Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A magyar lakosság valós helyzetérõl

Az utóbbi idõben többen is felvetették azt a kérdést, hogy ki a magyar és ki nem az, ki tekinthetõ igazán magyarnak és ki nem. Van e erre a "magyar" fogalomra egyáltalán valami pontosabb meghatározás. Pedig mindenki jól tudja az igazságot, csak nem akarják, vagy nem merik kimondani. Elõször is szögezzük le, mindenki magyar aki ebben az országban él és dolgozik, aki ezért az országért és ennek javáért cselekszik. Akik viszont nem így tesznek, csak élõsködnek a kemény munkával és verejtékkel dolgozókon, azokat kihasználják, becsapják, félrevezetik és tönkreteszik, nos õk nem tekinthetõk magyarnak.

A hangsúly azon van, hogy nem vallási, vagy származási alapon teszünk különbséget magunk és a más származásúak között, hanem egész egyszerûen eltér a világról, az életrõl alkotott véleményük, más az értékrendünk. Szeretném rögtön hozzátenni, azokra vonatkozik ez, akik magyarnak vallják magukat és úgy is cselekszenek. A két diverzáns elemre ez nem igazán vonatkozik. A zsidó és a cigány mióta vallja magát magyarnak, és mióta dolgozik, építi az országot?. Tisztelet természetesen a kevés kivételnek. Mindkét nép élõsködik rajtunk és szipolyozza vérünket, csak annyi a különbség, kétféle, két különbözõ módon. Az egyik ésszel és fifikával, a másik butasággal és szaporodással. A zsidó építteti magának másokkal az országot, a cigány pedig here módon élõsködve rombolja azt. Igen jól együtt dolgoznak, tehát megérdemelnek egy új földet a Szaturnuszon, amíg nem késõ, de gyorsan!..
Magyarország évezredes fennállása során mindig is a különbözõ népek és nemzetiségek otthona volt, akik békében, barátságban és egyetértésben éltek egymással. Mivel Magyarország és a magyar egy befogadó nemzet volt, szeretek ide jönni a más nemzetiségûek és viszonozták is idõvel a jó munkájukkal a vendégszeretetet. Az országnak ez egyértelmûen jó volt, profitált belõle, a sokszínûség tovább emelte és gazdagította hazánkat. A középkorban, az 1400-as évek tájékán volt is egy latin mondás Európában az akkori Magyarországra, annak dicsõségét hirdetve: "Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita - Magyarországon kívül nincs élet, van élet, de nem olyan". A reneszánsz korában Európai és világszinten nézve is a legjobban mûködõ, leggazdagabb országok közé tartoztunk. Arról voltunk híresek: ahol vendégszeretõek az emberek, kiváló a bor, zamatosak a gyümölcsök, remek ételek vannak, minden bõséggel van. A nemzetiségekre visszatérve régtõl fogva éltek a magyarok között svábok, szlovákok, lengyelek, szerbek, horvátok, törökök, görögök, olaszok. Ám ez sosem jelentett gondot az itt élõ magyarságnak, hiszen ezek a népek mindannyian integrálódtak és a magyar társadalom hasznos tagjaivá váltak. Legtöbben egyébként a svábok voltak, mintegy 200 ezren, és sokáig õk jelentették Magyarország legnagyobb nemzeti kisebbségét. Egészen addig így volt ez, amíg a cigányság és a zsidóság olyan mértékben be nem áramlott és el nem szaporodott, hogy meghaladta a számukat és ezután a legnagyobb kisebbségé váltak. De rájuk már sajnos nem volt jellemzõ ez a pozitív beilleszkedés és hasznosság.. Magyarországon jelenleg 13 törvényben elismert nemzetiség él: németek, szlovákok, ukránok, ruszinok, románok, örmények, szlovének, horvátok, szerbek, bolgárok, görögök. Két kakukktojás van csak köztük, a cigányság és a zsidóság. A cigányság etnikai kisebbségként van nyilvántartva, a zsidóságot pedig egyáltalán nem is sorolják a nemzetiségek közé. Pedig tudjuk jól, hogy ma már e két nemzetiség a legnagyobb számarányaiban is Magyarországon. E két nemzetiség az jelenleg, a zsidó diaszpóra, és a cigány diaszpóra, amely a legnagyobb terhet, a legnagyobb tehertételt jelenti a magyar nép számára. Manapság Európa történelmi népei, népközösségei, kisebb népei újból fölfedezik õsi identitásukat, újból érvényt akarnak szerezni jogaiknak és azonosságtudatuknak. Némelyikük visszaszerezte régi jogait, autonómiára vagy függetlenségre tett szert, más népek pedig követelik szabadságukat, vagy harcolnak érte.. A magyar nép azonban igazán még mindig nem lépett ezen népek sorába. Ébredezés van, de ez még mindig nem olyan mértékû, hogy itt harcolnának bármiért is.
