Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A Magyarok Szövetsége, és amivé lett!

"Azaz a magyarkodás SZÖVEGtsége, sok idegennel és sok megtévesztett magyarral

A Magyarok Szövetsége egy nagyon szépnek tûnõ mozgalomnak indult a kezdet kezdetén. Azonban már akkor megfigyelhetõ volt a megalakuló nagygyûlésen, hogy olyanok is jöttek, akik infókat gyûjtöttek, folyamatosan laptopokba gépelték az elhangzó felszólalók mondanivalóját, és látszott rajtuk, hogy nagy energiákat fektettek abba, hogy minél jelentõsebb befolyást, és posztokat kaparjanak ki maguknak. Lassan körvonalazódott az emberben, hogy nem csak egyedül vagyunk itt magyarok.

A Szövetség mondanivalója, hogy vessünk véget a pártoskodásnak, nagyon sokakat megérintett, mivel már akkor sok nemzetbelinknek elege volt a politika idegenszívûségébõl, és a megosztásra alapuló rendszerébõl. A Szövetség célkitûzései még ma is elérendõ célok a magyarságnak, mivel valóban el kell takarítani országunkból az összes pártot, bármilyen nemzeti jelvényben ugráljanak is az idegenszívû kirakatbábjaik.

Két eshetõségre tudok gondolni. Az egyik az, hogy lehet a háttérerõk felmérték ezt az igényt, és ez alapján tervezték meg az MSZ arculatát és mondanivalóját, amivel nagyon sokunkat maguk mellé gyûjtöttek. Vagy a másik, hogy kezdetben az MSZ tényleg nemzeti hajtásnak indult, de menet közben valahol elkorcsosították a mozgalmat. A végkifejleten nem sokat változtatnak ezek a dolgok. A Magyarok Szövetségét megfelelõ beépülési, lejáratási, megosztási, szellemi technikák használatával tönkre tették. Nagyon tanulságos megnézni, hogy hogyan mozdult meg annyi magyar egy célért, egy akaratért és végül hogyan hullott porba a különbözõ zsizsikes módszerek hatására ez a nemzeti összefogás. Sokat tanulhattunk belõle és tudom és érzem, hogy a nemzet számára az MSZ-bõl való kiábrándulás nagy tanulságokkal és tapasztalatokkal jártak. Megismerhettük az ellenség harcmodorát, felismerhettük az embereik vonásait, mivel sokukat már pofáról be lehet azonosítani. A beltenyésztettség hatásai lerí a fejükrõl és ez nagy segítség tud lenni. A tv-kben szereplõ médiazsizsikekre, ha bizonyos mértékben hasonlítanak a kokárdás bajnokok, akkor azokkal érdemes vigyázni és figyelni õket, még ha nem is állítom, hogy mindenki közülük került volna ki, aki hasonlít a Csintalan Sanyira, vagy a Baló Györgyünkre.

Tudom, hogy a magyarok számára az MSZ tönkretétel nagyon nagy ajándék, mivel tudást kaptunk általa. Tudjuk és ismerjük a módszereiket a rosszakaróinknak. Ha pedig felismertük a stratégiájukat, akkor lehetõségünk van rá, hogy a megfelelõ védelmet létrehozzuk, ha egyszer egy új, tényleg magyar vezetésû, nemzeti szervezet jönne létre. Évezredes módszereik leplezõdtek le nekik. A titok, többé nem titok! Bármit mozdulnak ezen túl, a magyarok tömegei ismerni és tudni fogják, hogy mit, miért tesznek. Mivel tapasztalatot nyertünk az MSZ megszállásán keresztül Az információk pedig folyamatosan terjednek. Az idõ lejárt és az évezredes aljaskodás falai kezdenek megremegni, mert napvilágot látott, hogy kik és hogyan okozzák a világ nyomorát. Az Igazság szabaddá tesz bennünket. Itt világosodik meg ennek a régi nagy bölcsességnek a mondanivalója.

