Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Taktikáztak a cigányok, de kezdõdik a rémálom Gyöngyöspatán

Rémálom Gyöngyöspatán
Hatalmas kampányt vitt a jobbik Gyöngyöspatán, amelynek vasárnap meg is lett az eredménye: a pataiak Juhász Oszkár jobbikos politikust választották meg polgármesternek. Az eredmény már most érezhetõ a faluban: lejjebb ment a telkek értéke, fogynak a borvásárlók, folyamatosan mondják le a vadásztársaságok a rendezvényeiket, az esküvõket a panziókban. A cigányok elkeseredtek.
Hónapok óta tartó folyamatos Jobbik-kampány érett be vasárnap este Gyöngyöspatán:

Juhász Oszkár a Véderõt, a mindenki által szeretett alpolgármestert és négy másik független indulót megelõzve, egyedüli pártjelöltként lett polgármester. Juhász az érpataki modellre mutogat, ami szerinte megoldást jelent Gyöngyöspatán is. A cigányok taktikája nem jött be, és elkeseredettek az eredmény miatt - írta az Index.

"Annyit szeretnék mondani, hogy az igazság gyõzött. Minden mást a hétfõi sajtótájékoztatómon mondanék el” - mondta Juhász Oszkár, Gyöngyöspata frissen megválasztott polgármestere néhány perccel azután, hogy a választási bizottság ismertette az eredményt. Mintha õ maga sem számított volna igazán arra, hogy polgármesterré választják.

Fordulatok az utolsó pillanatig
A gyöngyöspatai választáson összesen nyolcan indultak a címért, ami egy 2500 fõs település esetében alighanem rekord. A verseny teljesen nyílt volt, az utolsó pillanatig nem volt egyértelmû, ki lesz a gyõztes, és még szombat este is történt komoly fordulat, ekkor lépett ugyanis vissza az indulástól Farkas János, az egyetlen cigány jelölt.

A hétórás urnazárás után a legnagyobb számban az ezúttal öltönyben megjelenõ Eszes Tamás, a Véderõ vezetõjének hívei gyülekeztek a községháza elõtt. Rajta kívül néhány jobbikos, és sok újságíró várta az eredményt, a többi jelölt támogatóit nem lehetett látni.

Aztán egyszercsak megjelent Jobbik-zászlókkal feldíszített autóval, hímzett mellényben Juhász Oszkár, és bevonulásából már sejteni lehetett, ez az õ nagy estéje lesz. Amikor pedig már a választási bizottság megjelenése elõtt felsorakozott zászlókkal a várakozókkal szemben, egyértelmûvé vált: Tiszavasvári, Hencida és Hegyháthodász után Gyöngyöspata a negyedik település, aminek jobbikos polgármestere lett Magyarországon.

Zengett a szebb jövõt
A hivatalos eredmények szerint a 2132 választásra jogosultból 1293-an jelentek meg, Juhász 433 szavazattal 33,8 százalékot szerzett. Második lett Matalik Ferencné alpolgármester, 333 szavazattal (26 százalék) harmadik Bernáth Magdolna 274 szavazattal (21,4 százalék). A Véderõ vezetõje, Eszes Tamás 134 szavazatot kapott, ez 10,5 százalék. Az eredmények hallatán zengeni kezdett az Adjon az isten szebb jövõt.

A községháza elõtt aztán Juhász nem tudott kitérni néhány kérdés elõl. Elmondta, azoknak, akik betartják az együttélés szabályait, együttmûködést ajánl, akik viszont nem, és csak rombolni akartak, fizetni kell a bûneikért. De még a bûnösök is megkapják az esélyt a változásra, miután letöltötték a büntetésüket. Juhász csak akadozva tudott válaszolni a riporterek kérdéseire, mert folyamatosan a nyakába borultak idõs asszonyok és férfiak, akik láthatóan elérzékenyülve gratuláltak neki. Juhász egyiküknek azt mondta, mostantól nem engedik, hogy terrorban tartsák a tisztességes embereket - írta az Index beszámolója.