"Panem et circenses -- Kenyeret és cirkuszt". Az Augustus korában elterjedt ókori római mondás jól mutatja az akkori közállapotokat. A római nép kívánsága volt ez a cezarizmus korában. A lényege az volt, hogy a nép figyelmét ingyen gabonával, lakomákkal, illetve cirkuszi játékokkal és gladiátorjátékokkal kell elterelni a politikai kérdésektõl. A cézár ennek fontosságát felismerve meg is adta a népnek amit kívánt.. Mai modern világunkban ugyanez létezik csak egy modernebb formában. Magyarországon szinte egész évben szinte szüntelenül zajlanak a különbözõ fesztiválok, rendezvények. Az étel-ital fesztiváloknak már se vége se hossza. Van itt már minden mint a búcsúban: borfesztivál, sörfesztivál, pálinkafesztivál, halfesztivál, rétesfesztivál, bejglifesztivál stb.. Minden van itt már csak munka nincs meg pénz. De persze a látszatot fenn kell tartani, hogy itt minden a legnagyobb rendben megy. A népet szórakoztatni kell, hogy szórakozottan éljenek.
"Divide et impera -- Oszd meg és uralkodj". Az ókori római mondás szintén helytálló napjainkban is. Ennek mondanivalója az: szíts ellentétet azok között a népek között akiken uralkodni akarsz. Ez az ocsmány, embertelen Nérói módszer arra nagyon jó, hogy a valós összefogástól elvegye az emberek akaratát, szándékait, energiáit. Van itt már nálunk mindenféle nemzetiségi ellentét, sorolni is kár, magyar-cigány-zsidó-szlovák ellentétek stb.. Csak arra kellene már végre rájönni és látni az embereknek, hogy ezt kik és miért csinálják. Ez a rajtunk csüngõ és minket uralni akaró nómenklatúra teszi mindezt. "Nil novum sub sole - Nincs új a nap alatt".. A szintén római mondás örök érvényû és most is helytálló. A cél nem változott csak a módszerek.
Évtizedek óta ezt a 10 milliós magyar lakosságszámot lebegtetik itt a fejünk fölött folyamatosan. Csak az a kérdés, hogy lehetünk itt mi még mindig 10 millióan, mikor már az 1980-as évek vége óta, azaz 1988-óta folyamatosan és drasztikusan fogyunk, tehát több mint két évtizede már fogy a magyar. Évente átlagosan 60 ezer fõvel vagyunk kevesebben, ami egy Dunaújváros nagyságú város teljes lakosságát jelenti. A folyamatos elöregedés és kihalás, a lakosság rendkívül rossz egészségügyi állapota miatti kihalás, a születések nagy csökkenése mind ezt eredményezte. A fiatalok elképesztõ számban áramlanak külföldre a kilátástalanság és munkanélküliség elöl. Körülbelül másfél millió, 1,5-1,7 millió magyar fiatal van külföldön. Persze ezekrõl a dolgokról nem beszélnek. Akkor mennyi is az annyi, talán lehet itt 6-7 millió magyar, de ebbõl vajon mennyi a magyar, mikor a cigányság ázsiai módon szaporodik, és a zsidók is jelentõs számban növekszenek. Tehát ha itt 10 millió magyar van, ez lehet, csak akkor ez már nem magyar. A helyünkre beáramlottak teszik ki már ezt a fölös értéket. Ron Werber az MSZP fõtanácsadója annak idején kijelentette a fogyó magyar lakosságszám kapcsán: - "De verbo ad verbum - szóról szóra" idézem - céljainknak elég lesz 6 millió magyar is. Az õ kiszolgálásukra gondolt természetesen. Hát ezt elérték már most, annyian lehetünk, vagy már annyian sem. Az elszegényedés, a lesüllyedés miatti kilakoltatások miatt hol fogunk majd élni. Költözünk Diogenész hordójába. Diogenész hordója a fennálló társadalom megvetése volt. Az ókori görög filozófus Diogenész az akkor fennálló társadalom iránti megvetésbõl, egy hordóban lakott. A megoldás kézenfekvõ és már nem is tûr sok haladékot.