Kezdetben Vukics járta az országot, és mindenhol elõadásokat tartott, hogy minél több embert gyõzzön meg arról, hogy csatlakozzon a Magyarok Szövetségéhez. Rossz elõjelnek éreztem azt, amikor magyarázás közben beszélt különbözõ megvalósítandó célokról pontokba szedve. Beszélt elsõ pontról, második pontról, harmadik pontról stb… és közben a hüvelyk ujjával mutatta az egyet az elsõnél. Azonban a második pontnál, amikor a kezével mutatta volna a kettõt, akkor nem azt a kéztartást használta, amit általában megszoktunk (hüvelyk és mutatóujj együtt), hanem úgy tartotta a kezét, mint ahogy a rokkerek a rokkervillát mutatják és így magyarázott a második pontról. Azonban errõl a kéztartásról köztudatban van az is, hogy ez egy szabadkõmûves jel eredetileg, amirõl felismerhetik egymást a kiváltságos elitklub tagjai. Lehetett szinte érezni, hogy sok nagy szakálló bácsi nagyon megkönnyebbült, amikor meglátta ezt a jelet. Én ekkor még igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy ááá biztos nem arról van szó, ez csak véletlen. Azonban a késõbbiek során a balsejtelmek beigazolódtak a szövetség kapcsán.

Nem sokkal az MSZ megalakulása után egy szívhez szóló levelet kapott szinte mindenki, aki kapcsolatba került valamilyen formában az MSZ-el, vagy nemzeti körökben mozgott. Ebben az írásban a Vukics lejáratását célozták meg és többektõl lehetett tudni, hogy nem kevés emberhez juttatták el valakik ezt a szöveget. Ekkor gondolkozott el az ember, hogy biztos nincs nekik olyan e-mail címlistájuk, amely alapján az összes nemzeti körben bizonyos témákat meg tudnak jelentetni… Így a nemzeti oldal figyelmét rá tudják terelni bizonyos dolgokra, vagy el tudják terelni bizonyos dolgokról. Az információ hatalom.

Sok helyen, városokban, ettõl függetlenül megindultak az MSZ-es szervezetek megalapításai. Sejteni lehetett, hogy nem kevés számban, ezekbe a szervezetekbe minden településen beépültek a nem magyarok is. Sõt volt, ahol magát az alapítást is álmagyarok végezték, mert hát, ha nem tudsz valamit elnyomni, akkor állj az élére és vezesd te magad azt az irányzatot. Nagyon sok nemzeti érzelmû, politikából kiábrándult magyar is csatlakozott ekkor a nemzet megsegítésének érdekében. Szervezték a csoportokat, támogatást fizettek, terjesztették az újságokat, röplapokat, a nagy nyári rendezvény lebonyolítását segítették stb.

A bölcsek, vagy vének tanácsába nemzeti értelmiségiek kerültek, azonban ott is belviszály támadt véletlenségbõl, és ha jól tudom 2 ember kivételével, mindenki ott hagyta a szövetséget. Tisztelet annak a 2 embernek, hogy ezekben a nehéz idõkben is kiálltak a magyarság mellett! Sólyom Laci is létre hozott ilyen vének tanácsa félét, a Szövetség által alapított mintájára, csak a Lacuséba a tagok „elit” vérvonalból szerzett kiválasztottak voltak egytõl-egyig.

Megkezdõdött a székház felújítása is, ahová késõbb, amikor elkészültek a munkálatokkal az önkéntes magyarok, akkor már a biztonsági õrség nem is akarta õket beengedni.

A nagy nyári rendezvény kapcsán lehetett hallani, hogy elindultak a lejárató és pletykakampányok, amelyek a belsõ összetartást bomlasztották a magyarok között.

Megpróbálták az embereket egy pártba is beszervezni a Szent Korona Pártja néven, de szerencsére nem sikerült, mert annyira kecskefejû volt a pártalapító vezír, hogy már majdnem mekeget, valamint a Szövetség tagjai közül sokan felszólaltak, hogy eddig a pártoskodás megszüntetésérõl volt szó, nem egy újabb párt megalapításáról. Így a magyarok letettek a dologról, de azért a beépülök, egy kicsit bepróbálkoztak a jó öreg demokráciájukkal, ami számukra a hazai pálya. Amin keresztül olyan jól tudnak lopni, csalni, hazudni.

Vukics továbbra is folytatta kampányolását az országban, de sokszor olyan helyre szerveztek neki elõadást, ahol abszolút érdektelen személyek ültek. Például fõiskolára, ahol bizonyos osztályok számára kötelezõvé tették az elõadáson való megjelenést, de különösebben nem is foglalkoztak vele a tanulók, hogy mit hallgatnak. Az volt az egyik esetben a fõsuli igazgatója, akirõl tudták a városban, hogy zsidó körökkel áll kapcsolatban és még õ kezdte el ecsetelni, „hogy olvasta neten”, hogy nem is katonailag lehet igazán megszállni egy országot, hanem beépüléssel. Biztos tapasztalatból beszélt.

