Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Gyakorlatilag leállt az olajszállítás Líbiából

Líbiában, amely a világ 12. legnagyobb olajexportálója, csökkent a termelés, és a zavargásoktól megrettent kikötõi dolgozók elhagyták munkahelyeiket - közölték ipari források pénteken.

Egy líbiai kõolajat vásárló azt mondta, hogy megszûnt a kommunikáció a legtöbb kikötõvel, az oda tartó hajók a nyílt vízen vesztegelnek vagy visszafordultak.

Egy másik forrás pedig arról számolt be a Reutersnak, hogy a kikötõi kiszolgáló személyzet hiánya, illetve a térségben uralkodó rossz idõjárás miatt legalább öt tankhajó vesztegel líbiai kikötõben mintegy 3 millió hordó kõolajjal.

Az ország egyik legnagyobb olajmezõjével összeköttetésben állókelet-líbiai kikötõk, Marsá al Hariqah és Zuetina zárva vannak. A nyugat-líbiai Závija olajkikötõ pedig a viharos idõjárás miatt nem üzemel. Maga a város a kormányellenes tüntetõk kezén van.

Líbia hat fõ olajtermináljából öt az ország keleti területén található, amit jórészt már elfoglaltak a lázadók. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az észak-afrikai ország januárban 958 millió hordó kõolajat exportált, ennek legalább 60 százalékát a keleti kikötõkbõl.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

1143 #11 1143
- 2011. February 27. 01:05:46
Magy1!

Vallásos embernek tartom magam, de Isten-i energiával még nem lakott jól senki és enni csak akkor fogunk, ha megfogjuk a kapanyelet...

Szóval beláthatod, hogy ez nulla érv. Egyébként Hetesi meglehetõsen vallásos, keresztény ember, de ez mit sem változtat az általa prezentált tényeken.

Az újratermelõdõ kõolaj, szerintem egyszerûen "zseniális" meglátás. Csak nincs több millió évünk, hogy doboló ujjakkal megvárjuk. MOST kell alternatíva. MOST.
3041 #12 3041
- 2011. February 27. 05:12:20
Nagy Kastélyos!

Van alternatív energia, kutatni sem kell.
A biogáz, amit a szarból termelnek ki szorgos baktériumok.
Aztán az atomerõmûvek. Azok is elketyegnek egy pár kilogramm hasadóanyaggal évekig.
Napenergia közvetlen melegvíz elõállításra, áramtermelésre. Vannak már igen jó hatásfokú, a beérkezõ energia 40%-t hasznosítani képes panelek.
Újfajta szélerõmûvek, magyar találmány.
Geotermikus erõmûvek a régi, üres földgáz kutak helyén. Újak fúrása magyar találmánnyal fél óra 1 méter, és nem kell hozzá gyémánt, csak víz.

Ez csak annyi, amirõl én tudok.
Ezen kívül mennyi van még?
A hidegfúzió, Meyer-féle vízbontás, Tesla egyéb felfedezései...
236 #13 236
- 2011. February 27. 08:48:56
Baromságnak tartom az újratermelõdõ olajmezõket.
Úgy vélem, hogy az történhet, hogy amikor hirtelen meghúznak 1 mezõt akkor az gyorsan "kiürül", de ha hagyják pihentetni akkor a szomszédos kõzetekbõl átszivárog az üres részekre az olaj, így azt pár év után ismét meg tudják nyitni. Próbáld ki otthon, fogsz 1 tálat engedsz bele vizet és beleteszel szivacsokat ami felszívja a vizet. Majd ha ez megtörtént az egyik szivacsból gyorsan szívd ki a vizet pl. szívószállal. Azt fogod tapasztalni hogy kiürült a víz, viszont ha vársz még 1 kicsit akkor "újratermelõdik" a szivacsban, a szomszédos szivacsokból a víz.
Azt mondják, hogy gazdaságosan jelenleg az olajmezõ kb. 60-70%-a termelhetõ ki, ha a kitermelést gyorsan teszik akkor alig fele. Az újabb drágább technológiákkal tudják még fokozni a kitermelést pár százalékkal, de ennek meg is kell térülnie ->magasabb olajár, lásd mostani helyzet(elmúlt pár év).
Olajlobbinak továbbra sem érdeke lecserélni az energiaforrásokat, mert csak most fogja megérni igazán az olaj kitermelése!
Ilyenkor kapnak létjogosultságot az új találmányok! Emberiség 98%-a fontosabb, mint az 1-2%!
1143 #14 1143
- 2011. February 27. 09:19:56
9323!