Juhász elsõsorban a sokat emlegetett érpataki modellre hivatkozott, ez már kampányának is központi eleme volt. A modell lényege, hogy az önkormányzat minden támogatást megad azoknak, akik együttmûködnek és betartják a szabályokat, akik azonban nem, azokat minden lehetséges módon megpróbálják rákényszeríteni erre.

Gyöngyöspatán sokan bíznak abban, hogy ott is mûködni fog az érpataki módszer (Érpatakról a kampány során érkeztek is képviselõk, akik a tapasztalataikról beszéltek). Több kérdésre ezután már nem akart válaszolni Juhász, és távozott volna, amikor egy menetrendszerû buszjárat állt meg a községháza elõtt, és a sofõr kikiabálva gratulált az új polgármesternek.

Eszes Tamás támogatói, akik néhány perccel korábban még jókedvûen és bizakodva várták az eredményt, még annak kihirdetése közben csalódottan távoztak a terembõl, és hamar eltûntek a helyszínrõl.

Egy rossz szót nem lehet rá mondani
Ennél is sokkal nagyobb volt azonban a helyi cigányok csalódottsága. Farkas János az Indexnek elmondta, visszalépésével egyértelmûen azt akarta elérni, hogy a cigányság egységesen Matalik Ferencné alpolgármester mellé álljon. Matalikot mindenki, akit az Index megkérdezett a faluban, jó jelöltnek tartotta - jólelkû, kedves, megbízható embernek, akire “egy rossz szót nem lehet mondani”.

Farkas gyakorlatilag biztosra vette, a cigányok mintegy 300 szavazata a rá szavazó nem cigányokkal együtt elég lesz a gyõzelemhez. Az elsõdleges cél ugyanis az volt, hogy legyõzzék a szerintük nem demokratikus jelölteket, vagyis Juhászt és Eszest.

Ez a taktika azonban nem vált be. A visszalépéssel ugyanis jó eséllyel el is vettek szavazatokat Matalik Ferencnétõl, akit sokan ezáltal a cigányok jelöltjének könyveltek el, és inkább nem szavaztak rá. Maga Matalik is azt mondta az Indexnek, Farkas visszalépésekor tudta, sokan ezt fogják gondolni róla.

“Szép dolgokat mondott a kampányban az összefogásról, Juhásznál viszont hangsúlyosabb volt a munkahelyteremtés és a közbiztonság. Ennek pedig nagyobb ereje volt, mert ez a két legfontosabb kérdés” - mondta az Indexnek Losonci Bálint gyöngyöspatai borász, aki reményekkel várja Juhász vezetését. Hasonló véleménnyel többeknél találkoztunk a faluban - bármilyen jó jelölt is Matalik, az erõs kézre nagyobb szükség volt.

A munkahelyteremtésrõl szóló egyik konkrét ígéret egy földtéglagyár létrehozása, amely mögött külföldi (iráni, török) befektetõk lehetnek. Ehhez jön a közmunkaprogram, amely már most is negyven fõt foglalkoztat. A közbiztonságról szóló ígéretek pedig fõleg az érpataki modell szigorán alapulnak, másrészt a szabályok erõteljesebb betartatásán. Losonci szerint Juhász azért hiteles ebben, mert már eddig is harcolt több hatósággal is, hogy szigorúbban tartassanak be szabályokat (például a védõnõ-rendszerben).

Most ugyan rend van a faluban, de ez nagyrészt a tavaszi botrányok miatt többszörösére emelt rendõri jelenlétnek köszönhetõ, ami hosszútávon nem tartható fenn.

Borzalmas gazdasági következmények

Úgy tûnik, maga az új polgármester és a szélsõségesek lesznek a munkahelyteremtés útjában Gyöngyöspatán. Juhász Péter, a TASZ munkatársa a Klubrádióban elmondta, a Szebb Jövõt Polgári Egyesület és a Jobbik jelenlétének hatására lejjebb mentek a telkek értéke, fogynak a borvásárlók, folyamatosan mondják le a vadásztársaságok a rendezvényeiket, az esküvõket a panziókban.