Az elõadásra természetesen beültek olyanok is, akik folyamatosan pofáztak, és ellendumáltak a közönségben, hogy az emberek figyelmét megzavarják. Ugyan ez megfigyelhetõ volt a nyári rendezvényen is, hogy ilyen jellegû figyelemzavarásnak és provokációnak voltak kitéve a magyarok. Feltûnõen hangos ásítozás a himnusz alatt, a beszédet tartó személy becsmérlése stb.

Megalakult a Szilaj Csikó és a Szövetség TV. A szálak nagyban összeértek, mivel voltak olyanok, akik mindkét részlegnél tevékenykedtek. Nem írom szándékosan, hogy segédkeztek… Napjainkban is munkálkodnak a Szövetség szétzüllesztése után is. Valami rendezvényfélét szervezgetnek most is, nemzeti álca alatt.

Ismerõseimnek volt „szerencséjük” benne lenni a Szilaj Csikó kezdésénél a szerkesztõségben. Elmesélték, hogy a tisztelt tûz közelébõl érkezõ volt Napkeltés újságíró, Varga Domokos György, és csapata nem gyõzte a magyar érdekeket, nemzet számára fontos és hasznos cikkeket mellõzni belsõ bizalmi csapatával. A rovásírásunkkal, magyar szellemiséggel kapcsolatos cikkek folyamatos hanyagolása például. Nem tudni, hogy késõbb lehozták-e… A lap indulásának a kezdeténél magyar érzelmû emberek tömegei léptek ki a szerkesztõségbõl, mert nem tudták felvállalni a lap bizonyos megnyilvánulásait. Jól érzékelhetõen a szerkesztõség két részre volt osztva. Egy belsõ bizalmi körre, akik egymást segítették és élén a fõszerkesztõ úr állt, és nem riadtak meg a burkolt fenyegetésektõl sem, ha valaki túlzottan aktívan próbált meg tenni a nemzet ügyeinek az érdekében. Amikor persze kiderült a turpisság, akkor egyszerre kezdték el védeni a fenyegetõzõ társukat. Gusztustalan munka folyt itt és a Szilaj Csikó megszûnése pedig pont azért történik, hogy az MSZ-ben még bízó magyarokat is megosszák és a központi vezetéstõl elidegenítsék. Nem mintha a központi vezetés is zsizsikmentes lenne, mert már a kezdeteknél vezetõ posztokba törekedtek.

A szövetségen belül a magyarok Vukics úrnak is nem gyõztek értesítéseket küldeni, hogy sok a beépülõ, de a tisztelt akkori vezetés sem volt hajlandó még a füle botját sem mozdítani. Legalább 3-4 emberrõl tudok, akik próbálták személyesen figyelmeztetni Vukics Ferit a beépülésrõl, de õ mindig csak azt mondta, hogy aki dolgozik, az nem akarhat rosszat. Csak az nem mindegy, hogy ki milyen céllal dolgozik egy ilyen szövetségen belül… 3-4 személyrõl tudok, akik szóltak! Akkor mennyi lehetett országos szinten? Az MSZ életképtelenné vált. Annyira jó volt, hogy sok magyar, tapasztalatot szerezhetett a háttérerõk módszereirõl.

Beépülnek mindenhova, és borzasztóan aranyosak tudnak lenni egy darabig, amíg a bizalmat megszerzik a férgeskedéseikhez.

Nagyon sokan a vége felé már csak azért voltak benne az MSZ-ben, mert a Vukics is benne volt még. Hallottam egy ópusztaszeri íjásztalálkozóról, ahol MSZ-esek oda mentek Vukicshoz, és mondták neki, hogy mi már csak azért tartunk ki a szövetség mellett, mert te is kitartasz. A Feri csak annyit mondott erre, hogy tudom… Az idõ múlásával vissza is lépett a vezetésbõl,… ki tudja miért.

