Bejelentkezés
Baj van! Õsz elõtt elfogy Európa cukorkészlete!
„kaposvári cukor zsidó
Már a cukorra is fáj a foguk!
Kedves Imre!
A kaposvári cukorgyár a sok bezárt után az utolsó az országban. Természetesen már ez sincs magyar kézben, a tulajdonos egy német állampolgár, gyakran látható a böhöm nagy autója CUKOR-1 feliratú rendszámmal.
A gyár egészen jól mûködik, hatalmas fejlesztéseket hajtottak végre, már a biogázt is õk állítják elõ.
Csak, hogy képben legyünk: Édesapám Ausztriában dolgozik és kezdetben magunknak, most már barátoknak is hozza az olcsóbb osztrák cukrot. Most leárazás van náluk. Átszámítva 130 Ft-ba kerül, ezzel szemben nálunk majdnem másfélszerese, 280-300 Ft körül van! Ha jól tudom, idén lehet 400 is.
A másik dolog, hogy megbízható forrásból tudom, hogy ma, - március 2-án – a kaposvári Cukorgyárat két hosszúszakállú, fekete ruhába öltözött askenázi zsidó kereste fel. A szemtanú elmondása szerint: „A vezérigazgató a seggüket nyalta…”.
Jó üzlet lett ez is, ugyanis felvásárolták az értékesítésre szánt cukor 70%-át.
Üdvözlettel:…”
Az Európai Unió összesen félmillió tonna cukor extraimportját engedélyezte a napokban fejlõdõ országokból a megszokott kvótán felül. Ezen túl pedig 300 ezer tonna fehércukorra vámmentes importkvótát határozott meg. Õsz elõtt elfogynak a közösség készletei.
A cukor világpiacán rendkívüli helyzet alakult ki, az árak az EU által megállapított maximumok (fehér cukorra 404,00 euró/t, nyerscukorra 335,20 euró/t) fölé emelkedtek. Emiatt, illetve a spekuláció árfelhajtó hatását figyelembe véve az Európai Unió „kormánya”, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a tagországok készletei az új termésig nem lesznek elegendõk a lakossági és ipari szükségletek fedezésére.
Ezért a Bizottság február 24-én – a tagországokkal teljes egyetértésben – engedélyezte, hogy a fejlõdõ országokból a megállapított kvótán felül (heti igénylések alapján) összesen 500 ezer tonna cukrot hozzanak be az EU piacaira – olvasható az Agrár Európa hírlevelében. Ezen túlmenõen a tagországok támogatták azt a kezdeményezést, hogy március elején nyissanak egy vámmentes import kvótát 300 ezer tonna fehér cukor behozatalára.
A 2010/11. évi szezonban az EU cukortermelése várhatóan 14,8 millió tonna körül alakul (ebbõl 0,3 millió tonna nádcukor), ami 12 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az 2009/10 évi szezonban az EU tagországok – 1,6 millió hektáron – összesen 16,8 millió tonna cukrot (ezen belül 16,4 millió tonna répacukrot) állítottak elõ. Ennek a mennyiségnek mintegy 60 százalékát a három legnagyobb termelõ ország (Németország, Franciaország és Lengyelország) termelte meg.
Az EU 2006-ban, több millió tonnás cukorfeleslegének levezetése és a termelés jövedelmezõségének javítása érdekében bevezetett cukorpiaci reformja kapcsán a tagországok együttes cukortermelése mintegy egyharmadával csökkent. Ennek következtében az EU jelentõs cukorexportõrbõl a világ egyik legnagyobb nettó cukorimportõrévé vált.
Az utóbbi három évben a nettó import mennyisége évi 1,7 millió tonna körül stabilizálódott (3,2-3,3 millió tonna import és 1,5-1,6 millió tonna export). A rendelkezésre álló cukormennyiség legnagyobb felhasználója az élelmiszer- és italgyártás.
A 2006. évi reform kétségtelen elõnye, hogy beszüntették a répatermesztést a tagországok azon területein, ahol az nem volt gazdaságos, illetve versenyképes a világ más körzeteinek termelésével. Még mindig jelentõs különbségek vannak azonban az egyes tagországok hektáronkénti cukorrépa termésátlagaiban (Romániában 38,0, Lengyelországban 46,9, Németországban 71,5, Franciaországban 89,6 tonna).
Magyarországon az egyik leginkább kitett cukorpiaccal rendelkezik. Míg korábban a megtermelt cukorból még exportra is futotta, az uniós reform - leépítés - óta csak igényeinek egyharmadát állíthatja elõ maga. Vagyis az itthon felhasznált cukor kétharmadát garantáltan importálni kell. Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben pánikfelvásárlásba kezdett a lakosság, sõt már Ausztriába, Szlovéniába járunk át nagy tételekben cukrot venni. Mert itthon már a 300 forintos árak jellemzõek, míg határmenti osztrák boltokban 220-240 forintnak megfelelõ az egy kilós kiszerelésû kristálycukor ára.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. March 04. 22:19:38
- 2011. March 05. 00:07:07
- 2011. March 05. 00:10:38
- 2011. March 05. 08:48:17
- 2011. March 05. 09:00:05
- 2011. March 05. 09:38:46
- 2011. March 05. 12:05:23
- 2011. March 05. 12:15:25
- 2011. March 05. 12:28:26
- 2011. March 05. 16:04:09