Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zsidózás a Magyar Szigeten: "Schmitt és Orbán miért hallgat?"

(Mert õzsidóságuknak vagyon ez megrendelve. Mit is mondjon erre Polt legböbb(sic!) zsidó ügyész. Evvvvan, eztet kõ szeretnyi! Lösssz ez még cifrább is, de úgy látom a "magyar sziget" zsidajai jól elvannak a "hivatali zsidajokkal.)
A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben kérdezi a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt és a legfõbb ügyészt, nem érzik-e szükségét a megszólalásnak annak kapcsán, hogy egy szélsõséges csoport által szervezett rendezvényen, egy országgyûlési képviselõ jelenlétében zsidók, romák és „más bõrszínûek” megölésére buzdították a hallgatóságot. A Helsinki Bizottság álláspontja szerint az ügyészségnek ki kell vizsgálnia az eseményeket, a közjogi méltóságoktól pedig elvárható az uszító kijelentések elítélése.

"Cinkos, aki néma" címmel címmel nyílt levelet írt a Magyar Helsinki Bizottság Orbán Viktornak, Schmitt Pálnak, és Polt Péternek a Magyar Szigeten elhangzott kijelentések miatt. Szerintük az elhangzott megnyilvánulásokra a szólásszabadság nem ad felhatalmazást. "Erõszakra, emberölésre uszítani senkinek nincs joga. Mivel a konkrét kijelentések egyes társadalmi csoportok tagjai ellen erõszakra hívnak fel, nagy valószínûséggel a közösség elleni izgatás bûntettét valósítják meg. Ezért a hatóságok kötelesek a büntetõjogi felelõsségre vonás szükségességét megvizsgálni" - áll a levélben.

"Schmitt Pál miért marad néma?"

"A rasszista, uszító, nagy nyilvánosság elõtt tett megnyilvánulások különösen veszélyesek akkor, amikor a magyar társadalomban magas fokú a kisebbségekkel szembeni intolerancia. Ezért – az esetleges büntetõjogi felelõsségre vonás mellett – nagy jelentõsége van annak, hogy az ország vezetõi megszólalnak-e a kérdésben" - írja a Helsinki Bizottság.

A nyílt levélben Polt Péter legfõbb ügyésztõl azt kérdezik, hogy az ügyészség vizsgálja-e a bûncselekmény gyanúját felkeltõ megnyilvánulásokat. Orbán Viktor miniszterelnökhöz így szól a kérdés: "mikor készül nyilvánosan elítélni a magyar közbeszédben példátlan durvaságú nyílt uszítást?" "A magyar kormány fel kíván-e lépni az erõszakra való nyílt felhívás ellen, tekintettel arra is, hogy – a fenti kijelentésekkel egy tõrõl, a neonáci eszmékbõl fakadó – „egyenruhás bûnözéssel” szemben a kormány szigorú fellépést ígért?" - kérdezi a Helsinki Bizottság.

Polt Péter legbõbb ügyész
Fotó: Bánkuti András

"A nemzet egységének megtestesítõjeként miért marad néma, amikor magyarok elleni erõszakra hívnak fel? Nem érzi-e, hogy megszólalásával egyértelmûvé kell tennie: hiába szerepel a – neonáci karlendítés miatt már amúgy is jelentõs negatív nemzetközi sajtóvisszhangot kapott – rendezvény megnevezésében a „magyar” jelzõ, a gyûlöletkeltõ mondatok nem a magyarság véleményét tükrözik?" - kérdezik Schmitt Pál köztársasági elnöktõl.

Zsidózás, cigányozás a másik szigeten

Mint azt a pénteki Magyar Nemzet megírta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított az elhangzott gyûlölködõ kijelentések miatt. Egy, a lapnak nyilatkozó büntetõjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. A lap úgy tudja, hogy a terrorelhárítás operatív eljárást folytat, amelynek a ténye sem nyilvános.