Sokan kiábrándultak végezetül a Szövetségbõl. Sokaknak elment a kedve a nemzetért való munkálkodástól, mert utolsó erõiket fektették a dologba és nem jutottak 5-rõl a 6-ra. Érdemes figyelembe venni, hogy aki hûséges volt a kevésen, hûséges lesz majd a sokon is!

Azonban nem azért alakultak így a dolgok, mert a magyarság gyenge, vagy életképtelen lenne. Sõt, nagyon is nagy dolgokat hoztunk létre a semmibõl… Azért történtek így az események, mert a beépülés, vérszívás és bomlasztás módszereit nem ismerték fel a magyarok közül nagyon sokan. Vírusokkal a szervezetben pedig nem lehet olimpiai csúcsot dönteni. Elõtte egészségessé kell válnia a magyarságnak és az élõsködõktõl meg kell szabadulni, hogy ne gyengítsenek bennünket. Akkor lehet majd a nemzetet újjá építeni. Minden magyarnak ismernie kell az ellenség stratégiáit, mert az Igazság fog bennünket szabaddá tenni. Csak akkor indulhat meg igazán a nemzet újjá építése, ha Krisztus ellenségeit a Föld kizárja. Sajnos a vérszívásukkal együtt nem lehet a nemzetet talpra állítani, csak úgy, ha felismerjük módszereiket, és tudatosan megtanulunk ellenük védekezni. Ez lesz a kiút!

Még egy dolog a végére. Ezt szándékosan utoljára hagyom, mivel a mai társadalom tudatosan van úgy nevelve, idomítva, hogy a szellem képességeit és hatalmát hülyeségnek, és baromságnak tartsa. Direkt lettetek erre tanítva. Azonban ettõl függetlenül a szellem hatalma mûködik. Ezt a kiválasztottak nagyon is jól tudják, alkalmazzák és tanítják a gyerekeiknek. Közben nekünk azt magyarázzák be, hogy hülye, aki ilyen dolgokkal foglalkozik. Azért teszik ezt, hogy még fogalmatok se legyen arról, hogy szellemi és lelki szinten, az érzéseiteken és gondolataitokon keresztül is képesek bizonyos technikák felhasználásával hatást gyakorolni rátok. Ez a Kabala néven és egyéb módszerek formájában fut az õ népcsoportjuknál. A Hit Gyülekezetében is ezzel a tömeghipnózissal õrjítik meg az embereket és rögzítik be õket a szektájukba. Ott imakommandó néven fut, de ezeket az eljárásokat ugyan úgy használják minden más esetben is. Az MSZ kapcsán is megfigyelhetõ volt ez, csakúgy, mint különbözõ pártrendezvényeken, nemzeti elõadásokon, gyûléseken. Sõt még személy, vagy csoportok ellen is mûködtethetõ ez a képesség.

Lehet bármilyen érzést generálni az emberekben. Bizonyos módszerek alkalmazásával azt érezheted például egy rendezvényen, hogy hatalmas boldogság ott lenni. Lásd Hit Gyülekezete. Vagy azt is el tudják érni, hogy nem tudsz odafigyelni egy elõadáson, félsz elmenni egy elõadásra, kellemetlen érzés ott lenni, vagy hogy azt kívánod, hogy soha többet ne kelljen elmenned például egy nemzeti csoportosulásba. Ezek mind generálhatóak, csak ismerni kell a módszereket. Az átlag magyarok nem is tudnak ilyen dolgokról, azonban a zsizsikek nagy létszámban ismerik és alkalmazzák is ezt ellenünk. Így tudnak elõnyre szert tenni például egy szövetségben a vezetõ szerep megszerzésére, hogy a domináns magyar vezetõt szellemi és lelki szinten az érzésein és gondolatain keresztül le tudják szerelni. Minél többen dolgoznak össze szellemi szinten, annál nagyobb erõt tudnak kifejteni. Leginkább csoportban mûködnek. Kisebb rendezvényeken 10 fõ körül jelennek meg, hogy kellõ hatást tudjanak az embertömegre gyakorolni. Több ezres tömegnél pedig a létszámukat is növelni szokták, hogy hatékonyak tudjanak maradni.