A TASZ munkatársa úgy vélte, ennek fényében rendkívül aggasztó, az hogy a szélsõjobboldali szavazatok 45 %-ot értek el Gyöngyöspatán, hogy az emberek ennyire szûklátókörûen, pusztán érzelem alapján szavaznak és ülnek fel egy nyilvánvaló provokációra. Kérdés, hogy a Jobbiknak ez a taktikázása más településen is bejön-e, és az is kérdés, hogy a Fidesz-kormánynak erre milyen stratégiája van. Gyöngyöspatán a kormány kõkeményen megbukott – vélekedett Juhász Péter.

Kumin: gyõzött a szélsõjobb
A Gyöngyöspatán történteknek egyetlen nyilvánvaló nyertese van, a magyarországi szélsõjobboldal – jelentette ki Kumin Ferenc politológus a Magyar Televízió Ma reggel címû mûsorában.

Véleménye szerint Gyöngyöspata a szélsõjobboldali erõk harcának is a története. Felhívta a figyelmet: a Jobbik diadalának árnyékában már nem is emlékszünk arra, hogy a Véderõ masírozásakor a párt elhatárolódott az eseménytõl.

Kumin úgy vélte: a gyöngyöspataiak valamiért megváltoztatták a preferenciájukat. Ha a Jobbiknak ez egy kísérlete volt erre, akkor elmondható, hogy sikerrel járt. Igaz, egy kistelepülésen ezt sokkal könnyebb megtenni, mint országosan – jegyezte meg.

Hozzátette: tavaly õsszel a Jobbik jelöltje lényegesen kevesebb szavazatot kapott, mint most. A romakérdés nem volt olyan markánsan jelen a választók fejében akkor, erre rá kellett dolgozni.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2 #11 Olvaso
- 2011. July 18. 18:22:18
Gyatus, javaslom, hogy ha már idevetõdtél és az vagy, akinek mondod magad, akkor elõször szokd a hangulatot, tanulj, olvass. Lehet, hogy sok kérdésedre választ kapsz. Ha nem az vagy, akkor pedig- "sajnos"- el kell búcsúzzunk!
2 #12 Olvaso
- 2011. July 18. 18:41:20
Gyatus, öröm volt veled "beszélgetni". Menj vissza és jobbikozzál! Ez itt egyelõre még nem a te asztalod!
74 #13 74
- 2011. July 18. 18:53:58
AZ ÉLET KESERVES ÚTJAINAK MEGTAPASZTALÁSA c. alatt mentetem el magamnak…

Úgy gondolom, hogy a gond és a probléma nem abban van, hogy ki kicsoda - hidd el Gyatus 1 az én fiatal idõmben koromban - valóban lényegtelen, volt. Hogy ki kicsoda - Vagy hibát követtünk el mert nem figyeltünk fel rá?... Egyszerûen nem volt okunk rá… aránylag békesség volt…

A jelenséggel van a gond - a túlzott felerõsödésével és a mesterséges szításával - és a háttérben megbúvó mozgatókról - arról az erõrõl, amelyik uralja - maradjuk MOST csak MO-on belül - de majdnem minden országban ez a módszerük - a minden hatalmát uralni, nincs olyan terület ahol ne volnának vezetõ posztban és irányítanák - irányíttatnák - vagy nekik hasznukra gyakoroltatnák a nekik segítõivel.. magyar nemzettõl ily módon elsajátított - kisajátított uralkodó hatalmat. Teljesen egyértelmû. hogy ebben a felállásban kik érvényesülhetnek – minden téren…

Vannak akik csak azután amikor megszívatják õket jönnek rá végzetes tévedésükre, de addig szinte vakon nem csak hiszik, ha nem tudni vélik, hogy jót cselekszenek hazájuknak...

Nem állítom, csak gondolom, hogy te ezt még nem látod át. Még nem élted át, milyen keserû az a pohár amikor a nyugdíjasnak hitt állásodból felállítanak és az utcára hajítanak, mert már nincs rád szükségük. Ha figyeled, nap mint nap zárnak össze, és szelektálják ki maguk közül a nem nekik valókat...

Teljesen egyértelmû azok számára ,akik ezt megélték és megtapasztalták, hogy miért teszik...