Az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetõje többek között azt a kérdést tette fel, hogy "bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lõni egy rohadt, tetves zsidót?”. Kijelentette: "el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütõ billentyûjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bõrszint lát".

A Jobbik a hvg.hu megkeresésére a hét elején nem nyilatkozott arról, szövetségesének tekinti-e még a Betyársereget. Bertha Szilvia (Jobbik) azonban a Ma Reggel címû mûsorban csütörtökön többször kijelentette, hogy a Betyársereg nem stratégiai partnere a Jobbiknak.
Link

Hozzaszolasok

2050 #11 2050
- 2011. August 12. 18:14:38
Vizsgálatot indított a Terrorelhárítás a Torockai László és a Betyársereg vezetõje által a Magyar Szigeten elmondott gyûlölködõ beszédek miatt.

Na végre van munka pihi
3107 #12 3107
- 2011. August 12. 20:34:15
Amikor a Dávid nevû zsidrák akarta megöletni Orbánt és embereket gyûjtött a "kivégzéshez" nyíltan, nem is egyszer akkor hol a fenében voltak az ügyeeletes felháborodó elvtársak? A felejtés az agy önvédelme - ezeknek nagyon védekezik az agyuk! Minden gazságukat "elfelejtik"! Amit õk tesznek az emberbaráti cselekedet mert Orbán káros a világmindenségre! De nekik a nevüket sem szabad a szánkra venni! Mi lesz ebbõl????????????anyad
2418 #13 2418
- 2011. August 12. 21:34:00
Rájöttem , miért hallgat Orbán. Körül néz Afganisztánban. Ott harmadszor is lehetne elnök, mert Karzai nem vállalja.
http://www.nzherald.co.nz/world/news/...d=10744851
2418 #14 2418
- 2011. August 12. 21:45:48
Megyer, mikor megy el?
2418 #15 2418
- 2011. August 12. 22:03:45
Vándordiák nálunk ez a Megyeri?
Van aki nevét jól ismeri?
Esetleg GERRY?
Mert kifolyt a téntája, és foltja itt maradt.
Le kéne mosni innen ezt a sarat.
1453 #16 1453
- 2011. August 12. 22:07:25
Amúgy te magyar vagy Megyer? Vagy csak törnéd? Vigyázz, nehogy fordítva süljön el a játék!
1934 #17 1934
- 2011. August 12. 23:12:27
Megyer!

1."A beépített nemzetieknek persze zsidózni kell hivatalból"-Akárcsak Posta Imrének?
Mért nem azt teszik? Általában olyan Vármegyések meg Jobbikosok zsidóznak, akiknek lelóg az orra a fényképrõl, az meg már mennyire hiteles?
Imrének nem hivatalból kell zsidózni, hanem az igazság kimondása miatt.

2."Õk a magyarságért nem hogy az életüket nem áldozzák, de egy vasat sem és csak beszélnek. Tett sehol!"-Akkor sorolom, jó?
-Remények Háza
-Magyar Sziget
-Nemzeti gyerektábor
-Székely sziget
-EMI tábor
-Jogsegélyszolgálat(ingyenes!)
-Polgáror egyesulet stb. st. stb. Lehet utánanézni, hogy mik is ezek a szervezetek mert gondolom fogalmad sincs.

Remény háza: láttam képeket amint Vármegyések újítják fel, de soha nem halottam, pedig követem az eseményeket, hogy kinek ad azóta is reményt.
Magyar Sziget: fõleg az utóbbi években botrányoktól hangos. Érdekes, a botrányoknak soha semmi következménye nem lett, csak néhány példa: a cigányokkal való összeakaszkodás, sajtómellény levizelése, Hetek újságírójának fenyegetése, szurkoló majd halálra verése. Az ideirõl meg már ne is beszéljünk...
Nemzeti gyermektábor: láttál te fényképet azokról a gyerekekrõl? Nem tûnt fel semmi?
Székely sziget, EMI tábor a Fidesz érintettség miatt nem hiteles, ugyanúgy MOGY
Jogsegélyszolgálat: jaaa, ááá, azok közt egy zsidó sincs, ha van akkor pedig a zsidók nemzeti bõrbe bújását segítik, akkor meg már mindjárt nem ingyen van, ugye?
Polgárõr egyesület, stb, stb, úgy nem számítanak mint tudjuk, ahogy vannak. Mindig is csak az ellentét szítására használták õket.

