Bejelentkezés
Tenni akartok? Akkor tegyetek!
"Kedves Mindenki!
Azért írom ezt a levelet, mert azt gondolom tudjátok, hogy itt aki dolgozik, az a szívét, lelkét beleöli a nemzetmentésbe. De ilyen ember nagyon kevés van köztünk sajnos. Olyan kevés, hogy nem tudnak több munkát elvállalni a nemzetért, mivel nem lehet minden nap 15 órákat dolgozni. Az is egyértelmû, hogy majdnem mindenki munka mellett végzi ezt, erre áldozva a szabad kapacitását minden téren.
De már ezek az emberek nem bírnak többet vállalni, így is erõn felül teljesítenek és mégis minden alkalommal az látszik, hogy folyamatosan látványos eredményeket ér el egy egy ember, ami óriási nagy szó! Ez mutatja, hogy bármilyen téren indulunk el, mindenhol sikert aratunk egyedül is, az árral szemben! Mindenhol rengeteg embernek tudjuk egyedül elültetni a fejébe a magot, egymagunk, az egyébként is meglévõ munkánk és más jelenlegi egyéb „társadalmi” elfoglaltságunk mellett!
Ez egy marék ember csak, egy marék ember, semmi több. Egy marék ember, aki látványos eredményeket ér el, több ezer embernek eljuttatja az információt, viszont ez még mindig hangyafasznyi egy országban. És azt is biztosan sejtitek, hogy egyedül nekik is nagyon nehéz, hogy egyenként tesznek gõzerõvel, de senki más nem tesz rajtuk kívül.
Nem lenne az, ha az nbh-mossad nem dolgozna az ellen minden téren, hogy a céljainkat megvalósítsuk.
Egyszerre kell terjesztünk az igét és a fizetett embereik ellen okosnak lenni.
Mi -a maréknyi ember nem félünk, és nem is esett bántódásunk eddig.
Tehát bebizonyosodott az is, hogy egy ember rengeteget tud tenni, úgy is, hogy csak néhány órát tud fordítani erre és az is bebizonyosodott, hogy szabadon teheti.
Az egészben az a nagyon szomorú és elkeserítõ, hogy ha van egy nagyon jó kezdeményezés, vagy ötlet, akkor mindenki lelkes, mindenki támogatja, de max. egy kettõ,aki csinálja is, és abból is az egyik lemorzsolódik!
Nincs se kitartás és nincs tényleges akarat, csak szavak.
Nem itt a honlapon kell egymást gyõzködni, hanem mindenhol máshol, a honlapon kívül!
Minden létezõ médián, szórólapon, plakáttal, körlevelekkel folyamatosan megállás nélkül, és nem napi több órát fordítva erre, mint az a maroknyi ember, hanem
ICI PICIKE MUNKÁT kérünk csak, AMI ICIKE PICIKE DÖNTÉSEN ALAPSZIK, hogy elkezdik e vagy sem VISZONT MINDENT MEGVÁLTOZTAT!
Olyan apróságokra gondolok, hogy egy nap 5 helyre dobunk be postaládába szórólapot.
5 helyre. Sok? Megterhelõ anyagilag, fizikailag, idõben? Napi egy A4-es oldal 5-re vágva.
Itt van minden nap 100 lelkes olvasó, aki az oldalon csüng. Az napi 500 szórólap.
Egy hónapban 15000 emberhez jut el Posta Imre neve és amit képvisel. Ha egy éve ez menne, akkor annyian olvasnák ezt az oldalt és lennének tisztában a dolgokkal, mint a kuruc infót olvassák.
Vagy ha fórumokra írunk, hogy Posta Imre oldalán miket lehet megtudni.
Napi 3 másik fórum hsz-be írjuk be, mert nem itt kell egymást kiokítani, hanem mindenhol más fórumokon!
Ez egy menekülés, ha csak itt írogatunk. Máris naponta több ezren találkoznak a neten is Posta Imre nevével.
Mit tettünk? Jórészt semmit, csak egy icike picikét, amit életkortól, nemtõl függetlenül napi 10 perc, és mégis megváltoztatjuk az egész rendszert.
Aki tud nyelvet írjon egy egy nagykövetségnek egy levelet kéthetente, nagy kérés? Azoknak az országoknak kell írni akik nem zsidóbérencek. Leírni, hogy mi megy az országban egy fél oldalban. Nagy munka emberek? Nem baj, ha több helyrõl kapják meg, az nekünk csak jó!
