Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az askenázi zsidók a világ legintelligensebb emberei

(Végre! Megnyugodtam. Nincs semmi dolgom, majd megoldják azt a zsidó-helyzetet, amit okoztak! Vicces, hogy a magas intelligencia általában egy csomó pszichés zûrzavarral jár és a paranoia és a skizofrénia sem a debilek kóros elmeállapota. Nem mellesleg az okos és rosszindulatú fajta a legrosszabbak egyike, akik irányítják a buta és jóindulatú és szorgalmas fajtát, ami még ennél is rosszabb!)
Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tûnõ sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint a legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Hallgassa meg!

Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékû a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, elsõ olvasásra tudományosnak tûnõ kutatásokról.

Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos mûhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterû, ám különbözõ etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.

Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak.

A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)
Link

Hozzaszolasok

2466 #11 2466
- 2011. August 16. 09:50:23
Intelligensek persze akkor miért a magyarok adták a világnak a legtöbb találmányt miért a magyaroknak a messzemenõkig a legjobb a problémamegoldó képessége ??
670 #12 670
- 2011. August 16. 09:52:07
Látom frusztrál benneteket a zsidó felsõbbrendûség. Én azt mondom hagyjuk a dolgot függõben és ha eljön az idõ fojtassunk saját kísérleteket a Mecseki uránbányák egy erre kijelölt szekciójában.
164 #13 164
- 2011. August 16. 10:03:22
zafir
Ahhoz, hogy valaki mások kihasználása útján érvényesülni tudjon, a sz@rból is pénzt csináljon, ahhoz kell egy kis ész.
Az askenáziak ráadásul olyan gént hordoznak, ami a hosszú életet biztosítja számunkra. A napokban betettem valahová ide egy linket, ami arról szólt, hogy nem ritka nálunk a 90 év feletti életkor akár az elhízás és a túlzott alkoholfogyasztásuk ellenére is.
"számunkra"? "nálunk"? Freud is askenázi volt,vagy csak elgépelted?
2466 #14 2466
- 2011. August 16. 10:08:17
janó : én inkább a zsidószendvicset favorizálnám Grin
930 #15 930
- 2011. August 16. 10:13:51
A ma favorizált inteli[khmm]acsúcsokkal együtt bizony éhendöglenének a "bunkók" nélkül.szónok
2418 #16 2418
- 2011. August 16. 11:42:24
Teodoors, elgépeltem, mert szemüveg nélkül rosszul látok. Ha a többi hozzászólásomat is így betû szerint értelmezted volna, akkor fel sem teszed ezt a kérdést.
164 #17 164
- 2011. August 16. 11:58:14
Szerettem volna egy vigyorgó ikont tenni a végére,de a látott képanyagtól elment a kedvem. (és bevallom még egyszer sem próbálkoztam vele) Hány ingerem lett a képektõl ? Nem ettem meg a tízóraimat.
495 #18 495
- 2011. August 16. 15:12:17
Mint az a cikkbõl is kiderül, valóban kevés intelligenciára vall az "amerikai, német és skandináv kutatók" részérõl egy ilyen tanulmány elkészítése, majd közzététele. Nem is a zsidókat kell emiatt hibáztatni (õket egyelni kell, mint a répát -amíg egy is van belõlük-, mert csak a javát érdemes megtartani. Olyan, hogy zsidó-java meg nincs, mert az meg csak a sertésnek van), mert e cikket nem zsidók, hanem zsidóbérencek írták. Tudósnak nevezni ezeket pedig balgaság lenne. A megrendelésre, vagy hódolatuk jeleként kreált áltudományos félretájékoztatás egyenértékû egy bûncselekménnyel, hazudozás mellett a megtévesztésben tartás, álhír, rémhír terjesztés. Én nem állítom, hogy nincs intelligens zsidó -márpedig nincs-, de hogy intelligensebb lenne egy majomnál, amelyiktõl származik, az teljességgel kizárható. Azt pedig Darwin óta tudjuk, hogy aliberálisok, meg a zsidók a majmoktól származnak. Ez abból is kikövetkeztethetõ, hogy igen nagy fontosságot tulajdonítanak a számmisztikának a mai napig. A számok világát még azóta sem sikerült felmérniük, mióta Izsákot nyársalni vitte Ábrám a hegyre. Valami emberfeletti erõt tulajdonítanak ezeknek és a bálványaiknak, különös pokolbéli szokásokat, még egyféle kannibalizmust is gyakorolnak.
Mi emberek egész mások vagyunk! De az intelligenciánkból adódó empátiánk és toleranciánk most már elfogyni látszik a kiválasztottakkal szemben, s lassan-lassan elérkezünk arra a pontra, amikor ténylegesen ki fogjuk választani valamennyit.
Csapjanak hát magosra az áldozati tûz lángjai magyar testvéreim, s mától ne csak rettegjenek ellenségeink, hanem pusztuljanak is! ...és ne féljetek attól, hogy a világ intelligencia-hányadosa egy jottányit is csökkenne hiányukkal.
E fiatal askenázi faj IQ-ját 50pont alá teszem, mert állati eredetük mellett parazitizmusukból kifolyólag nem ismerik fel az élõsködésük tárgyát képezõ népek pusztulásának saját magukra vetített következményeit. A parazitákkal szennyezett nemzetek saját fertõzöttségüket felismerve öngyógyító tevékenységbe kezdtek szerte a világban. A paraziták egy világháború kirobbantásától sem riadnak vissza, kiírtva ezzel nemcsak másokat, de önmagukat is fene nagy önhittségükben. Hát hol itt az intelligencia szikrája is?
85 #19 85
- 2011. August 16. 17:31:36
Sehol! Intelligencia nem ott kezdõdik, hogy kinek mennyije van.Szerintem ott, hogy le tud-e ereszkedni egy "szerencsétlen"-hez, vagy lenéz mindenkit, és továbbsétál akkor is, ha embertársának szüksége lenne rá. Egyábként az ember tök hülye! Mindig ugyanabba a csapdába esik. Nem tanultunk a történelemböl? Anyánk, apánk bûneibõl? Mégis eljátszuk mindig ugyanazt. No, csak ennyi az észrevételem.
1207 #20 1207
- 2011. August 16. 17:50:29
IGEN? És ezt a megállapítást, tényt adatot melyik kiválasztott írta a kiválasztottakról?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,331 egyedi latogato