3. "Ezzel szemben Imre mindenkin segített és segít"-Csak egyetlen egy ilyen dolgot ha kérhetnék. Ugye nem sok?
Imre kiken segített? Mi itt tudjuk, de soha nem lett nagydobra verve, mert nem az a cél. Egyébként az érintettek elmondják, ha akarják.

4."Imrét miért nem hívták elõadónak??"-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan, hogy olyan embert hívnak meg aki leárulózza, lezsidózza oket? Ez olyan lenne mintha Imre Mr. Moto-t hívná meg (a nemlétezo) eloadásaira.
Te tényleg azt hiszed, hogy Imre nem merné meghívni Motót az elõadására?

5."Miért Imre elõadása helyett a magyar népmesékrõl tartottak elõadást a Magyar Szigeten??"- Mert a magyar népmesékbol tanulni lehet, Imre eloadásaitól csak egy lesajnáló mosoly kerekedik az emberek arcára.
Lesajnáló mosoly helyett én csak döbbenetet vagy egyetértést olvastam le az arcokról az elõadásokon. Lesajnálni, csak a háta mögött szokták, mint most te. Akkor jössz ide, amikor õ már nem szokott fent lenni, ez mennyire egyenes?

6."Mert zsidók õk is, keverik, amíg még lehet"-Érdekes az emberek is ugyanezt gondolják Imrérol. Szovjet tanoncévek, olyan munkahelyek ahova jó szorgalommal nem igazán lehetne feljutni, esetleg ha nem rokona valakinek az illeto. Zsidó vajákosasszony segíti világra gyermekeit, családfa, pedigré titkolása....és még megannyi kérdés.
Imre a múltjáról, családjáról mindent elmondott, az hogy te errõl nem veszel/vettél tudomást a te bajod. Amikor a gyermekeit Geréb Ági a világra segítette, neki még fogalma sem volt a háttérhatalom terveirõl.

Most én teszek fel néhány kérdést.
Neked és a tieidnek soha nem tûnt fel, hogy a Vármegyés vezetõk mibõl jártak már régen is márkás ruhákban, bakancsokban? Mibõl vettek benzint, hogy állandóan az országot és az elszakított területeket járták? Talán a tagdíjakból? Vagy a 300 FT-os Magyar Jelenbõl befolyt összegbõl, az adók 1%-ából? Nem gondolhatod komolyan, hogy ezekbõl futotta ilyesmire? Mivel foglalkoztak akkoriban amibõl pénzük lett? Kérdeztétek õket errõl? A Jobbikos politikusok múltjáról tájékozódtatok?
És látod, mire ezt megírtam elkezdtél ocsmány módon viselkedni, ahelyett, hogy a tényeket sorakoztatnád fel tovább. Ennyit értek. Azt hiszitek jóérzésû ember aki arra az ocsmány oldalra téved elhiszi amit írtok? Én azt mondom, aki elhiszi az meg is érdemli. Csak egyet szeretnék még látni, az elképedést rajtatok, amikor beigazolódik végleg amirõl ez az oldal szól.
382 #18 382
- 2011. August 13. 00:47:44
Megyer!Tudod hol az utad vége?Hát a Megyeri
ut végibe.Az meg a temetö.Namármost ne menj be a kapun,hanem a magaddal hozott
virágot a kerités falán találhato oszlop alá,
magadat pedig a köteleddel az oszlopra akazd
fel!Mert sikhülye és vakbarom oxigénfogyaszto
leendsz.Sokszor van hibás hozzászolás az oldalon.De ha csak egyszer utánanéztél volna ami tényként megjelent itt, nem dobtad volna el az agyadat ilyen látványosan!
Szoval 30 as busz végállomás,jobbra át
Irány a kerités egy kettö egy kettö.....
382 #19 382
- 2011. August 13. 00:57:15
Adminok!Elgurul az egész tégelyem ha ilyen
"lebegöt"olvasok.Létszi csak minden harmadik betüjét eresszétek át,legyen mit silabizálni,mert igy egyenesbe nagyon észproli...
74 #20 74
- 2011. August 13. 03:51:16
Szevasztok!