Amiket írtál, biztos léteznek, de sajnos nem olyan ütemben terjednek el, ruháznak be ezekbe a nyersanyag forrásokba, amilyen ütemben az olajból kinyerhetõ energia fogy. Az urán ugyanúgy véges, és szintén a végéhez közeledik, az urán szükségletet jelenleg a korábban felhalmozott készletekbõl nyerik, és az is egyre drágul, hiány van belõle, ez is egyszerû tény. Bár nem vagyok szakember, hogy az urán fogyását, hogyan befolyásolják a szaporítóreaktorok. Kína is épített egyet, és azt mondták a "hírekben" hogy így már 3000! évig elegendõ urán lesz Kína számra. Ez nevetséges szerintem, nem hiszem el, bár még egyszer mondom, nem értek hozzá.

Magy1!

Igazad van, abban amit írtál, de hiába szivárog át esetleg lassan az olaj, a kitermelhetõség egyre csökken. Nyilván nem egyik napról a másik napra fogy el, de pár százalékos csökkenés is gyakorlatilag összeomlasztja a jelenlegi "fejlõdést". És egyre rosszabb olajat, egyre drágábban lehet majd felhozni, amit nem fognak tudni megfizetni az emberek, semmiféle olajat igénylõ termékben. Ráadásul mi van a tengervízzel, amit azért szivattyúznak a mezõkbe, hogy az olajat felszorítsa onnan? Az nem szivárog el...

Egyetértek egyébként, hogy az egyetlen út az új találmány...de szélkerék és napelem...szóval hogyan tankolod meg vele az autót? Mert lehet, hogy ezekkel gyertyafénynél tudod majd olvasni a postaimre.com - ot, de másra nem lesz elég... Smile
236 #15 236
- 2011. February 27. 09:30:00
Én már 3 éve olvasgatom az ffek.hu-t, de fenntartásokkal, fõleg hogy TUDOM, hogy van kiút az ott felvázolt keretek közül. Az új találmányok azért nem terjedhettek el, mert az teljesen borítaná az eddigi pénzügyi rendszert! Olcsó energia óriási elõrelépés lenne az önfenntarthatóság irányába és pont ezt a nem szeretnék, mert csak a függõségben szenvedõ embert tudják megfélemlíteni és irányítani.
Lázongsz? ->elzárjuk a fûtést, vagy gázcsapot, vagy áramot, vagy vizet, stb...

Tehát azért mondtam hogy féligazságokról beszél, mert csak a rendszer határain belül gondolkodik. Jelenlegi rendszer határain belül pedig nem létezik megoldás(ebben igaza van), de ugyebár ezt nem mondhatja ki, mert a fõnökei nem örülnének neki! Wink
236 #16 236
- 2011. February 27. 09:44:18
(9323!

Az atomenergia nem megújuló energia, ráadásul még káros is! A sugárzás nem áll meg a reaktor falainál! Errõl olvashatsz az Energia fórumban a napokban bemásolt vízplazmás cikknél.)

A vízplazma jó elképzelés lenne, csak jó lenne látni belõle 1 mûködõ képes autót, vagy valami gépet, mert az ellenzõinek igazuk van abban, hogy egy orosz kézi kis vízplazma hegesztõ nem váltja meg a világot. A fejlesztéseket pedig nem úgy kell kezdeni, hogy kérek 50 millát, meg létrehoztam 1 alapítványt és fizessetek mint a katonatiszt, de felmutatni semmit sem tudok a 20 év alatt, csak 1 "boltban" vásárolt orosz gyártású vízplazmahegesztõt!

Szal nagyon sántít a dolog!

