleti hetilapot illeti, örülök, hogy felhoztad a fõszerkesztõ nevét. Mivel már tudom, hogy a székelyek nagyon sokszor zsidó névvel illették szeretteiket, így ott még nehezebb lesz rendet teremteni, hogy kiderüljön, ki-kicsoda. Mindenesetre, mikor végigböngésztem a névsort, elég fanyar lett a humorom. Zsidóktól mentik a székelyek a hazát, de aki menti, az is Zsidó. Ezek azok a paradoxonok, amik megakadályozzák a szabad gondolatáramlást és letilt a gondolkodásról a rendszer. Azért figyelmedbe ajánlom a Rotterdam, a kikötõ címû cikket, amely felvázolja, hogy Lõricz-RABE Enikõ négy nyelve éli vidám hétköznapjait a messzi õsmagyar kikötõvárosban...
Tudod én már kicsit érzékenyebben reagálok az információkra és mielõtt fejjel mennék a falnak, elõtte egy kézigránáttal teszek kísérletet. Arról nem is beszélek, hogy polgárságról már régen nem lehet beszélni a csonkaországban sem. A csíkszeredai második elõadást olyan honfiak hallgatták végig, akik korosztályukat tekintve zömében már ölég tapasztaltaknak mondhatók, s még a "mûsor" elõtt RMDSZ-rõl és megosztottságról is esett szó. Legvégén csak néma egyetértés volt tapasztalható. nem hiszem, hogy ennyien tévednénk, s még vita is volt egymás közt a zsidók létszámát, szerepét illetõen. Feladatul kapták felderíteni csapataikat és információt gyûjteni és eljuttatni megfelelõ helyekre.
Végül pedig az elfogulatlanságom okán had említsem meg Wass Albert egyik novellájának hõsét, Táncos-Csuda Mózit. Nos, az a zsidó már nem ez a zsidó és az igen régen volt. A ti dolgotok rendet tenni magatok között, és szelektálni. Több "tévedésre" nincs már lehetõség.
2744 #16 2744
- 2011. February 26. 08:47:09
kincses, én nem néztem utána, ahogy elolvastam, ez a kérdés fogalmalmazódott meg bennem.
2744 #17 2744
- 2011. February 26. 08:59:26
Imre, valaki azt írta itt az oldalon, tán JANI PAPA, ez a háború az öregek háborúja lesz. Erre én azt válaszoltam, öreg ember nem vén ember. A fiatalokat nem érdekli semmi, csak a bulizás, nagyon nehéz lesz nekik, ha felfogják mi történik körülöttük. Ismerõs Arcok: Fenyõkhttp://www.youtube.com/watch?v=5Mn0qr...Mn0qrscgWo
1136 #18 1136
- 2011. February 26. 09:30:55
Talpi!
De szépen írtál!
2559 #19 2559
- 2011. February 26. 09:44:51
igen ez a haboru azik haboruja aki mint enis 47 eves afiatalokat csak a buli meg a ertelmetlen so musorok erdeklik.egy haboruval talan erdemes lesz fel ebreszteni oket.de szerintem keso ok a hulla zsakba kerulnek.
1207 #20 1207
- 2011. February 26. 14:07:24
joe!
Remélem azért ezt nem komolyan gondoltad?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.07 masodperc
635,090 egyedi latogato