Európa népeinek öntudatra ébredése és feltámadása

Manapság Európa történelmi népei, népközösségei, kisebb népei és népcsoportjai újból fölfedezik õsi identitásukat, újból öntudatukra ébrednek, újból érvényt akarnak szerezni jogaiknak és azonosságtudatuknak. Némelyikük visszaszerezte már régi jogait, autonómiára vagy függetlenségre tett szert, más népek, akik ezt eddig még nem érték el, pedig tovább követelik szabadságukat, vagy esetleg még harcolnak is érte.

Az Európai határoknak az elsõ és második világháborút követõ, felsõbb parancsra történt újrarajzolása nem szolgált precedensül napjaink "alulról" egészen a gyökerektõl induló újjáéledési folyamatainak, amelyek megmutatják milyen döbbenetesen makacs tud lenni a történelmi azonosságtudat kedvezõtlen külsõ körülmények közepette is. Olyan központosító hatalmak alatt is virágzik mint az Európai Unió és a Világbank. Amikor az Európai Unió országai 1992-ben Maastricth-ban elkötelezték magukat a jövõbeni egység mellett, azt gondolta a világ, majd mindent automatizmussal tudnak irányítani. Ezzel szemben a történelmi jogvisszaszerzés vírusa Európa szerte megtámadja a nagy politikai egységeket. Ma már Európa szerte szinte mindenhol jelen van a partikularizmus - az állami különválásra való törekvés, a központi hatalmaktól való függetlenség.. Európát nem igen lehet megérteni történelmi népközösségeinek ismerete nélkül. Tudni kell hol élnek, mik a hagyományaik, miben különböznek szomszédaiktól, hogyan állapítják meg az azonosságukat.

Baszkok
Baszkföld, baszk nyelven: "Pais Vasco Euscadi", Spanyolország északi részén helyezkedik el. A tartomány északi partvonalát az Atlanti-Óceán hullámai mossák, a szárazföldi határait pedig félkörívben a Pireneusok hegyláncai határolják. A baszk identitás alapja a baszk nyelv, ottani nevén euszkara, amelyet igen sokan beszélnek Spanyolország baszk területein, és még Franciaország déli részén is. Sõt még az olyan baszkok is, akik régebben tengerentúlra kivándoroltak, de a nyelvet tanulva megõrzik hagyományaikat és nosztalgiától vezérelve azonosulni akarnak így s a baszk kultúrával. Az öntudatos baszkok sokra tartják magukat és a mindenkitõl való függetlenségüket is. A baszk az egyedüli nem indoeurópai nyelv Nyugat-Európában, és ez õket arra a következtetésre is vezeti, hogy a baszkok az indoeurópaiak elõtti nép leszármazottai. Baszkföld erõsen iparosított részei fejlettségben nagy mértékben eltérnek a falusi végektõl, de a baszk öntudat mindkét környezetben virágzik.!. A diktatúra kezdeti idõszakában a kisebbségi nyelvek használatát egyszerûen betiltották Spanyolországban. Még 1936-ban bezárták a Bilbaoi Baszk Egyetemet, s az összes közintézmény baszk nyelvû könyveit megsemmisítették. A templomokban tilos volt az anyanyelvû misézés, és nem volt szabad az újszülötteknek baszk neveket adni. A régió lakosai számára egy év leforgása alatt kötelezõ volt a hivatalos okmányokban baszk neveiket spanyolra fordítani. A kisebbség nyelvén egyetlen rádióadó sem sugározhatott, illetve egy újság sem jelenhetett meg. Az iskolákban a baszk nyelv használatát még a szünetekben is tiltották. Baszkföld aránylag gazdag, iparosított területeit a központi kormányzattal kapcsolatban álló pénzügyi elit hozta létre. 1952-ben létrehozták az Euskad Ta Azkatasurra "ETA" - Baszk Haza és Szabadság elnevezésû harci szervezetet. Földalatti mozgalomként harcolt Baszkföldért, a baszkok önállóságáért és a diktatúra által elõidézett csend megtöréséért. Az ötvenes években a korábban homogén baszk területre az ipari fejlõdés miatt mind több spanyol költözött, és a diktatúra tiltásai is beértek, az ETA pedig egyre inkább radikalizálódott.. A baszkok a vallást sem veszik oly komolyan, mint a szomszédos bigott katolicizmus hívei. Az evangélium híveit még ma is megdöbbenti a buzgalom, amellyel a baszkok a helyi kultuszoknak adóznak, gyakorta még az egyház egyetemes vallásgyakorlásának a rovására is. A modern nagyvárosban, a tartományuk fõvárosában Bilbao-ban a Nuestra Señora de la Begonai - "Begonai Miasszonyunk" arcképének áhítatos tisztelete is az öntudat szerves része. A város futballcsapata, a világhírû Atletico Bilbao szintén az, az õ szentélyéhez járulva ünnepli gyõzelmeit, sikereit. A szentnek tekintett fák - például a Guernicai tölgy, amelyet 1937-ben a német bombák majdnem elpusztítottak, és amely alatt annak idején felesküdtek Vizcaya vezetõi, az ezek iránti tisztelet olyan õsi baszk hagyomány, amely a mai napig fennmaradt és él.. A legutóbbi évtizedben a baszk nacionalista mozgalmak szerte alakultak meg, és befolyásuk is csak egyre növekedett. A határ túloldalán, a francia oldalon is, és egy újjáformált, föderatív Európai Unió kilátásai valamilyen európai szuperállamon belüli pán-baszk egység megteremtésének reményét ébresztették fel.

