Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Bombamerénylet Oslóban, több halott

Nagyon sajnálom a történteket és kérem az ottani titkosszolgálatokat, nézzenek utána, hogy az ál-Pintérnek van-e alibije, ahogy Olsteinnak és csapatának. Mostanában sokat tébláboltak arrafelé, ahogy Soros is. Nem mondom, hogy Mossad munka, mert ezt már úgy is tudhatják!
Merénylet következtében erõs robbanás rázta meg péntek délután a norvég fõváros, Oslo központját. A rendõrség szerint legalább két ember meghalt.

A detonáció a kormányzati negyedben történt, ahol szinte az összes minisztérium elhelyezkedik. A pokolgép a miniszterelnöki hivatal és egy sajtóközpont közelében robbant fel. Több épület erõsen megrongálódott, de a károk mértékét még nem becsülték fel. A miniszterelnökségnek helyet adó magas épület ablakainak nagyobb része betört. Több ember megsebesült.

Mindeközben sajtóértesülések szerint egy rendõrnek öltözött fegyveres lövöldözni kezdett a norvég Munkáspárt ifjusági tagozatának táborában, nem messze a fõvárostól, Utoya szigetén. Szemtanúk szerint legalább öt embert meglõttek. A miniszterelnök épp a szigeten tartózkodott, mikor a lövöldözés történt. Egyelõre nem tudni, az incidens és a robbantás között van e összefüggés.

Jens Stoltenberg kormányfõ nem tartózkodott az irodájában, és sértetlen - közölték. A robbanás következtében több helyen tüzek keletkeztek. Az irodákat kiürítették, a kormányzati negyedet lezárták, a rendõrség kutyákkal keres esetleges más pokolgépet.

Egy késõbbi jelentés szerint kiürítették az oslói fõpályaudvart, és a norvég TV2 televíziós csatorna épületét is.

A rendõrség szerint több tucat sérültet szállítottak kórházba. A helyszínen egy összeroncsolódott gépkocsi látható. A meg nem erõsített találgatások szerint ebben rejtették el a pokolgépet az ismeretlen tettesek. A televízió megrongálódott épületeket mutat, körülöttük a járdát üvegcserepek borítják, innen-onnan füst szivárog, és tucatnyi mentõautó és tûzoltó autó vonult ki.

Egy Norvégiában élõ magyar szemtanú arról számolt be az MTI-nek telefonon, hogy õ két rövid villamosmegállónyira járt, amikor egy nagyon erõs dörrenést hallott. Az esõs idõjárás miatt elõször sokan mennydörgésre gyanakodtak, de a rendõrök, mentõk és tûzoltók megjelentése ezt cáfolta. A tûzjelzõ szirénák még két órával késõbb is hangosan szóltak a városrészben. Noha a rendõrség lezárta a teljes negyedet, mintegy száz méterre meg lehetett közelíteni a helyszínt, és a beszámoló szerint egy kirakat még ott is betört a légnyomástól.

A szemtanú szerint a járókelõk nyugodtan viselkedtek, csõdület nem alakult ki. A hírügynökségi jelentések szerint a robbanás közvetlen közelében viszont pánik és káosz alakult ki. A negyed viszonylag néptelen volt, mert a nyári munkarendben pénteken háromkor már befejezõdött a munkaidõ, és az irodák fokozatosan kiürültek - mondta el a szemtanú.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2608 #11 2608
- 2011. July 22. 18:33:26
nahh ha érdekel valakit:
a storyt aki érdekli tudja, mi is a hárfa rendszer
azt kevésbé hogy tesla miatt egy halom eu ember miatt van itt ma már amit Oslo-ban nem hallgatólagosan támogatnak is....
Gyeremekkori cimborám , nem kissé van benne, szégyenli is, auz hitte kutató lesz nem fegyvermérnõk.
Mikor itthon van csak tetõzne , sörözne semmi olyan....
"A semmisem-elég-nagyorrúnak" most azon dolgozik másodmaga ?Földinkel_? hogy mik a buktatók....
Teller a szemét tudta, hisz elõttük van 32 évvel......
nagyon kivan de ha tudom segítem....
az a lényege
nem lesz Gakona Euban ha ezen múlik.....
NBH gyere értem nyugodtan
ismerem az audikat és passatokat, mindig elmentek, ha visszafordulok!!!!! ÁLDÁS MAG-yarok!
2 #12 Olvaso
- 2011. July 22. 18:43:30
sbert, nyugi, az NBH már ül, fexik, hallgat és illedelmesen pacsizik. Nehezen ment, de talán megértették, ha élni akarnak, akkor hagyjanak élni bennünket.

Ez egy összetettebb támadás volt most "Norvégia" ellen. Olvassátok csak!