Ez a folyamat saját birodalmuk kiépítése, megerõsítése, és úgy bebetonozása, hogy abból soha ne tudja semmi féle erõ kirobbantani.”..

Nekünk az fáj, hogy tudjuk azokról, hogy milyen mérhetetlen fájdalmat élnek majd át azok - akik abban hisznek és tevõlegesen is részt vesznek ami már megdöglött - haldoklik - csak mesterségesen tartják még életben...

Nem az a baj, hogy vannak sokan akik szívvel lélekkel még az életüket is feláldoznák abban a részben ahol, mélyen de nagyon mélyen elaltatták és ámították õket - a legdurvább emberi ésszel fel nem fogható csellel - fondorlattal azaz az emberi érzelmekre alapozva, melyet saját céljaik elérésére vesznek kölcsön igénybe...kitûzött céljuk eléréséhez…

Ez a szomorú - olyan szomorúság fog el - ha ebbe bele gondolok, hogy szinte sírni tudnék - és szoktam is könnyes szemmel olvasni manipulált gondolatokat...

Tovább nem is írom, mert senkit de senkit nem akarok meggyõzni, mert tudom, hogy csak saját megtapasztalásával döbben rá- döbbenti magát a valóságra, és felébred az elaltatott állapotából - ezt se hidd el nekem amit eddig leírtam ,ezek az én megérzéseim, gondolataim - amit az élet keserves útja taníttatott meg velem megtapasztalásaim során...

szeretettel: spari: ...

2011 július 18-án 20: 39 -órakor...
670 #14 670
- 2011. July 18. 18:58:24
Gyatus
Azt hiszem hogy a különbség az a szemléletmódunk között hogy te elfogadod a demokráciát aminek a jobbik is a része. Mi nem. Mi tekintélyuralmi rendszert szeretnénk. Mi a demokráciát a legrosszabbnak tartjuk.
Egy rossz szót sem tudnék mondani a jobbikra ha mondjuk az alkotmány megszavazásakor felállnak és viktorhoz csapják a képviselõ igazolványt és kivonulnak egyszer és mindenkorra.
De így persze ugrik a 700millás állami konc és a fizu. Viszont lenne erkölcs ami most szerintem a legfontosabb. Tényleg elhiszed hogy bármit is tudnak kezdeni ha 2014-ben kormányt alakítanak.
Igen tudnak. A harminc méteres víz helyett csak egy nyolc méteresbe tudják tolni a nemzet fejét.
Sajnos nem lehet mit kezdeni a rendszeren belül és ez el lett mondva, ezért a nagyon nagy a harag.
Csak idõt vesztettünk megint, és ezzel a kicsi sikerekkel mint Gyöngyöspata megint a remény magjait vetik el az olyanok közt akik nem látnak át a szitán. És sajnos ebbõl van nagyon sok. Kb. 850ezer.
1 #15 Gerry
- 2011. July 18. 19:29:13
Nagyon átlátszó volt ez a szerencsétlen, rövid bevezetö és megint a támadás. Néha már nagyon unalmasak ezek a majmok.
658 #16 658
- 2011. July 18. 20:37:11
Gyatus!

Vedd észre, hogy a megosztás/megoszlás eddig a pártok közt volt, mert erre voltak kitalálva a pártok a zsidók által. (1640-es évek angol polgári forradalma) Te még itt tartasz, ezért nem érted, hogy ezen az oldalon a pártok közti politikai megosztás álságosságát felismerve és azt elvetve, a pártoktól független önszervezõdés szükségességét próbálja Imre csapata megértetni. Ebben a tevékenységükben sokszor nem jutnak tovább a fórumon írogató párthívek értetlenkedései miatt, mint a pártok közös gyökereinek bizonygatása és elvi alapon történõ elutasításuk okainak illusztrálása.
Az pedig, hogy ki zsidó a magyarul beszélõ országgyûlésben és a pártokban, igazából nem érdekes, mert mindenki annak táncol és énekel, aki fizeti õt. Amúgy sem az a veszélyes aki zsidónak született, hanem aki zsidó módra gondolkodik. (A születés azért komoly kockázatot jelent.) Ebbe pedig az is beletartozik, hogy kívülrõl/felülrõl/pártoktól/politikusoktól vár megoldást, mert ezt szokta meg. Zsidó megoldást és választ ajánl minden felmerülõ problémára, mert ezt olvassa/hallja a médiában, ezt tanulta az iskolában. Tájékozódik a világ eseményeirõl, ahelyett hogy gondolkodás által új felismerésekhez jutna. Olvassa Imre oldalát, de nem gondolkodik az olvasottakon, mert annyi információt kell még begyûjtenie, hogy a gondolkodásra már nincs ideje. De azért még néhány hsz-t csípõbõl ellõ és nem érti, miért nem értik, pedig csak azt mondja, amit elfogadtattak vele igazként. Nem érti, hogy ezt más miért nem érti? Talán ezen is lehetne gondolkodni!
3262 #17 3262
- 2011. July 18. 23:58:53
Gyatus: "Beszéltem polgárõrökkel, akik azt mesélték hogy nagyon örültek nekik, mert mivel hogy csak Õk mentek, rendõrök nem voltak, de még csak MNA-sok sem!"