Bíró Csaba.

Hozzaszolasok

1207 #11 1207
- 2011. June 27. 18:52:50
jano!
Ezt írtad!

Az a magyar aki legalább öt generációra visszamenõleg sírokat keresztleveleket és pedigrét mutat.

Mikor olvastam elõsszõr meglepõdtem aztán nevettem egy jót.
Már ne haragudj, de szerinted száz emberbõl hány tudja felsorólni az õseit a nagyszülein tul?
Magyar gén? Oké légyszíves mond meg melyik az?
Kissé megleptél ezzel a kijelentéseddel.
Ez a kutyabörõs elképzelés valahogy nem koser nekem. Véleményem szerint hiába adnám az életemet is a hazámért mert adnám, akkor is csak jobbágy lehetek?
Ez az elképzelés erõsen sántit!
670 #12 670
- 2011. June 27. 19:03:52
Jani papa
Semmi kutyabõrre nem gondoltam. A pedigrét más értelemben kívántam használni.
A falusiak 90%ban tudják hol van eltemetve a nagyapjuk ükapjuk szépapjuk. Én is.
Gyuszus belinkelte a génkutatással kapcsolatos infókat. Léci olvass bele.
Ha meg a társadalom felépítésre vagy kíváncsi arra csak azt tudom mondani hogy nem lesz ilyen hogy jobbágy.
670 #13 670
- 2011. June 27. 19:06:00
És ne felejtsd el hogy világhíres orvosaink vannak lesznek majd õk megoldják ezt a magyar gén kérdést.
1207 #14 1207
- 2011. June 27. 19:20:44
jano!
Rendben, elolvasom amit Gyuszuss írt.
Különben még annyit tennék a dologhoz én sajnos nem tudom hol van eltemetve a szépapám, a nagyapámat Hermannak hívták. Akkor már nem is lehetek Magyar?
Szerintem nem ez a lényeg, hanem ha eljõn az ideje mindent megteszek a hazámért! Ha kell hát meghalok, de a túlvilágra szolgákat akarok vinni magamnak. Jó sókat, mert ebben az életemben húztam az igát eleget. Az örük vadászmezókön csak pihenni szeretnék, uff.
85 #15 85
- 2011. June 27. 19:52:48
Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar nótát... Nem értem, mit vagytok ezen kiakadva. A nagybátyám kanonok volt Pozsonyban, így egyik ágon leszármaztatta a családfát. Erdélybõl jöttünk. A dédszüleimet tönkretette egy zsidesz uzsoraüzlet, így kerültünk lejjebb. Hogy, hogy kerültünk fel, azt már nem tudom. Én se járok utána. és manapság ki? Nekünk még volt egy eredeti bibliánk, amiben benne voltak a születések, halálozások, azt jó anyám kölcsönadta, azt is tudjuk kinek, de letagadta, amikor visszakérte, Ma lazán olvassák a tórát, Egy ideig nem tudtuk, hogy , no, másfajták . Régi ügy. Régen együtt jártunk pecázni, manapság már mindenki elõl bezárkóznak. Érdekes fajzat. Ha szombaton kívül becsöngetnék, tuti fogadnának, de, nem pazarolom az idõmet. Inkább a családra. Megváltoztak,régen azt se tudtuk, mifajták, most meg elkülönülnek,. No, ki is a rasszista? No, meg nem paranoid? No, meg soroljam? No, és, ki a félõs? Az, akinek vaj van a fején. Annak tényleg kell egy magas fal, biztonsági õr, meg berendezés. Hajrá! Itt aztán kell félni! Mitõl is? Csak saját maguktól! Nekünk meg lassan mindentõl, de se biztonsági õrünk, se falak, se berendezés.Ellenben van kreált túl sok ellenség. Hitel.árfolyam, kezelési költség, rezsi, no, nem sorolom, a többit rátok bízom.
670 #16 670
- 2011. June 27. 20:00:07
Jani papa
Látod most már legalább ketten magyarok vagyunk. Majd nézünk egy harmadikat, és egy negyediket is. És majd egyszer csak sokan leszünk.