Katalánok
A katalán egy kis nép Európában, még a magyartól is kevesebben vannak, a nagy Spanyolország észak-keleti szegletében helyezkednek el, keleten a Földközi-tenger habjai mossák partjait, nyugaton a Pireneusok magas hegyláncai határolják õket, itt élnek õk. Katalónia az Ibériai félsziget koronája, átölelve a Pireneusok déli bérceit, megpihenve a Katalóniai hegység lankáin, megmártózva a Földközi tenger habjaiban, melybe Katalónia déli csücskénél az Ebró folyó öles deltában torkollik. Földrajzi elhelyezkedése mindig meghatározta helyzetét, és kiemelte politikai fontosságát.. Katalónia - Catalunya, és Catala - a Katalán nyelv az azonosságuk két fõ eredõje. A katalán nyelv az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati csoportjába tartozik, legközelebbi rokona az okcitán, provanszál nyelv. Beszélõi száma mintegy 10 millió fõ, többségük Spanyolország területén, néhányan Andorrában, s megint mások Franciaországban élnek. A nyelv Valenciában beszélt nyelvjárását valenciainak nevezik. A Katalánok mégis egy olyan sajátságos öntudattal és önbecsüléssel rendelkeznek, hogy soha senkinek nem sikerült beolvasztania õket. Sem a rómaiaknak, sem az araboknak, és késõbb a spanyoloknak sem. Mindmáig megõrizték nemzeti öntudatukat, kultúrájukat, szokásaikat és nyelvüket is.. A katalán nacionalizmus, a katalánizmus, katalánul: catalanisme fontos része a katalán nép életének. Ez megnyilvánul a decentralizációt és autonómiát hirdetõ mozgalmaktól kezdve egészen a világhírû futballcsapatuk, az FC Barcelona imádatáig..A katalán nemzeti öntudat a 17. században rajzolódott ki tisztán. Ebben az idõszakban alakult ki a sajátos értékrend, amely biztosította Katalónia számára, hogy a központi államon belül jelentõs léptékû társadalmi, kulturális és gazdasági fejlõdésnek induljon. A katalánok jövõjük érdekében a fejlõdés útját keresték, amit a közösség összefogásában és a kemény munkában találtak meg. Az önállóságra való vágy talán a legnagyobb mozgatóerõ, ami egykor és ma is meghatározza Katalónia életét. ""Katalán minden ember, aki Katalóniában él és dolgozik, és aki munkájával és erõfeszítésével hozzájárul Katalónia építéséhez. Katalán minden ember, aki Katalóniában él és dolgozik, és katalán akar lenni."" Az idézet Jordi Pujoltól származik, melynek legfontosabb üzenete az, hogy a Katalánok mindig is sajátos elképzeléssel rendelkeztek magukról és szülõhazájukról. Az idézett mondat rendkívül érdekes megvilágításban tálalja Katalóniát, hiszen a hangsúly azon van, hogy nem vallási, vagy származási alapon tesznek különbséget maguk és a spanyol nemzet között. Egész egyszerûen eltér a világról, életrõl alkotott véleményük, más az értékrendjük, s ez együttesen a több száz éves hagyományokkal, a saját nyelvvel, valamint a történelem során kialakult különbözõségekkel, konfliktusokkal együttesen „elszakadásra” készteti a Katalán nemzetet. Ugyanakkor a mondatban ott lapul a modern katalánizmus jelentése is, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy mindent egybevéve a Katalánnak lenni egyet jelent egy közösséghez való tartozással, azonosulással, mely csupán értékeit próbálja õrizni, s jövõjét biztosítani, ezzel együtt bizonyítani: a saját erejükbõl képesek létezni, életben maradni, sõt még megtalálni az életben a boldogságot is.