bunkó leszek elnézést.

"beszéltem a szomszédoddal és mesélte, hogy az asszonyod nagyon örült neki, mivel csak õ ment, a haverok sem akarták megrakni, de még csak te sem!"

El kéne már jutni odáig, hogy nem mástól kell várni a segítséget, "ha meg kell rakni az asszonyt hát b.sszad meg rendesen" és TE, ne a szomszéd!

Ha bejön a kertbe valaki, akit nem hívtál, akkor az ne jusson ki onnan sem zsákmánnyal, sem pedig anélkül.
Ja hogy öregembereket támadnak?
Hol vannak a gyermekeik és az unokáik, akik megszervezik a védelmüket?
Ne is mond, tudom: megszavazták, hogy valaki majd jól masírozzon az utcán. Hogy emberek elmondhassák: én mentem az ország másik végébe, ingyé', segíteni, de megbüntettek a zsidó által tervezett, magyar népviseletre hajazó egyenruhámban. És a csúnya cigány is megdobált, hiába jelentettem fel, mondták , hogy õ csak félelmében tette, mert rasszista vagyok pedig nem is ááááááá. esetleg brühühü. vagy inkább bruhahhhha?

Ki oszt meg kiket? A nemzeti oldalt osztják meg? Kérlek alássan maga a jobbik osztja meg a nemzeti oldalt. Azt is elmondom miért.
Szóval van a nemzeti oldal, és van a nemzetellenes oldal. Hogy értsd, jobb és baloldal. Tehát a jobbik eleve megosztja azzal, hogy õ szélsõjobb, szélsõnemzeti, nemzetiradikális oldal. Most az jönne, hogy hülyeséget beszélek, de egyrészt mifelénk az átlagember így látja, másrészt nem is ez az igazán lényeges eleme a megosztásnak, és különben is el kell távolodnunk -tudom számodra nehéz ügy- a demokratikus megoszási módokon, mert ez is csak azért van, hogy elvonja a figyelmed.
A hangsúly az erkölcsön kéne, hogy legyen, a minõségen, nem pedig a mennyiségen.
Hogy egy konkrét példával éljek, ha azt látom egy szórólapon, hogy patakokban fog folyni a sör, hektószámra lesz töményszesz, és ha elfáradok kellemes hölgyek társaságában pihenhetem ki a fáradalmaimat(lefordítva. p.na lesz dögivel, ám lehet, hogy fizetõs) akkor valószínûleg egy zsidó nyári fesztivál képe ugrik be, nem pedig egy népi-nemzeti, keresztény, erkölcsös szervezet ifjúsági táborára gondolok. És õk mégis így csalogatják a híveket. Jó, hogy azt nem írták a felhívásra, hogy a nemzetközi tûcsereprogram keretében afrikából importált, helyben sterilizált tût adnak ajándékba a belépõ mellé, plusz két csomag gumit, meg egy tubus vazelint.
Mert az nagyin jó ám, hogy majd egy milla szavazópolgár elhiszi, hogy majd ha a zsidók meg a cigányok megjavulnak/elköltöznek/megdöglenek akkor minden rendben lesz, de kérdem én az elcigányosodott, elzsidósodott magyart nem kéne ugyanúgy pofánb.szni?