Mint mondottam az MSZ kapcsán is alkalmazták ezt a módszert. Volt olyan nemzeti rendezvény, ahol a megjelenõ MSZ-es toborzó elõadókat a 100 fõs tömegbõl 1, vagy 2 ember hallgatta. Szabályosan az elõadók is le voltak döbbenve, hogy mi történt az emberekkel. Az utána következõ elõadó kapcsán, akit mindig is szerettem hallgatni, akkor ott olyan érzéseim és gondolataim támadtak, hogy de elegem van belõle, nem is akarom figyelni, hogy mit mond. Stb…
Így ezzel a káros hatással az MSZ-tõl nagyon sok nemzeti érzelmû embert martak el. Azonban nem csak én állítom ezt, hogy használják ezeket a módszereket, hanem nagyon sok szellemi dolgokkal foglalkozó ember tud ezekrõl a hatásokról, amit a zsidóság bizonyos körei kifejtenek ellenünk és az egész emberiség ellen. Nem véletlenül nevezik õket Krisztus ellenségeinek, azaz a sátán zsinagógájának. Isten szabadítson meg bennünket tõlük!

Régen a Pálosok védték meg szellemi és lelki szinten a magyarságot, mivel beavatottak voltak. Ezért tartották úgy, hogy amilyen a Pálos Rend állapota, olyan Magyarország sorsa is. Minden elõször gondolatban és érzésekként jelenik meg az emberben, ha valami új dolgot létre akar hozni. Ha ezeket az érzéseket és gondolatokat káros szellemi hatással semlegesítik, vagy megszüntetik, akkor meg tudják akadályozni személyeknél, hogy bizonyos dolgokat létrehozzanak a világban. Ezt alkalmazzák a nemzetünk ellen folyamatosan. Ezektõl a káros hatásoktól kell megtanulnunk védekezni, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket. A Pálos Rend újjáalakulásáig meg kell oldanunk a nemzetünk szellemi védelmét. Az emberek meg vannak hozzá, mivel nagyon sok magyar van, aki ismeri ezeket a törvényeket, és képes védekezni a romboló erõk ellen. Csupán majd egységbe kell kovácsolni ezeket a nemzeterõket és képességeket és akkor a sötétség nem fog tudni többé érvényesülni a Kárpát-medencében a fény ragyogása miatt! Aki nem hisz ilyen dolgokban, az nagyon sürgõsen járjon utána, mivel vakon botorkál a sötétben, úgy, hogy az ellenség tisztán és pontosan látja sebezhetõ részeinket.

Tanuljatok az itt leírtakból, mert ha nem tanultok a beépülések módszereibõl, akkor lesz egy újabb MSZ, meg még egy, meg még egy… Egészen addig, amíg meg nem ássák a sírunkat, vagy ki nem tanuljuk a stratégiáikat. Ezért érdemes elõbb, mint utóbb elsajátítani a védekezés módszereit, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket!

Isten Áldja a magyarságot, hogy a késõbbiekben fel tudjuk szabadítani az egész emberiséget is, az Igazság által!

Isten Áldjon!"

Hozzaszolasok

2 #11 Olvaso
- 2011. May 01. 17:26:46
Milyen párt? Haggyámá! A piramis azért piramis, mert van csúcsa és az alja a "kövér" a teteje meg keskeny.
Tudod ez olyan, mint a gyümölcs virág. Ha idõ van, akkor kivirágzik és ha odaér a méh, akkor beporozza (persze van önporzó és széllel pollenezõ is), és akkor van gyümölcs, de ha nem porzódik, akkor hiába virít, mert szép, csak termése nem lesz. Mindenkinek meg van a dolga. A tömegnek, hogy tudatlan legyen és terelhetõ, a pásztornak meg, hogy "tudós" legyen és ha annak bizonyul, akkor kap terelõbotot is ahhoz, hogy a nyájat irányíthassa a magasabb szférák felé.
1514 #12 1514
- 2011. May 01. 17:27:03
Mellesleg ezt a gumicsirkés dolgot is meg kéne beszélni "rendesen".
74 #13 74
- 2011. May 01. 17:53:11
Magyarok szövetsége - magyarok szövetsége - mindig engeditek magatok megvezetni...


más:


http://kuruc.info/r/3/78386/
Elcsatolt részek bohóc 2011-05-01. 08:20
Erdélybe megy nászútra az ifjú hercegi pár

Az erdélyi Zalánpatakon tölti nászútja egy részét az ifjú angol hercegi pár.
és amit még tudnotok kell:
http://www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4613:redey-csalad-az-angol-es-a-magyar-rokoni-kapcsolatok-hattererl&catid=114:egyetemi-hirek&Itemid=575