Korzikaiak
A korzikai identitást egyrészt a korzikai sziget mivolta, másrészt a sziget sajátos kulturális története fejlesztette ki. Korzika a harmadik legnagyobb sziget Szicília és Szardínia után a Földközi-tenger nyugati medencéjében, közel a francia és olasz szárazföldi határokhoz. A sziget több mint ezer kilométer hosszú tengerpartja, és belsõ, magas és hegyes zord részei kialakították a korzikai embertípust. A korzikaiak õsi, évezredek óta a szigeten élõ népe mindig sokat szenvedett a különbözõ gyarmatosítóktól: etruszkoktól, karthágóiaktól, görögöktõl, rómaiaktól, és késõbb a franciáktól. Sokáig Genova birtokolta a szigetet, majd Genova 1769-ben átengedte Korzikát Franciaországnak, s azóta a sziget Franciaország része. A sziget hivatalosan ma Franciaországhoz tartozik, de a korzikaiak nem ismerik ezt el, õk természetesen nem tekintik magukat oda tartózónak. A korzikai nyelv használata jelentõsen hozzájárul a korzikai öntudat erõsödéséhez. A szigeten korzikai a köznapi érintkezés nyelve, a francia pedig a hivatalos, a közéleti nyelv. A korzikait veszélyezteti a francia, s az õslakók nyelvét több szülõ beszéli mint gyermek és több falusi beszéli mint városlakó. A korzikai nacionalizmus nemigen irányul autonómia követelésre, hanem inkább arra, hogy régiónak tekintsék a szigetet, és ez jelzi is a központosított állam kudarcát. A központosító állami hatalom ugyanis képtelen megbirkózni a tartós gazdasági és szociális problémákkal. Erõsíti az irányzatot az a félelem is, hogy Korzika tovább marad Franciaországnak, a központnak a gyarmata. A korzikai magára büszke, szálas, kemény embertípus, ezt jól fejezi ki a vendetta szó. A vendetta jelentése: bosszú. Más nyelvekben ez a leggyakoribb korzikai jövevényszó. A vendetta a régi középkor terméke. A polgárõrõk gyakorolták amolyan gyorsított eljárásként, amikor az igazságszolgáltatás még nem létezett. Ez késõbb is megmaradt a francia közigazgatás idején, mikor az igazságszolgáltatás lassú volt, esetleg korrupt, de a vérbosszú megmaradt, mint a nemzetség és a család becsületbeli ügye. A korzikai ember szemében Korzika nem csupán földrajzi fogalom, hanem nép. A szigettõl elszakadt, a kontinensen élõ korzikaiak a nyári vakációra mindig hazatérnek és hatalmasra duzzasztják a szigetet. Sokan végleg visszaköltöznek Korzikára nyugdíjasként. Nemcsak a szigettel mint egésszel vállalják az azonosulást, hanem a fajukkal, közösségükkel és régiójukkal is. Ezt a fejlett identitástudatot tükrözi a sok egyesület: "amicale" - "baráti társaság" is. Korzika híres szülötte még Napóleon, a szigeten így természetesen sok jele és emléke látható mindenhol annak, hogy itt született Napóleon.