Az alternatív energiának nevezett erõforrások, amiket hagytak elterjedni(nap, szél) pedig épp csak annyira életképesek, hogy drágák és nem képesek fix alternatívát biztosítani, így kiszorítani az olajat a piacról.
Ami erre képes lenne azokat a találmányokat azonnal elhallgattatják!
2443 #17 2443
- 2011. February 27. 12:05:42
Az újratermelõdõ olajmezõs elméletet közlõ magyar cikksorozat, talán a szmm mozgalom oldalán volt tavaly, azt közölte, hogy az oroszok a technológiai fölény birtokában olyan helyeken vettek meg olajmezõt, ahol amerikaiak nem tudnak gazdaságosan kitermelin.. vietnam,és hasonló helyek.
A vízplazma dolog így kevés...
Az alternatív energiák felhasználását is simán meg tudják csinálni úgy hogy senkinek gõze se lesz rólla, ha pl. külhoni elektromosságot veszünk át, vhonnan, azt senki se fogja megkérdezni mibõl termelték ki?? A lényeg az, hogy ne engedjék házilag kiváltani az embert a rendszerbõl..
119 #18 119
- 2011. February 27. 14:12:52
Professornak igaza van. Az orosz kõolaj-tudomány a kezdetek óta saját úton halad. Alappilére egy nagyon egyszerû gondolat: összeszámolták, hogy ennyi és ennyi olaj keletkezéséhez ennyi és ennyi szervesanyag kell - és az jött ki nekik, hogy egyszerûen nem volt annyi biomassza, amibõl ennyi olaj, gáz stb. keletkezhetett volna. De akkor mibõl? Bezony, a palástból - végülis az összes szervesanyag a Föld differenciációjakor mobilizálódott és vulkanikus metán, CO2 stb. formájában felszínre került szén reciklálása. El tudjátok képzelni, milyen iszonyatos mennyiségû szén van akár csak egy hegynyi mészkõben (CaCO3)? Magyarán az "orosz iskola" a szénhidrogének szervetlen keletkezésére épít és tényleg találtak olyan helyeken is olajat, ahol a jenkik nem is keresnék...

Mindazonáltal egy olajtároló csapda "feltöltõdése" az alulról származó olajjal szintén nem megy két nap alatt, szóval ha egyszer leszívják, akkor pár (tíz-, száz-) millió évre le van szívva és nem lesz több. VISZONT! A ma beismert tartalékoknál valszeg jóval több van - na ez az, amit elhallgatnak. Ha nagyon akarnák, akkor nem kéne, hogy "olajkrízis" legyen.

Maior Castri,
"Isten-i energiával még nem lakott jól senki és enni csak akkor fogunk, ha megfogjuk a kapanyelet."
Nézõpont kérdése. Szerintem MINDEN energia isteni, tekintve, hogy az energia, mint olyan isteni. Én személy szerint nem is nagyon szeretem ezt a materialista mellébeszélést ilyen mesterséges fogalmakkal, mint "energia", mert ez a mai modern fizika terméke, vagyis az én értelmezésemben 'ab ovo' csak ködösítés. Hetesi Zsoltit meg inkább hagynám. Nálam akkor ásta el magát, amikor olyan harciasan védte a "globális felmelegedést", pedig ha valakinek, neki biztos hogy vannak releváns és megbízható adatai.
1143 #19 1143
- 2011. February 27. 15:14:41
Balu szerinted az emberi tevékenység abszolút nincs hatással a Föld éghajlatára, helyi és globális szinten egyaránt? Ha pl. kiirtják egy magyarországi megye nagyságú területen az esõerdõt, ha kivágják a hatalmas ártéri erdõket, ezzel egyidejûleg eltüzelik az elképzelhetetlen mennyiségû fosszilis tüzelõanyagot...szóval ezek semmiféle hatással nincsenek?

Szerintem igenis vannak. Lehet, hogy nem mindenhol felmelegedést okoz, hanem valahol lehûlést, hóviharokat, de ez pont az éghajlati instabilitás miatt van, amihez biztos hogy hozzájárul az ember. Ez józan paraszti ésszel belátható.

Még akkor is, ha ennek ellenkezõjét lehozta a vikileaks, vagy nyilvánosságra került ilyen-olyan email váltás tudósok között. Az ilyen dokumentumoknak miért lehet jobban hinni, mint a saját tapasztalásnak?
1143 #20 1143
- 2011. February 27. 15:27:11
Népszabadság, mondjatok amit akartok, szerintem korrekt cikk:

http://nol.hu/gazdasag/20110226-olaj_a_tuzon

Ráadásul lehet okoskodni, hogy mit jelent, hogy egy ilyen témájú és tartalmú cikk ebben az újságban elõkerült. Szerintem egész egyszerûen elkezdõdött az, amit Hetesi Zsolték és még sokan mások elõre vetítettek.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,246 egyedi latogato