A lényeg:
Tudjanak rólunk itt.
Tudjanak rólunk kint.
Ez a marék ember nem bírja és nem is tudja, nektek kell, mindenkinek, minden egyes olvasónak tenni.
Aki nem tesz nem számít, ahogy most sem, úgy az elkövetkezõ rendszerben sem fog számítani, ezt remélem tudjátok.
És ezek után senki ne írja azt, hogy õ akkor most elkezd tenni, mert ígéretekbõl, önfényezésbõl Dunát lehet rekeszteni.
Majd akkor, ha látszik más fórumokon a neved, ha jön a városodból visszhang és tisztességesen folyamatosan hónapokon keresztül csinálod- mint ez a marék ember hónapokon keresztül több órában-,
ezt az ICI PICIT, ezt a napi 10 perc rutin feladatot, akkor érsz valamit egyedül, mert akkor tettél másokért, a nemzetért és önmagadért!
Addig nem.
Azt értelmezi mindenki félre nagyon rosszul a jelen helyzetben, hogy NEM CSAK a szüret és az aratás a munka. Mindenki a szüretre és a gyümölcsevésre vár. A ZSIDÓK ÉLVEZETES ÍRTÁSÁRA ÉS AZ AZT KÖVETÕ LÉTRE, DE A FOLYAMAT ENNÉL SOKKAL ÖSSZETETTEBB, MERT EL KELL JUTNI ODA, HOGY LEGYEN TERMÉS! MERT ÁSNI KELL, MERT KAPÁLNI KELL TÛZÕ NAPON ROHADVA NAP MINT NAP, MERT METSZENI KELL, MERT ÖNTÖZNI KELL MINDEN NAP, TRÁGYÁZNI KELL, GYOMÍRTANI, PERMETEZNI, HOGY EGYSZER ÉLVEZNI TUDJUK A TERMÉST.
Nem a szüreti munka és az ezzel járó katarzis, szüreti mulatság a lényeg, és nem a termés megevése , persze ezek is ugyan olyan fontosak, mint a többi, de ahogy a többi nélkül nincs aratás, nincs termés sem.
Jelenleg kedves olvasó, te abba tartozol, aki ott áll a tûzõ napon kapáló mellett és még sajnálod is mennyit dolgozik. Ott állsz azok mellett akik metszik a fákat és magyarázol, és közben várod a termést. Arra nem gondolsz, hogy beállj, mert aki kapál, megmondta, hogy hogyan kell, aki metsz vagy aki öntöz, megmondta, hogy hogyan kell, de te nem állsz be, hogy segíts, miközben töménytelen a kapálni való, az öntözni való, a metszeni való.
Nem! Te a szüretre vársz és a gyümölcsre meg hogy tartozz valahova, aki meghallgat, miközben dolgozik a jövõért. Úgy, mint egy gyermek, a fa még csak most virágzik és te nyaggatod a szülõt, hogy mikor lesz már cseresznye, és még az erejét is elveszed a nyaggatással. Arra nem gondolsz, hogy ezt a sok munkát nem lehet néhány embernek ellátni, nem jut erejük permetezni, a gyümölcs megférgesedik, a gaz belepi a gabonát.
Ami az erõsségünk, az a gyengeségünk is. A zsidóknak fizetnek, hogy ellenünk dolgozzanak. A zsoldosok gyengébbek azokhoz képest, akik a szívükbõl tesznek. Viszont hiába egy nemzet, hiába egy akarat, hiába a tudás az irány megvan, nem teszünk. Nincsenek akik szívbõl tesznek. Mit fogunk tenni ezzel a rengeteg zsidóval, a gazzal, ha nincsenek emberek most se, akik gondozzák a kertet? Be fog lepni, ahogy most is kevés ez a néhány ember, akkor is kevés lesz.
-egy olvasó-"

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. May 24. 05:21:30
- 2011. May 24. 05:40:59
- 2011. May 24. 06:06:35
- 2011. May 24. 06:12:20
- 2011. May 24. 06:38:24
- 2011. May 24. 06:46:34
- 2011. May 24. 07:16:15
- 2011. May 24. 07:45:35
- 2011. May 24. 09:05:57
- 2011. May 24. 10:29:39