Szicíliaiak
Szicília Európa legnagyobb és egyik legdélibb szigete a Földközi-tenger déli medencéjében, már félúton Európa és Afrika között. Szicília hivatalosan Itáliához, Olaszországhoz tartozik már 1848-óta, azonban valójában igazán sosem tartozott az Itáliai félszigethez semmiben sem, annyira eltérõ és más a sziget szinte mindenben. A szicíliaiak csak ritkán döntöttek a maguk sorsáról. Hosszú és változatos történelmük során mindig más népek uralkodtak rajtuk, amely népek igen sokféle kultúrával és vallással bírtak. Ez azt jelentette, hogy magas szintû kultúrát alakítottak ki, igen gazdag az irodalmuk, képzõmûvészetük, építészetük. Másfelõl azonban a megszállók miatt hozzászoktak, hogy kormányzatukat valamiféle tõlük távol álló, idegen, ellenséges és mihaszna testületnek tekintsék. A kormányzatok székhelye ritkán volt maga Szicília, s rendszerint csak az érdekelte õket, hogyan tudnak minél több vagyont kisajtolni a sziget erõforrásaiból, illetve hogyan tudnak hadászati elõnyöket kicsikarni a sziget stratégiai fekvésébõl adódóan. Azzal viszont nemigen törõdtek, hogy miként védhetnék meg a szigetlakókat a hazai bûnõzéstõl és a mediterrán kalózok támadásaitól, fosztogatásaitól. A történelem folyamán: görögök, rómaiak, arabok, németek egymás után uralkodtak rajtuk, sõt rövid idõre még az angolok is. Ez a körülmény ugyan rendkívül érdekfeszítõvé tette a szicíliaiak történelmét, de a nép lelki nyugalmát és biztonságérzetét nem növelte. Ha élt valaha nép, amely áldozata saját történelmének, hát a szicíliai bizonyosan ilyen. A sziget hányattatott történelme után az 1848-as forradalom idején csatolták Itáliához. Az 1948-as olasz köztársasági alkotmány elismerte autonóm régiók létesítésének lehetõségét az egységes államon belül. A regionális közigazgatás bevezetését azonban Itália szerte elhalasztották.. A beszélt és az írott nyelv közötti különbség Itália egyik részén sem olyan nagy, mint Szicíliában. A szicíliai tájszólás teljes mértékben eltér Olaszország más dialektusaitól, sõt a többi olasz számára szinte érthetetlen. Akárcsak egész Dél-Olaszország, Szicília is a nagybirtokok és a szegényparasztok földje, de ennél még fontosabb jellegzetessége a maffia nevû bûnszövetkezete. A maffia óriási és mindent pókhálószerûen átszövõ bûnszervezete a 19. században már óriási hatalomra tett szert, s az egész 20 században és mind a mai napig virágzik. Kezdetben a maffia-erõszak a földbirtokosok fegyvere volt a parasztokkal szemben, majd ez a késõbbiek során átalakult más formákká is.. Szicília egyszerû lakosai egyébként barátságosak és vendégszeretõek, népi hagyományaik és ünnepeik pedig gazdagok és szinte kifogyhatatlanok. Az õsi tradícióik életükben és mindennapjaikban máig sokkal jobban fennmaradtak mint az északabbra fekvõ vidékek lakóinál.

Montenegróiak
Montenegró, szerbül: Crna Gora, olaszul: Montenegró, az utóbbi olasz elnevezés terjedt el jobban nemzetközileg, ezt használják ma is. Crna Gora ma már egy független állam Dél-Európában, a Balkán félszigeten, a volt Jugoszlávia délnyugati részén. A Crna Gora elnevezés szerbül „fekete hegy”-et jelent, az olasz elnevezés ugyanezt, vagyis „a fekete hegyek országa”. A délszláv nyelvekben „erdõ”-t is jelenthet, ezért egyes vélemények szerint helyes lehet a nevet „fekete erdõ”-nek is értelmezni. Nevének eredete egészen az ókori idõkig nyúlik vissza, mikor a hajósok már távolról, a tengerrõl elõször megpillantották, és a magas hegyek sötét fenyveseitõl feketének láttak, innen az elnevezése. Az ország belsõ részei zord, magas hegyek és sziklák ölelésében fekszenek, míg a nyugati részei fokozatosan alacsonyabbra szelídülnek már oda, hogy az Adriai-tenger hullámai nyaldossák partjait. A Montenegrói nemzetazonosság legfõbb alkotó eleme a montenegrói állam, amelynek eredet Duklja tartományra vezethetõ vissza. A montenegróiak nem szerbek, ezt hangoztatják is mindig, õk Crnagorac-ok, magyarul feketehegyiek, az már más kérdés persze, hogy csak néhány éve érték el függetlenségüket. A szerbektõl való különválásuk népszavazás után hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, ezóta Montenegró önálló ország lett.. Az ország története régre nyúlik vissza, annak idején a szláv törzsek a helyi romanizált illír lakosság maradékaival keveredve az ország területén létrehoztak egy független fejedelemséget Duklja néven a 10. században, amit 1077-ben független állam lett. A 12 század végétõl a 15 század közepéig Montenegró mai területének nagy része a szerb állam (Ra¹ka) részét képezte. Ezután újabb rövid független korszak következett, majd az Oszmán Birodalom elfoglalta a terület nagy részét. A crna goraiak azonban ebben a korban is jelentõs önállóságot vívtak ki maguknak harciasságukkal.1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia elfoglalta az ország területét. A központi hatalmak veresége után 1918. november 13-án az osztrák haderõk helyére szerb csapatok vonultak be. A montenegrói szerb nép Nagy Nemzetgyûlése nyomásukra kimondta a Petrovic dinasztia trónfosztását, és az ország csatlakozását Szerbiához.1918-ban kiáltották ki a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását, melynek Montenegró is része lett. 1929-ben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Jugoszlávia néven szervezõdött újjá, s ebben az államalakulatban megszûnt Crna Gora belsõ önállósága: területén az úgynevezett Zeta Bánságot hozták létre. A II. világháború során 1941 áprilisában Montenegró olasz megszállás alá került. A háború végeztével a Josip Broz Tito vezette partizánmozgalom irányítása alatt egyesítették a jugoszláv területeket. Montenegró 1991-ig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 6 tagállamának egyike volt. Jugoszlávia szétesése után 1992-ben létrejött a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, melynek két tagállama Montenegró és Szerbia voltak. 2003-ban ez átalakult Szerbia és Montenegró Államközösségé, amely a két állam laza szövetségén alapult. A szerbektõl való különválásuk népszavazás után hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, ezóta Montenegró önálló ország lett. A montenegróiak, akárcsak a szerbek, a cirill ábécét használják, és a szerb-horvát nyelv keleti dialektusát beszélik. A montenegrói, a crnagorac ember erõs, inas, szálkás embertípus, és - ellentétben a szerbbel - feltûnõen magas és jóképû, általában fekete hajú. Jó harcosok és kiváló emberek, sokan közülük szép katonai karriert futottak be.