Hadiállapot Oslóban
Hadiállapot Oslóban - illusztrációHatalmas robbanás rázta meg a norvég kormányzati épületet helyi idõ szerint délután 3 óra körül. Késõbb egy álrendõr lövöldözni kezdett, legalább négy embert megölt. Tucatnyi sérült van, és eddig 7 halottról is szólnak a hírek. A hírcsatornák szerint két robbanás is történt. A cikk folyamatosan frissül!
FN.hu
2011. július 22. 17:25
A 17 emeletes kormányépület minden ablaka betört és a környezõ minisztériumi épületek is károsodtak. Az épület felsõ emeletén van a miniszterelnök irodája is, de hivatalos norvég közlés szerint a kormányfõ nincs veszélyben. A robbantások után egy rendõregyenruhás férfi lövöldözni kezdett Utøya szigetén, a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. Az újságok négy vagy öt halottról számolnak be, néhány szemtanú szerint az ámokfutó magas, szõke, északi külsejû férfi volt, akire több lövést is leadtak a rendõrök, késõbb pedig letartóztatták. Utøyán, akárcsak a belvárosban, teljes a káosz. A szigeten mintegy 560 fiatal tartózkodik, sokan úszva hagyták el a szigetet.

A norvég Dagbladet napilap szerint a robbantás kifejezetten az Olaj és Energiaügyi Minisztérium ellen irányult. A hatóságok eddig hivatalosan 7 halottról számoltak be a robbantás kapcsán, több holttestet a minisztérium épületében találtak meg. Közben hivatalosan is megerõsítették, hogy bomba okozta a robbanást, és azt is, hogy terrorakció történt. Az NRK norvég televízió információi szerint további bombákat is találtak a környéken, melyek nem robbantak fel.
Képek a helyszínrõl a galériában! Fotó: MTI / EPA

Képek a helyszínrõl, kattintson a képre! Fotó: MTI / EPA
Most már tucatnyi sérültrõl számol be a norvég tévé, a közeli kórházak teljesen megteltek a sérültekkel. A belvárost teljesen lezárták. Az Aftenpolten norvég híroldal szerint autóbomba robbant, a CNN hírcsatornán egy második robbanásról is szólnak a hírek, de ezeket még szintén nem sikerült megerõsíteni.

A CNN tudósítása szerint nem lenne túl nagy meglepetés, ha kiderülne, hogy terrortámadásról van szó, mert az országban köztudottan mûködnek dzsihádista sejtek, akár al-Kaidához fûzõdõ kapcsolatokkal, akár függetlenül, akik régóta keresik az alkalmat. A terrorsejtek már egy ideje kerestek egy puha célpontot Európában. Feltehetõleg most megtalálták Oslóban.
http://www.fn.hu/kulfold/20110722/nor...te_terror/

Most írták alá az oroszokkal is az északi határ-egyezményt és bizony, ott van olaj, nem kevés. Nem mellesleg Norvégia elismerta Palesztinát két napja, de ettõl függetlenül Olbánék Izrael nagyköveteiként járnak arra "lobbyzni" nem is ritkán. nem mellesleg már meg lett ott nem kicsit buktatva általunk. Szóval, ok van elég, de okozat lesz-e? Angliára kihat-e? Mármint Rotschildékra, Bilderbergékre?
2608 #13 2608
- 2011. July 22. 18:50:12
Korrekt vagy Imre!
de nekem egy barát többet ér élve....
amúgy ha adok rendszámokat érdekel kik is vannak valamiért a sej-haj-omban? fekete audik és passatok?
tudnál infórmációkat ezügyben?
30 #14 30
- 2011. July 22. 19:28:09
sbert!
Hagyd a rendszámokat, nincs bent a rendszerben.
Tegnap lett itt lekérve két rendszám a helyiektõl, mert volt egy kis csetepaté, és csak annyit mondtak, hogy ilyen rendszám nincs!
Aztán még a helyieket baszták le, hogy mit merészelnek!

Imre, kigyúrt cigányok mióta dolgoznak az NBH-nál??
De le vagyok maradva....
2418 #15 2418
- 2011. July 22. 20:10:28
2418 #16 2418
- 2011. July 22. 20:20:30
Feltûnõen hamar nyilvánított részvétet Obama. Ezt a semleges, tisztességesen mûködõ országot is belerángatják a terror-õrületbe. Még hogy segítséget nyújt nekik Amerika! Hogy képzeli? Talán afganisztáni módra?
1114 #17 1114
- 2011. July 22. 20:40:28
ATV-n a csajszi a szakértõnek: hogy a rákban lehet a lövöldözõ szõke kék szemû és ugyanakkor arab terrorista?
Mire a csóka: rengeteg európai tér át az iszlám hitre és õket küldik gyilkolni mert jobban beolvadnak a társadalomba..
1934 #18 1934
- 2011. July 22. 20:49:20
Norvég ifjúsági tábor: legalább húsz holttestet látott egy szemtanú http://hvg.hu/vilag/20110722_norveg_t...lott_tabor
3342 #19 3342
- 2011. July 23. 03:50:15
Imre, szeretnék neked valamit megmutatni, Kérlek olvasd a kommenteket. Egy kicsit eltér a témától, de várom a válaszod, kiváncsi vagyok.