Smile
608 #17 608
- 2011. June 27. 20:23:10
Én is magyar vagyok!
Reinholcz, és Balog fajta! A déd szüleim! Slajchó nagyapám
Szmitál beütéssel, stb..Anyai ágon Nem korcs! Keverék, a jobb fajtából és a magyar!Apám felmenõje mind magyar!
50 #18 50
- 2011. June 27. 20:35:50
Jani Papa!

Légyszíves olvasd el mégegyszer amit írtam.
Legyél büszke nyugodtan, hogy germánok is vannak a vérvonaladban. Erõs karakterû harcos árja nép.

Minden talajgyökeresen európai nép genetikailag passzol és beolvadhat egy másik népcsoportba. Ezt a fajvédõink is tudták anno.

Mondanék egy példát. Sehol sem volt annyira szigorúan véve a fajvédelem mint Németországban a harmincas években és ezen belül az SS-ben. Egészen 1936-ig egy SS akadémiára be sem juthatott a delikvens, ha volt akár egy tömött foga. Ez nem vicc, tényleg így volt. Az SS vezetésében is komoly vitákhoz vezetett ez a szabály, de nem akarok senkit untatni a részletekkel. A lényeg az, hogy a fekete lovagrendjük vezetõit csakis a legtökéletesebb emberanyagból válogatták. A menyasszony személye is teljes átvilágításon esett keresztül az engedélyezést megelõzõen.

És láss csodát, Himmler elsõ adjutánsának a felesége Svéd lány volt. Miért? Mert genetikailag megfelelt az elvárásoknak, még egy ilyen szigorú környezetben is. Európában otthon kell lenni és az adott nemzet érdekeit kell képviselni. Mert a cél az európai nemzetek baráti közössége volt. Össze is jöhetett volna, csak hát judea hadat üzent. Az ellenség pedig közös maradt mind a mai napig.
935 #19 935
- 2011. June 27. 22:12:46
Elõször is szögezzük le, mindenki magyar aki ebben az országban él és dolgozik, aki ezért az országért és ennek javáért cselekszik. Akik viszont nem így tesznek, csak élõsködnek a kemény munkával és verejtékkel dolgozókon, azokat kihasználják, becsapják, félrevezetik és tönkreteszik, nos õk nem tekinthetõk magyarnak.

Ez a baj!Mert ebbe a nem emeberek is beletartozhatnak!
Így aztán az a kérdés kik az emeberek!A zsidók biztosan nem!
Ha nem emberek akkor meg magyarok sem,mint azt zsidaink oly elõszeretettel hangoztatják!Nem lesz népszerû amit most írok:de Gyula bajtárs ezt hibátlanul osszefoglalta már nem egyszer!
www.forintosgyula.blogspot.com
Õnála jobban ezt senki nem foglalta össze!

gyuszuSS
25 #20 25
- 2011. June 28. 06:01:02
Magyarok?

Talán fontosabb lenne azt meghatározni: ki nem magyar itt, ebben az országban?
Már nagyon hosszú ideje aljas és véres , totális háború van e kis hazában. Az ellenség a maradék kis csonka területünket, országunkat is teljesen kirabolta, elfoglalta. Még a jövõnket is ellopták!
Az az országlakos, aki ez ellen nem lépett fel valamilyen módon, védve hazáját, családját, örökre elvesztette magyarságát, és megérdemelten a szolgák közé kell állnia!
Ez volt õsi törvényünk!
Na most, hányan is maradtunk magyarok?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
635,085 egyedi latogato