Magyarok
Magyarországon a helyzet még mindig nem jutott abba a fázisába, mint a fentebb említett országrészekben, régiókban, tartományokban. A magyar nép jelentõsebb öntudatra ébredése még mindig késik, várat magára, és nem igazán akar kibontakozni. Ebben szerepet játszik a több mint ezeréves szolgaság, a meghunyászkodás, a félelem, a kishitûség és a már réges régóta tartó elbutítás is. Még mindig nagyon sokan azt sem tudják, azt sem látják, hogy mi is zajlik körülöttük. A kicsit nagyobb összefüggésekrõl pedig már nem is beszélve. Sokat említjük meg manapság is a külföldi gyarmatosítókat, mint az ország elsõ számú kizsákmányolóit, kirabolóit. Mellettük pedig kevés szó esik a kollaboráns magyarokról, a velük kollaboráló magyarjainkról, akik mindenben hûen kiszolgálják idegen szívû uraikat. Teszik ezt némi alamizsnáért és koncért, a judáspénzükért. Ezek az áruló magyarok, a népüket elárulók a közigazgatás minden területén tetten érhetõek. A parlamentben, a politikai pártokban, a megyei, városi, falusi önkormányzatokban egyaránt. A számuk tehát eléggé jelentõs, jó pár tízezren vannak. Õk azok, akik jól tudják mi miért történik itt manapság, ám ennek ellenére egyáltalán nem foglalkoznak népükkel, csak egy a lényeg nekik, meglegyen a pénzük. Egy régi közmondás szerint: "Oderint dum metaunt" - "Gyûlöljenek és csak féljenek", azaz a zsarnoknak nem fontos az, hogy népe szeresse. Náluk hiányzik a "Categoricus imperativus" - "Feltétlen belsõ erkölcsi parancs". Õk azok, akik nem akarják észrevenni kicsinységüket és törékenységüket, tiszavirág életû hatalmukat és létezésüket. Ebben a helyzetben vergõdik egyenlõre a magyar nép nagy többsége jelenleg is, a megszállók általi és az õket kiszolgáló elit árnyékában tengõdve. A tényleges, effektív munkát végzõk száma folyamatosan csökken, a drasztikus népességfogyás, az elöregedés, és az elvándorlás miatt a magyar állandóan csökken. Ellenben a nemzetiségek, a szinte semmilyen munkát nem végzõk, az élõsködõk száma egyre csak növekszik. Oda jutottunk, ha ez a tendencia így folytatódik tovább, a magyar Európa egyik legveszélyeztetettebb faja, népe lesz, akit komolyan veszélyeztet a fokozatos eltûnés és késõbb a kihalás veszélye is. A helyzet már lassan de egyre inkább fokozódik, lassan tetõzik majd, a tetõpontjához ér. "Isten malmai lassan õrölnek". Az idõ lassan de egyre biztosabban választ ad majd, az idõ hamarosan meg fogja adni a választ a még nyitott kérdésekre, a hogyan továbbra. Arra, azokra a kérdésekre, hogy majd merre indulunk és megyünk, hogy mi is lesz velünk, hogyan alakul majd a jövõnk..
Íródott: "Anno Domini" - "Úr Évének" - 2011 évében, augusztus hónapjában, 11 napján..

Bíró Csaba

Velence, 2011. augusztus 11.