Az 1526-os mohácsi csata során életét veszítette II. Lajos király, és fiúutód híján uralkodó nélkül maradt az ország. Végül kettõs királyválasztásra került sor: elõször 1526. novemberében a saját hadsereggel rendelkezõ Szapolyai János szerezte meg a koronát (az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva), majd ugyanezen év decemberében Habsburg I. Ferdinánd is megválasztásra került a bárók támogatása által (és az 1515-ös Habsburg–Jagelló házassági szerzõdésre támaszkodva). Az ország vezetése így kétfelé szakadt, Budát elõször Ferdinánd szerezte meg.

I. Ferdinánd oldalán állt a bátyja is, V. Károly német-római császár, aki bizonyos pénzösszeggel segítette öccsét. Ebbõl Ferdinánd zsoldosokat bérelt fel és Lengyelországig ûzte Szapolyait. Azonban a pénz idõvel elfogyott, és Szapolyai visszatért Erdélybe. Szapolyainak jobb híján a töröktõl kellett segítséget kérnie, akik ebbe beleegyeztek, mivel így fenntarthatták az ország kettészakadt hatalmi állapotát (és késõbb ezt kihasználva el is foglaltak egy nagyobb országrészt).

A török szultán, I. Szulejmán 1529-ben hadjáratot indított Ferdinánd ellen. Visszafoglalta Budát és átadta Szapolyainak, de Bécset már nem sikerült bevennie. 1532-ben ismét támadást indított Bécs ellen, V. Károly viszont újfent kisegítette öccsét, és hamarosan egy 100.000 fõs zsoldoshadsereg állomásozott Bécs mellett. Szulejmán így nem merte megkísérelni bevenni a várost, helyette megállt Kõszeg váránál, és egy hónapig ostromolta Jurisics Miklóst és maroknyi katonáját.

Az állandósult harcokat befejezendõ, Ferdinánd és Szapolyai 1538-ban megkötötte a váradi békét. Ebben elismerte egymást a két uralkodó, ráadásul Szapolyai azt is megfogadta, hogy halála után a keleti országrész a Habsburgokhoz kerül, hogy így egyesülhessen az ország. A megállapodás titokban történt, hiszen a török ellenezte volna Magyarország egyesítését. Azonban Szapolyainak született egy fia, János Zsigmond, és az egyezményt felrúgva megeskette híveit, hogy a fiút rakják az uralkodói székbe. Ferdinánd a szerzõdésre hivatkozva támadást indított Buda ellen, de török segítséggel sikerült megvédeni azt. Ennek ellenére Szulejmán nem bízott benne, hogy a csecsemõ király és hívei képesek lennének megtartani a várat, így 1541. augusztus 29-én birtokba vette Budát. Ezzel az ország három részre szakadt: a Habsburg oldali Királyi Magyarországra, a Szapolyai oldali Erdélyi Fejedelemségre, és a török által kialakított hódoltságra.


Révkomáromi Komáromy András (Péterfalva, 1861. november 18. – Budapest, 1931. december 5.) történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja. A kora újkori Magyarország és Erdély történelmének, a hajdúk múltjának jeles kutatója volt.


Kutatásaiban a Magyar Királyság és Erdély 16–17. századi története állt. Behatóan foglalkozott a tizenöt éves háború egyes ütközeteivel (pl. mezõkeresztesi csata), a hajdúk, a hajdúmozgalmak és felkelések múltjával, a Hajdúság történetével. Feldolgozta a korszak több jeles államférfiának és hadvezérének, egyebek mellett Werbõczy István, Thelekessy Imre, Thelekessy Mihály, Balassa Zsigmond, Báthory Gábor, Berényi György és Rhédey Ferenc élettörténetét. Emellett jelentõs eredményeket ért el szûkebb pátriája, Ugocsa vármegye történeti kutatása terén, valamint számottevõ családtörténeti munkássága is.

1899–1901-ben Pettkó Bélával együtt alapító szerkesztõje volt a rövid életû Nagy Iván címû családtörténeti folyóiratnak, 1900 és 1911 között pedig a Történelmi Tár szerkesztõje volt. E folyóiratok mellett rendszeresen jelentek meg forrásközleményei és tanulmányai a Turulban is.

