Bejelentkezés
Bátonyterenyei "konfliktuskezelés"
Bátonyterenyei "konfliktuskezelés"
Tisztelt Vona Gábor!
Engedje meg, hogy bemutatkozzam, mivel még személyesen nem találkoztunk. Béres Éva vagyok a feloszlatott bátonyterenyei Jobbik Alapszervezet volt elnökségi tagja.
Sajnos munkám miatt nem tudtam jelen lenni személyesen, amikor Ön itt járt nálunk Bátonyterenyén, hogy a kialakult helyzetet megoldják. Bár bevallom õszintén valamelyest nyugodt voltam, hiszen mindig is a józan ész erejében hittem és számomra elképzelhetetlen volt, hogy a Sõregi Sándor által becsületesen és alapszabály szerint mûködõ tagságunkat feloszlassák. Villámcsapásként ért a hír és a mai napig értetlenül állok a helyzet elõtt különösen azért, mert az Önök által a levelükben felsorolt indokok finoman szólva is mondvacsináltak és nevetségesek.
A férjem és én (mindketten tagok voltunk - most már nagyon sajnáljuk!) teljes erõvel dolgoztunk a kampány során, munka után este 10-11 óráig plakátot ragasztottunk, szórólapot szórtunk, hiszen elvakultan hittünk a Jobbikban, annak országos vezetõiben és leginkább Önben, Gábor. Szinte már elhittük, hogy valóban itt van az "Új erõ!". Életem egyik legnagyobb átverése és csalódása volt!
Miután szervezetünkben megjelentek olyan tagok, mint az Önök által preferált Cseresznyés István vagy Nyerges Sándor stb., folyamatossá vált a feszültség és a pozíció utáni harc. Tagságunk életében ez az állandó feszültségkeltés ezidáig ismeretlen volt, ill. súlyosbította helyzetünket, hogy a nógrád megyei vezetés, élén Palotai Szilárddal - mivel nem minden kérdésben értettünk egyet és nem bólogattunk nekik minden ésszerûtlen és a Jobbik hírnevét mélyen aláásó döntésben - ahol csak lehetett tagságunk munkáját megnehezítették és eltökélt szándékuk lett, hogy az országos vezetés szándékos félrevezetésével eltiporjanak minket, igazi magyar embereket.
Én a mai napig esküdni mertem volna az elnök úr igazságérzetére és magyarságára. Én voltam az, aki mindig azzal biztattam tagtársaimat, hogy el lehet vakítani a megyei vezetést és pár embert a pénzzel és pozícióval, de Vona Gábor biztosan mellénk áll és átlát a "szitán", õt nem téveszthetik meg. Hatalmas csalódás volt nekem az Ön viselkedése! Olyan ember szavának hisz, mint Cseresznyés István, aki a FIDESZ küldötte és célja a Jobbik szétverése! Még ezt sem vették észre???? Olyan embernek hisznek, aki egy városi, aug. 20-i rendezvényen nem a Jobbikosok és Gárdisták zászlója alatt áll, hanem a nógrád megyei FIDESZ országgyûlési képviselõje és bátonyterenyei FIDESZ tagok társaságában üli végig a rendezvényt! Gábor, inkább törtem volna el mindkét lábam, mintsem oda ülök, a hátam mögött pedig ott vannak a tagtársaim egyenruhában, emelt fõvel. Ezek után mit kell még bizonyítani?? Számomra világossá vált, hogy mindenki addig volt fontos amíg szavazni kellett és bejuttatta Önöket a parlamentbe, ezek után már semmi nem lényeges (Igazság szerint azóta azt sem hallani, hogy egyáltalán ott vannak, dolgoznak egyáltalán vagy csak a fizetést várják?)! Nehéz kimondani: már szégyellem, hogy Jobbikos voltam és hogy vakon hittem Önben! Életem legnagyobb hibája volt! Sajnos magyarországra nem jött még el az új erõ, ismét magára maradt a magyar nép és mint négy évvel ezelõtt, megint nem tudunk senkire szavazni. Egy pillanatra azt hittük, megváltjuk a világot a Jobbikkal, de ez csak a mézesmadzag volt. Mindegy, hogy FIDESZ, JOBBIK, MSZP csak a pénz és a hatalom számít, szépen beállt Ön is a sorba!
Végezetül egy történetével szeretném szembesíteni: az országgyûlési választások elõtt Pásztón tartott elõadást, ahol szinte ittuk a szavait, feltétel nélkül elhittünk mindent. Ma már tudom, minden hazugság volt!! Egy öreg bácsit idézett, aki egy faluban Önnek azt mondta: Magukat vártuk 60 éve, végre van reményünk! Egy kérésem lenne: most álljon az öreg úr elé, és vallja be neki, hogy semmivel sem vagyunk különbek a FIDESZ-tõl vagy az MSZP-tõl, csak mi még tudtunk embereket meghülyíteni, mert azt mondtuk, amit azok a szerencsétlenek ebben a kilátástalan helyzetben hallani akartak!
Felsorolnám tehát a bátonyterenyei szervezet feloszlatásának eredményét: nógrád megyében 8 szervezet tagjai önként kiléptek a tagságból,miután meghallották az országos vezetés korrupt döntését, saját szervezetüket feloszlatták, a megyeszékhelyen ( Salgótarjánban ) is megszûnt a Jobbik!! Gondolom nem számít elsöprõ sikerre a megyében! Szép lassan majd az egész országnak felnyílik a szeme, és akkor nem szeretnék az Ön helyében lenni, mert én akkor is büszkén tudok a tükörbe nézni ellentétben Önnel! Sikeres volt a konfliktuskezelés? A józan ész diadalmaskodott?
Ha a rengeteg elfoglaltsága közben idõt szakít válaszra ne tartsa vissza magát.
Ennél sokkal szebb jövõt!
Béres Éva
volt bátonyterenyei Jobbik alelnöke (erre már nem vagyok büszke!)

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2010. August 26. 18:26:08
- 2010. August 26. 19:48:57
- 2010. August 26. 21:10:54
- 2010. August 27. 06:00:20
- 2010. August 27. 06:25:23
- 2010. August 27. 07:05:18
- 2010. August 27. 07:49:24
- 2010. August 27. 08:35:38
- 2010. August 27. 08:37:36
- 2010. August 27. 08:43:38