A Morte saison cikkhez írt "KIK MIK A Z O K a MAFFIA módszerek? c. írásom - ide kellett volna tennem...

Tudjátok engem az szomorít el, hogy hány meg hány ilyen megvezetett megyeri félék vannak - akik szentül hiszik, egy részük, másik részük provokátor - hogy jót cselekszenek hazájuknak... ilyenkor döbbenek rá , hogy milyen nehéz feladatot vállaltam - vállaltunk és kell megoldanunk, és azt is a minimális lehetõségekkel , mert a médiát ÕK üzemeltetik és manipulálják - és mondom - írnám neked is megyeri barátom, hogy hidd el , de nem írom, mert neked kell majdan megtapasztalnod - Ma még õk uralnak mindent , pénzt fáradságot nem kímélve azon mesterkednek - hogy olyanokat faragjanak maguknak mint ilyen megyeri félék legyenek - az ilyenek addig míg trauma nem éri õket - nem tudnak - csak utána - amikor egyik a másik napra ki vágják az utcára a reménytelenség porondjára, ellehetetlenítik, üldözik - leszerelik például a gázmérõ óráját és rá fogják, hogy meg mágnesezte és 500 ezer ft. büntetést akarnak vele kifizettetni - vagy az apeh - ráfogja x összeg a tartozása - ha nem fizet jelzálog és viszik az otthonát a meleg családi fészkét - házát - mindenét - NA MAJD AKKOR - az ilyen MEGYERI félék is felordítanak - ÉN BAROM - MIÉRT IS NEM HITTEM - MIÉRT IS NEM HALLOTTAM A HANGOT AMI IDÕBEN FIGYELMEZTETETT ..

DE akkor már késõ - mert , hogy kiszolgáltad és asszisztáltál ehhez a maffiózó csapatnak a közvélemény elítél - elfog ítélni és ez HÉTSZENTISÉG - ez ne káromkodás nem gyõzõm hangsúlyozni ha nem szentség - a magyarok hét szentségének egyike - a valóság tanítása...

És be kell vallani, saját magunknak, hogy ha mi is nem jutottunk volna el arra szinre, hogy az ármány sûrûn szõtt hálóján átlátni még mindig nem tudnánk - akkor mi is úgy beszélnénk vagy írnánk MOST mint ezek - meg azok megyeri félék...

Kérlek megyeri ne sértegessél senkit, habár mindenki úgy tudja, hogy a nick név ismeretlen és a homályba vész - de el kell árulnom, hogy itt IS becsapnak, mert MI már tudjuk, hogy õk tudják, hogy mi is tudjuk, hogy mi tudjuk, hogy õk tudják ki ki csoda személy és lak cím szerint - és látod ennek ellenére nem félünk - oldodj fel és és kívülrõl értékeld újra a történteket kívülrõl szemlélve és értékeleve HARMADIK SZEMÉLYKÉNT - - HA AKKOR SEM DÖBBENSZ RÁ A VALÓSÁGRA - AKKOR MENTHETETLEN VAGY ÉS ÖRÖKRE AZ ILLUZIÓ VILÁGÁBAN MARADSZ BÉGLYÓBAN ÉS MEGALÁZVA.. A jövõ és az idõ , gogja e sorokat igazolni - vedd majd elõ - és a ha addig nem változtál - verd a fejed a falba...

szeretettel: spari...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
635,085 egyedi latogato