Kisrhédei Rhédey Ferenc (Nagyvárad, 1610 körül – Huszt, 1667. május 13.) Erdély fejedelme rövid ideig. Rhédey Ferenc váradi kapitány és Károlyi Kata fia, Bethlen István veje.

II. Rákóczi György idejében a lengyelországi hadjáratban az erdélyi sereg egyik alvezére. 1657. november 2-án a gyulafehérvári országgyûlés (a törököktõl való félelmében) II. Rákóczi György helyébe fejedelemmé választotta, de már 1658. január 9-én lemondott Rákóczi javára. 1659. január 13-án I. Lipót grófi rangra emelte. Késõbb, Apafi ideje alatt fejedelmi tanácsos volt.Támogatta a református egyházi intézményeket, fõleg az iskolákat. 1667. május 13-án hunyt el.

Aba nemzetségbõl származik családja. Egy elszegényedett felvidéki nemesi család sarjaként született. Bethlen Gábor unokaöccse volt. Elsõ ismert családtagjai Réde, Kisréde, Nagyréde környékén éltek, birtokaik is itt feküdtek. Innen ered a kisrédei jelzõ.

Aba nemzetség

Aba nemzetség. A legkiterjedtebb Árpád-kori eredetû nemzetségek egyike. Anonymus szerint a nemzetség õsei : Ed és Edömér kun vezérek, Árpád vezértõl a Mátra tövében földbirtokot kaptak, amelyen unokájuk, Pota, várat épitett. Pota (Pata) nemzetségébõl származott azután Sámuel király, kit kegyességéért Obá-nak neveztek. A Névtélen Jegyzõ elbeszélésének eleje kétségtelenül hibás, mert a kunok csak Aba halála után jelentek meg Európában. Mivel pedig a hagyomány szerint Abát a sári kolostorban (Gyöngyös mellett) temették el, azt tartják, hogy a Heves vm. javarészét magában foglaló Aba-törzsbirtokokat csakis régi és egy helyen terjeszkedõ nemzetség szerezhette meg.

A krónikák a gyökeres magyar nemzetségek közé veszik az Abákat, de nem tudnak kun eredetükrõl. A nemzetségbõl a XI. és XII. század folyamán csak Aba Sámuel magyar királyt ismerjük. A XIII. századtól kezdve azonban egy ideig a legfõbb országos méltóságok birtokában találjuk az Aba nemzetség tagjait. Az egyik, egy Demeter nevû, 1238-ban bodrogi ispán.

IV. Béla alatt két részre szakadt az Aba nemzetség, egyik része az idõsebb, másik az ifjabb király mellé pártol s e pártharcok után még nagyobb jelentõségre jut a nemzetség, mert IV. vagy Kun László alatt egyik tagja, Finta, a nádori méltóságot viselte és a kunoknak volt a fõbírája, a másik, Péter, országbíró, a harmadik, Amadé, pedig szebeni ispán volt. Fintát azonban felségsértéssel vádolták s a király megfosztotta méltóságától (1281). III. Endre alatt Amadé lett az ország nádora és lassankint északkeleti Magyarország ura.

Az Árpádok után következett interregnum alatt buzgón mûködött közre, hogy Károly Róbert megkapja Apor László erdélyi vajdától a magyar koronát. Azonban az Amadéknak sok bajuk volt Kassa városával és egy ilyen harc alkalmával Amadét megölték (1311) s két fiát elfogták. Károly király szigorú ítéletet hozott, mire az Amadék szövetkeztek a Vág-vidék urával, Csák Mátéval, és szembeszállottak Rozgonynál a királlyal (1312), de vereséget szenvedtek és birtokaikat a király lassankint eladományozta másoknak. A nemzetség többi leszármazói kevesebb szerepet játszottak az ország életében. Azt tartják, hogy az Aba nemzetség õsi birtokai Gyöngyös körül terültek el, de a nemzetség elágazásával az ország minden részén szereztek maguknak birtokokat, így pl. Abaúj vármegyében, amely a nemzetség nevét is megõrizte. Abaúj vármegyén kívül Borsodban és Hevesben voltak még nagyszámú birtokaik.