Egyik jobbikos.Jobbik: 18% es meg a maszop is leelozott minket. Hol elsz?

Inkább te hol élsz, jössz itt a jobbikkal.

http://postaimre.euroweb4y​ou.eu/news.php?readmore=32​22#comments A Jobbik lopva tanulja a demokráciát.

Orbán Viktor miniszterelnöknek minden szempontból adott a tudása és a képességei ahhoz, hogy kivezesse az országot a válságból - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati veszprémi sajtótájékoztatóján. A pártelnök a Született augusztus 20-án címû könyve bemutatójára érkezett a bakonyi megyeszékhelyre, ahol éppen az utcazene-fesztivál zajlik, és fiatalok többezres tömege elõtt tartotta meg ismertetõjét a könyvérõl a belváros egyik terén. Ne neked jobbik, meg a zsidó vona.

Másik jobbikos. Posta Imi feltette anno az oldalára azt a bizonyos photoshop-os dokumentumot, amely hivatott volt igazolni Vona Gábor zsidóságát...milyen érdekes, pont a választások idején, további jelentõs szavazathoz juttatva a fideszt a bizonytalanná vált nemzeti érzelmûek táborából. Talán ezen kéne elgondolkozni, meg azon, ha valódi küldetést teljesítene, már rég eltávolította volna a hatalom az útból, akárcsak Budaházy Gyurit. Továbbá nem Vona Gábor volt az, aki az államnak dolgozott fegyveres testületnél... Nem szeretnék vitába szállni, nincs kedvem hozzá, de azért nem kéne messiásként, félistenként olvasni annak az embernek az írásait.
Jó éjszakát.

Az elsõ jobbikos.A szarkavaro postaimre itt mar lejart lemez, keseru a szolo, mert a jobbiknal nem kapott poziciot. A photoshopolt kivonat is nevetseges volt. Az kizart, hogy Vona, orbant dicserte volna, ez [khmm]sag, legfeljebb kiragadott mondat, amit ugy folytat, hogy: es bar orban tudasa megvan, megis baszik az orszagra, mert a zsidok zsebeben van.


Én: Ki is rúgták õt a köztársaság õrezredtõl, vagy õ maga hagyta ott. Akkor vonát is eltávolították volna a közéletbõl ha valódiküldetést teljesítene, igaz?

A "szarkavaró" Posta Imre felhívja olyanokra az emberek figyelmét hogy izraeli katonák táborfalván atomsilókat õriznek, a jobbik valami miatt nem hajlandó megközelíteni ezt a témát. De a jobbik az miatt sem rikongot hogy az ország idõjárását befolyásolják "valakik" és ezáltal tönkreteszik a gazdaságot arról nem is beszélve hogy több száz milliós károkat okoznak az államnak, utána megint "valakik" jól megszedik magukat a kártérítésekbõl, de a jobbik az ellen sem emeli fel a hangját hogy a repülõgépek az utasszállítók chemtrail (vegyi csíkokat) húznak maguk után az égen, bárium-alumínium nehézfémek, ezzel mérgezik a világot, magyarországi nagyvárosok felett is minden nap szórnak, ezzel befolyásolva az idõjárást, arról nem is beszélve hogy nem csak a mezõgazdaságot teszik ezzel megint tönkre hanem az emberek egészségét is, vagy azt miért nem hozza napirendre a jobbik a parlamentben hogy a budapesti lakásokban "valakik" mérgezõ vegyületeket tesznek az ivóvízbe, mert a nátrium-fluoridhoz hasonló anyagok nagyon a lakosság egészségére válnak nem? Arról nem is beszélve hogy a vegycsíkok mellett még a HAARP-al is befolyásolják az idõjárást világszerte, itt is, földrengéseket lehet vele csinálni,tornádókat, szélsõséges viharok, ezek ellen miért nem szólal fel a jobbik? Nem érdeke?
2 #20 Olvaso
- 2011. July 23. 07:06:34
LKW, teljesen mellékvágány. Ezek zsidók. Vona, aki zazri, vagy egyik se, ahogy a többi "vezetõ"-jük sem az. Fáj nekik az igazság ezért rugóznak itt. Alkalomadtán fel lesznek számolva, bármennyire fáj ez a sok megvezetett "birkának".

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,262 egyedi latogato