És mégha a nagyon csodálatos jobbikod tagjai vezetõi nem is vérszerinti, vagy vallási alapon zsidók, mit számít az, ha egyszer úgy viselkednek, az õ rendszerükben az õ játékszabájaik szerint játszanak, a mi pénzünkön, a mi kárunkra? Bort isznak és vizet prédikálnak? Persze biztosan csak pletyka a sok, jobbikos körökbõl származó házasságtöréses meg miegyéb sztori, meg le is sz.rom ki kivel hányszor, mert azt a maunika só kategóriának tartom, de mikor nekem állandóan azt nyomják, hogy vásároljak magyar terméket (ez is egy külön történet, ha mindenki csak magyar terméket akarna fogyasztani éhenhalna, mert szinte nincs is) és a saját szememmel látom, hogy vona+szögedi páros az eurokenterben zabálja a gyorskaját, kedvem támad mindkettõt kibelezni a mûanyag villával.
talán csak azért nem tettem, mert sok volt a kamera, meg ugye nem lehettem benne biztos, hogy az ájfónnyukon épp nem a "Jó ebédhez szól a nóta" csikenhez méltó adását keresgélték-e.
Nem elég csak hangosan kabálni hogy magyar vagyok, úgy is kell élni, viselkedni, gondolkodni és érezni. Kiabálni tudnak, az tény. És? Hogyan tovább?
2 #18 Olvaso
- 2011. July 19. 06:56:14
Onnan ismered meg a sajátjaidat, hogy képes vagy különbséget tenni és felismerni az ellenfeleidet, hova tovább, ellenségeidet.
601 #19 601
- 2011. July 19. 10:11:41
Üdv!! Szerintem attól,h valaki a Jobbik szineiben indul,még lehet jó polgármester. Ha tényleg véghez viszi az érpataki modellt,akkor tényleg megmutatja azzal,h belevaló ember. Zsidózás. Hát igen,én is hallottam már Posta Imréröl,Vonáról,stb h zsidó,mégsem nagyon érdekel. Nem attól lesz zsidó vki,h azt mondják róla.... Elöbb-utóbb úgyis kiderül az mindenkirõl,higyjétek el.. MNA: Igen,tényleg fura dolog,ki sem mozdulnak az erdelyükböl,azt mondják,várnak. Mire? 1989 óta volt pár történelmi lehetöség!!! Az pedig szégyellje magát,aki azzal a szöveggel jön,h védje meg magát a 90 éves nénike,vagy védje meg öt az unokája... Öt kötelessége lenne minden magyarnak megvédeni !!! Mindenki meg tudja találni(ha akarja) azt a kis dolgot,amivel segithet a nemzeten,de ne ne a zsidótól,kinaitól,orosztól várjátok..... A jövönk.info-n olvashattok az orosz autógyártásról is,csak épp a cikkiró azt felejti el,h milyen licenceket gyártanak,s kikkel müködnek együtt!! (Renault,Chrysler) Nem kell itt a nagy idáig is próbáltak eltiposni,s eztán is az lesz. Minden júniusban,mikor jönnek az öreg SS-ek megemlékezni,eszembe szokott jutni,hogy ugyan már hol vannak a Hungaristák,hol vannak a koncerten támolygók??? Mert ott nem,az biztos,aki pedig nem tiszteli a múltat,annak jövöje sem lesz!!! Kitartás!!!
1207 #20 1207
- 2011. July 19. 12:16:43
Érdekes volt elolvasni mind a kettõtök véleményét hozászolását, egy biztos mindenkinek igaza van jelen esetben!
Talán a Magyar túl gyáva esetleg a törvényeket tartja szem elõtt, és mindenek felett!?
Egy biztos a jelenlegi kialakult helyzet nem jó nekünk, legalábbis nem emberhez méltó! Száz szónak is egy a vége, a Magyarság szeret rabszolgaként élni és minden megaláztatást tûrni!
Mért, nektek nem ez jött le végeredményként?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
635,090 egyedi latogato