A nemzetség még az Árpádok korában vált szét ágakra, úgy hogy a XIV. század derekán az Aba nemzetség 27 ágra volt oszolva. Az egyes ágakat a birtok szerint szokták elnevezni, amelynek birtokosai voltak. Az Aba nemzetségbe tartozó sok család azonban nem maradt fenn ivadékaiban egészen napjainkig, hanem legnagyobbrészt már régen kihalt. A ma is életben levõ, Aba nemzetségbeli eredetû családok közül megemlíthetjük a Berthóty, Lipóczi, Keczer és a Rhédey családokat (e család grófi ágát is).
272 #14 272
- 2011. May 01. 17:53:34
Imre!
Jól beszélsz!
Na és ha ad a Magyarok Istene terelõbotot meg nyájat, akkor ad majd hozzá legelõt is!
Wink
2 #15 Olvaso
- 2011. May 01. 17:58:26
szabolcsi, nincs mit megbeszélni, mert amint ilyesminek a gondolata is felmerül, addigra két nbh-kbh és kitudja miféle zsidaj van ott és már megy is a visítozás. Nézz bele a "híradóba", s azt látod, hogy kommandósok rendõrök nyüzsögnek s legalább 4 szóvivõ viszi a szót. Mindenkinek bizonyos értelemben magának kell fekészülnie és amint szintre ér, ott összeérintkeznek már az erõvonalak.
2605 #16 2605
- 2011. May 01. 18:46:08
Adj isten!-A régi MSZ vezetõk és a mostaniak téglák voltak és azok.Én megismertem õket,nálam és sok ismerõsömnél leszerepeltek örökre.A MÓR megtette kötelességét mehet,õk ezt végezték.Mondom én és sokan erre egy év után jöttünk rá ,de még idõben és léptem léptünk,mert van megoldás.Én sok elõadást hallottam V Ferkótól de a végén már köptem egyet,mert eleg volt a sok halandzsa dumából és hülyitésbõl.Az bisztos sok jó igaz magyar gyült ott össze na azokat sajnálom ,nem a patkányokat.Mert számomra az MSZ-vezetése az,és az volt.---ÁLDÁS! az igaz magyrokra és pusztuljon a gaz!
2443 #17 2443
- 2011. May 01. 19:16:30
Szabolcsi! És mindenki! Imrének igaza van aban, hogy a saját mikor közösségben kell keresni a gondolkodni, új dolgokon is képes ,rugalmas embereket, megnézni, kivel lehet együttmüködni, nem erõltetni egyelõre a nagy tömegtalálkozást.. az amúgy is csak arra jó hogy a sok ember részekre szakadjon, esetleg veszekedjen, stb apróságokon.. Ahhoz nagyobb dolgok kellenek, hogy többszáz, ezer ember ne kezdjen apróságokon veszekedni.. de a kormány keményen dolgozik ilyeneken..
2891 #18 2891
- 2011. May 02. 08:19:42
Errõl jut eszembe a Szarvas Béla sztori. Az ürge már elég jelentõs posztban tevékenykedett a Szövetségen belül, amikor ki derült róla, hogy titkosszolgálati alkalmazott. Nagy cirkusz is volt belõle, egy ideig...

Telt, múlt az idõ. Fél év múlva rákattintottam az MSZ honlapra, hogy megnézzem, hol tart a csapat, és akkor láttam, hogy nagyban hirdetik, hogy Szarva Béla elõadást tart Budapesten... Az a Szarvas Béla, akirõl már egyszer kibukott, hogy kavarni van ott, az most megint aktívan tevékenykedett az MSZ-ben.

Most látom, hogy már az MSZ honlap sem érhetõ el! Lehet csak átalakítás miatt! :)
2 #19 Olvaso
- 2011. May 02. 08:25:13
Szarvas, esetleg Hirsch, vagy hárs?
2891 #20 2891
- 2011. May 02. 09:12:17
Itt az egyik elõadásának hirdetése:

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS6EttAauRziIhkc0atUjFCkcuag-wxKTGxT1GwxsEVm4bHanZp

Itt pedig a kollega:

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTPiV8RpjmHhrkAGF8V5CG1nen1JNa63Qr3-lMCZ2ZmDkIJbQd2

http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/ilkep24.jpg

Itt meg egy cikk, ami jól összefoglalja a dolgokat:

http://www.magyartaltos.info/index.php/kozzetett-rendezvenyek/magyarok-szovetsege/1347-volt-ugynok-eloadasa

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,198 egyedi latogato